A hajnal édes, boldog álomban találta őket. András ébredt először. Nézte a lányt. Csodaszépnek látta, ahogy a nyugalom békéje ült ki az arcára. Kócos fürtjei a párnán összevissza hevernek. Őszinte, tiszta és ruhátlan volt. Elindult a keze a lány csípője felé. Nagyon óvatosan, hisz nem akarta felkelteni, végig simította, s elindult tovább derekára, melleire. András kimondhatatlan szerelmet érzett. Nézte, nézte, s az járt a fejében, hogy életében ő a második ember akit szeretett, s hogy mindkettő csodaszép. Boldog volt. Hirtelen megriadt. Eszébe ötlött, hogy feleségét is mennyire szerette, s hogy elvesztette. Tudta, érezte, nem élné túl ha megint egyedül maradna. Óvatosan magához ölelte az alvó lányt. – Ne hagyj el, ezt nem élném túl. – félhangosan szólt. Hatalmas félelem járta át a testét. – Ilyen kegyetlen azért mégsem lehet az élet. Vigyázok rád nagyon. – Óvatosan megcsókolta. Behunyta a szemét, megpróbálta elhessegetni agyából a gondolatot, hogy valaha is elveszítheti őt. Észrevette a lány megmozdult. Kinyitotta a szemét. Melinda lassan eszmélt, hogy hol van.
-Jó reggelt! – hallotta kedvese lágy hangjátr-Hogy aludtál? Csodaszép a reggel, hisz téged láttalak meg először. Gyönyörű lesz az egész napom – megcsókolta az ébredő lányt, aki
elmosolyodott.
-Jó reggelt. – Eszmélt, hogy ruhátlan, magára húzta a takarót, mintha azt akarná, hogy senki
ne lássa őt.
-Ne Mel, nem kell előttem szégyellned magad. Engedd, hogy lássalak.
-De…
-Majd megszokod. Egyébként idáig gyönyörködtem benned tudod-e?
-Régóta fent vagy?
-Igen. Gyönyörű vagy tudod?
Kopogást hallottak.
-Apu bejöhetek? Kérdezni szeretnék valamit – hallatszott Máté hangja.
-Pillanat kisfiam – gyorsan öltözni kezdtek.
– Gyere.
Máté belépett. Észrevette a lányt, hirtelen megállt.
-Mondd kisfiam, mondd mi baj?
-Semmi apu, csak azt hittem hogy Melcsi elment. Nem tudtam hogy itt van, ne haragudj.
-Semmi baj kicsim. Ne félj kisfiam. Melcsi nem megy el sehova. Ő már itt marad örökre.
Igaz szívem? – Nézett a lányra.
-Igen. Gyere ide Máté baba – ölelte át a kisfiút. – Nagyon jó itt nekem, s úgy döntöttem
örökre veletek maradok. Különben sem tudnék hova menni, hisz tudod. Rajtatok kívül nekem
senkim sincs. Nekem most már ti vagytok a családom, így hát ne félj hogy elmegyek.
-Akkor most már te vagy az anyukánk? – kérdezte tágra nyílt szemmel a gyerek.
Összenéztek, András kapcsolt először.
-Ha te így akarod, akkor igen.
-Én nem akarok édesanyád helyébe lépni, mert ahhoz jogom sincs, de megteszek mindent,
hogy legalább helyettesíteni tudjam. Köszönöm hogy esélyt adtatok. – felelt elcsukló hangon Melinda.
Szemei megteltek könnyel. Jólesett neki, hogy Zsuzska után a kisfiú is félti.
-Ha úgy gondolod, megfelelek anyukádnak, örömmel vállalom. Nekem öröm, hogy ilyen gyerekeim vannak, mint ti. – nyomott két hatalmas puszit Máté pofijára.
A kisfiú átölelte a nyakát.
-Én azt szeretném, hogy velünk maradj, amióta itt vagy, minden olyan jó. Nagyon szeretlek téged.
Melinda nem bírta tovább, sírva fakadt. Hagyta hagy folyjanak könnyei, most nagyon boldog volt. Úgy érezte, ez élete legboldogabb napja. András magához ölelte mindkettőt, védelmezőn.
-Jól van babám, most már nem lesz semmi baj. Együtt maradunk kisfiam, ismét boldog
család lesz a miénk, mint régen. Jó?
-Igen apu. Az olyan jó volt. – felelt a gyerek. Könnyein keresztül apjára mosolygott.
Megjelent az ajtóban Zsuzska.
-Jó reggelt mindenkinek!
-Neked is kisasszony! – felelt nevetve apja.
-Idejöhetek én is?
-Persze, gyere – húzódott arrébb, s maga mellé vette a kislányt, majd felkelt. – rögtön jövök.
Pár pillanat múlva megjelent az ajtóban Pankával.
-Na most már teljes a létszám. – szólt, s letette a kislányt az ágyra.Melinda mellé húzódott, szorosan átkarolta.
-Most jó!
-Dodi, én olyan boldog vagyok – borult a fiú nyakába Melinda.
