Fényképek

…Régi fényképeket szorongattam ráncos kezemben, visszagondolok rájuk, mindre emlékszem. Viharos téli éj volt, a kandallóban már csak parázs pislákolt, ontotta a meleget magából, töltöttem magamnak még a teámból. Felvettem hát szemüvegem, hogy jobban lássam a sok- sok emlékem; mire hangokat hallok, közelebb megyek, kezemben piszkavasat tartok. A hűvös, erős szél kelletlenül feltépi a hátsó ajtót, eltörte a zárat is keresem a harapófogót, meg kell javítanom gyorsan, amíg nem mozgok fagyosan.
Kutyusom nyüszít a pokrócon, beengedem a melegbe csak úgy oson. De én hirtelen megtorpantam, nem vagyok én lakatos mondtam. Kitekintettem a törött ablakon túl, testem fele merev lett nem mozdul. Rossz előérzetem támadt, fekete varjú,… vagy úgy?; sápadt lettem mikor megfordultam, mozdulni sem bírtam, ledermedtem, egy alak lebegett előttem.
Dörzsölöm megfáradt szemeim, megint visszatértek a képzelgéseim? De nem, ez most valami egészen más, érzem eljött a kárhoztatás. Ideje korán toppant be, nem voltám rá felkészülve. Vén vagyok már eljárt felettem, de még annyi mindent meg nem tettem. Kérlelek Uram! Had maradjak még, nem soká csak egy kis ideég. Elszámolni valóm még akad éppen, csak végignézném életem a fényképeken. Mennyi mindent megéltem, bánat, boldogság egyaránt utolértek, a haláltól én nem félek, teljes életet éltem, haj mennyi mindenen keresztül mentem. Kívánhatnék egyet kérdem tőle? Fejét rázza ő a kapu őre, nem teljesít kívánságot csak az Úrét, aki már magához szólít. Elindulok hát, félve tapogatom lábammal az utat, mindent rendben hagytam! Most csak ez nyugtat, hosszú út lesz, már látom. Kérlek csak egyet kívánhassak kiáltom. No mi lenne az kérdi? Jól gondold meg néni! Azt kívánom, hogy ezen a világon, az emberekben osztódjon a boldogságom. Megvonja szemöldökét és csóválja a fejét, kérésed bölcs volt , hát teljesedjék. Behunyám szemem melyek úgy égnek, érzem lassan kinyithatom megnyugvásra térnek. Lássuk hát, mondom, megdöbbenten látom ez- az otthonom. A karosszékemben ül a fiam mellette a lányom körülöttük meg gyerekek vagy tizenhárom, mind hallgatják a mesét, így tölti el családom a karácsony estét, megakarom őket ölelni, de nem tudok hozzájuk odalépni. Az öreg rossz ajtó kicsapódik nagy zajt csapva, régi fényképeimet a szél felkapja, rajtuk vagyok én is, nem vagyok ugyan már ott, de a szívükben élek mégis…