Az álmosság lassú ködként kúszott fölém. Éppen elmélyülten olvastam, mikor megéreztem közeledtét. Szürke folt volt a fényben. Látásom elhomályosult, fejem nehéz lett. Aludni… – súgta valami legbelül. De nem! Hajszoltam magam tovább: Még ezt az egy oldalt talán… ha be tudnám fejezni! Meg a következőt!
Egy idő után óvatosan pilláimra ereszkedett. Eleinte könnyű volt, alig éreztem meg jelenlétét, aztán mintha ólom lenne, úgy húzta előre a fejem. Aludj – kérlelt szelíden, de én messze küldtem: Nem kell az álom még. Tűrni kell! Ébren maradni.
Nem hagyott. Pillanat erejéig messze futott, de csak azért, hogy aztán még erősebben térjen vissza. Már nem volt benne semmi kedves. Egészen durva volt. Úgy viselkedett, ahogy nővel nem szokás. Az ágyhoz lökött. Fejem a lapok közé esett. Karjaimba erőt könyörögtem, hogy kinyomjam magam, akárcsak régen testnevelés órán. Felemeltem a tekintetem. Éjfélt mutatott az óra. Aludni kéne már…
De mért? Miért ily korán? Alig olvastam pár sort csupán. Ötven oldal semmiség. Görnyedt háttal akarsz meghalni? Kérdezte valami legbelül. Könyv fölött? Gyertyatűzben? Aludj hát!
De nem! Nem tehettem meg. Nekem olvasnom kellett. Alig pár oldal… Kérlek! Kérve-kérlek! Nem hallgatott meg. Visszanéztem a sorok közé. A mondat feléig sem jutottam el, mikor ismét támadott. Újult erővel. Vadabbul, mint bármikor. Az elmémbe hatolt, és marcangolni kezdte. Vas kezeit a nyakamra rakta, s így nyomta a párnára fejem. Miközben levegőért kaptam karom akaratlanul is megrándult. A könyv földre hullt. Lapjai meggyűrődtek. Nem tudtam már mit tenni. Utolsó kétségbeesett pillantást vetettem a világra, majd minden elsötétült. Zuhantam, zuhantam. Bele az álomtengerbe.
(Budapest, 2005.)
6 hozzászólás
Jó benne az álom megszemélyesítése, tetszik 🙂
Váhá 😀 Nálam ez nem így működik 😀 Szal itt most következik egy kis septibeLOL 😀
Ránézek hifi-órára: éjfél múlt pár perccel. Még megpuszilom ötéves kishúgomat – aki nagyjából öt perce aludt el -, aztán lekapcsolom a villanyokat, mondom édesanyámnak: “Jóéjt!” Belépek a szobába. Öcsém most mászott el a számítógéptől – csak újraindította, monitort kikapcsolta. Lefekszem én is és ő is a matracunkra, suttogva megbeszélünk pár játékbeli fejleményt, aztán mondom neki, hogy “aludjon már, a fenébe is…”
Fél óra, csak ennyit kell kibírni… Közben öcsém felrója nekem, hogy biztos el fogok megint aludni, aztán kárba vész a drága gépezési idő. “Nyitva van a szemem, ész” – mondom én, persze csukott szemmel. Sötét van, úgysem látja. Többet nem szól, befordul a fal felé, és a hortyogás mértékéből ítélve úgy tíz perc alatt alszik el.
Még húsz perc… A számítógép úgy búg, mit egy atomreaktor. Passzív hűtésűt kellett volna venni. Kénytelen vagyok lehunyni a szemem, nem bírom nyitva tartani a sötétben. Már nincs sok hátra, simán kibírom… még be kell fejeznem azt a munkát… ah, milyen videókból is vágjam össze…? Igen, az jó lesz… Warcraft… lovagok… orkok… fegyverek… harc… összecsapnak…
Hirtelen fölriadok. Szentég, aludtam. Mennyi lehet az idő? Ránézek a telefonomra… Megnyugodtam, még időben vagyok. Öt perc van hátra. Franc vinné el, szúnyog zümmög a fülemben! Vááá! De akkor erre ébredtem! Micsoda szerencse. Na, nem érdekel, anyám már biztosan alszik, hát felülök, kidörzsölöm szememből az álmot. Felállok, leülök a gép elé, bekapcsolom a monitort, fülhallgató a fülembe, bejelentkezek a felhasználómba. A monumentális bejelentkező zene kicsit élénkítő hatással van rám. Internet… TrayIt, végszükség esetére… TotalCommander… Opera… Premiere… és mehet a filmvágás. Fáj a szemem. Nagyon fáj. Már a fejem is… megint kijött a migrénem. Szép éjszakának nézek elébe. Váá.
:DDD
Crystalheart: Érdekes… 🙂 És ezt miért nem tetted föl a saját műveid közé? Bár ez így itt most elég nyers állapotúnak tűnik (bár ez egy cseppet sem lepett meg, mert jelezted, hogy septiben írtad).
Hát figy, egyrészt hajnali 3 volt, és inkább szántam fórumhozzászólásnak, mint “műnek” :DDD
Nem is fogom föltenni… 🙂
Kedves Chendra!
Nehéz a harc az álommal szemben. Én is gyakran tanultam éjszakánként, és bizony néha már a valóság és az álom összefolyt, a könyvben olvasottak önálló életre keltek a fejemben.
Rozália
Kedves Chendra!
Nagyon jó ötlet volt, hogy az álmosságot megszemélyesítetted, és így írtad le az ellene folytatott harcot. Mint egyetemista, én is sokat tanulok éjszaka, de eddig mindig ő győzött!
Üdv.:
Myrthil
Chendra én is csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz: az éjszakai tanulás illetve olvasás nekem is ismerős. Bár nem mindig azért ollvasok éjszakába nyúlóan mert muszáj, hisz ahhoz hogy mindent el lehessen olvasni magyaron így is 4 ember kellett volna, hanem mert a könyv úgy könyörög, hogy ne tegyem még le. Nem lehettem olyan szívtelen, hogy megtagadom a kérését. 😀