1959. május 15. péntek
A meleg nyári délelőttön a háromemeletes belvárosi bérházban az udvarra és a gangra nyíló lakásajtók kitárva engedték ki a szabadba a főzés, mosás gőzét, és engedték be a nyári meleget. A ház nyitott kapuján egy sietéstől kipirult arcú, középkorú asszony lihegett be, a kezében lévő cekkert ütemesen lóbálva. Csak egy pillanatra állt meg az udvarba érve, és teli torokból elkiáltotta magát:
– Asszonyok! Hús van a hentesnél!
Aztán máris megfordult, és amilyen gyorsan jött, olyan sebesen igyekezett kifelé. Az elkiáltott mondat még ott visszhangzott a négyszögletes udvar sárga kockakövei felett, amikor már a ház felbolydult, mint egy méhkas.
Mindenki félbehagyta, amit éppen csinált, félrehúzta a tűzhelyen fövő ételt, bedobta a teknőbe az éppen sikált ruhadarabot, lecsapta a söprűt, porrongyot, kihúzta a vasalót, elzárta a gázt, lekapcsolta a villanyt, felkapott egy szatyrot, beledobta a pénztárcáját, és úgy ahogy volt: kötényben, vagy pongyolában, papucsban, sietősen igyekezett a sarkon lévő hentesbolt felé.
Az egyik földszinti lakásban Ila felkapta a pici Gabikát, akit éppen öltöztetett, beszaladt a szobába, és a sógornője, Manci kezébe nyomta a gyereket.
– Hús van a hentesnél! – ismételte meg az udvarra bekiáltott mondatot, majd a szobaasztalnál, a leckéje fölé görnyedő Jutkát intette magához:
– Gyere hamar, gyere már! – a kislány azonnal felugrott és szaladt utána.
Senki sem kérdezett Ilától semmit, mindenki tudta, ha a napokig üresen tátongó hentesüzletbe húst hoznak, akkor nagyon kell igyekezni, hogy jusson belőle.
Ila lekapta az ajtó melletti fogason mindig készenlétben lógó szatyrot, és ahogy csak tellett tőle szedte a lábát, keresztül az udvaron, ki a kapun.
Ott már látni lehetett, hogy a hentesüzlet ajtaján kívülre kígyózik a sor, és végig ér az utcán is, egészen a következő keresztutcáig.
Ila nagyot sóhajtott, elkapta Jutka kezét, aki éppen utolérte őt a fürge lábaival, és erősen, keményen belecsípett a kislányba:
– Sírjál! Ordíts, ahogy csak a torkodon kifér! – parancsolt rá, és a méltatlankodó sorban állók mellett gyors léptekkel elsietve berángatta a gyereket a hentesboltba.
Ott aztán óriási hangzavart idézett elő ez az akció, mindenki torkaszakadtából szidta Ilát, aki előre akar tolakodni. Elmondták őt mindennek, ami csak a sorban állók eszébe jutott, vissza akarták küldeni a sor végére, de Ila elszántan küzdött:
– Gyerekkel vagyok! Beteg gyerekkel! Láthatják, hogy nincs jól! Nincs maguknak szívük? – kiabált vissza a méltatlankodóknak.
– Kinek nincs gyereke?
– Az enyém is beteg, de nem hurcolom magammal!
– Várja ki a sorát!
– Szégyellje magát, hogy így akar előre furakodni! – kiabálták, ezernyi szitkot zúdítva Ilára, aki látta, hogy ez a terve kudarcba fulladt. Így aztán a végső megoldáshoz folyamodott:
– Jaj! A szívem! – kiáltotta, és végig vágta magát az üzlet kopott és piszkos kőpadlóján. Egy pillanatra csend lett. Ez alatt a hentes, aki ismerte már jól Ila mutatványát, a sorban következő két férfire mutatott:
– Mennyi húst kérnek? Félreteszem maguknak. Vigyék haza ezt az asszonyt, majd a kislány mutatja az utat. – Ez alatt levágott egy darab húst, és egy újságpapírba csomagolta, majd Jutka kezébe nyomta.
– Mondd meg a nénédnek 52 forint lesz – mondta halkan.
A két férfi kelletlenül felemelte Ilát, az egyik a vállát kulcsolta át, a másik a lábát fogta, hogy kivigyék az üzletből őt, a sorban állók helyet adtak nekik.
Mivel mindenki ezzel volt elfoglalva nem figyeltek rá, hogy mi történik a pultnál.
Jutka ment utánuk, lehetőleg maga mögött, maga mellett, maga előtt úgy tartva a csomagot, hogy minél kevésbé legyen feltűnő.
