Gyilkos fényszórók – I. fejezet

A telefon csörgésére riadt fel. Az éjjeli szekrényen lévő órára pillantott, hajnali 3. Tudta, hogy kollégái csak akkor keresik ilyenkor, ha valami rendkívüli eset bolygatja meg az éjszaka nyugalmát. Mellette fekvő felesége nyugodt légzése elárulta, az átkos csörgés nem zavarta meg pihenését.
Felült az ágy szélére és megpróbálta összeszedni kusza, álomtól kavart gondolatait.
– Tessék, Nezdei.
– Itt a központ, elnézést az éjjeli zavarásért őrnagy úr, de egy újabb gázolás történt. Most jelentették a közlekedésiek, gyanúsan hasonlít az előzőekhez. Már a helyszínen van Csopak és a többiek, további intézkedéseket még nem tettünk.
– Jól van, küldjön egy autót értem, tíz perc múlva kész vagyok. Egyébként hol történt?
– A kertvárosban megint, közel az első helyszínhez. Az utca neve Liliom.
– Ok, várom a járőrt, további nyugodalmast.
– Köszönöm, úgy legyen.
Öltözködés közben elgondolkozott, vajon normális-e az, aki éjjel békés állampolgárokra vadászik úgy, hogy széttrancsírozza őket egy kocsi elején. Az utcáról behallatszott a fékek elnyújtott éles nyikorgása; az autó megérkezett.
– Kíváncsi lennék, vajon hány járőrautó menne át a műszaki vizsgán jelen állapotában – futott át az agyán.
Mikor kilépett a lépcsőház ajtaján, meglepődve tapasztalta, hogy milyen hideg van. Kint a földeken biztos fagy van – gondolta, miközben beszállt a rendőrautó anyósülésére.
– Jobb reggelt vagy éjszakát – köszönt a sofőr.
– Magának is – mondta mosolyogva és kezet nyújtott.
Ismerte a sofőrt, bajszos, nagydarab rendőr volt, jó humorérzékkel. Örült, hogy ő jött érte, így kicsit könnyebb lesz felvenni a munka ritmusát.
– Jó kis éjszakai kiruccanás, mi?
– Az. Bár jobbat is el tudnék képzelni.
– Én is – helyeselt a sofőr. – Mondjuk valami lenge öltözetű, vad amazon betörését például.
Nezdei ezen elmosolyodott, elképzelte, ahogy a cirka 120 kilós férfi betöri a ledér amazont, pontosabban kilapítja. Az út nem volt hosszú, a néptelen utakon gyorsan haladtak.
Ahogy közeledtek, a házak falain már látszottak a helyszínen levő járőrautók kékes fényei.
– Gondolom, hogy örülnek a környéken lakók – szólt a rendőr. Egy kis ingyen krimi, nesze neked Derrick.
A kis utca mindkét felét lezárták, sárga POLICE feliratú szalag rikított mindkét oldalon.
– Itt jó is lesz. Innen gyalog megyek.
– Rendben, de vigyázzon magára, errefelé elég kockázatos gyalogolni.
– Kösz hogy szólt. Majd kiszállt és elindult a kordon felé.
– Sikeres munkát! – hallotta a letekert ablak mögül, s az autó korát meghazudtoló fürgeséggel elhajtott.
Biztos megy a fiúkhoz vissza kártyázni, lassan nekem sem ártana valami hasonló lazítás – gondolta.
Már messziről meglátta csapatát, Nezdeihez hasonlóan Csopak is fél fejjel kimagaslott a többiek közül. Nyugodt és megbízható rendőr volt, alapos munkája miatt szeretett vele dolgozni.
– Jó reggelt főnök! – köszöntötték az őrnagyot. Kollégáival egymás között nem használták a hivatalos formákat, de mindig megadták egymásnak, a rangnak, szakmai tudásnak és életkornak járó tiszteletet. Íratlan szabályként, harmadik személy, főleg „külsős” előtt mindig rangjelzés szerinti volt a megszólítás.
– Sziasztok! Na mi az ábra?
