Na ez az én szerencsém.
Kerülhettem volna egy svájci csokigyárba is, ahonnan méregdrága csokidesszert ként arany sztaniolba csomagolva távozom, és egy kis dögös színésznő porcelánhídjára tapadva, friss spanyol eperrel és egy nyalatnyi Cristal Brut 1990-el jól összecsócsálva végzem, ami nekem az elképzelt és méltó véget, a kis nyuszifaroknak meg a főszerepet jelentette volna, de nem…
Persze lehetett volna rosszabb is.
Mondjuk órákon át hullámvasutaztam volna egy csoki-szökőkútban, valami hülye cége bulin, magamba szedve a városi levegő összes piszkát ,és azon imádkoznék, hogy ne az a biztonságis mártsa belém a nikotin sárga ujját mindenkit megelőzve sutyiban, inkább valaki más ha, választhatok…
Szóval, ha így nézem, nincs is okom panaszra. Itt csücsülök egy gyors-zabálda temperált ipari termoszában – mint forró csoki -, percenként hatvanszor egy teflonkar lágyan végig simítja a homlokom vagy a fenekem, – attól függ, hogy melyik részemet tartom oda –, és várok.
Aztán belecsusszanok egy papír pohárba, elegánsan, mintha nem is egy forrócsoki lennék –, higgye azt a paraszt, hogy ő az egyetlen prémium vendég ma –, fejemre csapok egy kalapot, a fülem mellé egy szívószálat és „go”, „télak”, „alibedercsiroma”, vagy amit akartok…
Már csak azt az ügyetlen építészhallgatót kellene valahogy elkerüljem, – új munkaerő –, tisztára mint a magas szőke férfi, ha láttátok volna, hogy mit művelt tegnap hátúl, az életbe többet nem ennétek hamburgert… apám, ha ez itt a cél előtt löttyint ki, úgy kicseszek vele, elterülök az egész pulton sőt, ha megint olyan farok volt, hogy nyitva hagyta a kasszafiókot, még a húsz ezresek közé is becsorgatok egy kis barnát neki, aztán takaríthat….
Na megyek itt a „gépem”… kicsekkolok…
Ne naneeeeee tudtam… tudtam, tudtam, hogy nem úszom meg… építészkém vigyázze heee… ez nem egy malteros vödör… ez korunk csodája a dupla falu papírpohár… ezt finoman kell fogni, két ujj közé, mint a cici gombot…. neeeee, vigyázzz alám gyűrted a szalvétát…ne kapkodjámá neee így nem tudok megállni a lábamon… neeeeee…jaj ez nem lehet….
Zuhanok…
Valaki megrázza a vállam…
-Kicsim, kicsim ébredj, kiabáltál, mit álmodtál?-
-Forró csokííííít?-
-Már megint csöcsös-faros-fűszoknyás fekete lányokkal táncoltál álmodban…kicsikém… mikor növöd már ki…?-
Na ez az én szerencsém. Kerülhettem volna egy svájci csokigyárba is, ahonnan méregdrága csokidesszert ként arany sztaniolba csomagolva távozom, és egy kis dögös színésznő porcelánhídjára tapadva, friss spanyol eperrel és egy nyalatnyi Cristal Brut 1990-el jól összecsócsálva végzem, ami nekem az elképzelt és méltó véget, a kis nyuszifaroknak meg a főszerepet jelentette volna, de nem…
Persze lehetett volna rosszabb is.
Mondjuk órákon át hullámvasutazta egy csoki-szökőkútban, valami hülye cége bulin, magamba szedve a városi levegő összes piszkát azon imádkoznék, hogy ne az a biztonsági mártsa belém a nikotin sárga ujját mindenki előtt sutyiban, inkább valaki más ha, választhatok…
Szóval, ha így nézem, nincs is okom panaszra. Itt csücsülök egy gyors-zabálda temperált ipari termoszában – mint forró csoki -, percenként hatvanszor egy teflonkar lágyan végig simítja a homlokom vagy a fenekem, – attól függ, hogy melyik részemet tartom oda –, és várok.
Aztán belecsusszanok egy papír pohárba, elegánsan, mintha nem is egy forrócsoki lennék –, higgye azt a paraszt, hogy ő az egyetlen prémium vendég ma –, fejemre csapok egy kalapot, a fülem mellé egy szívószálat és „go”, „télak”, „alibedercsiroma”, vagy amit akartok…
Már csak azt az ügyetlen építészhallgatót kellene valahogy elkerüljem, – új munkaerő –, tisztára mint a magas szőke férfi, ha láttátok volna, hogy mit művelt tegnap hátúl, az életbe többet nem ennétek hamburgert… apám, ha ez itt a cél előtt löttyint ki, úgy kicseszek vele, elterülök az egész pulton sőt, ha megint olyan farok volt, hogy nyitva hagyta a kasszafiókot, még a húsz ezresek közé is becsorgatok egy kis barnát neki, aztán takaríthat….
Na megyek itt a „gépem”… kicsekkolok…
Ne naneeeeee tudtam… tudtam, tudtam, hogy nem úszom meg… építészkém vigyázze heee… ez nem egy malteros vödör… ez korunk csodája a dupla falu papírpohár… ezt finoman kell fogni, két ujj közé, mint a cici gombot…. neeeee, vigyázzz alám gyűrted a szalvétát…ne kapkodjámá neee így nem tudok megállni a lábamon… neeeeee…jaj ez nem lehet….
Zuhanok…
Valaki megrázza a vállam…
-Kicsim, kicsim ébredj, kiabáltál, mit álmodtál?-
-Forró csokííííít?-
-Már megint csöcsös-faros-fűszoknyás fekete lányokkal táncoltál álmodban…kicsikém… mikor növöd már ki…?
3 hozzászólás
Kedves Thuan!
Lehet, hogy nem jött át megfelelőn a mondanivaló, de nem értem miért kellett kétszer végig olvasni ugyan azt.
Persze így könnyű hosszút írni, mert csak Ctlr-c, aztán Ctrl-v, és már kétszer annyit írtunk.
Sajnos a másolásnak megvan az a veszélye, hogy az elsőben lévő hibák változatlanul jönnek át a másolt részbe. Diákok is ezen buknak le dolgozatírás közben, mert a társuk hibáját is másolják.
Azért elolvastam, mert az elején, még azt hittem, lesz valami tanulság. Az is lehet, hogy nem értettem.
Ha így van bocsánat az értékelésért, üdvözlettel: János
Kedves Thuan!
Bejegyzésem írása óta, párszor visszatértem, hogy megnézzem, kaptam-e valamilyen választ, arra gondolva, hogy megmagyarázod a történet lényegét.
Láttam, hogy lekerült az oldalról, bíztam benne, hogy javítasz rajta, ezért ismét rászántam az időt, de ahogy nézem, nem változott semmi, és még mindig nem értem, hogy mit jelent ez: "valami hülye cége bulin," pedig kétszer is benne van.
Ha válaszolnál azt megköszönném, legalább nem hallnék meg hülyén.
Üdvözlettel: János
Kedves János!
Valóban kétszer másoltam be véletlenül, köszönöm a észrevételt!
Ezen az íráson nem fogok javítani, bár valóban van egy betűhiányos helyesírási hiba benn.
Hogy ne halj meg hülyén: "céges buli", így már érthető remélem.
És igen, nem érted.
Üdv: Gál Lajos