Az utcán aztán a menet élére állt, diadalmasan cipelve a húsos csomagot. Így vonultak be a ház kapuján, majd a lakásba, ahol a férfiak – nem túl kedvesen – a földre tették Ilát az előszobában, majd sarkon fordulva siettek vissza a henteshez, a nekik eltett húsért.
Ila rögtön kinyitotta a szemét, aztán ahogy meglátta a húsos csomagot, azonnal felpattant a földről. Kivette Jutka kezéből, és elégedetten dünnyögte:
– Megvan ez vagy másfél kiló! – aztán a kislányhoz fordult:
– Ne haragudj bogaram a csípésért, de ha végig álljuk azt a sort, egy falat hús sem jut már nekünk. Majd kapsz egy fagyit kárpótlásul! Szaladj! Nézd meg, hol jár a jeges, vasárnapig jégre kell tenni a húst, mert megbüdösödik ebben a melegben!
A kislány – a fagyi ígéretétől boldogan – kiszaladt az ajtón, majd úgy öt perc múlva berontott, és közölte, hogy a jeges a Kiss János utcában van.
– Van sor nála? – érdeklődött Ila, majd amikor Jutka heves bólogatásba kezdett, szép nyugodtan a konyhába ment, és elővette az asztal alsó lapjáról a nagy mosogató vájdlingot. A hóna alá fogta, és indult a jeges kocsihoz.
Tudta, hogy ha van vevője, akkor nem megy tovább a jeges, de ha mégis, akkor sem tudják a lovak a nehéz, bádoggal bélelt, jéggel megrakott, nagy fa kocsit gyorsan húzni.
A kígyózó sor tényleg ott tartotta a jeges kocsit a Kiss János utcában. Ila beállt a sorba, az első osztályos kis Jutka meg a kocsi oldalán lévő feliratot próbálta kibetűzni: JÉGSZOLGÁLAT 1 nagy TÁBLA ára 4 Ft. Mire sikerült kibetűznie, Ila is sorra került. A jeges ember egy nagy fanyelű fémcsáklyával kihúzott egy hosszú rúd jeget, majd lecsapott belőle egy akkora darabot, ami megtöltötte a vájdlingot.
– Egy forint lesz – mondta, s a pénzt beleejtette a földig érő bőrköténye nagy zsebébe, ami védte őt a jeges kocsiból – a meleg miatt – szakadatlanul csurgó hideg víztől.
Ahogy kifordultak a Kiss János utcából, látták, hogy a hentesüzlet előtt már senki sem áll.
– Nem hozhattak sok húst, ha máris elfogyott. Még szép, hogy mi azért szereztünk – mondta Ila elégedetten.
Be is ment a kiürült boltba, rendezte a tartozását, megköszönte a tagbaszakadt hentesnek, hogy asszisztált a kis színjátékához. Már évek óta ismerték egymást. A hentes – amikor csak az üres boltot kellett őriznie – sokszor beszélgetett unalmában Ilával.
Most siettek haza a jéggel. A vájdlingot betették a spájzba, ami a lakás leghűvösebb része volt, letakarták a jeget zsírpapírral, rátették a húst, és betakarták egy vászon konyharuhával.
Nekik nem volt jégszekrényük, amibe felülre kellett betenni a jeget, és ahogy olvadt, végig folyt a hideg víz a belső fém borításon, hűtve a szekrényben levő dolgokat. Alul egy tartályba gyűlt össze a jégből folyó víz, amit egy csappal le lehetett engedni. Ők így barkácsoltak maguknak „jégszekrényt”.
– Szerencsére ez nem fagyasztott hús, mint a múltkor. Az tiszta fekete volt – sóhajtott Manci. – Amikor beáll az ember a sorba, azt sem tudja, mit árulnak pontosan, mert az előrébb lévők nem engedik, hogy megnézze.
– Jut a Zsuzsáéknak is belőle – mondta elégedetten Ila.
Az ügyesen megszerezett zsákmány feletti örömében egy forintot adott Jutkának:
– Itt a fájdalomdíj a csípésért, szaladj, vegyél fagyit!
A kislány erősen a markába szorította a pénzt, és – mint egy kis szöcske – boldogan végig ugrált a hosszú előszobán, ki a kitárt ajtón, átszaladt az udvaron, s csak az utcavégén lévő pici cukrászdánál lassított. Megvette két kedvencét, a csokit és a puncsot, majd szép lassan, komótosan – hogy el ne ejtse a ritka csemegét – elment az utca végén levő játszótérre. Beleült egy üres hintába és élvezettel nyalogatta a nagy tölcsérben lévő kétgombócos fagylaltot. Ha néha kapott fagyit, az általában csak egy gombóc volt, kis, hegyes tölcsérben. Kevés gyerek volt a játszótéren, de akik ott voltak, mindannyian vágyakozó pillantásokat vetettek a fagylaltozó kislányra.
