Geschichte von meinem Leben (Erinnerung an meinen Geschwister)

Ich bin heute in einer seltsammer Stimmung. Schon den ganzen Tag geht mir von meiner Kinderzeit eine Erinnerung in Kopf herum. Ich war vielleicht 5 Jahre alt, meine Eltern haben mich von der Kinderklinik nach Hause gebracht.
Meine Mutter kam nach Pécs, hat mich abgeholt. Wir sind von Pécs bis Sevenge (Szebény) mit dem Zug gefahren, es war wunderschön! Ich war ein sehr aufgewäcktes Kind, habe mit jedem geplaudert. Es hat mich bezaubert wie schnell die Sonne und die Bäume vorbei laufen, das ich hin un hergehen kann, das ich keine weisen Kittel sehe.
In Sewenge wartete auf uns mein Vater mit dem Pferdewagen. Wie schön das war! Vati war da, er hatte mich an sich gedrückt, als wollte er mich nie wieder loslassen! Und der Csinos und der Csillag waren da. Wie sie geschnauft haben, als wären sie auch froh, dass sie mich wieder sehen!
Die Fahrt war schön, vielleicht war ich auch ein bisschen eingeschlafen.
Bald waren wir zu Hause, und alle um mich: Oma, Opa, Anna meine Schwester und Jancsi mein Bruder! Es war herrlich! Oma hat meine Lieblings Speise gekocht, Hünerpörkölt mit Nockerl, und als Nachspeise war, was Mutti schon ein Tag früher gebacken hat: főispánné remeke, ein feiner Kuchen. Alles war wunderbar!
Langsam kam der Abend. Es war zwar noch früh, so gegend 5-6 Uhr, aber alle haben darauf bestanden, dass ich mich in Bett liege. Gut, doch Anna und Jancsi sollten bei mir bleiben. Das geht leider nicht- sagte meine Mutter, Jancsi muss mit K.Margitka im Kulturhaus Kosakertanz tanzen, es ist doch heute der 4. April.
Und ich wollte nicht, dass er dahin geht, er sollte bei mir bleiben! Alle haben mir gut zugeredet, aber es nützte nichts. Ich habe getobt. Keiner wusste mehr, wie es weiter gehen soll. Und was machte ich, schlimmes Kind? Stand auf, ziehte meine Schuhe an, und habe Meinen Bruder in das rechte Bein getreten, aber mit so eine Kraft, dass das Bein in eine paar Minuten angeschwollen war. Aus war es mit dem Kosakentanz. Wie es meine Mutter geschaft hat, das Jancsi am nächsten Tag tanzen konnte, weiss ich noch heute nicht. Aber mein Abend war gerettet, ich hatte alle die ich liebte, um mich.

Egy történet az életemből (Testvéreim emlékére)

Ma különös hangulatban vagyok. Egy emlék a gyerekkoromból jár a fejemben már egész nap. Talán 5 éves lehettem, szüleim aznap hoztak haza a gyermekklinikáról.
Édesanyám jött értem Pécsre. Pécsről Szebényig vonattal utaztunk, számomra fantasztikus volt! Kíváncsi, érdeklődő gyerek voltam, mindenkivel beszélgettem. Elvarázsolt, hogy hogy futnak a fák és a Nap, hogy ide-oda járkálhatok, hogy fehér köpenyeket nem látok.
Szebényben Édesapa várt ránk lovaskocsival. Mily szép is volt az! Apu ott állt, magához szorított, mintha soha többé nem akarna elengedni! És ott volt a Csinos és a Csillag. Ahogy fújtattak, mintha örülnének, hogy újra látnak! Szép volt az út hazafelé, talán el is aludtam egy kicsit.
Hamarosan hazaértünk, és ott volt mindenki körülöttem: Nagymama, Nagypapa, Anna a nővérem, és Jancsi a bátyám. Számomra ez maga volt a csoda! Nagymama a kedvencemet főzte, csirkepörköltet nokedlivel, és süti is volt, amit Anyu már előtte való nap elkészített: Főispánné remeke. Nagyon finom sütemény. Olyan csodálatos volt minden!
Lassan beesteledett. Még korán volt, úgy 5-6 óra, de mindenki azt akarta, hogy ágyba bújjak. Jól van, de Anna és Jancsi maradjanak velem. Ez sajnos nem megy – mondta Anyu, Jancsinak a K. Margitkával kozáktáncot kell táncolnia a kultúrházban, hiszen ma április 4-e van.
És én nem akartam, hogy odamenjen, maradjon velem! Mindenki próbált nyugtatni, de nem használt semmi. Őrjöngtem. Senki nem tudta már, hogy hogyan tovább? És mit tettem én, gonosz gyermek? Fölkeltem, fölhúztam a cipőmet, és belerúgtam a bátyám jobb lábába, de olyan erővel, hogy az perceken belül feldagadt. Vége volt a kozáktáncnak.
Hogy hogyan csinálta Édesanyám, hogy Jancsi másnap mégis tudott táncolni, máig nem tudom. De az én estém megvolt mentve, akiket szerettem, mind ott voltak velem.