Gyermekkorában nem gondolta volna, hogy ilyen boldog is lesz egyszer. Sokszor gondolkodott azon, hogy alakul majd az élete, de erre nem számított. Végre családban él, ott ahol szeretet kap, ahol fontos. Számít hogy mit tesz, mit csinál. El sem tudta képzelni akkor ezt, s most furcsa volt számára, hogy nemcsak párja örül neki és szereti, hanem párja rokonai is. Van három csodaszép gyermeke. Igaz, hogy nem a sajátja, de ő úgy szereti őket. El sem tudja képzelni az életét most már nélkülük. Ahogy Ágival beszélgettek az anyaságról, az érzésről, ahogy a baba fejlődik, ahogy mozog, felébredt benne a vágy, hogy ő is érezze ezt. Otthon Andrásnak meg is jegyezte.
-Úgy szeretnék egy kisbabát tőled. – András hirtelen meglepődött, hisz erről sohasem beszéltek. Úgy gondolta, párjának van elég dolga a három gyerekkel így is.
-Tényleg szeretnéd? Azt hittem van elég dolgod így is. Pankát mindig vinni kell. Azért nem vetettem fel.
-Nagyon szeretném.
-Fogod bírni szívem? – Kérdezte aggódva. – Úgy gondoltam, várni kellene még egy kicsit míg nagyobbak lesznek, de ha te akarod, akkor én sem bánom. Megpróbálok többet itthon
lenni, hogy segíteni tudjak.
András örült, hogy kedvese így döntött, hisz titkolt vágya volt hogy Melindától is legyen egy gyermeke. Kislányt szeretett volna, aki olyan mint anyukája, szép, jólelkű és aranyos. Ismerte már annyira a lányt, tudta, nem tesz különbséget a gyerekek között. Nem fogja jobban szeretni azt, amelyet a szíve alatt hord, mint a többit. Úgy érezte megérdemli párja, hogy tapasztalja, átélje az anyaság érzését. Bizonyította már, hogy jó anya. Ő csak attól tartott, sok lesz neki négy gyerek ellátása, de elhatározta, hogy sokat fog segíteni. Ettől kezdve nem védekezett, s amikor párja arra kérte kísérje el az orvoshoz boldogan megtette. Határtalan volt az öröme amikor orvos barátja közölte a jó hírt, hogy a kicsi útban van. Látta Melinda csillogó szemét, sugárzó arcát, érezte boldogságát.
-Köszönöm hogy megtapasztalhatom. Sokszor képzeltem már régebben, milyen érzés lehet.
Fantasztikus, hogy belőled és belőlem egy új ember születik. Biztos rád fog hasonlítani, mint Zsuzska.
-Hasonlíthat rád is, és olyan szép és jó lesz mint te.
Melinda teljesen átszellemült, a hatása alatt volt. Nagyon szépnek látta, még szebbnek mint eddig.
András a tükör előtt állt, és öltönyt próbált. Nem tudta eldönteni, melyiket vegye fel az esküvőre, a hagyományos feketét, vagy inkább a fehéret. Végül a fehér mellett döntött. Az járt a fejében, hogy a lánynak milyen ruhája lesz, hisz ezt teljes homály fedi. Ha kérdezte, mindig azt a választ kapta : majd meglátod. Saját tervezésű ruhája lesz, így elképzelése sincs milyen lehet. Most izgatottan várja, hogy végre láthassa. Annyit már tud, hogy szép, hisz egyik este Zsuzska mutatta a saját ruháját, amit szintén Melinda tervezett.
-Apuci nézd, ugye szép vagyok? – k érdezte, és pörgött, forgott boldogan – anyuci l esz a legszebb menyasszony a világon.
-Azt én tudom kicsim – válaszolta, és boldog volt, elképzelte párját.
Ő intézett minden hivatalos dolgot amit kellett, mert Melinda teljesen el volt foglalva. Lázban
égett, sugárzott az arca, nagyon szép volt.
Hirtelen meglátta maga mögött a tükörben a lányt, aki átölelte.
-Ezt veszed?
-Igen, ha neked is jó. Nem tudom eldönteni hogy ezt, vagy a feketét. Melyiket?
-Ezt. Ez nem hagyományos.
-Én is erre gondoltam. A mi esküvőnk különleges lesz. Te azt érdemled.
-Én így is boldog vagyok veled, tudod, -jött a válasz.
András megérezte kedvese hangjában, hogy valami nincs rendben.
-Mi baj? – fordult felé.