Folyt.köv.
16 hozzászólás
Szia!
Nagyon tetszett ez a történet, és örülök, hogy lesz folytatás! Megidézted azt a kort, amiben születtem és sokat hallottam a jegesről, és hasonló dolgokról Szeretettel várom a folytatást! üdv hundido
Kedves Katalin!
Amikor nyolc évvel ezelőtt olvastam T.K. könyvét, ami az 1950-es években indul, néhol ugyancsak a tarkómig szaladt a szemöldököm és nem győztem felszisszenni a sok pontatlanság miatt /ő még nem élt akkor, 1967-ben született/ és a sok vad elképzelés matt.
Még akkor határoztam el, hogy írok egy regényt, ami a valóságos 50-es években kezdődik, és kivezet belőle.
Már nem sokan vannak, akik emlékeznek ezekre a dolgokra, és még kevesebben akik írnak is róla.
Egy csomó hazugságot terjesztenek – politikai érdekből, vagy tudatlanságból – erről az időről amit a könyv magába foglal.
De, hogy milyen volt igazából arról fogalmuk sincs. Tudom, hogy minden – akkor élt embernek – másmilyen volt, ezért igyekeztem sokféle, de nagyon jellemző és valódi történetet belesűríteni.
Judit
Kedves Katalin!
Amikor nyolc évvel ezelőtt olvastam T.K. könyvét, ami az 1950-es években indul, néhol ugyancsak a tarkómig szaladt a szemöldököm és nem győztem felszisszenni a sok pontatlanság miatt /ő még nem élt akkor, 1967-ben született/ és a sok vad elképzelés matt.
Még akkor határoztam el, hogy írok egy regényt, ami a valóságos 50-es években kezdődik, és kivezet belőle.
Már nem sokan vannak, akik emlékeznek ezekre a dolgokra, és még kevesebben akik írnak is róla.
Egy csomó hazugságot terjesztenek – politikai érdekből, vagy tudatlanságból – erről az időről amit a könyv magába foglal.
De, hogy milyen volt igazából arról fogalmuk sincs. Tudom, hogy minden – akkor élt embernek – másmilyen volt, ezért igyekeztem sokféle, de nagyon jellemző és valódi történetet belesűríteni.
Judit
Kedves Judit!
Nagyon megörültem,mikor láttam,hogy tettél fel!
"1959. május 15. péntek"…akkori eseményekröl szólhat.
Mikor elhanzott:"- Asszonyok! Hús van a hentesnél!";
elkezdödött a történet.
Remekül ábrázolod a hatást,mintha valaki varázsigét
mondana,felzúdul az egész ház,felbolydul mint a méhkas…
Rohanás…
Az olvasó bele éli magát az akkori viszonyokba,melyeket
élesen,képletesen ábrázoltál…mintha egy film
peregne elöttünk!
Egy régi,régebbi idöszak ´újra él´!
Magát a történetet nagyon élveztem!
Ila cselfogásai,különösen mikor:
"erősen, keményen belecsípett a kislányba:"
megmosolyogtatott…
"- Jaj! A szívem! – kiáltotta, és végig vágta
magát az üzlet kopott és piszkos kőpadlóján"
…mire nem voltak képesek a nagy szükség idején!
Gratulálok remek írásodra:sailor
Szép napot!
Ui várom a többi részt
Kedves Tengerész!
Ennek a könyvnek a megszületése 2019. tavaszán kezdődött, amikor Hollandiában jártam. Az idegenvezetőnk hosszadalmasan és alaposan ismertette Hollandia földrajzát, éjhajlatát, történelemét, államszervezetét, közigazgatását, gazdaságát, népességét. Amikor a holland emberekről beszélt, azon a tréfás mondáson keresztül mutatta be a takarékosságot, mint a rájuk nagyon jellemző tulajdonságot, hogy:
„ Kik a skótok? Akiket a hollandok elüldöztek mérhetetlen pazarlásuk miatt!”
Ez az aforizma volt az, ami felidézte bennem ezt a történetet, amelyben a hollandok hihetetlen takarékossága eltörpül a lenyűgöző nagylelkűségük mellett.
Erre tudtam végül felfűzni mindazt amit azokról az időkről meg szerettem volna írni.
