Gyermekdal a metrón

Egyik hétköznap a metró egyhangú zakatolását egy furcsa, itt szokatlan esemény törte meg. Az egymással beszélgető, jobbik esetben bóbiskoló, vagy újságjába mélyedő utasok (hiszen az ablaküvegen át csak az alagút szürke falát lehetne látni) közömbös hangulatában egy figyelemre méltó esemény vitt egy kis, szép szint. Vékony gyermekhangocska szólalt meg, azt nem írhatom, hogy harsant fel, mert a metró zúgását bizony néha nagyon nehéz még egy felnőtt toroknak is túlharsogni, hát még egy kisgyermekének! Gyenge hangocskáján énekelte, hogy ,,Kicsi vagyok én, majd megnövök én! Esztendőre, vagy kettőre honvéd leszek én!" – majd egy kis, talán hatásszünet után így folytatta: ,,- Kicsi vagyok én, majd megnövök én! Mint a tüdő a fazékból, kidagadok én!" Nagyon jó érzés utalkodott el rajtam! Ismét megtapasztalhattam azt, hogy él még a magyar népdal! Nem halt még ki az emberekből a magyar népdal szeretete! Az utasok közül talán több ember ezt észre sem vette, vagy nem figyelt fel erre a szépségre! Pedig a nyári virágözön is a tél végén megjelenő szerény, egyszerű kis hóvirággal kezdődik! A zenei szépségek hasonló,,kinyilása, szárba szökkenése" is szerintem az egyszerű gyermekdalocskákkal veszi kezdetét! Míg ezek jutottak az eszembe, az utolsó pillanatban vettem észre, hogy majdnem elfelejtettem a célállomásomon kiszállni a szerelvényből, olyan kellemesen érintett ez a gyönyörű élmény!