Megint szörnyű álmom volt. Sokszor fordul ez elő mostanság, de ennyire intenzívet, mint a tegnap esti, még nem éltem át. Fantáziám otromba kreációja az álmomban megérintett és elkezdett vonszolni valami pokoli hely felé. Nem tudtam hová, csak hogy nem akarok oda kerülni. Mielőtt azonban bármi komoly bajom történt volna, valami megzavarta a monstrumot én pedig az ágyam mellett, a földön riadtam fel rémálmomból. Pár pillanat múlva magamhoz tértem, megállapítottam és furcsálltam hollétemet, majd feltápászkodtam, hogy kimenjek a konyhába inni egy pohár vizet.
Mikor a pohárral a kezemben befordultam a nappaliba, hogy leüljek, a felkapcsolt villany fénye egy, a fotelben ülő groteszk alakra vetődött.
Az egész arca szürke és egyenetlen volt, homloka kiugró, szembogarainak kontúrja éles, színei amolyan vörösessárgás. Orra tömpe és széles volt, ajkai vékonyak és hegyes fogak meredtek ki még a csukott száján keresztül is. Hosszú haja nagyobb tincsekbe volt összeragadva és megcsillanta fényben, mintha vizes lenne.
A ruha, amit hordott, ezzel szemben egész elegáns volt. Fekete dzseki, alatta fehér ingre engedett következtetni a nyakánál felbukkanó gallér, valamint egy farmernadrágot és egy márkátlan, fekete tornacipőt viselt.
– Ki vagy te? – nyögtem ki.
– Nyugodj meg, ülj le – szólalt meg viszonylag kellemes hangon az illető, ámbár az ő arcával mégis inkább bizarrnak hatott az az emberi hang, amit hallottam. Én még hezitáltam, a meglepetés hatása alatt voltam, mire az idegen, mint jó vendéglátó egy magával szemben álló székre mutatott. Szürke kezével. Engedelmeskedtem, mintha csak hipnotizáltak volna. Leültem, s riadtan meredtem a jelenésre, aki közömbösen, már-már szenvtelenül figyelt engem.
– Az álmok őrzője vagyok – kezdte minden figyelmeztetés nélkül -, pontosabban az álmodókat őrzöm álmaiktól.
Mintha valami klisés horrorfilmbe csöppentem volna.
– Veszélyesen közel kerültél ahhoz, hogy beszippantson a saját tudatod, úgyhogy te is felkerültél a listára.
– Mi? – bukott ki belőlem. Szememet nem tudtam levenni a figura vadul kinéző fogsoráról, ami mintha felsebesítené a száját, miközben beszél.
Az alak sóhajtott.
– Az álmaid. Vannak állapotok, amikor túlságosan elmerül bennük az ember, és ekkor álmaiknak hatalmukban áll teljesen bekebelezni álmodójukat, ezzel biztosítva, hogy múlandóságukat felváltsa az örök létezés.
– …Mi?
– Hol ébredtél fel az imént? – kérdezte az elegáns lény összeráncolt szemöldökkel, amit még ijesztőbbé tett szemeinek vöröses izzása
– Ööö… Az… az ágyam mellett, a földön.
– Így van. Nem sok hiányzott, hogy rémálmod uralkodjon fölötted. Biztosan hallottad már, hogy az ágyak alatt szörnyek élnek. Ezzel főleg a gyerekeket ijesztgetik. Nos, ez nem mese, bár nem egészen ez a helyzet. Ugyanis, ha most megnézed, az ágyad alatt semmi rendelleneset nem fogsz találni: padló, fal, és a többi. Azonban álmaid összes teremtménye ott él, s ha elkapnak, oda visznek téged is. Persze megint csak, ha elvinnének, hiába keresne bárki az ágy alatt, nem lennél ott. A saját tudatodba kerülnél, ahol senki sem tud rád találni, nemhogy segíteni rajtad. Ezen történés ellen védelek.
Én még mindig értetlenkedve bámultam a szürke szónokra. Nem tudván, mit reagáljak, annyit mondtam:
– Én akkor most megyek vissza aludni.
Azzal felálltam és kisomfordáltam a nappaliból és visszakecmeregtem az ágyamba. Nemsokára megint úgy aludtam, mint a bunda, és az esetnek még az emléke is kitörlődött belőlem.
3 hozzászólás
Úgy látszik, mégsem törlődött ki egészen az az emlék:))
Érdekes témát találtál, tetszik, ahogy feldolgoztad. Nem vagyok oda a horrorét, és azt hittem az elején, hogy ez is olyasmi. Szerencsére ez más. Jól sikerült.
Köszönöm, Arany, örülök, hogy tetszett 🙂 Valóban megmaradt az emlék, de gondoltam ez egy frappáns lezárása a dolognak 😀
És ez így is van. Frappáns. :))