Csopak foglalta össze a tényeket:
– Éjjel fél 3 körül jött a telefon a szemközti házból, egy nyugdíjas házaspár férfi tagja volt kinn a mosdóban, s csak pusztán kíváncsiságból kinézett a konyhaablakon. Egy lányt látott az utca közepén sétálni, majd egy autó hangjára lett figyelmes. A lány nem ment fel a járdára, csak lehúzódott az út bal oldalára. Az autó meg felgyorsított és hátulról telibe kapta. Segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Az autót már meg is találtuk 3 utcával lejjebb, most rögzítik a fiúk az esetleges nyomokat.
– Rendben. Minden lehetséges nyomot rögzíteni kell. Nézzék át az autó környékét is, meg kell tudnunk, hogy hagyta el a helyszínt. Keressenek cipőnyomokat, kerékpár vagy motornyomot.
Tisztában volt vele, hogy kollégái az utasításai nélkül is elvégezték volna a vizsgálatokat, de azt vallotta, hogy a kellő időben adott útmutatás segíti rögzíteni a tennivalókat és javítja az esetleges hibákat.
– Csopak!
– Igen.
– Hívd ide Tolnait és Lászlót.
Mikor körülállták, vázolta a további tennivalókat.
– Tehát tudjuk, hogy valaki szándékosan üti el az embereket. Ehhez már két esetben lopott kocsit használt, melyet közvetlenül a gázolás előtt kötött el. Feltehetőleg a mai autó is lopott. A helyszínről gyorsan kereket old. Mindhárom eset a kertvárosban történt, éjjel. Az időpontok között jelenleg nem ismerünk összefüggést.
– Beszélek az „autósokkal”– szólt Csopak. Arra a rendőrségi részlegre célzott, amelyik az autófeltörések és autólopások ügyeit kapta. – Az hogy valaki rendszeresen lopott autóval furikázik, jó nyom lehet.
– Ok, próbáljuk meg – bólintott rá Nezdei. – Sok segítséget kaphatunk a járőröktől is.
– Ti pedig – fordult most Tolnaihoz és Lászlóhoz – próbáljatok szemtanúkat keresni, kérdezzétek ki a környéken lakókat, gyanús kocsikról, személyekről. Visszamenőleg említsétek meg az előző eseteket is, hátha azokról valakinek eszébe jut valami.
– Ha későn végeznétek, gyertek be az irodába. Én megnézem a lányt és a kocsit is.
Miközben gyalogolt, felelevenítette az ügy előzményeit. Az első eset egy héttel ezelőtt történt, csütörtök éjjel. Diszkóból hazatérő fiatalok hívták a 107–t, hogy az út szélén egy vérző ember fekszik. A helyszínre érkező rendőrök megállapították a cserbenhagyásos gázolást. Az áldozat egy 50 éves nő, Fekete Béláné volt. Szemtanú nélküli, „sima” közúti balesetről szólt a jegyzőkönyv. Megtalálták a sérült, lopott autót. A tulajdonos tiszta volt, csak a rendőröktől tudta meg, hogy ellopták és összetörték az autóját. Megkezdték az adatgyűjtést, elkezdődött egy hosszúnak ígérkező nyomozás folyamata.
Három nap múlva, vasárnap ismét cserbenhagyásos gázoláshoz riasztották a járőröket. Az áldozat a 22 éves Tímár József. Ekkor kezdett gyanússá válni a dolog, hiszen ez a baleset is a Kertváros környékén történt és a körülmények is hasonlóak voltak. A kapitány-helyettes szólt le Nezdei őrnagynak a bűnügyre, hogy valami nem tiszta ezekkel az esetekkel, s kérte, hogy ha ideje engedi, szenteljen egy kis figyelmet a dologra. Most hogy bekövetkezett a harmadik gázolás, már Nezdei és a bűnügyisek kezébe fog kerülni az ügy, előre megfontolt szándékos emberölés címén.
Épp akkor ért a fekete mikrobusz mellé, amikor elkezdték beemelni a lány holttestét.
