A pirkadat az utcán találta András. Az első járművel elindult, hogy hazahozza kocsiját. Azt akarta, mire családja felébred ő is otthon legyen, de útközben tett egy kitérőt, s betért egy virágboltba, ahol az álmos eladónő csodálkozva kérdezte:
-Mit adhatok ilyen korán?
-Van rózsája? – kérdezte András, még mindig az éjszaka hatása alatt mámorosán.
-Igen.
-Nekem piros kellene.
-Van, mennyit?
-19 szálat kérnék.
Az eladóno, miközben számolta a virágszálakat, megérezte András érzelmeit. A legszebb szálakat kereste, hisz érezte a fiú is azt szeretné. Kiérezte hangjából, lényéből szereimét.Csomagolás közbem a fiú arcát nézte, de ő átszellemülte!!, mámorosán állt, s türelmesen rárt.A hölgy titokban irigyelte azt a lányit, akit ennyire szeretnek, akinek párja hajmalok-hajnalán virágot vásárol, ahelyett, hogy aludna mint mindenki más. Az eladómé" átnyújtotta a csokrot, András még egy kártyát kért, olyat, amit a csokrok közé szoktak rakni, ha üzenni akarnak.Nagy,tiszta, olvasható betűkkel ráirta:"Csak Te Örökké. Dodi" betűzte a kártyát,fizetett .Az eladómő hosszan nézte a távo-c-lodó autót. Egész nap hatása alatt volt, hisz ilyet nem tapasztal minden map, sőt talán soha.
András óvatosan nyitotta ki az ajtót, nehogy felébredjen a család. A csokrot ügy helyezte el, hogy a lány, ha kinyitja a szemét egyből észrevegye, ügy gondolta nem vár karácsonyig,^ elővette a gyűrűs do-bozt, s a kártya hátuljára ragasztotta, vigyázva, hogy me csússzon a vízbe, de, ahogy a kártyát kiveszik észre lehessem venni. Amikor ezzel elkészült, Melinda édesdeden aludt még. Levetkőzött, s visz-szabújt mellé az ágyba. A lány még mindig ugyanúgy feküdt, mint amikor elment. Csodálta, és érezte egyre jobban és jobban szereti. Észrevette, hogy kedvese megmozdult. Szelíden. megcirógatta, megcsó- kolta. Melinda kinyitotta a szemét.
-Jó reggelt gyönyörűségem – üdvözölte.
-Mi vám veled? – Melinda észrevette, hogy András más, mint máskor.
Hangja a szokottnál is lágyabb, tekintete simogató.
-Velem? Nagyon szeretlek.- ügy próbált fordulni, hogy szerelme észrevegye a csokrot. -Hu! Dodi ez csodaszép!–A tied!-
-Miért kaptam ?-nyúlt a csokorért Melinda.
Észrevette a kártyát, kihúzta. "Csak Te Örökké. Dűfai" olvasta. Elindultak a könnyei. Ebben a pillanatban megértette, hogykedvese csak őt szereti, és Krisz csak a múlt már. lézte a kártyát, s érezte van még valami a hátulján. Megfordította. Remegő kézzel bontotta fel a dobozt, amelyből kigurultak a gyűrűk egyenest a párnájára. Elakadt a hangja és feltört belőle a zokogás.
-Dodi én…én
-A tied, Círak a tied, hisz számomra is csak te létezel mér. Minden más nera számit. Csak te. –
András hangja lágy volt, sugárzott belőle a lány iránti szerelem, -Mel, legyél a feleségen. A múltkor azt mondtad, hozzám jössz, ugye igy akarod te is, én mindennél jobban szeretném.
-Igen. Hagyom szeretlek. – Melinda elhaló, könnyekkel küszködő hangja alig ért el a fiúhoz, de ő érezte a választ. Felvette a lánynak szánt gyűrűt, s az ujjara húzta.
-Most te. Te jössz – sz5lt lágyan, meghatottan.
Melinda könnyei potyogtak, alig látta mit csinál, de a könnyfátyo-lon át a fiú ujjara húzta a gyűrűjét. András magához vonta, lágyan amilyen lágya* csak tudta.
-Csak te vagy érted? Csak te!
