Hallatlan

Tudom, hogy retteg az, ki nem érti a szóbeszédet, de kérdem én, mennyivel lesz ezzel rosszabb? A hiánytalan élet is tud üresebb lenni, mint a legkiszáradtabb kút. A teljes ember mindig eggyel kevesebb lesz, mint ti, mert meghalljátok azt, amit az emberek többsége, sosem hallott meg: A csendet. Máshogy nézel ránk, ahogyan mindannyian kéne, hogy nézzünk. Mindig csak csicsereg az, aki fecsérli a szavakat, de annak, kinek értéktelen a hang az jobban érti mit is jelent ez. Csupán csak azt hallja meg, amit lát, amit érez. Ez nem hiány, hanem lehetőség, lehetőség arra, hogy kizárd magadból, a világ segélykiáltását, ahogyan tapossa maga alá a posványába az emberiség. Meg vagy kímélve az alapzajtól, ami szüntelenül őrjíti meg azt ki csak hallja. Lehet, hogy nem a madárének lesz az, ami téged majd reggelente felkelt, de te leszel az igazat halló, az új nemzeti szülőatya, aki majd igen is mondhatja, hogy: „Itt vagyok!”. Szíved aranyként ragyog, míg a többié csupán csak piritként pislákol, és még is az árulóhoz futnak előbb. Ne törjön le senki, az egészség is egy betegség, ami gyorsabban pusztít, mint a te bajod. Ne félj tehát a hangtalan világtól, élj úgy, mint egy bölcs, és némán figyeld, merre is van a szennytelen ember. Kezd lejjebbről, és fejezd be magasabban, művedet csupán csak hallja meg mindenki, hogy miért is nagy áldás a néma világ.