– Kíváncsi vagy rá? – kérdezte a Doki.
– hm – mordult egyet Nezdei. Nem tudta megszokni a holttestek látványát, munkájához azonban hozzátartozott, hogy szembesüljön velük. Sőt sok esetben csak akkor érezte magáénak az ügyet, amikor megpillantotta a sértettet.
– Súlyos koponyaalapi törés, belső zúzódások és vérzések, az biztos, hogy nem sokat szenvedett. Délutánra meglesz a teljes boncolási jegyzőkönyv, majd átküldetem.
– Az áldozat neve Tóth Alexandra. A lakcímkártya szerint ceglédi lakos. – jelentette egy egyenruhás rendőr Nezdeinek.
– Ok – intett a Dokinak, aki utasította a szállítókat, hogy most már elindulhatnak az Igazságügyi Intézetbe.
– Vajon csak látogatóba jött valakihez, vagy itt lakott a közelben – tűnődött magában Nezdei.
Lassan megvirradt, a hideg most már áthatolt kabátján, ezért felhajtotta gallérját és elindult a lopott kocsihoz. Szerette magányosan megismerni a helyszíneket és környéküket, ezek az első benyomások fontosak voltak számára. A kétszintes házakat szemlélve, egy nyugodt csendes környék képe rajzolódott ki szemei előtt. Alsó középosztályú családok laktak ezen a részen, gondozott közös kertek, s az épületek mögött elnyúló garázssor.
– Barátságos környék – foglalta össze magában. Már ha a rendőrség nem gyilkossági ügyben nyomozna itt – tette hozzá keserűen.
Az autót nagyteljesítményű lámpák fényei világították meg. Szorgos technikusok faggatták, nyomokat keresve.
– Hajszálak, ujjlenyomatok –szólt egy szemüveges, fiatal férfi. – De ezek valószínűleg a tulajhoz tartoznak.
– A fiúk nemsokára felkeresik, és mintát vesznek tőle, illetve azoktól, akik szokták a kocsit használni – válaszolt Nezdei.
– Nem irigylem a pasast, reggel azzal ébresztik, hogy ellopták a verdáját és halálra gázoltak vele valakit – mondta a technikus. – Nem csodálkoznék, ha rögtön eladná, hogy megszabaduljon tőle.
– Néhány karosszéria elem, szélvédő, fényezés, ezeket biztos rendbe kell hozatni – nézett végig Nezdei az autón. 10-12 éves fehér Renault volt, szinte biztos, hogy biztosítás nélkül, de remélte, hogy nem okoz majd gondot a javítás a tulajnak.
– Várom a jelentést, viszlát – köszönt el Nezdei, s ahogy megfordult Tolnaiékat pillantotta meg az utca közepén.
– Nincs túl nagy szerencsénk – mondta László, amikor odaértek főnökükhöz. – Szinte mindenki alszik, azt a néhány kíváncsit, akik felébredtek, kikérdeztük. Néhányan hallották a motorbőgést, de semmi konkrét.
– Kitartás kell, nem szerencse, eligazítás után folytatni kell a kutatást – biztatta beosztottját Nezdei. László fiatal hadnagy volt, még sok tapasztalatra volt szüksége, de Nezdei látta igyekezetét és lelkesedését, amellett pedig már jó néhány ügyben bizonyította éleslátását is. Tolnai már 10 éve volt a csapatában, rutinos vén róka volt, aki ismerte a szakmai csínját–binját. Ideális társa volt Lászlónak, jól kiegészítették egymást.
– Gyerünk az irodába – javasolta az őrnagy. – Remélem Csopaknak több „szerencséje” volt, mint nekünk – nézett atyai mosollyal Lászlóra, aki most kicsit szárnyaszegetten bandukolt a kocsi felé.
7 óra körül érkeztek a kapitányságra. Az éjszakai ügyeletesek most adták át a szolgálatot a nappali váltásnak, aktákat és papírcsomókat rendezgettek, jelentéseket írtak.
