Egy nyári hajnalon csengett a telefon. Kétségbeesetten kiabált a lányom a vonal túloldaláról.
– Anya segíts!
Csak zokogott és hallottam a kétségbeesést a tehetetlensége, és a dühöt a hangában. Blacky a kutyánk 11 éves volt, és mint később sikerült kihámoznom, épp elmenni készült tőlünk. Pár szót róla.
Egy szerelmi csalódás után került hozzánk, párhetesen, terápiás céllal. Az idő múlásával családtag lett. szinte olyan volt mint egy nagy szőrös gyerek. Az utóbbi időben megromlott az egészsége, és hiába volt a küzdés, 11 év után eltávozott. A fontos események mindig akkor történnek, amikor dolgozom. Bár ha ott lettem volna, akkor sem történt volna másképp.
nos meggyászoltuk rendesen, és megint ott tartottuk, hogy a lányom, teljesen megviselte ez is.
Bár azt mondtam soha többé nem lesz kutya a lakásban, az eltelt két hét alatt annyit láttam a lányomat szenvedni, hogy mégis csak hajlottam még egy kutyusra. Az egyik beteggel beszélgetés közben ezt jól kitárgyaltuk, és 2 hét múlva felhívott hogy lenne egy kiskutya akinek gazdit keresnek. Lázasan kezdtem gondolkodni, a férjem neki hogy adjam ezt be. Ő volt az egyetlen , aki konzekvensen kiállt az mellett, hogy kutya ide többé nem kell.
Egész éjjel nyugtalanul aludtam, és róla álmodtam, akiről csak azt tudtam, hogy gazdit keresnek neki. szép barna kutyuska volt, és játszadozott a lakásban, és egyszer csak belepottyant valami festékes vödörbe. Kivettem és elkezdtem törölgetni, de nem jöttek le a foltok. Reggel mikor felébredtem, a lányom bánatos tekintetével találkozott a szemem. Oda mentem és csak annyit mondtam gyere öltözz. Nem kérdezett semmit, csak öltözött. Még mindig nem mertem megmondani hova megyünk.
A férj rákérdezett, de valami bagatell dologra hivatkoztam.
Mikor már a HÉV-en ültünk, megkérdeztem a lányom, mire gondol.
Azt mondta
– Anya most ne nevess ki álmodtam az éjjel.
Kérdeztem; – mit?
– Egy kiskutyáról.
Megdöbbenten néztem.
– Igen anya! Nekem lesz még egy kiskutyám, és elmondom hogy majdnem minden éjjel erről álmodom.
Mond, hallgatlak.
Egy nagy zöld réten rohan felém egy zsemle színű, nagy lobogó fülű kutyus.
Lobognak a nagy fülei ahogy rohan felém, és ott a fűben magamhoz ölelem és nagyon boldog vagyok. Igen ő lesz az én kutyusom. Tudom!
A hideg futkározott a hátamon, de csak annyit mondtam neki .
– Valaki azt mondta lenne egy kiskutya, akinek gazdát keresnek, és oda megyünk megnézni. Könnyes lett a szeme és csak annyit mondott "Ő lesz az!"
Mondtam neki ne éld bele magad, mert semmit sem tudok milyen a kutya, és még apádat is meg kell puhítani. Most csak megnézzük!
– OKÉ anya.
de láttam a szemében a fényt, a boldogság szikráját.
Közben megérkeztünk. A betegem sem tudott semmit csak azt hogy 3 gazdája volt , és mivel nem jól bántak vele, visszahozta a gazdája. Még korán volt, az illető nem volt ott. ezért vártunk.
Egyszer csak megszólalt a telefon, és elindultunk. láttam a várakozást, és a feszültséget a lányom arcán. egy kellemes 50-es úr várt minket a kertkapuban. Hatalmas rendezett kert , mindenütt csak zöld fű lengedezett. Úgy volt kialakítva, hogy pár helyen víz is bugyogott fel, hogy a kutyusok tudjanak mindig friss vizet inni. Kutyák sehol 🙂 Előbb beszélni szeretnék veletek, megismerni, és utána eldöntöm megmutatom e a kutyust. Hallottuk a kutyák hangját, de őket nem. Igazi állatbarát, gondoltam, nem minden áron akar túladni a kis állatkán.
Beszélgettünk pár percet, és elindult a dombon felfele. hogy kiengedje a kutyákat, mert több is volt. Adott nekik enni:) és csak lestünk 🙂 melyik lehet . Végre kiengedte őket.
Hát nem tudtam szóhoz jutni a következő pár percben.
Csak lestem nagyokat, és a könnyeimmel küszködtem.
Elindult mindhárom kutya csaholva, lobogó fülekkel, rohantak felénk. Kettő úgy döntött hogy előbb iszik. A harmadik, a kis zsemleszínű egyenesen a lányom felé, aki akkor már rohant felé, és mikor összetalálkoztak, összerogyott, és könnyezve csókolgatta Flórikát. Az meg nagy boldogan viszonozta a köszöntést. . Mit mondjak nem én voltam az egyetlen akinek könnyes volt a szeme. Ránéztem a férfira, aki törölgette a szemeit, és azt mondta.
– Tiétek a kutya.
DE!
Meg fogom nézni hogy bántok vele, és ha nem úgy ahogy kell, akkor visszahozom.
Boldogok voltunk.
Egyből haza is visszük. Na de hogyan?
Felajánlotta hogy a HÉV-ig kocsival elvisz minket. Elköszöntünk, és megindultunk haza felé.
De megint feltört belőlem .
Apádnak hogy fogjuk ezt beadni.
Most már mindegy, ő a miénk!
közel 3 órába telt , mire Flórika hazaérkezett velünk. mindig elkószált, csak nem haladtunk 😀 póráz híján, nagyon nehéz volt előre invitálni 🙂
Végre ott álltunk az ajtó előtt, vegyes érzésekkel. Kinyitottam az ajtót, és Flórika huss beszaladt, egyenesen a férjem ölébe ugrott, és nyaldosni kezdte. 🙂
Ösztönösen? Vagy csak a gazdijára hasonlított? Nem tudom. A lényeg hogy ezzel az akciójával nyert ügye volt.
A férjem csak annyit mondott. Tudtam hogy valami stikli van a dologban, és ÉN nem sétáltatok kutyát.
Flórika azóta 5 éves, és van neki kiskutyája, aki már 3 éves. Őt megtartottunk, és most ketten garázdálkodnak. Flórika, és Slay.