Meg Meghan
Három történet
Bal filózik
Jobb-e Brillnek, ha felkel és kinyitja az ajtót?
Bal áll, csak áll, s ha futni kell, bár
felkészült arra is, hátha Brill nem változtat azon a nagyszerű álláspontján,
hogy nem szabad őt, Job-ot bántani.
Lelki béka
Ő is belerondított a nagyoperettbe.
Hadd meséljem el, hogy tavaly, mikor negyedszerre munkatárs akart lenni, hogy jobban legyen, hogy jobban írjon, és hogy pénzt is keressen azért, elköteleződött megint 2.5 évre munkatársnak.
Akkoriban írt pár maradós verset.
Megírta a történetét a kudarcának, hogy az ottléte betegséggel végződött.
Hogy visszamenőleg bejelentették, de rosszul, s emiatt majdnem visszafizettetett velem a Kormány Hivatal Munkaügyi Központja 500.000 Ft- nyi NYES-t.
Ők is "hibáztak", de ő is, és hogy mentse a családját , lódított egy kicsit, egy nyilatkozattal, amit ehhez szükséges volt megtennie, szinte feljelentette őket. Nem volt tiszta helyzet az biztos.
Valami volt.
Valaki írt.
A telefon helyett az agyban landolt az üzenet.
Kő’ drog?
Tele voltak a tepsik a mindenféle öblös helyek puffadt fehér testű kőttkaláccsal. Gyorsan be akarta vagdosni őket, de csak a lakásban fellelhető legnagyobb fiaféle széles pengéjű, hatalmas konyhakést találta meg.
Közben, hallotta, hogy szól a kürt vagy duda, édeskés illat terjeng, s tudta a rendőrség mindjárt ideér. Drogkerekedők és drogosok után kutatva.
Éjjel 2.49 perc van.
11 perc múlva megszólalt az ébresztőhang.
El is feledkezett róla, hogy ébresztés lesz.
11 hozzászólás
Szia Ildikó!
Az elsönüel:"Jobb-e Brillnek, ha felkel és kinyitja az ajtót?"
…nem tudom.
A másodiknál:"A telefon helyett az agyban landolt az üzenet."
A harmadiknál:"El is feledkezett róla, hogy ébresztés lesz."
ez a harmadik különösen jó,de másik kettö is!
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Szia Sailor!
Örülök, hogy elolvastad, és reflektálsz rá! Örülök, hogy nem a felhőn porosodik!
Köszönöm a gratulációt! 🙂
Szeretettel: Ildikó
Szervusz, Ildikó!
Üdítő volt hallani azt az egyedi hangot, ami kiszól írásaidból.
Nagyon gördülékeny a fogalmazás, élvezet olvasni.
Laca ⚘
Szia, Laca!
De örülök Neked!
Hát, Te meg hol jársz erre, ahol a madár sem jár? – kérdezném, ha Sailor nem előz meg.
Így aztán, kettőtöknek örvendezhetek.
Szeretek így írni, mert könnyű, saját hangon.
Örülök, hogy észrevetted, mint mindig
Szeretettel: Ildikó
Kedves Ildim!
Mi az a NYEST? Mint állat ismerem, de az nekünk pont nem volt csak nyérc.
A végére megkívántam a kalácsodat hiányoznak a fészbukon drogcsempész cikkek
jut eszembe amit írtál.Írt pár maradós verset az jó. Ma nekem is mondta alaki írjak verset.
Na, hogy egy sort le nem írok az is biztos, nem vagyok hajlandó meg nem is érdekel.
Majd néha írkálok valamit ami se próza se vers, mert az néha szórakoztatna, ha nem unnám azt is valami baromira.
Ja jut eszembe mi volt a fesztiválon vagy min ahova beküldted a videót?Milyen volt a " vígság"?
Majd ha ráérsz írd le péntekig mert pénteken már nem igen fog érdekelni se ez sem más. Ja és bocsánat
hogy ennyit kérdezek, de most ehhez volt kedvem!
Puszika meg nyuszika
Szia Ágika!
