Ahogy a hajnal rózsaszínű arcát lángra lobbantja a kelő nap izzó tüze, szeméhez érnek simogató
sugarai, az álom elillan. Boldog, mert vele van élete férfi-ideálja, és csak az övé… Ahogy elnézte kissé borostás állát, szemét esernyőként lezáró hosszú szempilláit, nyugodt lélegzetét, melegség önti el… Szerette volna simogatni, cirógatni, és mellé bújni, hogy örökre elvesszen ölelése tengerében. De nem akarta megzavarni pihenését… Inkább nézte, nézte vágyakozva, fantáziájában különböző szerepjátékok, szenvedélyes jelenetek formálódtak… Úgy érezte magát, mint aki tűzben született, lángolt még a gondolattól is minden kis sejt a testében. A vér, akár egy partját vesztett folyó, zúdult az ereiben. Kitörni vágyott, elönteni a feje búbjától a talpáig. A Nap forró sugarai még gerjesztették is a benne izzó vulkánt, még senki nem hozott ki belőle ilyen nagyfokú érzelmi lángolást. A szeretett férfit gyermekként öleli magához az álom… Néha pillája meg-megrebben, s boldog mosoly játszik szája szögletében. Barna hajtincsei rakoncátlanul keretezik férfias arcát, és a lélegzete, mint egy kismadár trillája hagyja el ajkát. Bőre kreol, s ahogy a Nap sugara játszik, fény és árnyék váltakozva jelenik meg rajta. A szoba napfényben fürdik, s a bútorok megadóan nyögnek, tükrözik vissza a csillogást. Szíve hangosan kalapál, félve néz a férfira, vajon meghallja ezt az őrült lüktetést, ezt a vadlovak dübörgését, mely még a fülében is, harcosok dobpergését idézi? Szinte legyengíti ez a hajnallal ébredt szenvedély, és felemészti erejét.
Azt érzi egyre inkább, olyan erővel önti el a vágy, hogy a haragvó tenger csapkodja ilyen bősz erővel a part szikláit, melyek az évezredek során ellenállnak a hullámveréseknek.
Nem tudja még, hogyan győzze le ezt a szenvedélyt, mert olyan erővel tör rá, hogy inkább kínná alakul. A vér úgy zúdul le ereiben, akár a tavaszi zápor. Nem frissítőileg, hanem tűzgolyóvá olvasztva minden apró sejtjét. Közelebb ül az ágyhoz, és nézi alvó kedvesét, aki semmit nem tud erről az olthatatlan szomjról, mely hajnal óta kínozza.
A keze szinte magától indul, hogy a férfi haját megsimogassa, hátha felébred, de a gondolattól félúton megáll, és visszakozik… Nem… nem… nem… nem ébresztheti fel, mert olyan édesen alszik… Vissza kell fognia magát, próbál a vér szavának ellenállni, de oly nehéz!…Mintha az egész teste ellenállásba ütközne, és győztes seregként önálló életet élne…
Már nincs akarata, a gondolatok egymást kergetve száguldoznak agyában… Ott fekszik előtte vágyának tárgya, egy mesterien megalkotott Isteni mű, aki, most tiltott gyümölcsként kísérti, akárcsak Évát a kígyó az Édenben…
A Nap, mint egy jó fotós, ha remek képet remél, lángragyúlt arccal figyeli a vérvörössé váló női pírt. A csend mélyen bevésődik a szobába, csak a kitörni vágyó érzelem szapora pihegése hallatszik. Elképesztő, mekkora erővel ostorozza a vágy, hogy beteljesüljön vérének izzó lüktetése… Nagyon szeretné magához szorítani, és soha el nem engedni a kezét, de nem meri, csak a szíve zakatol folyamatosan.
A szenvedély újult erővel támadja, mint az ellenség a várat az utolsó csapás előtt. Érzi azt az elemi erőt, ami újból és újból letaglózza, és mint egy farkasszuka, olyan felajzott… A Nap újra pironkodva benéz az ablakon, és a feltámadt széllel suttogva megbeszélik az eléjük táruló látványt. A nő, akár egy tébolyult, menekülne már a kíntól és a vágytól, hogy kielégítse olthatatlan szomját. Kacéran simítja meg gömbölyű két mellét, ágyéka tűz, ajka száraz, cserepes.
Szemében olyan láng vibrál, mellyel felgyújthatna most egy egész erdőt. Testében pattognak a vágy szikrái, és a vére áradó folyóként lüktet ereiben.
A férfi, akár egy Dávid szobor, most fordul egyet, és tovább alszik édesdeden…
Olyan izgató, ahogy lecsúszott róla a takaró, és formás feneke átsejlik a fehér boxerén.