-Ne haragudj, buta voltam
-Nem Mel, csak nagyon szeretsz, s erre most jöttem rá. Számomra
sem jelent már semmit a múlt. Csak te. Köszönöm, hogy így szeretsz ígérem, én mindent megteszek azért, hogv_boldog légy, hogy így érezd ameddig csak élsz. Hisz számomra már csak ez a fontos. Érted, hogy te boldog légy velem. Ezért mindent megteszek.-csókolta a kedvest, ahol csak érte. Számára ez az éjszaka jelentette a fordulópontot a múlt és jelen között, amikor megérezte kedvese aggodalmát,s
forró tiszta szerlmét. Ettől kezdve egyre kevesebbet jutott eszébe Krisz. A szíve legmélyére zárta, s áradta helyét Melindának, hogy öleljen ott mindörökké. A mámoros álomból arra riadt, hogy valaki nézi. Felnézett, Máté és Zsuzska álltak fölöttük, s nézték őket.
Hirtelen felhúzta a takarót, s betakart vele kedvese csupasz mellét.
-Hát ti? .- kérdezte zavartan. – Megbeszéltük |hogy kopogtok mielőtt bejöttök. Én is szoktam
nem? – Egy kicsit haragudott a gyerekeire, hisz nem tudta mióta vannak ott, s hogy mit láttak.
-Ne haragudj apu, kopogtunk. – mondta Máté.
-Kaptál választ hogy jöhetsz?
-Nem.
-Nahát akkor? Mi olyan fontos?
-Apucikám ne haragudj, de nagyon éhes vagyok. – Szólt Zsuzska majdnem sírva. – És a papáék is telefonáltak, hogy hol vagyunk, és Panka is nagyon sír. – hadarták felváltva.
Amíg a gyerekek Beszéltek, András rájött, hogy csúnyán elaludtak.
-Jó, jó. Mindjárt megyek csak menjetek ki. Ne haragudjatok ránk, egy kicsit elaludtunk.
-Semmi baj apu, azért jöttünk. – szólt Máté, s kézenfogta húgát és kimentek.
András gyorsan öltözködni kezdett, s óvatosan keltegette kedvesét. Nem akarta hogy megijedjen ha hirtelen ébred.
-Elaludtunk szivikém, hallod ébredj. – Megcsókolta, cirógatva keltette.
Melinda felnézett, hallotta a fiú hangját.
-Jézus! – Felugrott, s öltözni kezdett, majd követte párját.
Gyorsan elrendezték a gyerekeket, s elindultak apjáékhoz. András felhívta, elmondta hogy elaludtak, ne haragudjanak, sietnek, így amikor odaértek, a család már túl volt az ebéden, de az asztalnál ültek. A csöngetésre anyja nyitott ajtót.
– Sziasztok, csakhogy megérkeztetek.
-Ne haragudj anyuci, elaludtunk. Ti már ismeritek egymást, már találkoztatok.
-Igen,szervusz.
Az anya középtermetű, szőkésbarna hajú nő volt. Átlagos kinézetű. Érdekes arcvonásait kiemelte nagy barna szeme. Ezt fiai tőle örökölték.
-Apád már nagyon vár. Siess. – mondta, miután vetkeztetni kezdte a gyerekeket. Míg András
Pankát segített vetkőztetni, észrevette ujján a jegygyűrűjét. Megfogta vállát, mire a fiú
felemelte a fejét.
-Szereted?
-Igen anyuci, nagyon.
-Jó, végre újra nevetni látlak. – mondta, miután mosolyt látott beszéd közben fia arcán.
Szaladj, apád már vár, majd én befejezem – szólt, s lehúzta a kislány nadrágját.
Melinda a kerekes szék mellett guggolt, igazította a kislány ruháját, haját.
-Köszönöm – simogatta meg a lány fejét.
-Mit?
-Hogy ismét boldog.
– Rajtam nem fog múlni.
-S te?
-Én is boldog vagyok. Dodi nagyon figyelmes, mindig a kedvemre tesz.
Az anyának megütötte fülét, hogy a lány a becenevén szólította, s elmosolyodott.
