Hódító Konrád

Konrád ritmusra riszálta keskeny csípőjét. Még soha nem érezte ilyen felszabadultnak magát. Farmernadrágját, széles barna bőrszíj fogta össze, lábfeje meztelenül kandikált ki alóla. Ropta eszeveszetten, a hangos zenére, közben félig csukott szemhéja alól a lányt figyelte aki vele szemben tekergett, kígyózó mozdulataitól bizsergésnek indult a férfi ágyéka.
Mohazöld melltartója, érdekes módon összeépült egy rövid ujjú azsúrmintás felsővel,hasát jó arasznyira szabadon hagyva. Lefele még érdekfeszítőbben folytatódott a látvány, hisz csupán csak egy aprócska, áttetsző bugyi egészítette ki a szettet. A lány is mezítláb volt. Az ő nője, nézett rajta végig büszkén Konrád. Az, hogy mindkét lányánál fiatalabb, eszébe sem jutott. Otthagyta az asszonyt, akkor mi van. Szét unta magát mellette, Iza egészen más, elég ránézni és összefut az ember szájában a nyál, kicsit ki is csordul. A teste, a gondolkodása, főleg a teste, ami tettre készteti, régen alvó gondolatait. Élvezte a vele töltött idő minden percét, büszkén fuvarozta cabriójában. Kidüllesztett mellkassal várta a plázák próbafülkéi előtt, hisz mindig meglepte valami extra ruhadarabbal őt is, igaz az egész cechet ő fizette, de kit érdekel, mikor ilyen csodanő fogja a kezét. Irigylik, tuti biztos, hogy kinézik mellőle, látta a férfitársai mohó pillantásait.
Rúgott egyet, aztán ordított, majd lábát elkapva felült. Lassan hajnalodott, így megláthatta gyorsan dagadó öregujját, ami az éjjeliszekrény kiálló cirádájába nagy erővel belevágódott. Ekkor a telefonja ébresztője is megszólalt.
Szabad kézfejével elgondolkodva törölte le a nyálpatakot az álláról.