-Én is Mel. Nagyon boldog. Hisz végre itt vagy velem, s ők is ismét boldogok. Köszönöm
neked. – megcsókolta a lányt, s örültek a közösen eltöltött időnek, ami mostanában hiányzott
nekik.
Játszottak, nagyokat nevettek így együtt. Az idő boldogan telt.
-Apuci éhes vagyok – szólt hirtelen Máté.
-Akkor gyorsan menjetek öltözködni, utána reggelizzünk.
-Megcsinálod, vagy inkább Pankát öltözteted? – állt fel Melinda.
-Majd Mátéval megcsináljuk. Te hozd rendbe a lányokat jó?
-Rendben – karjába vette Pankát, s eltűnt a kislány szobájában.
-Apuci apuci ! Esik a hó! – szaladt ki Zsuzska, s tényleg, hatalmas pelyhekben hullott, betakarta a háztetőket, fákat, utat. Mindent puha, hófehér lepel borított.
-Nézd de szép! – emelte fel az ablakhoz a kislányt, hogy az kilásson. – Látod, minden fehér
és tiszta.
-Lemegyünk majd szánkózni!
-Igen babám, reggeli után.
-Panka is jön és Melcsi is!
-Hát persze kicsim, mindannyian megyünk.
-Hová? – Kérdezte Melinda, aki most ért oda Pankával.
-Szánkózni. Nézd de szép – vonta magához – látod Panka milyen szép? – szólt András,
hangjából érezhető volt a meghatottság és a szeretet.
-Együnk gyorsan, és utána lemegyünk.
A délelőtt hamar eltelt, hisz nagyokat játszottak a hóban. Hócsata, hóemberépítés, és minden ami ilyenkor belefér a játékba. A gyerekek arca kipirult, hangjuk csilingelt. Boldogok voltak. András kifulladva állt meg, s nézte családját. Szemében hatalmas könnycsepp jelent meg. Hirtelen egy hógolyó csapódott az arcába.
-Jézusom ne haragudj, véletlen volt, nem akartam! – ugrott oda Melinda.
-Na megállj, most kapsz! – szólt, s felkapta a lányt, s forgott vele majd átkarolta és hemperegni kezdett vele a hóban.
-Most megvagy! – Térdelt a lányra óvatosan. Melinda hanyatt feküdt a hóban és nézte a fölötte térdeplő fiút, akinek kipiruló arcáról, csillogó szeméből sütött a boldogság, a túláradó
szeretet. Látszott rajta, hogy nagyon boldog.
-Szeretlek – csókolta meg kedvesét ott a hóban András.
-Én is. Be kellene mennünk, mert Panka megfázik. Ő nem mozog.
-Igazad van, mint mindig. – nyújtotta kezét a lánynak.-Máté, Zsuzska, bemegyünk – szólt a gyerekeknek is.
A nap hamar eltelt, s azóta minden nap. András boldogsága határtalan volt. Minden este sietett haza, ahol a napi robot, rohanás után megpihenhetett, hisz boldogság, nyugalom és béke várta. Egy ideje már Melinda vezette a háztartást is. így spórolta meg a pénzt, hisz olcsóbb volt mintha előfizetnének. Közösen dolgozták ki a költségvetést, átgondolva, hogy hol olcsóbb egy-egy dolog. Panka rehabilitációs programja hasznos, hisz a kislány szemmel láthatóan sokat fejlődött. Lassan édesanyja szerepe is megszűnt, hisz Melinda szépen fokozatosan vette át a gyerekek fölötti nevelést, irányítást. Közeledik a karácsony, s András belegondolt, hogy a tavalyi után végre ismét békés és boldog lesz. Hamarabb végzett, most ajándékokat válogatott. A gyerekeknek sikerült találni olyat, ami hasznos is, nemcsak játék. Most Melinda ajándékán gondolkodik. Hiába próbálta kipuhatolni mire vágyik, mit szeretne, mindig csak azt a választ kapta „semmit, nekem itt vagytok ti", igaz, de mégis szeretne venni valami nagyon szépet. A gyűrűket már megvette, úgy gondolta karácsonykor eljegyezné, hisz már régóta az övé, legyen végre hivatalos. A holnapi vendégségre is készülni kellene, hisz apja születésnapja lesz. Hivatalosak, és oda sem mehetnek üres kézzel. Apjának talált olyat, amire az öreg már régóta vágyott. Megvette. Arra gondolt, hogy most inkább hazamegy, majd legközelebb válogat, van még idő karácsonyig, addig csak talál valamit. A lakásban csend volt, először azt hitte senki sincs, de amikor körülnézett észrevette, hogy Melinda szobája nyitva van. Mostanában már nem használták ezt a helyiséget, hisz a lány ott alszik vele. Bekukkantott. Melinda ott aludt Pankával az ágyon. Megállt mellettük és nézte. Két szívének kedves ember, gyönyörködött bennük, leült az ágy szélre, s megsimogatta fejüket. Mosolyogva nézte őket. Hagyta hagy aludjanak. Felöltözött, s elsietett Mátéért és Zsuzskáért az oviba.
