Fellángolás 14-15 /15

Meghűlt benne a vér. A lányának a férje állt az ajtó előtt. De a nő éppen most jött ki a szobából felöltözve és intett neki.

-Gyere ide, -suttogta a párod áll az ajtó előtt.

-Menj csak anyám a gyerekekhez, majd én beszélek vele,- az anyja bement a lányokhoz, ő meg kinyitotta az ajtót.

-Szia, -köszönt a férje.

-Szia, -felelte és beljebb hívta. Leültek, és a férfi elkezdte a mondókáját.

-Szeretnék elválni, mert van valakim, azért jöttem, hogy ezt megbeszéljük.

-Én is szerettem volna e végett beszélni veled, de így akkor legalább ebben egyetértünk mosolygott rá az asszony.

Megbeszélték, hogy holnap a férj beadja a bontópert, és nem gördítenek egymás útjába akadályt. A lányokat pedig minden hétvégén meglátogatja.

-Erről jutott eszembe, -mondta a nő a gyerekeknek is, meg kellene mondanunk.

-Igen, -válaszolta a férfi, mondjuk meg. A szoba felé vették az irányt és az anyóst kiküldve bementek a szobába.

-Sziasztok lányok!- köszönt az apjuk nekik.

-Szia apa,- ugrott a két kicsi a nyakába.

-Szeretném elmondani nektek, hogy az anyuval nem értjük meg egymást és így külön költözünk, és új családot alapítunk. De titeket ugyan úgy fogunk szeretni és meglátogatlak benneteket.

A gyerekek néztek csak, de amikor az apja megígérte nekik, hogy elviszi őket, ahová mindig is akartak menni, az állatkertbe, akkor nagy üdvrivalgásba törtek ki…

A nő ajkát megkönnyebbült sóhaj hagyta el, hogy ilyen simán megoldódott minden.
Az ajtóhoz kísérte a férjét és elköszönt tőle.

Így nem kellett elmondani neki, hogy neki is van valakije, mert ki tudja féltékenységében mire vetemedett, volna, és eszébe jutottak a cukrászdában történtek.

Visszament az anyjához és elmondta, hogy miért jött a férje. Az anyjának a csodálkozástól majdnem leesett az álla, hogy mi történt az ő vejével, hogy úgy viselkedett, mint egy kezes bárány.

-Biztos az új nő beszélt vele, – gondolta, de a lányának nem szólt róla, mi fordult meg a fejében.

-Anya holnap bemegyek Barnabáshoz és elmondom neki a jó hírt,-

-Jól van lányom, csak menj,- majd én elviszem a kicsiket az óvodába…

A nő nagyon boldog volt a holnapi találkozás teljesen felvillanyozta, alig várta hogy…

Folyt köv.

Fellángolás 15. befejező rész.

Lássa Barnabást. A gombóc a gyomrában ugyanúgy előjött, mint az első alkalommal, s a férfira gondolva elöntötte a vágy. Addig nem is mutatkozik vele, még a válóper nem fejeződik be, mert nem tudja a férje, hogyan reagálna rá…

Beesteledett.
Szél bujkált a csüggedt fák között és a kertben fehér és piros rózsák, mint az apró sóhajok, úgy ontották szét a légnek finom illatukat.

A fátyolba bújt sápadt Hold el-elbújt a felhők dunyhája mögött, és a szederjes szürke ég alján előbukkant néha-néha ezüstös fénye.

Díszkíséretként a csillagok milliónyi csillogása tette még boldogabbá, az amúgy is boldog szívet. A nő, mint ahogy kedvesének megígérte ott állt az ablak előtt és rágondolt. Lelke megmámorosodott a rózsák illatától és a szerelemtől, mert amit ő érez ez már az a javából.

-Megyek és megfürdetem a lányaimat,- határozta el magát.

Bement a lányok szobájába, levetkőztette őket és nemsokára vidám kacagás hallatszott ki a fürdőből.

Az anyjával közösen lefektették a gyerekeket, és halkan elkezdtek beszélgetni a jövőről. Az anyja is elálmosodott ő meg ott maradt gondolataival és lángoló szívével.

Vége

Így hagytam, hátha valamikor kedvem lesz folytatni . 🙂