Erős karja puhán öleli a párnát… Elképzeli, hogy ő maga fekszik ott, és mint egy kisded az anyja öléhez, úgy bújik oltalmazó karjai közé…
Gondolkodik, jár az agya, s előrébb lépked. Mindig egy csak egy lépést tesz lassan, nagyon lassan. Talán ott lehetne vele. Akarja-e? Azt, aki? Minden gyarlóságával, hibáival, emberi mivoltával?
Ne "egy" legyen a többi között, hanem az egy, aki kihunyt tüzén megmaradó izzó vas. Ki ő néki? S mikor rá gondol, mit érez?
Mikor a karjával átölelhetné testét, s nyakán érezné ritmikus lélegzetvételét… A pillanat hevében észre sem vette, már ott áll az ágy mellett. A vágy az, ami égeti, marja belülről, akár a sósav.
Megsimogatja arcát, apró csókokkal halmozza el, mire a férfi felébred, és tekintetük egybeforr.
Elmosolyodnak, és hirtelen mozdulattal maga mellé vonja a nőt, aki már szinte öntudatlan állapotban, remegve bújik hozzá…
A Nap biztatja őket forró sugaraival, és a szél mosolyogva kergeti el a kíváncsi bárányfelhőket. Még egy utolsó fénysugár az ablaküvegre, és útra kelnek. A szél vidáman fütyörész, suttogva adja tovább az ablakon látottakat. A rózsák vidám bólogatással veszik tudomásul, és sejtelmes buja illatuk tettekre sarkalják a méheket is…
16 hozzászólás
Lyza!
Ezt az írásod…Huhahhh! Remekül ábrázoltad ezt az érzést! Gratulálok!
szeretettel-panka
Köszönöm Drága Pankám az elismerésedet!
Szeretettel ölellek: Lyza
Kedves Lyza!
Apró részleteiben, finoman kidolgozott mű. Eddig még nem olvastam tőled, a jövőben valószínűleg fogok (ha írsz)… Nagyon tetszett.
Szeretettel
Ida
Köszönöm, kedves Ida a megtisztelő szavaidat!…
Szeretettel láttalak: Lyza
Aztaaa:-) Kávé kortyolgatás közben olvastam. 🙂 Végre aktivizáltad magad írás terén!
Pussz:Marietta
Szia Marietta!
Örülök, hogy tudtam neked újat mutatni a repertoáromból! :)))))
Köszönöm jöttödet…Lyza
Kedves Lyza!
Egy-két szóismétléstől eltekintve, remekül megírtad azt a leírhatatlan érzést, amely mindannyiunkban ott bujkál, téblábol, várakozva a kitörésre. Remekül fokoztad a hangulatot.
Tetszett a munkád.
Szeretettel:
Millali
Köszönöm, kedves Millali a szavaid és a figyelmedet…
Átnézem a szóismétlést, mert nem találom …:)
Köszönöm a figyelmeztetést…
Lyza
Drága Lyza !
Nekem már ismerős az alkotás, de ettől függetlenül örömmel olvastam, csodásan írsz prózát is, főleg ha a szenvedélyek virágoskertjéről van szó:)
Gratulálok: Zsu
Ölelésem és puszim:)
Köszönöm Zsu!…:))))
Igen! :)))) A "szenvedélyek virágoskertje"..:)
Puszi és ölelés…Lyza
Lyza kedves! El vagyok bűvölve.
Úgy írtad le a szenvedélyt, mint valami őserő, ami lerombol mindent. Olyan hangulatot teremtettél az írásoddal, hogy érezni lehetett az izzó lüktetést.
Szeretettel gratulálok: oroszlán
Kedves Szavannák Királynője!
Örömmel olvastam a hszt, hogy át tudtam adni az érzést írásomban…:)))
Ennek nagyon örülök és köszönöm kedves soraid…Lyza
Kedves Lyza!
A verseidet ismerve, nem is lehetne más a téma. Annyira színesen, magas hőfokon vezeted be ezt a nem is olyan kis terjedelmű írást, hogy azt hinné az ember, hamarosan ellaposodik, nem lehet ezt így végig. De nem! Egyenletesen, az első sortól az utolsóig izzanak a sorok. Gratulálok!
Károly
Kedves Károly!
Nagyon köszönöm az elismerésed és a csillagaid…
Örülök, ha így látod…
Szeretettel láttalak: Lyza
Huh, csupa erotika… 🙂
Remek. A nők általában tagadják, de éppúgy vágynak olykor, mint a férfiak. Élveztem az írásodat, drága Lyza. Ráadásul a zárószakaszban megfűszerezted még a leíró rész szépségével is.
Gratulálok.
pipacs 🙂
Köszönöm drága Pipacska a kedves, méltató szavakat!
Szeretettel ölellek: Lyza