Melinda arra ébredt, hogy hangokat hall. Lassan eszmélt, hogy elaludt Pankával. Hirtelen átvillant az agyán „el kell mennem az óvodába, jézus, hány óra?" – teljesen megzavarodott. Időbe telt míg magához tért. Kitisztult a feje, és most már tisztán hallotta Máté hangját. Pankát óvatosan a helyére tette, majd kiment.
-Sziasztok. Ki hozott haza benneteket?
-Apu – mutatott az apjára Máté.
-Te? Ilyen hamart megjöttél? – kérdezte, és csókkal üdvözölte.
-Igen, hazajöttem, láttam, hogy alszol és elhoztam őket. – viszonozta a csókotrOlyan jó volt
nézni benneteket, ahogy alszotok.
Megcsörrent a telefon. András felvette a kagylót.
-Tessék. Szia, mit akarsz?
-Holnap elvinném a gyerekeket – kezdték a vonal túlsó végén.
-Holnap nem jó. Apám születésnapja van, oda megyünk.
-Már megint csak a kifogás. Nekünk is jár a láthatás! Vagy te nem így gondolod?
-De igen. Akkor mind a hármat viszed? – András egyre idegesebben beszélt.
-Nem, csak a két nagyot, -jött a válasz.
-Vagy mind a hármat, vagy egyiket sem.
-Holnap odamegyek apádékhoz.
-Csak családtagoknak szólt a meghívás.
-Én is az vagyok.
-Mióta?
-Bandi, tudod hogy mióta.
András idegesen lecsapta a kagylót.
-Ki volt az? – kérdezte Melinda. Látta hogy a fiú ideges.
-Sógornőm.
-Mit akart?
-A gyerekeket. Azzal fenyeget, hogy elveteti tőlem.
-Miért?
-Állítólag nem tudom ellátni őket, mert férfi vagyok.
-Ez hülyeség.
-Az, de mindenféle hazugságot ad be a gyámra. Most meg a láthatással fáraszt, hogy én
elzárkózom.
-Ők nem segítenek neked?
-Nem. Anyósom szegény segítene, ha tudna, de hát..
-Mi van vele?
-Agyvérzést kapott Krisz halála után.
-A sokktól?
-Valószínű. Apósom becsülettel ápolja. Nem is kívánhatom tőle hogy segítsen. Van neki
éppen elég baja.
-És a sógornőd?
-Még az anyját sem ápolja. Nem is igazán a gyerekeket akarja, hanem..
-Hanem?
-Engem.
-Mi???
-Soha nem bocsátotta meg nekem hogy Krisz kellett és nem ő. Nem is nagyon jártunk össze
emiatt. Krisz, ha látni akarta a szüleit, mindig ők jöttek. Ők, és csakis ők.
– Sógornőd nem jött?
-Nem. Amióta Krisz kidobta, azóta nem.
-Kidobta?
-Igen. Azzal vádolt meg hogy kikezdtem vele. Még jó hogy Krisz ismert, és nem hitt neki.
Amikor Krisz meghalt, már a temetésen kijelentette, nem nyugszik míg meg nem kap.
Megfenyegetett, vagy vele élek, vagy elbúcsúzhatok a gyerekektől. Azóta mindent megpróbál. Már egy ideje nem jelentkezett, azt hittem észhez tért. Legutoljára közöltem vele,
hogy ha egyetlen nő lenne a földön, akkor se kéne. Azt hittem megértette.
-Dodi, vigyük el a gyerekeket anyósodékhoz. Biztosan örülnének neki.
-Biztos. Gondoltam már én is rá, de ha otthon van ez a liba? Ezzel a tyúkkal nem akarok találkozni.
-Ott leszek, ne félj. Telefonálj oda, hogy otthon van-e a sógornőd.
András telefonált. Ideges volt, mi van, ha Matild veszi fel.
-Szervusz papa, András vagyok. Otthon van Matild?
-Nincs. Elment. Remélem nem is jön haza! -jött a válasz.
-Elvinném a gyerekeket hozzátok. Nem zavarunk?
-Dehogy! Nagyon örülnék neki. Már régen láttam őket. Mama is örülni fog. Mikor jöttök?
-Most indulunk, de nem egyedül megyek. Jön velem Melinda is. Nem baj?
-Dehogyis, szívesen látunk benneteket.
Helyére tette a kagylót.
-Örült? – kérdezte Melinda.
-Aha. Matild nincs otthon. Ha közben hazajön és bánt téged, nem állok jót magamért.
Esküszöm. Nem hagyom hogy bántson. – megcsókolta a lányt, aki viszonozta, átölelte a nyakát.
– Ne törődj vele. Tudod, hogy milyen, ne hagyd hogy ingereljen.
Gyorsan összekészítették a gyerekeket és elindultak. Az utcán hatalmas pelyhekben hullott a hó.
-Hova megyünk apuci? – érdeklődött Máté.
-Lali papáékhoz. Emlékszel még rájuk?
-Igen. Ők miért nem jönnek azóta hogy anyu meghalt?
-Kati mama beteg.
-Mi baja?
-Nem tud menni meg beszélni.
-Úgy mint Panka?
– Igen. De ő felnőtt, tudod őt nehezebb emelgetni, mint Pankát.