-Tudom, ő mindig ilyen. Ha szeret valakit azt nagyon szereti. Nincs nála középút. Nem rossz gyerek, csak sokminden érte már.
-Tudom.
-Mel, gyere kincsem, -jelent meg András az ajtóban. – Apa szeretne látni.
-Mindjárt, csak..
-Menj, majd én befejezem, ugye babám?
Melinda remegő kézzel megszorította a felé nyújtott kezet. Az igazat megvallva egész úton ideges volt, de titkolta. Az járt a fejében, hogyan fogadják András rokonai. Egyedül csak édesanyját ismerte, találkoztak egy párszor, de a többiekkel nem. Párja megérezte izgalmát.
-Nyugi, nem lesz semmi baj – nyomott egy csókot a szájára.
Anyja látta ezt a mozdulatot, s elmosolyodott. „Végre", mondta magában. Amíg a kis Pankával foglalatoskodott, eszébe jutott amikor fiát először látták Krisszel intim helyzetben, akkor gyerekfejjel ugyanígy csillogott a szeme, sugárzott az arca mint most. Tudta, érezte hogy a fia boldog, ez nagyon látszik rajta. Ha boldogtalan vagy szomorú, akkor felnőttes lesz az arcvonása, ha boldog akkor kisfiús. Ez utóbbi jobban tetszett neki. Nagyon örült ennek, hisz elég régen nem látta a fiát boldognak, nem volt miért. Nagyon megviselt mindenkit Krisz halála. A kislányért az egész család aggódott. Figyelemmel kísérték, kíváncsiak voltak hogyan oldja meg fia ezt a feladatot. A három gyerek ellátása még két embernek is komoly feladat, nem hogy*egynek. Panka egy ember felügyeletét igénybe veszi. Csodálta fiát, ahogy kezelte, s megoldotta ezt. Kénytelen volt hamar felnőni a feladathoz, s sajnálta hogy 22 éves fejjel így kellett felnőtté válnia. Ő örömmel felajánlotta segítségét, de örült hogy egyre ritkábban, majd egyáltalán nem kellett mennie, mert így lányára is oda tud figyelni, az utóbbi időben elkanászodott. Figyelte ezt a gyereklányt, aki vállalta a három gyereket, s minden gond nélkül ellátja őket most már jó ideje. Ő az első hónap végére már nem ment. Igazából semmit sem tudott erről a lányról, hisz csak futólag találkoztak, ő mindig sietett. Most egy kicsit sajnálta, hogy nem érdeklődött jobban. Befejezte Panka vetkőztetését, indult a szobába a többiek után.
Melinda izgatottan lépett be András oldalán. Izgalmában alig látta a bentlévőket. Megpróbálta összeszedni magát.
-Tessék, ő az, ő Melinda – vezette az asztalhoz András.
-Jó napot – alig tudott beszélni.
-Nyugi, mi nem harapunk – szólt az asztal túlsó oldalán ülő fiú.
-Ő a bátyám, Pali.
-Igen, mondtad, hogy van egy bátyád.
-Ő az, nagy kópé. De tök jó fej.
-Szia – üdvözölte kéznyújtással – ő a feleségem, Ági.
-Hello.
-Ő a húgom – mutatott egy hosszúcombú, helyes pofijú szőke lányra András.
-Cső, Mari vagyok, anyám után – felelt egy kicsit nyeglén.
-Mondjuk, vele kellett volna kezdenem, de mindegy. Ő apu – állt meg apja mellett – Isten éltessen, és bocs a késésért, de elaludtunk.
-Üdvözöllek a családunkban – nyújtott kezet az apa.
Melinda csak állt sután, hisz nagyon zavarban volt, nem tudta mit mondjon. Kezet nyújtott. Érezte hogy az apa átöleli, megpuszilja,d e a fejében csak zakatolt „családunkban, üdvözöllek családunkban". Érezte, mondania kellene valamit, de nem tudott megszólalni. Elindultak könnyei, erre kiszaladt.
-Mel, mi baj? – András utána szaladt. Átkarolta#=Semmi baj, jól van.
-Édesapád most befogadott?