-Semmi, csak émelygek. Reggel óta. Remélem addigra csillapodni fog.
-Biztos kicsim. Az elején ez általában így van. Majd meg fog szűnni.
-Jó,d e a mai nap nem kellene.
-Igaz, reméljük addigra csillapodik. Próbálj pihenni egy kicsit. Van még időnk. Én addig
elhozom a csokrodat – csókolta meg kedvesét.
A vörös rózsacsokor már készen volt, kért még pár szálat, hamar visszaért. Vízbe tette a virágot. Benézett Melinda szobájába, észrevette az ágyon a ruhát. A fehér ruha beterítette az ágyat. Elállt a lélegzete. Állt előtte és nézte, beleképzelte a kedvest. Arra riadt, hogy édesanyja hangját hallja.
-Hát te? Nem bírtad ki még egy kicsit? – kérdezte nevetve, és átölelte fiát. – Szép lesz, majd meglátod.
-Tudom anyuci. Alig várom hogy lássam. Tudod egy éve még nem gondoltam volna, hogy én ilyen boldog lehetek megint. A gyerekek is nagyon izgulnak, boldogok. Az oviban büszkén
mesélte Zsuzska, hogy ő lesz a koszorúslány. Olyan aranyos volt. Melcsi hol van? Mondtam hogy feküdjön le egy kicsit.
-Rosszul van?
-Igen, émelyeg. Megkeresem.
András elindult a szobájuk felé. Látta, kedvese lefeküdt, nem akarta zavarni, de Melinda észrevette.
-Szólsz nekem egy óra múlva?
-Igen szívem, csak pihenj.
Melinda feküdt az ágyon, és abban bízott hogy talán egy kicsit csillapodik az émelygés. Napok óta érezte,d e inkább csak reggel. Ma pedig, lehet hogy az izgalomtól, egész nap nem szűnik. Pedig a mai nap fontos az életében, hisz estére András felesége lesz. Az járt a fejében, amikor jelentkezett dolgozni, nem gondolta volna, hogy így alakul az élete. Életének abban a szakaszában kilátástalan volt minden. Amióta itt van, azóta van értelme életének. Hisz azóta tartozik valahová. A gyerekek szeretik, s most már anyucinak szólítják. Panka amikor először kimondta, András boldogan szaladt, újságolta. Határtalan volt az öröme. Arra gondolt, ha lehet örökbe fogadná őket, hogy így is biztosítsa a gyerekeket, velük marad. Zsuzska még mindig többször kérdezte: ugye nem mész el? Persze hogy nem. Hová is menne, és minek, hisz itt jól érzi magát, megvan mindene, és nagyon szereti András. El sem tudta képzelni eddig, hogy így fogják szeretni. Azóta az éjjel óta amikor eljegyezte, egyszer sem került szóba Krisz. Mintha tényleg teljesen elfelejtette volna. Állandóan a kívánságát lesi, főleg amióta tudják a babát. András sokat van itthon, amit csak lehet levesz a válláról. Nem engedi hogy Pankát emelgesse. Úgy intézi, hogy ő viszi el őket a terápiára, s a foglalkozás után visszamegy értük. Panka szépen fejlődik, egyre önállóbb. Látszik rajta, nagyon akar. András lázban ég. Sugárzik a boldogságtól. Szemmel láthatóan megváltozott, amikor megismerte egy komoly, szomorú férfi volt, most is komoly, de mosolygós, boldog kisfiú. Arra ébredt, hogy András hangját hallja, aki cirógatva keltegeti.
-Mel szívem ébredj.
Kinyitotta a szemét párja az ágy mellett félmeztelen guggolt.
-Koszi, fenn vagyok – nem érezte az émelygést.
-Jobban vagy?
-Egy kicsit.
Felkelt, és készülődni indult. A fürdőben még nyugodt volt,d e ahogy öltözködni kezdett egyre nagyobb izgalom kerítette hatalmába. Belebújt ruhájába. Úgy gondolta, haját leengedve hagyja. Csak két piros rózsaszálat tűzött bele kétoldalt. A ruhára is tűzött balodalra a szíve fölé egyet. A ruhája egyszerű volt, enyhén testhez simuló, látszani engedi alakját, de nem túl feszes. A csillogó anyag sejtelmesen fénylett. Belebújt cipőjébe, még egy simítás.
-Jó lesz? – kérdezte anyósát, aki csak állt és szólni sem tudott.