Felértek a második emeletre, ahol megcsapta orrukat a friss kávé illata. Összemosolyogtak, és hálát adtak a sorsnak, hogy olyan titkárnőjük van, mint Katika. Megpróbálták otthonossá tenni az irodát, kávé és szendvicspénzt gyűjtöttek, így mindig volt friss fekete és némi harapnivaló.
Egy mindig vidám, kora ellenére fiatalos titkárnő fogadta a belépőket.
– Jó reggelt Katika!
– Maguknak is! – Kész a kávé, a termoszban várja Önöket!
Tolnai szinte megigézve indult a csészék felé:
– Tudja Katika, ha nálunk is engedélyeznék a többnejűséget, biztos maga lenne a második feleségem!
– Csak a második? – csattant fel Katika. – Ha nem vagyok jó elsőnek, hozzá se mennék magához!
Egy–egy hosszú, végtelennek tűnő nyomozás során Katika derűs életfelfogása sokszor hatott rájuk serkentőleg.
Amíg itták a kávét és ettek egy szendvicset, hétköznapi témákról folyt a beszélgetés. Nezdei és Tolnai imádta a bokszot, s a fiatal nyomozók is gyakran bekapcsolódtak egy–egy meccs elemzésébe.
– Bezzeg Ali, manapság a sok fiatal bokszoló elmegy profinak, mert azt hiszik, abban van a pénz, aztán meg csak csapkodnak, meg kaszálnak. Elmehetnének egy aratóversenyre, azt biztos megnyernék – hőbörgött Tolnai.
– Van benne igazság, de azért van néhány igazán tehetséges reménység is – csitította Nezdei.
– Legközelebb, ha boksz lesz a TV-ben, majd gyertek át hozzánk a feleségeddel, mi nézzük a bokszot, az asszonyok meg kibeszélnek minket – invitálta az őrnagy Tolnait.
Közben lassan mindenki visszaszállingózott íróasztalához, Nezdei őrnagy pedig szokása szerint megkezdte az eligazítást.
– Na, kezdjük gyerekek!
Rangidősként Tolnai kezdte a folyamatban lévő ügyek ismertetését. A százados az előtte heverő jegyzettömbre pillantott és nyugodt mély hangján sorolni kezdte:
– A múlt héten befejezett anyósgyilkosság ügye vádemelési szakaszba lépett, hamarosan bíróság elé kerül az ügy. Az ügyész meg van elégedve a feltárt bizonyítékokkal, részéről sima, gyors ítéletre számít. – közölte Tolnai. A nyomozók feszülten figyeltek. Az utolsó szavakra felengedett bennük a feszültség, melyet munkájuk értékelése miatt éreztek. Sokszor fordult elő súrlódás az ügyészség és a nyomozócsoport között, gyakran teljesen más megközelítésben szemlélték az ügyeket. A rendőrség a terepen, valós környezetben, néha döbbenettel szembesülve a rideg valósággal, a másik oldal az íróasztal mögül, a jog útvesztőjén keresztül, ahol a tettes és áldozat közötti különbség olykor hihetetlenül eltörpül.
– Szép munka volt. – nézett Nezdei Csopakra. A fiatal főhadnagy jólesően elmosolyodott, az őrnagy dicsérete többet ért minden ügyészi finomkodásnál.
– A labor megküldte a „bocis” gyilkosság eredményeit. Mindannyian elmosolyodtak. 2 napja hívták a csoportot egy városszéli tanyára, rablógyilkosság ügyében. Az áldozatot az istállóban érték a halálos ütések. Magatehetetlen felesége a házban feküdt, míg a többi helyiséget valaki módszeresen felforgatta és elvitte az értékesíthető ékszereket és némi készpénzt. A csúfnév akkor ragadt rá az ügyre, mikor László szembetalálta magát egy fiatal borjúval, s hosszú másodpercekig csak bámulták egymást. Hirtelen nem lehetett eldönteni ki a borjú és ki a újkapu. Azóta gyakran heccelték Lászlót, de Nezdei figyelt arra, nehogy eldurvuljon a dolog.