-Igen szívem, hiszen hozzám tartozol. Elmondtam mennyire szeretlek, hogy elveszlek
feleségül. Neki elég, hogy szeretlek, hogy boldog vagyok. Elmondtam Pankát és mindent, ami
veled kapcsolatos. Alig várta már hogy lásson. – András megsimogatta a lány hátát,
vigasztalta. Megtörölte könnyes arcát, megcsókolta. – Gyere, nem kell ennyire izgulnod.
-Nagyon tartottam attól, hogy nem fogadnak el.
-Miért ne fogadnának el?
-Hátt mert intézetis vagyok. Sokan nem szeretik őket. Azt hiszik, hogy mindenki lop, csal, hazudik. Ez van a köztudatban.
-Ez igaz, de ők tudják hogy milyen vagy, hogy te vagy a legdrágább kincsem, hogy …. —
megcsókolta a lány remegő ajkát – menjünk be.
-Mindjárt, csak egy perc. – Megtörölte arcát.
András átfogta a derekát, és visszamentek a szobába. Ahol persze hallották hogy miről beszél a lány. Összenéztek és elmosolyodtak.
-Megnyugodtál kicsit? – Kérdezte az anya, aki nyújtotta felé a süteményestálat.
-Igen, köszönöm.
-Tudod, – kezdte az apa – azt szoktam mondani a fiúknak, hogy mindenki olyan rózsát szagol
amit szakít, olyan lánnyal él, akit választ. A lényeg, értsétek meg egymást, akkor nem lesz baj.
Az apa nagydarab férfi volt, dús hajjal, bajusszal. András hasonlított rá leginkább. Kisportolt, jó kiállású férfi. Lágy, kellemes mély hangja betöltötte a szobát.
-Apuci! Nézd mit rajzoltam! – szaladt be Zsuzska egy rajzlapot lobogtatva.
-Nagyon szép! Ez milyen virág? Nem tudom mit akartál, de rózsára hasonlít. Még ki kell színezni.
-Olyan virágot akartam, ami a szobátokban van az ágy mellett. Az nagyon szép, annak mi a neve?
-Rózsa.
-Piros lesz, az is piros.
-Igen. És kinek rajzoltad?
-Anyucinak.
Erre a kijelentésre a család összenézett, nem tudták kire gondol a kislány. Hirtelen döbbent csend támadt.
-Kinek? – kérdezett rá remegve András.
-Hát… anyucinak – magyarázta a kislány, és átnyújtotta a rajzot Melindának – ugye
mondhatom neked hogy anyuci?
Melinda szeméből újból elindultak könnyei. Felkapta a kislányt a karjába.
-Ha azt akarod, akkor igen – felelt könnyeivel küszködve.
-Szeretném. Tudod,akkor én is mondhatom a Katikának, hogy nekem is van anyukám nem csak neki. – A kislány is könnyeivel küszködött.
Melinda magához szorította a gyereket, aki átkarolta a nyakát .árnyakát- és szorította, ahogy csak bírta. Ugyanúgy, mint találkozásuk másnapján.
-Köszönöm kicsim, hogy megtisztelsz. Szívesen leszek az anyukád. Tudod, mondtam már
neked, hogy ki vagy te, emlékszel még rá?
-Igen, a világ legaranyosabb kislánya.
-Egy kis angyal – toldotta meg Melinda.
A család erre nem számított, Még András sem. Hirtelen átkarolta mindkettőjüket, s a boldogság könnye csordult ki szeméből. Nagyon boldog volt.
-Apuci én is szeretem őt nem csak te. Tudod, reggel amikor láttalak benneteket a szobában, ahogy alusztok együtt és a virágot, akkor tudtam hogy te nagyon szereted őt. Annak adunk virágot akit szeretünk. Én is akartam adni, hogy tudja, én is szeretem, és engem is szeressen. – hüppögött a kislány Melinda nyakát szorítva.
-Kicsikém, én tényleg nagyon szeretem anyucit, de ő szeret téged anélkül hogy adnál neki bármit is. Én sem kaptam tőle virágot, s mégis szeret – András könnyeivel küszködve beszélt
a gyerekéhez, aki még mindig kedvese nyakát fogta.
-Igen, de te tudsz vele aludni, én nem!