Nem nyest, hanem NYES! :-))))
Nyugdíj Előtti Segély.
Azok kaphatják, akik az öregségi nyugdíj előtti utolsó öt évben járnak. Jogosultak munkanélküli segélyre, legalább x napig, mert a megelőző három évben legalább két évet dolgoztak. Beleszámít a munkával töltött időbe, s egyszerűsített foglalkozással mellette még dolgozni is lehet.
Na ennyi bonyolultságra biztos nem számítottál. A fesztiválon nem volt semmi, mert el se mentem. Nem minden filmet játszottak le, az enyémet sem.
Kaptam egy oklevelet arról, hogy döntős lett a versem. Köszönöm, hogy érdeklődsz.
Ildim!
Köszönöm a válaszod. Na azért hülye nem vagyok.Ahogy egy " kedves" rokonom mondja mindig
" Csak az arcom hülye" Éppen két napja beszéltem valakivel mennyire nincs értelme a tanulásnak.
Ha beteg ott a rehabos munka ha Munkanélküli jó esetben mehet gyárba dolgozni, vagy mehet takarítani agy közmunkásnak.Köszi hogy ezt leírtad.Én nem szeretnék szépen írni meg az élet hű de jó dolgairól, de minek.
Már kétszázhúszezren írnak az élet napos oldaláról arról csak olvasok néha, ha olyan hangulatom van.
Na ennyit akartam még írni Jó éjt meg kellemes hetet neked!
Ági
Amúgy betegség előnye annyi hogy az ember büntetlenül csinálhat hülyeséget meg díbólhat
Pénzt azt lehet keresni, éjjel eldugod és reggel megtalálod.
Ez jó " Megírta a történetét a kudarcának, hogy az ottléte betegséggel végződött."
Ja pénze volt meg betegsége? Mi a fitty- fenét ért vele? Ezt sose értettem, de ez már az én bajom.
Még ennyi jutott eszembe hirtelen.Az előző hozzászólásban remélem értékeled a humoromat!
Szeretettel:Krómer Ágnes
Jaaa! Hogy humornak szántad! :-))) Én meg megijedtem, hogy rosszul írtam a szót! Tanulni akart, de nem tudta volna fizetni a tandíjat, ezért vállalta a munkát. De hiába igyekezett, cserben hagyta a teste. Akart dolgozni, de nem bírta felemelni a karját.Elégedettek voltak a munkájával, folytatni szerette volna, csak más körülmények között. De a betegség miatt kifutott a próbaidőből. A munkatársi tanfolyamot nem tudta elkezdeni. Így, vége lett a dalnak.
Hej, pedig de szeretnék olyan szépen és jól írni, mint mások, nem is kevesen! Szeretnék, csak a kisujjamat sem -bírom megmozdítani érte. Túlságosan kialakult vagyok, azt hiszem.
ja és nehogy itt elkorcosodjál és még máshogy kezdj írni. Kit fogok akkor olvasgatni?
Én nem teszek fel ide semmit elolvassa alaki ír valamit és akkor mi van? Verjem magam földhöz?
A hozzászólásokat én csak máshol látok szívesen, de hozzám ne írjon senki mer csak felhúz vele.
Érdekes nem igaz? Veled olt ilyen? Na ezt is kiveséztük.
Ja még ennyi " Kormány Hivatal Munkaügyi Központja 500.000 Ft- nyi NYES-t."
A munkaügyi központról meg a Kormány hivatalról is van egy véleményem, de az " szallonaképtelen"
Na ennyit akartam még. Lehet azt mondani.B…m… neked se jó semmi. Lehet, hogy van benne valami.Sajnálom.
Ági
Ja meg a sok túl képzett munkanélküli is minek veri a nyálát löknek valamit aztán kussuljon.
Vannak igen jó munkaügyis képzések aztán 24-ből adnak munkát kettőnek.
Júj ne haragudj, hogy most ilyet írok.Régebben a lelki békám nekem is olyan hű de jó volt,
Most meg se lélek se béka. Köszönöm a szórakoztató perceket!
Ági