Bicepsz túlontúl izgatott volt. Lenyelhetetlen galuskával a torkában, féktelen szívverések közepette élete pillanatára várt, amellyel tudomása szerint pontban éjfél előtt 49 perccel találkozik, legalábbis F.R. szerint. Ugyanis napkeltekor okostelefonja megelevenedett. „Esélyegyenleged nullázódott. Ám, még egyszer, utoljára, zöld utat kaptál. 11.11. Lógsz nekem egy sóhajtással. Csá!” Neki meg lehet hinni, hiszen amit mond, az úgy van, és ő egész pályafutását erre a bizonyosságra fűzte fel. Ezért, félelem ide, vagy oda, az üzenetet annak rendje és módja szerint kézbesíteni kell. De, nincs is más választása, mivel ő maga döntött így. Szabad akaratából. Hivatására, mindarra, amit életfeladatának tekint, szintén így talált rá, sőt, maga a lecke botlott belé. Ugyanis egyszer, amikor megállóról megállóra járt – azaz gurult, hiszen élete tolószékhez kötött –, hogy végre otthonra leljen valahol, mert ebben a tényállásban sose találta a helyét. Ennélfogva, ebben a nyughatatlan hajszában találkozott vele, éspedig úgy, hogy F.R. tudatmódosult állapotban, zsír új Alfájával belerohant. Bele, akit, akkor még az egész környéken csak Nyominak csúfoltak. Aztán, ahogyan a baleset után szép lassan felépült, Bicepsz lett belőle. Az a Bicepsz, aki felállt a tolószékből, és ettől kezdve, mint egy megszállott egyfolytában megállóról megállóra járt, de már úgy, hogy tudta, hogy hol a helye, és mi a teendője. Zsebében, kezében, illetve még a talpbetétje alatt is aforizmakártyával, amelyet ő boldogan adhatott át annak, aki erre lett teremtve. Ilyenkor csillogó tekintettel lépett a kiválasztott elé, és méltóságteljesen a homlokára tetovált jelre mutatva így szólt: „A halál nyakadba lihegve loholt utánad, de te időt hagytál az életnek, hogy megpihenjen.” És ahogyan átadta a kártyát, ment is tovább, mert olyan még sosem történt meg, hogy nem talált rá arra a lélekre, akinek a kártya szólt, vagy olyan sem fordult még elő, hogy visszautasították. Mert ő volt Bicepsz, az ellenállhatatlan, a rámenős. A homlokán levő jel is erről tanúskodott. Egy egyenlő szárú kereszt, rajta egy felbontott levélboríték, a Megváltó szabadsága. Ezért az üzenetet mindenki megkapta egytől egyig, természetesen csak az, akinek járt. Mindenesetre minderről csak Bicepsz vélekedett így. Aztán meg ki az, aki megkérdőjelezheti életének értelmét amiatt, amiért csak egy szerencsétlen félnótást lát benne, ugyanis F.R., akire ő mindig, mint létező hivatkozik, meghalt abban a bizonyos balesetben. Tehát most itt állunk, Bicepsz és én, a Corvin-negyed villamos megállójában. Legyen, aminek lennie kell.
– Ember, ugye az üzenetre vár?
– Nem. A novellát olvasom, ami ide a van írva.
– Hülyének néz? Még a vak is látja, hogy a reklámfelület üres.
– Lehet, de nem nekem. És tényleg jó a meglátása, valóban világtalan vagyok.
– Nahát. Maga az? Mit akar tőlem? Ne is tagadja, hogy már jó ideje követ, szó szerint a sarkamhoz nőtt.
– Én csak megállóról megállóra járok, hogy történeteket olvassak.
– Ne húzzon fel jobban, így is már tiszta ideg vagyok. Még hogy olvas. Nincs itt semmiféle vakírás.
– Ezt bízza rám. Egyszerűen csak érzek.
– Mert ki maga?
– Engem Éleslátónak hívnak, de lényegében mindenki az, akinek gondolja magát, nem igaz? Ugyanis maga abban látja létének tartalmát, hogy Frekvencia Ricsire hallgatva üzeneteket közvetít aforizmakártyák formájában, és ez rendjén is van. Én meg itt állok, és vak létemre, erre az üres reklámfelületre vetítem történetünket. De most inkább ne velem törődjön, hanem arra figyeljen, hogy ebben az örökkévalóságban egy pillanat múlva 11.11.
12 hónap elteltével Csipásként, aki lát, ma már úgy gondolom, hogy ezt a történet neked is ismerned kell. Azt beszélik, hogy ott, abban a megállóban, amikor Bicepszet megszállta az ördög – szerintem meg Júdásként tette, amit tennie kellet –, és agyba-főbe püfölt, majdhogynem beledöngölt az aszfaltba, egy aforizmakártyát találtak bal tenyerem alatt, amelyen ez állt: Micsoda világ felboncolt lelkem teste ház kutat ás.
6 hozzászólás
Kedves Eferesz!
Egyéni,ötletes írás!
Nagyon szépen kifejezett gondolat:
""A halál nyakadba lihegve loholt utánad,
de te időt hagytál az életnek, hogy megpihenjen"
A tolószékes Bicepsz ésa vak Éleslátó társalgása,
nagyon egyedi!
Gratulálok ötletes írásodra!
Szeretettel;saílor
Szép napot
Kedves sailor!
Nagyon szépen köszönöm.
Üdvözletem!
Kedves Eferesz!
Remek írás! Az élet fura fintorai. 🙂
Élmény volt olvasni.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Nagyon örülök annak, hogy elnyerte a tetszésedet.
🙂
Köszönöm szépen.
Üdvözlettel: Szabolcs
Mások biztosan már régen, én csak nemrégiben találkoztam azzal a divatos kifejezéssel valamely alkotás-széria kapcsán, hogy "univerzum". De nálad ez mindenképp értelmet nyer, kedves Szabolcs. A fenti darab jól érzékelhetően az "eferesz univerzum" darabja, aminek a megértéséért meg kell dolgozni. Szórakoztató, de nehéz olvasmány.
Laca 🙂
Szia Laca!
Köszönöm, hogy itt.
Valóban, mindannyian rendelkezünk egy világgal, amelybe olykor hagyjuk, hogy mások is betekintést nyerjenek, és van úgy is, hogy mi magunk cseppenünk bele egy másik világába, de az is lehetséges, hogy van egy mindenek felett létező UNIVERZUM, amelynek mi vagyunk, az egyén (mint minden entitás) az összekötő anyaga.
🙂
Üdvözletem!