Pillanatnyi csend támadt.
-Na ezt megkaptad – szólt Pali, aki megtörte a csendet.
Mindenki ledöbbent a kislány szavain, Pali eszmélt előbb. Próbálta feloldani a csendet. Pali, hasonlóan mint András, jóvágású fiú volt. Szőke hajjal, nagy barna szemekkel, kb. olyan magas mint András, talán valamivel alacsonyabb, de nem számottevő. Csupán egy évvel volt idősebb mint öccse, így általában ikreknek nézték őket. Első reakciójukban megfogtak egymás kezét Ágival, és összenéztek. Ági rövid fekete hajú, átlagos lány volt, annyi idős mint András. Utolsó hónapjában járt, s belegondolt abba, hogy ha ő kerülne ilyen helyzetbe mit tenne. Ő soha nem dobná el gyermekét, hisz alig várta, hogy megszülessen. 3 éve házasok Palival, jól megvannak. Őt is megviselte sógornője halála. Sokat beszélgettek azóta Palival, s mindig arra a megállapításra jutottak, hogy András nincs könnyű helyzetben, nincs könnyű dolga. Ő csodálta sógorát, hisz embert próbáló amin végigment az utolsó évben. Most nagyon örült, mert úgy érezte, ebben a pillanatban, hogy sógora sínen van. Végre újra emberi életet élhet. Ismerte már a tragédia előtt is, így össze tudta hasonlítani a régi Andrást az eset utáni Andrással, és a mostanit. Végre kezd hasonlítani régi önmagához. Valószínű ez járhatott Pali fejében is, hisz a délután folyamán már többször összenéztek amikor András a lányról beszélt. András zavarban volt, hisz arról nem szólt hogy már az ágyban is együtt vannak, s most nem tudta szülei hogy reagálnak.
-Máskor ne gyertek be amíg nem kaptok engedélyt jó? – lassan megnyugodott. Átölelte a gyereket.
-Jó apu, ne haragudj – szólt a kislány, s apja nyakát is átkarolta – ugye most már mindig együtt maradtok?
-Igen csibém, ha rajtam múlik akkor igen.
-És kin múlik még?
-Rajta – mutatott Melindára András.
-De hát azt mondtad szeret, akkor biztos marad.
-Kérdezed meg tőle magad. Nekem azt mondta, hogy marad – mosolyodott el András.
-Ugye apuval maradsz? – nézett kérdőn a kislány Melindára.
-Igen, meg veletek – válaszolt még mindig meghatottan a lány.
-Akkor jó. Ezt megmondom Máténak is, és Pankának. Had örüljenek ők is. – kiviharzott a szobából.
Egy pillanatra csönd lett, András úgy érezte mondania kell valamit.
-Egy hónapja hogy együtt vagyunk. Azért is gondoltam, ha Mel sem bánja, hogy hivatalossá teszem a kapcsolatunkat és összeházasodunk.
-Örülök fiam, hogy így döntöttél – felelt apja. – Ha úgy érzed megtaláltad akit kerestél, akkor
tedd szíved szerint. Amit ez a lány tett értetek, meg is érdemli hogy szeresd, így lesz jó
mindannyiótoknak. A gyerekek is megnyugszanak végre, és te is újra tetszel – karolta át fiát -nvégre újra nevetni látlak. Örülök kisfiam.
– Igen apu, most már egy ideje ismét szívesen megyek haza, hisz otthon béke és szeretet vár.
Tudod, az éjjel rájöttem, hogy egy angyallal élek, aki mindennél és mindenkinél jobban szeret. Akit a szívemben a fő helyre ültettem, hisz ott van az ő helye. A múlt már nincs.
Raktárba tettem. Ő az, akivel a jelenben és a jövőben is élni szeretnék, mindörökké. Tudom hogy ő is így gondolja, és érzi, hisz az éjjel megéreztem tiszta, őszinte szerelmét. Nem
érdemli meg tőlem, hogy mindig a múltbéli emberre gondoljak, hiszen ő itt van velem,mtisztán, őszintén, és szépen. Rajtam kívül senkije sincs, neki is szüksége van rám. Nekem
pedig m indennél és m indenkinél j óbban rá. T udod e z az éjjel v olt az, amikor m egéreztem hogy én már végérvényesen hozzá tartozom. Nem tagadom, hisz tudjátok mennyire szerettem Kriszt, de ő már a múlt. Lehet hogy ezért megvettek engem, de ez már nem érdekel. Nekem most már csak ő számít egyedül, senki más. – András elgondolkodva beszélt, de hangjából kiérződött hogy mit érez. Melindához fordult.