– A sérülést valószínűleg az eltűnt cserpák okozta. Mivel ez az etetőkanál nem túl alkalmas emberélet kioltására, feltehetőleg egy erős férfit kell keresnünk, aki képes az erejével pótolni ezt a hiányosságot. – folytatta Tolnai.
– Már felkerestem az áldozat nővérét és a nő férjét, aki mérnök egy textilgép gyártó cégnél. A férfira mindenképpen időt kell szánni, a szomszédok szerint eléggé lobbanékony természetű, s mostanában mintha anyagi problémáik is lennének. – tette hozzá László.
– Rendben, szaglássz körül a munkahelyén is, de ne felejtkezzünk meg a környéken lakókról sem. A tanyasi világban a felszín alatt régi sérelmek húzódhatnak. Nezdei tudta, hogy László a bocis tréfák miatt még jobban bizonyítani szeretne, de szüksége van még némi irányításra is.
– S elérkeztünk a ma éjszakához: megtörtént a harmadik gázolás, így szinte biztosan kizárható a véletlen balesetek lehetősége – fejezte be Tolnai.
– Szedjük össze, amit erről az ügyről eddig tudunk – indítványozta Nezdei.
– A maival együtt már három gázolás történt. Mindhárom esetben éjjel, magányosan haladó emberek az áldozatok. Az elkövetés módja azonos: a tettes lopott gépkocsival követi, majd elüti az embereket. Mivel a tettes minden esetben a környékén hagyta az autót, s utána gyorsan kereket oldott, feltételezhetjük, hogy a környéken lakik. – összegezte Tolnai.
– Az is lehet, hogy saját autóval menekül – szólt közbe Csopak.
– Igazad van, erről beszélnünk kell a technikusokkal, meg kell tudnunk rögzítettek-e más abroncsnyomot az otthagyott járműnél. – fűzte hozzá az őrnagy, majd folytatta:
– Összefüggést kell keresnünk az áldozatok, az időpontok és a helyszínek között. Mivel az első két esetben még nem tudtuk, hogy szándékos gázolásokról van szó, azokról is most kell elkezdenünk az adatgyűjtést. Imre, te felkeresed a harmadik áldozat családját, megpróbálsz mindent megtudni a nő szokásairól, munkahelyéről, kapcsolatairól. Nezdei gyakran tegezte embereit, ők pedig ezt az atyai megnyilvánulást örömmel vették. – Én elmegyek Feketéné özvegyéhez. Ha végeztünk, átbeszéljük amit megtudtunk. Tímárt együtt fogjuk intézni, így a legrövidebb idő alatt bepótoljuk a lemaradásunkat. Az adatgyűjtésbe besegítenek a kertvárosi kollégák is. Ma éjjeltől megerősített járőrszolgálat lesz a Kertvárosban, a nagyfőnök nem szeretné, hogy a dolog megismétlődjön. Az újságok és a TV csak a sajtószolgálaton keresztül kaphat tájékoztatást. Mindenki figyeljen erre oda, egy esetleges pániknak nagyon nem örülnének odafönn.
Ez az odafönn a miniszteri szint volt, ahonnan egy-egy kényes ügy kapcsán gyakran kaptak türelmetlen dorgálást és állandóan gyors eredményeket sürgettek. Nezdeit rendre felbosszantották ezek a telefonok, hisz tudta, hogy emberei mindig a legjobb tudásukat adják, egy nyomozás sikeréhez pedig nem is oly ritkán a véletlen vagy a szerencse is szükséges.
– Gábor, kísérd el Tamást, együtt hamarabb végeztek. A fiatal hadnagy kérdőn nézett Nezdeire. – Biztos vagyok benne, hogy egyedül is elboldogulnál, de rád a mai naptól éjszaka is szükség lesz. Így lesz időd pihenni egy kicsit délután. – nézett vissza a kissé sértődött nyomozóra az őrnagy.
– Ha nincs kérdés, akkor indulás, hagyjatok üzenetet, ha valami fontosat megtudtok. Délután 4-kor ugyanitt találkozunk – indította el a csoportot Nezdei.