Melinda olyan szép volt, hogy elakadt a szava. Hosszú barna haja háta közepéig ért, fejére semmit sem tett csak az a két piros rózsa volt ott, mit beletűzött. Ruhája egyszerű volt, s éppen ezért szép. Kintről kopogás hallatszott.
-Indulnunk kellene – hallották András hangját.
Melinda csak állt. Annyira izgult, hogy mozdulni sem tudott. Szíve vadul kalapálni kezdett, lélegzete elakadt. Várnia kellett. Arra eszmét, hogy András átöleli.
András elkészült. Nagyon kíváncsi volt Melindára, de nem nyert bebocsátást, mert Pali útját állta.
-Nem öcskös, még légy türelemmel egy kicsit. Egyébként jól nézel ki – Pali nézte öccsét.
Teljesen le volt nyűgözve, hisz Andráson jól állt a fehér öltöny, melyhez a rózsa színével harmonizáló csokornyakkendőt kötött. Határozottan csinos volt. Ebben az öltözékben még jobban látszott kisportolt széles válla, erős, férfias alakja. Gomblyukába piros rózsaszálat tűzött. Pali észrevette öccse izgatottságát -Mindjárt készen lesznek. Nyugi, nem tud megszökni, itt állok – próbált viccelődni, és megölelte öccsét.
Valóban, András nagyon izgult. Eszébe jutott – hosszú idő óta először – az első esküvője. Akkor sem izgult ennyire. Pedig akkor még gyerek volt. Órájára nézett, látta lassan indulni kéne, beszólt. Az ajtó kinyílt. Észrevette Melindát. Ahogy meglátta, elállt a szava. Olyan volt mint egy tündér. Erezte, melegség önti el, ahogy nézte, hirtelen mozdulni sem tudott. Lassan visszatért ereje, odalépett a lányhoz.- Csodaszép vagy .tündérkém – hangja a meghatottságtól remegett.Felemelte kezét, hogy megérintse, de nem tudta hirtelen álom vagy valóság amit lát. Rájött, valóságos személy aki előtte áll, óvatosan átölelte.-Menjünk- szólt remegő hangon.
Kézenfogta menyasszonyát, s kilépett a szobából. Melinda a fiú kezébe kapaszkodva, remegő térdekkel elindult. Érezte, valaki kezébe nyomja a csokrot. Megmarkolta erősen, mintha attól is erőt remélne. Az autónál apósa hangját hallotta.
-Szépek vagytok gyerekeim.
Érezte hogy átöleli őket. S tényleg szépek voltak. Lényük átszellemült, szemük csillogott, arcuk sugárzott a boldogságtól. Mindkettőn látszott, hogy nagyon szereti a másikat. Olyanok voltak mintha egy lélek lenne két testben. Fehér ruhájukban, barna hajukkal, kipiruló arcukkal, csillogó szemükkel, mint két földre szállt angyal. Ruhájuk harmonizált, hisz mindkettő fehérben, a szívük fölé erősített piros rózsával, határozottan jól mutattak. Az apa csak nézte őket, s könnyes lett a szeme. Boldog volt, hisz szerette ezt a két gyereket, s most örült boldogságuknak, ami sugárzott róluk. Meghatottságában csak állt és nézte őket. Kis időbe telt mire úgy összeszedte magát, hogy vezetni tudjon. 0 vitte a menyasszonyt, s Zsuzska és Máté is ebben a kocsiban foglalt helyet feleségével együtt. Andrást bátyja szállította, Pankával, Ágival, Marikával és a kisbabájukkal. A kocsik lassan elindultak. Ahogy beültek Melinda körülnézett. Látta, hogy sokan az ablakból nézik őket, és az utcán is tömeg van. Ismerik őt már, hiszen amióta itt van sok emberrel barátságot kötött. Sokan ígérték hogy eljönnek, s most kíváncsi volt hányan lesznek ott. Az autóban kicsit megnyugodott. Hallotta a gyerekek hangját.
-Nagyon szép vagy anyuci – Zsuzska csivitelt.
Nagyon boldog és izgatott volt, Máté, mint egy komoly kis ember, csendben figyelte az eseményeket, most ő is véleményt alkotott.
-Nagyon szépek vagytok együtt.
-Igazán? – kérdezett vissza Melinda, hogy levezesse idegességét. – Ti is szépek vagytok – puszilta meg őket.
