A házasság nagyon jó lenne mindenkinek, ha olyan lenne, amilyennek mondják, de nem olyan. Az se lenne rossz, ha teljesen másféle lenne, de nem az. Annyi biztos, hogy így, ahogy most van, mindenki csak panaszkodik. Kivétel persze mindig van: az írek. Hol másutt fordulhatna elő, hogy egy isten összeáll egy halandó feleségével, és a gyereket egy idegen neveli föl? Mindez semmit sem árt a házasságnak, és még az sem ingatja meg, hogy később az asszony meghal. Ez benne van az ír mitológiában, tehát megkérdőjelezhetetlenül igaz.
Ezek az írek tudtak valamit a boldog házasság titkáról, legalábbis amíg sikeresen ellenálltak Szent Patrik térítő kísérleteinek. Sajnos megadták magukat… Nem térnek vissza a szép napok, amikor a smaragd szigeten még Eochu Airem uralkodott. Akkor még nem hagyták az emberek, hogy holmi házasság korlátozza a szabadságukat. Egy férfinek ezer oka lehet a házasodásra. Eochu például azt gondolta, senki nem fog neki engedelmeskedni, ha nincs felesége. Mivel ez csakugyan nyomós ok, elvette Étaint, aki a birodalom szépe volt, és anyósi szemmel is elég csinos. Mindjárt másnap elindult valami hódító hadjáratra, és az ír daliák kezüket-lábukat összetörték, csakhogy vele mehessenek. Egyesek szerint a hadizsákmány reményében, persze ez nem igaz, csupán kitörtek az alattvalói ösztöneik. Nincs az a hadizsákmány, amiért a vérüket ontották volna, ha Eochu még mindig nőtlen ember.
Ilyen bonyolult az ír néplélek whiskey nélkül is. Hát még ha alaposan leszopják magukat – ami egyébként elég sűrűn megtörténik.
A király még be sem csukta maga után a kertkaput, amikor az öccse, Ailill halálosan beleszeretett a parlagon maradt feleségbe. Ősi ír szokás szerint befeküdt az ágyába, talpig fegyverzetben, és megüzente Étainnak, hogy készülhet a temetésre, amennyiben továbbra is kőszívű marad. Étainra már sok mindent mondtak, különösen az elhagyott szeretők és a rivális dámák, azt is lehetne mondani, hogy elhordták mindennek, de a kőszív még nem szerepelt a repertoárban. Meg is kérdezte, WTF? Eltaláltad, vallotta be a hős lovag, és Étainnak nagy kő esett le a szívéről. Miért nem mindjárt ezzel kezdted? Hozzál valami szép ékszert, és találkozzunk a kopár hegyen.
Ailill magától is tudta, hogy a befektetéshez bizony szükség lesz némi befektetésre, meg is vett egy értékesnek látszó karperecet, de éppen amikor indulni kellett volna, megjelent Midir láthatatlanul – ez az ír istenek egyik specialitása, és nagyon tehetségesen csinálják. Elaltatta Ailillt, lenyúlta a karperecet, és felszerpentinezett a kopár hegyre. Ezt az isteni trükköt többször is megcsinálta egymás után, akkor Ailillnak elfogyott a pénze, és Étain azt mondta Midirnek, hogy szívesen elszökik vele, de csak akkor, ha a férje elengedi.
Midir azt találta ki, hogy kockajátékra hívja a királyt, aztán majd csak elnyeri Étaint. Arról nincs szó, hogy Eochu közben hazatért volna, de az istenek nem ismernek akadályokat. Hogy Eochu gyanút ne fogjon, előbb egy kicsit hagyta nyerni, sőt szívességből megépített egy töltést a Móin Lámrige mocsáron keresztül – a töltés nyomai máig is megvannak, és hirdetik azt az ezeréves bölcsességet, hogy a férfi mindent megtesz egy asszonyért, feltéve hogy nem a saját felesége. Végül Midir elnyerte Étaint, és a király igazán csak azért gyűjtött össze egy újabb hadsereget, mert nagy lett volna a kockázat, ha nő nélkül marad.
Étain bent volt a palotában, a király és a hadsereg az udvaron, köröskörül, hogy elkapják a frakkját annak a gaz csábítónak. Nagy volt a tét: az alattvalók engedelmessége. De mi már tudjuk, hogy Midir láthatatlanul szokott közlekedni; bevonult a palotába, hattyúvá változtatta Étaint, és kirepült vele a kéményen keresztül.
A válogatott hősökből ebben a pillanatban kiveszett az engedelmességnek még a szikrája is – csak ezzel lehet magyarázni, hogy békésen végignézték, amint hat tyúk repül az égen, és nem volt semmi reakció – se kardcsörtetés vagy lándzsarázás, még csak az ilyen alkalmakkor szinte kötelező felkoncolás sem. A katonák feloszlottak, mindegyik külön-külön, és Eochu hiába vekengett, hogy legalább a szídeket, a tündérdombokat ássál fel, mert Étain biztosan ott van az egyik alatt.
Midir első feleségének az volt a véleménye, hogy egy rendes ír házasságban nem lehet probléma, ezért ráfújt Étainra, akiből rögtön pocsolya lett – gondolom, jól mutatott a Midir-rezidencia rokokó szalonjában, az aranyosra bemázolt, oroszlánkörmös lábakon ingadozó bútorok között. Étaint nem hozta ki a sodrából ez a döntés; átváltozott bíborszínű léggyé, és Midir orrára ült. Ezzel az utolsó akadály is elhárult a boldog családi élet elől, és az egész világ tökéletes volt, amíg a fent említett Szent Patrik be nem vezette a monogámiát.
A monogámia az ír filozófia speciális szakkifejezése, magyarul válságot jelent.