-Nagyon nagyon szeretlek szívem, mindennél és mindenkinél jobban. Köszönöm hogy újra értelmet adtál a szónak: szerelem, élet, család. Egy ideje a számomra csak szavak voltak, de miattad újra van értelme ennek az egésznek. Mert te adtad vissza ezt. Ne haragudj rám, hogy nem láttam a szememtől. Nem láttam hogy… – elakadt, remegő szájjal megcsókolta a menyasszonyát.
-Dodi én..
-Ne édes, ne mondj semmit, hisz tudom mit akarsz mondani. Szavak nélkül is tudom, mert a tested nem hazudik. Az pedig az enyém, s a szíved is. Tudom hogy minden amit teszel, amit gondolsz, az mind miértünk van. Csak értünk élsz. Ha nem mondod, akkor is tudom. Észre kellett volna vennem már régebben. Igazad volt, ha úgy érezted, hiszen én akaratom ellenére, de vétettem ellened, állandóan csak Krisz volt, pedig te a lelked kitetted értem. Mindig a kedvemet kerested, én meg vak voltam és hülye. Ne haragudj rám.
-Dodi te sohasem bántottál, csak én úgy éreztem hogy nem tudom pótolni Kriszt, mert nem is akarom. Ha szeretsz, magamért szeress. Nem akarok senkit utánozni, az nekem nem megy. Nagyon szeretlek tudod, d e n em a karok m ás l enni, mint amilyen vagyok. Ha szeretsz így, magamért szeress, ilyen vagyok. Lehet, hogy butaság, de én, én szeretnék lenni, nem pedig valaki más.
-Most már tudom én is ezt, és arra kérlek, maradj mindig ilyen. Az éjjel rádöbbentem, hogy mennyi mindent nem tudok, pedig számomra is egyértelmű kellett volna, hogy legyen.
-Látod öcskös, van mit tanulni tőlük, hisz ők bölcsebbek és okosabbak a lélek dolgaiban mint mi, férfiak. – kapcsolódott be a beszélgetésbe Pali. – Én is sokat tanultam Ágitól, mert ahhoz
hogy rendben menjenek a dolgaink igenis figyelnünk kell rájuk, értenünk a lelkünket.
-Hát ez az gyerekek. Ti férfiak könnyen elfelejtitek hogy a nők lelke érzékenyebb, mint a tiétek – szólt az asszony, de férje kijavította.
-Hidd el Dodi tudja ezt, csak meg kell tanulni elengedni, ez a legnehezebb. Igen gyermekem, azt a hibát követted el, – amit az emberek nagy többsége – hogy nem engedted el Kriszt, s
mivel nem engedted el, így mindig őt láttad, hozzá hasonlítottál mindenkit. Nagyon örülök gyermekem hogy most már túl vagy rajta, így jobb lesz mindenkinek meglátod. Melindának
igaza van, őt saját magáért fogadd el olyannak, amilyen. Neked kislányom pedig csak azt mondom, azért nem szabad rá haragudnod, mégiscsak a gyerekei anyja. Köszönöm neked
amit a fiamért és az unokáimért tettél, örülök hogy ismét boldog a fiam, s olyan mint régen.
– Ezért késtünk apu, ne haragudj. Én fent voltam már hajnalban, úgy éreztem, hogy …Azért vettem a rózsát is, hogy kiengeszteljem. Tulajdonképpen karácsonykor akartam odaadni a gyűrűt, de az éjjel rádöbbentem hogy nem várok tovább. Azt akartam, Mel érezze, hogy csak őt szeretem, s most már csak ő van. Hogy az első helyen van, a Főhelyen.
-Ezt jelenti a kártya? – kérdezte Melinda.