Ila még sok meglepő dolgot fog csinálni a regényben – ahogy írod : "mire nem voltak képesek a nagy szükség idején!"
Kérésedre máris feltöltöm a következő részt.
Judit
Kedves Tengerész!
Ennek a könyvnek a megszületése 2019. tavaszán kezdődött, amikor Hollandiában jártam. Az idegenvezetőnk hosszadalmasan és alaposan ismertette Hollandia földrajzát, éjhajlatát, történelemét, államszervezetét, közigazgatását, gazdaságát, népességét. Amikor a holland emberekről beszélt, azon a tréfás mondáson keresztül mutatta be a takarékosságot, mint a rájuk nagyon jellemző tulajdonságot, hogy:
„ Kik a skótok? Akiket a hollandok elüldöztek mérhetetlen pazarlásuk miatt!”
Ez az aforizma volt az, ami felidézte bennem ezt a történetet, amelyben a hollandok hihetetlen takarékossága eltörpül a lenyűgöző nagylelkűségük mellett.
Erre tudtam végül felfűzni mindazt amit azokról az időkről meg szerettem volna írni.
Ila még sok meglepő dolgot fog csinálni a regényben – ahogy írod : "mire nem voltak képesek a nagy szükség idején!"
Kérésedre máris feltöltöm a következő részt.
Judit
Kedves Judit!
Fordulatos, hiteles ábrázolása az adott kornak. Ha belegondolok, olyan idős lehettem akkor, mint a kislány.
Üdv: Kati
Kedves Kati!
Akkor kb. egyidősek lehetünk. 🙂
Örülök, hogy hitelesnek találod, remélem a továbbiakban is az lesz!
Judit
Kedves Judit!
Nagyon hitelesen hangzik a történet ott a hentesnél, mintha te is ott lettél volna. 🙂
Jól indul, és érdekesnek ígérkezik.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Igen ott voltam, legalábbis amikor írtam a történetet, újra magam elé képzeltem az utcánkban lévő kopott, nem túl tiszta hentesüzletet az 1950-es években. Ha a pult mögötti falon lévő hatalmas kampókra nyers húst akasztottak néha-néha, már akkor az utcán kígyózott a sor, amikor még csak vitték befelé véres, fehér ruhájukban a vállukra vetett fél disznót a húsosok.
Az utcánkban kicsit lejjebb a hentesnél, a másik oldalon, volt egy húselosztó. Oda folyamatosan érezett délelőtt a hús a vágóhídról, és folyamatosan osztották szét a hentesüzletek között. Véres víztócsákon lépkedtek át a járókelők ahogy folyton csepegett a ki- és berakodott hús a járdára. Voltak akik elfordították a fejüket, hogy ne is lássák. Mások a túloldalról bámészkodva nézték áhítattal a hús keringőjét.
Picit feljebb az üres hentesbolt, mintha egy másik bolygón lett volna…
Judit
Szia Judit! De jó, hogy egy regénnyel jelentkezel újra! Elkezdtem, tetszenek az első rész találó életképei! Mintha ott lenne az ember! Megyek tovább a folytatáshoz Üdv: én
Szia Laci!
Kicsit félve jelentkezik az ember egy regénnyel, jó, hogy te örülsz neki. 🙂
Judit
Szia! Ha van valaki, akinek e téren semmi félnivalója nem lehet, az Te vagy!!! -én
Szia kedves Judit !
Nagyon jó kis történet, örülök, hogy újra írsz.
Megyek is a következő részhez.
Szeretettel Zsu
Kedves Zsu!
Ennek a regénynek a nagyobbik részét még Bálint fiam halála előtt írtam.
Aztán elszállt az ihletem, gondolni sem tudtam a folytatására. Hónapok múlva egy internetes fórumon beszélgettem anyukákkal a szorongásról, és az egyik – általam nem ismert – hozzászóló ezt írta az egyik kommentemre, hogy:
" A szorongasrol jutott eszembe, hogy ket eve egy repulon ulve olvastam a novellacsokrodat. Iszonyatos viharban szalltunk fel, es rettentoen feltem. Akkor elolvastam vagy haromszor a Golya viszi a fiat novelladat, es az atlenditett. Azert azt olvastam belole tobbszor, mert az a legmegrazobb, az terelte el a legjobban a figyelmemet. Egyebkent nagyon szerettem a konyvet. "Utolag is koszonom!"
Ahogy elolvastam ezt a mondatodat "Egyebkent nagyon szerettem a konyvet ", hirtelen – a jó érzéssel együtt – elfogott a vágy, hogy befejezzem ezt a félbe maradt könyvet. Ez a mondat lendített át a bénultságon.
Judit