Két megállóval később még mindig a busz plafonját bámultam magamba roskadva. Nyugodtan nyitva tarthattam a szemem, mert senki sem nézett a lába elé. Persze ez is csak elsőre tűnt jó dolognak, aztán már egyáltalán nem volt mulatságos, mert többször is ide-oda rugdostak. Tudtam, hogy nem szándékosan teszik, és nem is fájt igazán, de azért nem volt kellemes. Nem értettem, hogy miért nem emelik a lábukat, ha már van nekik. Akkor mindez elkerülhető lett volna. Suszter bácsi is csoszogott, de ő már öreg volt, a padlóra pedig még egy gyűszűt sem ejtett le soha, így senkibe és semmibe nem rúghatott bele.
Egy-két ember ugyan meghallotta, hogy valami megindult odalenn a lépte nyomán, de amikor lenéztek rám, elég volt pár másodpercre lehunynom a szememet, és már éreztem is, hogy a tekintetük elvándorol rólam. Senkit nem érdekel egy idegen, leszakadt gomb. Keserű szájízzel gondoltam rá, hogy a vágyva vágyott kalandom nagy valószínűséggel rögtön az elején úgy ér véget, hogy összeseperni való szemétnél nem vittem többre.
Közvetlenül az ajtó mellett voltam már, amikor a busz megérkezett a végállomásra. Ahogy az ajtók kinyíltak, az utolsó utasok is felpattantak az üléseikről, és persze megint akadt olyan közöttük, akinek a cipője eltalált, de ezúttal valami egészen meglepő dolog történt. A cipő orra akkorát lökött rajtam, hogy ha csak egy kicsit is, de elemelkedtem a padlóról, és a nyitott ajtón át kirepültem a szabadba.
– A mindenit! – kiáltottam elragadtatva, ahogy a járdán landoltam. – Repültem! Én, Gomb Gusztáv, hasítottam a levegőt, mint egy kismadár! És még szárnyak sem kellettek hozzá!
Örömködésemet egy váratlan, de ismerősnek tűnő érintés zavarta meg.
– Anya, nézd már! – emelt fel a földről egy borzas, göndör hajú kisfiú, aki nagyjából annyi idős lehetett, mint Suszter bácsi unokája. Nem csoda, hogy ismerős volt, hiszen aznap, amikor a nevemet kaptam, érintett már gyermekkéz.
– Danikám, tudod, hogy nem szeretem, ha mindenféle vackot felveszel a földről! – csóválta a fejét rosszallóan az anyukája, de nem tűnt igazán mérgesnek.
– De anya, ez nem vacak, ez egy gomb! – nyújtott felé a kisfiú. – Hallod? Egy gomb!
Ezt olyan lelkesedéssel mondta, mintha legalábbis aranyból lettem volna. Fogalmam sem volt, miért örült meg nekem ennyire, csak azt éreztem, hogy mégiscsak kellek valakinek.
– Na jó – simított végig a fején az anyukája. – Elteheted, de ha hazaértünk, azonnal kézmosás! A gombot is mosd majd meg, ki tudja, merre járt és hányan léptek rá a saras cipőjükkel.
Jólesett a figyelmessége. Csodálkozva vettem észre magamon, hogy még alig szólt pár szót, de máris jobban kedveltem, mint Liza kisasszonyt annyi együtt eltöltött hónap után. Még a testvéreim hiánya miatt érzett kétségbeesés is enyhülni kezdett, pedig egy percre sem felejtettem el, hogy magamra maradtam.
Ekkor még nem is sejtettem, mennyi örömben lesz majd részem Dani mellett. Az életemben nagyon sok mindent köszönhetek gyerekeknek: Annának a nevemet, Daninak pedig azt, hogy sportoló lett belőlem.
3 hozzászólás
Szia Kalina! 🙂
Ma nálad kezdtem, elolvastam mindegyik részt. Előre elárulom, hogy fantasztikus élményben volt részem. 🙂
Összerendezett, logikus, fantáziadús, kiválóan szerkesztett, átgondolt, mégis spontán "lazaság" érzékelhető. Gördülékeny, tiszta.
Nevelőereje van, ami különösen fontos gyerekek szempontjából. Kiválóan hozod a jellemeket, ábrázolásod valósághű – a gombok megszemélyesítése ellenére -, életszerű. Maga a történet különleges, érdekes, izgalmas, kíváncsivá teszed az olvasót.
A szöveg jól érthető, elgondolkodtató, nemcsak a kisebb korosztálynak, hanem a felnőttek számára is hordoz tanulságokat, és ez már az elején megmutatkozik, így folyamatosan egészülnek ki és rögzülnek, ahogy kibontakoznak a cselekmény szálai.
Tartalmi, formai és stilisztikai szempontból is magas színvonalú a meséd.
Nagy örömmel olvastalak. Jólesik eltávolodni a mindennapi történésektől.
Köszönöm az élményt! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Köszönöm szépen a kedves szavakat, várlak szeretettel a további részekhez is! 🙂
Üdv,
Kalina
Azt hiszem, itt alighanem gombfociról lesz szó, amit kisfiúkoromban én is nagyon imádtam, s magam is mindenféle össze szedett gombokkal kezdtem. 🙂 Megértem a kis Dani és Gomb Gusztáv lelkesedését.
Laca 🙂