A gyerekek valóban szépek voltak. Zsuzska rózsaszín ruhában pörgött, forgott. Barna fürtjei rakoncátlanul hullottak szerte szét. Homlokából piros rózsával tűzték ki a haját. Panka kékben pompázott. Szőke göndör fürtjeiben neki is piros rózsa virított. Szemmel láthatóan nagyon örült. Egyre többet beszélt már, s egyre önállóbban próbált járni is. András nézte a gyermekét, és jóleső érzés kerítette hatalmába mikor látta, mennyit fejlődött. Tudta, ezt Melindának köszönheti, hisz ha ő nem fizeti be a terápiára a díjat kislánya talán soha nem áll talpra. Érezte, ezért élete végéig hálás lesz neki. Máté sötétkék öltönyben volt, gomblyukában neki is piros rózsaszál.
A vendégek többsége már megérkezett, s az ajtó előtt várakozott. Amikor a kocsik begördültek, izgatottan mindenki odafigyelt. András gyorsan kiszállt, és Melinda kocsijához lépett. Kisegítette menyasszonyát. Ahogy a lány is kiszállt, a vendégek felől moraj hallatszott. Mindenkinek tátva maradt a szája, olya szépek voltak ők így ketten.
Melindát ismét izgalom kerítette hatalmába amikor a kocsi megállt, s látta mennyien vannak. Ki kellene szállni, de nem tud. Érzékelte párja felé nyújtott kezét az ajtóban. Megszorította, és remegő térdekkel az utcára lépett, morajt hallott. Érezte párja biztonságos tenyerét, erőt merített belőle, s követte. Hallotta a fényképezőgép kattogását, még egy-két kép és kezdődik a szertartás. Gyors pillantás a tükörbe – minden rendben. Látta Andrást maga mellett.
-Nyugi, nagyon szép vagy. Szeretlek – súgta a fülébe nyugtatóan.
Ettől egy kicsit megnyugodott. Vett néhány mély levegőt. Szíve egyre hangosabban kalapált, s úgy érezte elájul. András észrevette, párja mennyire izgul, átkarolta derekát, így próbálta nyugtatni. Pár percig álltak így, hisz a fiúnak is kellett ez a kis idő, ő is nagyon izgatott volt. Érezte Melinda hozzásimul. Óvatosan magához szorította, hogy érezze itt van, és ez nem csak álom, v alóságos a mi t örténik v elük. Melinda lehunyta szemét, így próbált erőt meríteni az ölelésből. Egy hang riasztotta fel őket.
-Készen vannak? Kezdhetünk?
Melinda érezte, a fiú elengedi, kinyitotta a szemét.
-Mehetünk?
Hallotta András hangját, bólintott hogy igen. Megszorította a fiú feléje nyújtott kezét, s abba kapaszkodva elindult a fiú mellett. A feje szédült, olyan érzése támadt mintha nem is vele történne mindez. Hirtelen meghallotta a gitárszót, s András hangját. Nem értette, hisz ő itt fogja a kezét, hogy lehet hogy mégis játszik, s énekel? Ez az ő dala. Megzavarodott, kis időbe telt míg kapcsolt, hogy felvétel. Megtorpant. Távolról hallotta a dalt. András megszorította a kezét, és elindult. Érezte a szorító kezet,d e nem érzékelte a külvilágot. Csak a dalt hallotta.
Egy hang
Egy szó
Egy dallam,
Mely szívemben él
Rólad szól,
Neked dalol,
Hisz a vágyam ég,
Mert szeretlek én.
Most csak azt szeretném,
Maradj enyém
Örökké enyém.
Érezte András enyhén visszahúzza, most kapcsolt hogy siet. Felvette a fiú ritmusát, próbált lépést tartani vele. A dal még mindig szólt.
Egy hang
Egy szó
Egy dallam,
Elmondja még
Mit érzek én,
Mert neked szól
Rólad dalol
Hisz szeretlek én.
Most csak azt szeretném,
Maradj enyém
Örökké enyém.
A zene elhallgatott. Egy széksorhoz értek, leült. Az egyik oldalán András, a másikon Pali, hisz ő volt a tanúja. András mellett egyik barátja, aki a tanúja volt. Önkívületi állapotba került, messziről hallotta az anyakönyvvezető hangját. Érzékelte a hangokat, de nem jutott el a tudatáig, szíve majd kiugrott úgy vert. Az agya lüktetett. Ma végre eljött az, amire olyan régen várt. Itt van mellette az, akit mindenkinél és mindennél jobban szeret, akit követne a világ végére is ha kérné. Mellette van, fogja a kezét. Tényleg feleségül veszi? Végképp hozzá fog tartozni, most már hivatalosan is? Igaz hogy így is határtalanul boldog volt, de azért ma végre az Ő felesége lesz. Mégis igaz ez? Hitte is meg nem is. Az egész egy álomnak tűnt, egyc sodaszép álomnak amit már oly régen várt. Hirtelen arra eszmélt, hogy András megszorítja a kezét. Visszazökkent, s most már értette is a hangokat, a kérdést.
