Holland hazugság 27.

Arra pedig még jó sokat kellett várnia.
Előbb még megebédeltek, aztán Zsuzsa átment a fodrászhoz, mert Ernő a délutáni műszakban volt aznap. Jutka hiába keringett körülötte, valami feladattal mindig elküldte. Amikor Zsuzsa elment a fodrászhoz, Jutka Ilához ment panaszra:
– Ki se nyitotta még a bőröndöket! Mikor akarja odaadni az ajándékom?!
– Nyugi! Ha eddig kibírtad farmer és magnó nélkül, még egy kicsit kibírod. Anyád már a haja miatt van besózva napok óta. El akart menni Rotterdamban fodrászhoz, de amikor megmondta Ansz, hogy ott mennyibe kerül egy mosás-berakás, akkor inkább megmosta magának a haját, mert már nem bírta ki, hogy milyen piszkos és rendetlen. Mivel szög egyenes a haja, ilyen lett a frizurája mosás után. Azután még jajgatott egy kicsit, hogyan fog hazautazni, ilyen fejjel, és biztatott, hogy kérjem meg Anszt, fizesse ki neki a fodrászt, de addigra már annyi mindent vetetett magának vele, hogy Ansz csak a fejét rázta, és azt mondta, hogy ő sem jár fodrászhoz, maga mossa, szárítja és fésüli kontyba a haját. Csak különleges ünnepi alkalmakkor mennek fodrászhoz, olyan sokba kerül, nem pár forint, mint nálunk. Ezért anyádnak le kellett nyelnie a békát, hogy így kell maradnia. Egy kendőt kötött a fejére, és látványosan szenvedett a melegben, de Anszt ez sem hatotta meg. Most alig várja, hogy visszaszerezze a megszokott frizuráját, addig semmi sem érdekli.
– Hogyhogy a te hajad nem olyan? – kíváncsiskodott Jutka.
– Én nem mostam meg. Kicsit ragad a kosztól, és a tengeri sótól, és jól összeborzolta a tengeri szél, de holnapig kibírom, akkor átmegyek én is a fodrászhoz. Annyit ültem Rotterdamtól idáig a vonaton, hogy nem ülök be most még a fodrászhoz is.
Gabika is megjött az iskolából. Amíg ebédelt, neki is meg kellett hallgatnia Jani előadását a couchette-ről, aki a konyhahajtónak támaszkodva, belemelegedve mesélt a fekvőhelyes vonatfülkéről. Már a lehajtható ágy szerkezetét ecsetelte, ami cseppet sem érdekelt senkit, csak őt.
Iláék kicsomagoltak, és lepihentek a hosszú utazás után. Így Mariska, Mamuska, és a lányok hiába szerették volna hallani mi volt, hogy volt Hollandiában. Jani pedig leült tévét nézni, és akkor tilos volt őt zavarni.
Jutka és Gabika bement Mariskáékhoz. Mariska horgolt, cigarettázott, Mamuska egy könyvet olvasott, ők meg arról sutyorogtak mit rejthet a szüleik bőröndje.
Végre órák múlva megjött Zsuzsa is, frissen fodrászolva, megszűnt az ázott veréb kinézete.
A lányok alig várták, hogy végre kinyissa a bőröndöket, de Zsuzsa még előbb átöltözött pongyolába, azután nyitotta ki az egyik bőröndöt, amiben csak a haza hozott piszkos ruhák voltak. Óráknak tűnt, amíg végre kipakolt belőle, és a sok szatyorból, táskából, de azokból is csak olyan új dolgok kerültek elő, amelyek Zsuzsáé, vagy Janié voltak.
Végre sorra került a másik bőrönd is. A tetején ott feküdt egy vékony vászonból készült kék nadrág, ami ugyan nem volt márkás, de farmer szabása volt. Jutka öröme nagyobb volt, mint a csalódottsága, hogy nem egy Lewis, Lee, vagy Wrangler nadrágot kapott. Kék volt, farmer szabása volt, szegecsek ugyan nem voltak rajta, de sárga tűzésű varratok voltak a zsebeknél, és a szárán. Mohón nyúlt utána. Zsuzsa kicsit tétovázott, mire odaadta:
– A számtól vontam meg a falatot, hogy megkaphasd a farmerodat! – sziszegte szemrehányóan.
Jutka bársony szemekkel nézett rá:
– Köszönöm szépen anya!
Zsuzsa meghökkent, mert Jutka általában kerülte, hogy anyának szólítsa őt, azt is kerülte, hogy meg kelljen szólítania. Egy picikét visszakapta a fejét, aztán benyúlt a bőrönd mélyére, ahonnan a ruhák közül egy ezüstszínű kis kazettás magnót húzott elő.
– Na és tessék! Itt a magnó is, amit szerettél volna! Három kazetta van hozzá! Ne tudd meg mibe került ez! Remélem meg vagy elégedve kisasszony! – adta oda a magnót is.
Jutka se látott, se hallott, olyan boldog volt. Senkinek nem volt az osztályban hordozható magnója. Két lánynak volt csak magnója, de azok nagy, szalagos, monstrumok voltak. Már előre látta magát, ahogy a divatos slágerek szólnak a hordozható magnójáról, miközben a farmerjában sétál a fiújával az utcán. Ülnek a Duna-parton a lépcsőkön, és hallgatják a zenét. Ó biztosan megpukkad mindenki az irigységtől! – gondolta boldogan.
Nem is figyelt rá, hogy mit kapott a húga, azt próbálta kitalálni, hogyan működik a kis magnó. Végül bejött Jani a kisszobába, és megmutatta, hogyan kell felvenni, lejátszani vele, előre- hátra tekerni a kazettán a szalagot.
A kis magnó mikrofonjába minden félét belemondtak Gabikával, aztán visszajátszották. Akkor hallották életükben először a hangjukat. Fura volt, hogy mennyivel másképpen hallatszik a szalagról, mint ahogyan ők hallják a saját hangjukat.
– Tisztára úgy csipogok, mint egy madár – vonta fel rosszallóan a szemöldökét Jutka, aki eddig a saját hangját sokkal mélyebbnek hallotta.
– Én meg cincogok, mint egy kisegér – húzta el a száját Gabika.
Aztán énekeltek a magnóra, meg vicceseket mondtak, amiket felvettek a szalagra. Ezzel egészen lefekvésig elszórakoztak.

Folyt.Köv.