Gyilkosság a második emeleten 2.

3.

Nem messze lakástól, a kazánház kéményén túl, egyik ajtó előtt többen, köztük rendőrök csoportosulnak.
– Az a magas fiatalember a város egyik ügyésze, a kolléganőm fia, messziről is jól felismerem langaléta alakjáról – mondja Hedvig édesanyja Kitti, amint ismerősét vélte a csoportban fölfedezni. – Tudjátok, mit jelent az, ha valahol rendőrök mellett az ügyészség is képviselteti magát? Ott emberhalál törtét – válaszol saját kérdésére.
Természetesen félbeszakadt a reggeli, nemcsak ők, az egész társasházház lázban ég, mindenki a részletek iránt érdeklődik. A helyszínelők azonban egyelőre nem voltak hajlandók részleteket közölni…
Nemsokára csendben bekanyarodik az udvarba a folyó felőli utcából egy mentőautó, személyzete kiszáll és elindulnak a ház kapuja felé.
A rendőrök feloszlatták a folyosói tömeget.
Annyi kiszivárgott, hogy a kórház elmeosztályán kezelt férjet és apát hétvégére kiengedték a családjához, aki az éjszaka folyamán szabályszerűen lefejezte a feleségét!
Most viszik az asszonyt két darabban hordágyon, letakarva, végig lefelé a folyosón, a lépcsőházban, ki a mentőkocsihoz. De a takaró alatt is látszott, hogy a feje külön áll a testtől. Az első emeleti fordulónál is csődület fogadta a szomorú menetet.
A mentőautó elindult, s egy időre csend borult a házra. A lakók találgattak, és csak suttogva osztották meg hiányos értesüléseiket.

4.

A tetthely mellett lakó szomszéd korareggel nyitotta ki az ajtót, gondolta, lemegy a garázsba, mivel családjával útra készülnek.
Furcsának tartotta, hogy tőlük csupán két ajtóval tovább lakó Miklós, a saját ajtójuk előtt összekuporodva ül a földön, szeme lehunyva, két kezébe fogva a fejét.
Vajon miért ül itt? – jut eszébe, tudomása szerint nemrégen került kórházba, s azóta nem találkoztak.
– Miért ülsz itt kint? Talán nem enged be az asszony? – próbálta szóra bírni a magába mélyedő szomszédját.
Kérdésére azonban nem kapott választ, ezért útját folytatva, elindult lefelé a lépcsőn, amikor vele szemben a városi ügyész sietett fölfelé több rendőr kíséretében.
Na, itt valami baj lehet, gondolta magában, de csak ment tovább.

5.

Hedvig hétfőn munkába indult a hatalmas területen szétszórt pavilonrendszerű kórház röntgen osztályára.
Az intézmény annak ellenére, hogy közel száz éves, felkészült gárdája munkájának köszönhetően, jó hírnévnek örvend. Az ország más területeiről is szívesen jönnek ide gyógyulni. Igaz, ami igaz, mégis az elme-osztálya miatt vált szinte híressé a város. Az országosan hírnevet szerzett intézmény jelentette az itt élők számára a legnagyobb munkalehetőséget. Abban az időben a városnak ezen kívül nemigen volt egyéb olyan intézménye, sem munkahelye, ha csak nem számítjuk ide még a Börtönt, amit az itt élők csak úgy, GÖMBÖLYŰ-nek becéznek.

Hédi öt osztálytársával együtt, az egészségügyi középiskolában megszerzett érettségi után a helyi kórházban kezdte a munkáját, ahol letették a szükséges vizsgákat.
Mindnyájan jól ismerték a tragédiát elszenvedett asszonyt, aki szintén a röntgen-osztályhoz közeli, zárt elme-osztályon dolgozott, nővéri teendőket látott el, s ahol a férjét is kezelték egy idő óta.
A kórház legnagyobb, U-alakban elhelyezkedő, emeletes épületében – a történet idejében még – sok elmebeteget ápoltak, a legsúlyosabb állapotban lévők az emeleti zárt osztályon kaptak helyet, ahol a folyosóra nyíló bejáratot éjjel-nappal gondosan bezárva tartották, oda igazán nem könnyű bejutni, de kijutni még nehezebb, van, akiknek talán sehogyan sem lehet.
A mi emberünknek azonban mégis sikerült, méghozzá engedéllyel!
Aznap Hedvig – beérve munkahelyére – lepakolta a táskáját, kabátját, majd berakta szekrényébe, kicserélte a cipőjét is. Nagyot szusszant, s amint felnézett, akkor vette észre, hogy a műtősnő, az asszisztensek és orvosok szinte valamennyien ott állnak körülötte és sürgetik, mit tud a történtekről… hiszen egyazon házban lakik az éjszaka kiszenvedett asszonnyal, ráadásul jól ismerheti a férjét is, aki elkövette a gyilkosságot.
– Ismerem őket, hiszen a férfi édesanyja engem és bátyámat is tanított az általános iskolában, azonban a fiait csak futólag ismertem, amikor néhányszor összefutottunk a lépcsőházban.
– Azonban igazán keveset tudok mondani az egészről, arra gondoltam, titeket talán már tájékoztattak róla. Annyit hallottam, hogy Margit férje egy idő óta kezelés alatt állt a pszichiátrián. Bár amikor szombaton éjféltájban elhaladtam a folyosón a lakásuk konyhaablaka mellett, halk gyermeknyöszörgést hallottam, de csak pillanatokra, ezért nyugodtan mentem tovább hazafelé.