-Kijelenti-e Ön, Nagy Melinda, hogy az Ön mellett álló Tímár Andrással házasságot kíván kötni?
Válaszolni kéne, de nem tud. Összeszedte minden erejét, és remegő hangon válaszolt:
-Igen.
Ismét hallotta a kérdést, de most már Andrásnak szólt, aki határozottan, jól hallható igennel felelt.
„Istenem hát mégis igaz? Most már hivatalosan is hozzá tartozik? Igaz, hisz érzi, a párja ujjara húzza a gyűrűjét. Neki is ezt kéne most, de remeg a keze. A gyűrűt majdnem leejti. András elkapja, megfogja a kezét, ő igazítja bele ujját a gyűrűbe, s húzza fel. Olyan ideges, hogy azt sem látja mit csinál." Érzi, párja átöleli. Ettől egy kicsit megnyugodott. Egy csók következik, ami forró, hosszú és mesés. Arra elég, hogy közben összeszedje magát egy kicsit. Visszatért, viszonozta a csókot, amit nagyon szeret.
András tartotta a feleségét, érezte rettentően ideges, szinte remeg. Próbálta nyugtatni azzal, hogy csókolja, ameddig csak lehet. Egész idő alatt figyelte minden rezdülését, érezte idegességét. Érzékelte hogy máshol jár, valahol az álom és a valóság határán. Tudta, olyan ez neki, mint egy álom, hisz ő is ezt érezte. Felfogta ugyan mi történik vele, de ő csak a kedvest látta. Megérezte izgatottságát. Ismerte már minden gondolatát, sejtette, hiszi is, nem is ezt az egészet. Megpróbálta tudtára adni, hogy valóság, tényleg itt vannak, s tényleg a felesége. Két kezébe fogta arcát, megcsókolta még egyszer.
-Szia Tímár Melinda, csodaszép vagy. Nagyon szeretlek – súgta a fülébe, hogy csak ő hallja, hisz csak neki szól, csak neki. Magához ölelte, s tartotta míg felesége nem reagál arra hogy itt
van, hogy karjában tartja. Azt akarta, hogy megnyugodjon. Neki is jólesett érezni a kedvest, az izgatót, a csodaszépet, hisz ő is úgy érezte hogy mese, álom, s csak ők vannak, ők ketten.
Ebben a pillanatban összeolvadt számukra a valóság, az álom, nem láttak hallottak mást csak egymás szívdobbanását, lélegzetét, s azt kívánták, hogy örökké így maradjon. Házasságuk első percében megszűnt körülöttük a világ, csak egymást érzékelték, s biztosak voltak benne, hogy soha nem válnak el. Amíg élnek csak együtt, egymásért teszik amit kell, vigyázva a másikra, hisz egyik sem tudna élni a másik nélkül.
Melinda az ismerős hangtól, jól ismert öleléstől, ahol biztonságban érezte magát visszatért. Tudatosult benne az, ami már végérvényes. Hallotta, férje köszönti, és új nevén szólítja a hangjától megnyugodott, megszűnt a remegése. Andrásra nézett, a szeméből a fiú tudta hogy minden rendben, hogy vele van megint. Még egy simítás a testén, érezte, férje keze utazik a combjai felé, s megáll csípőjén.
-Imádlak anyuci – suttogta a fülébe megint.
-Én is, apuci – válaszolt alig hallhatóan.
András egy mosollyal nyugtázta, s házasságuk első éjjelén amikor beléptek a gyönyör kapuján hogy utazzanak a vágy vonatán azt akarta, felesége érezze, őszintén, tiszta szívéből szereti, s óvni, védeni fogja amíg csak él. Lágyan, szelíden szerette, éreztetve a kedvessel határtalan szerelmét, imádatát. Arra törekedett, Melinda megérezze, ő élete értelme, az egyetlen, amiért mindenét odaadná. Ő ugyanezt érezte, szerelme viszonzásra talált, felesége még jobban szerette mint eddig bármikor. Tartotta karjaiban az áléit lányt, s úgy gondolta, ő a leggazdagabb a világon, mert övé a világ legszebb gyémántja. A mámorban összeolvadtak, eggyéváltak, s tudta nem is válnak el soha, hisz ők ketten összetartoznak végérvényesen.