-Igen, azt akartam hogy tudd, csak Te örökké – Melinda átölelte kedvesét.
-Tudom, mert hajnalban éreztem, más vagy mint eddig. Most már a szíved is az enyém.
-Igen, és ez így is marad örökre. Apu ne haragudj rám, ez a te ünneped nem az enyém, de el kellett mondanom hogy tudd miért késtünk. Apu én, én… – András elakadt, apja nyakába
borult és kitört belőle a zokogás.
Apja vigasztalni próbálta, aztán ráébredt hogy nincs értelme, majd megnyugszik a gyerek, mert ameddig beszélt rádöbbent, hogy fia min ment keresztül. Hogy lelkében harc dúlt, a múlt és a jelen harcolt egymással. Rádöbbent, hogy fia félt attól mit szólnak mások, ha nyíltan, őszintén meri szeretni ezt a másikat, aki mellette áll, aki tiszta szívből szereti, aki gyerekfejjel vállalta a nagy családot, egy beteg gyereket, azért, hogy tartozhasson valahová, hogy szeressék v égre. Érezte, hogy szereti ezt a kislányt, aki fiát v égre m eggyógyí tóttá, ráérzett arra, hogy az ő lelke is sebzett, hisz egész életében csenkitől nem kapott egy jó szót. Most itt van ebben a saládban, ahol végre megnyugodhat a lelke.
-Tévedsz gyermekem, nem haragszom. Igaz, hogy ez az én ünnepem, ahogy te mondod, de nekem ez a legjobb ajándék, hogy itt vagytok, hogy szeretitek egymást. Most már érzem, te
elengedted Kriszt. így a legjobb, én örülök ennek, már rég meg kellett volna tenned. Tudom hogy nehéz volt ez neked,d e helyesen cselekedtél. Hisz ez a lány az oldaladon megérdemli
hogy szeresd, magáért. Vigyázz rá, ápold a lelkét, hisz ő ugyan úgy sebzett mint te. – megcsókolta fiát, magához intette Melindát. – Örülök nektek, tudjátok-e? Legyetek meg
egymásnak, vigyázzatok egymásra, magatokra. S gyerekeitekre. – Mind a kettőt megcsókolta.
Ez a délután az egész családnak boldogan, jó hangulatban telt. Előkerültek a fiúk hangszerei is, így az apának még nagyobb öröm volt, hisz mindig szívesen hallgatta fiait, akik gyermekkorukban sokat zenéltek együtt. Amióta önálló családjuk van, ritkán jöttek így össze, s nem volt alkalom sem, hogy zenéljenek. Végre kisebbik fia is vidám, és így ő is boldogan játszik a gitáron. Gondolataiból egy ismeretlen dallam riasztotta fel. Ezt nem hallotta azelőtt. András belefeledkezve játszott, és egy ismeretlen dalt énekelt.
Egy hang
Egy szó
Egy dallam,
Mely szívemben-él
Rólad szól,
Neked dalol,
Hisz a vágyam ég,
Mert szeretlek én.
Most csak azt szeretném
Maradj enyém
Örökké enyém.
Elhallgattak és figyelték a szöveget. Pali próbált bekapcsolódni a dallamba, lassan átvette a ritmust és ő is játszani kezdett.
Egy hang
Egy szó
Egy dallam,
Elmondja még
Mit érzek én,
Mert neked szól
Rólad dalol
Hisz szeretlek én.
Most csak azt szeretném,
Maradj enyém
Örökké enyém.
András felemelte a fejét és kedvesére nézett, aki ott ült mellette és ámulattal hallgatta. Hirtelen megcsókolta.
-Szeretlek. Neked szól. Benne van a szívem és minden amit érzek.
-Dodi, ezt most írtad? – Kérdezte meghatottan.
-Igen, csak úgy jött, mert itt vagy velem, mert… – megcsókolta a lányt.
– Írd le nekem. – Melinda nagyon boldog volt.
2 hozzászólás
Tetszett, gratu!
Szia!
Köszönöm véleményedet. Ne haragudj, hogy idáig nem válaszoltam, de gép problémám volt. Remélem most már rendszeresen tudom látogatni az oldalt, s műveket is feltenni.
Üdvözlettel: Éva