A meggyilkolt asszony, Hedvigékhez közeli lakásban lakó Margit, az elme osztályon hosszú évek óta dolgozó nővér – volt eddig. Tisztában lehetett azzal, hogy a nála fiatalabb férje súlyos beteg. Ismerősei észre se vették rajta, mivel csendes, udvarias fiatalembernek ismerte mindenki, úgy viselkedett, mint mások.
Amikor a tragédia megtörtént, akkor tudtuk meg, hogy a felesége egy idő óta félni kezdett tőle, mivel az utóbbi időben gyanút keltett benne nyugtalan viselkedése, többször érthetetlen módon agresszívvá vált, szokatlan módon a gyermekeivel is gorombáskodott.
Amikor egyszer nekiment a kisebb gyermekének, az asszony próbált lelkére beszélni, hogy ezt ne tegye, mire annyira fölhevült, hogy nekitámadott, és azt kiabálta, hogy végezni fog vele, és kiirtja a családját…
Elképzelhető, mit élt át, de szép szóval igyekezett leszerelni, hiszen a munkahelyén is ezt a módszert alkalmazták, ami gyakran használ, akkor azonban semmi célt nem ért el vele, annyira feldühödött, hogy ha ellentmondott volna neki, ki tudhatja, mit tett volna. Máskor is előfordult, hogy hasonló rohama félelmet keltett mindnyájukban, hiába dolgozik olyan környezetben évek óta, a zárt elmeosztályon, mégis, saját otthonában fenyegetései nagyon megriasztották. Felelősséget érzett kiskorú gyermekei miatt is, ezért egy alkalommal elpanaszolta az osztály főorvosának férje viselkedését.
Akkor került kezelésre, az elmeosztályon. Ott már ismerték Miklóst, hiszen korábban is gyakran beszélgetettek vele, amíg a feleségére várakozott.

6.

A fiatalember édesanyja köztiszteletben álló, elismert jó tanárnő, az egyik helyi általános iskolában, a felső osztályokban szaktárgyakat tanít.
Férje súlyos alkoholista volt. Az sem titok, hogy erősen alkoholista férjétől elvált még a gyermekei kicsi korában. Jobbsorsot érdemlő, okos tanárnő egyedül, nagy fáradsággal nevelte fel fiait, taníttatta őket, mindent megtett, hogy rendes felnőttek legyenek, de hiába, a gének öröklődnek, mindkét gyermekének állapota aggodalmat okozott neki. Valószínű, hogy (az apa) gyermekeibe átörökíthette alkoholtól károsodott génjeit, mivel a két fiúgyermeke közül idősebb fia: Jenő is labilis idegállapota miatt egész életében pszichiátriai kezelésre és állandó gyógyszerezésre szorul. Csendes, visszahúzódó természete miatt azonban a légynek sem ártott soha. Felesége tanítónő, aki igen jól tudja kezelni az érzelmileg befelé forduló férjét.
Jenő ugyan főiskolát végzett, de borzasztó nehezen, talán nem is a képességei miatt, inkább anyja utánjárásának, fáradozásainak köszönheti, hogy diplomát kapott. Környezetében tudták, hogy gyógyszereket kell szednie. Emberileg udvarias, kedves embernek ismerte mindenki, de látszott rajta, hogy nincs teljesen rendben.

Miklós azonban nem tanult tovább, az sem biztos, hogy a középiskolát befejezte-e érettségi vizsgával. Bohém ember lévén, állandóan zenészek között forgolódott, elég jól játszott zongorán, és hegedülni is tanult. Azonban sehol nem állta meg a helyét, inkább amolyan csavargónak ismerték, egyik munkahelyről a másikra vándorolt.
Ismerősei úgy vélekedtek róla, hogy jót tett neki a házasság, kissé megkomolyodott. Felesége néhány évvel idősebb nála, két fiúgyermekük született. Mindenki úgy tudta, hogy szokásos családként élnek és nevelik a két gyermeket.
Kitti jól ismerte mindkét fiút, hiszen édesanyjával szinte baráti kapcsolatot tartottak, két gyermeke ugyanabba az általános iskolába járt, és tanította is őket a felső osztályokban. Az volt a véleménye, bár minden tanár-tanító olyan lelkiismeretesen tanítana és bánna a tanulókkal, mint ő, aki nem terhelte soha azzal a szülőket, hogy üzenget és levelez velük, hanem elintézi a felmerülő apró-cseprő gondokat, nem úgy, mint sokan, akik teleirkálják az üzenő-füzetet, vagy panaszkodnak a tanulókra a fogadó-órákon. Az asszonyt mások is jó tanárnőként ismerték, ezért köztiszteletnek örvendett a városban, tagja volt a Városi Tanács testületének is.

Folytatom.