Nem akarok én már semmit,
Elég a sok fájdalom,
A másnak mondott szép szó,
Ez lett az én bánatom!
Szívem egy nagy nyílt seb,
Mely nem gyógyul be sosem,
Értelmetlen lett számomra,
Az a szó, hogy szerelem!
Mint szárnya szegett madár,
Úgy zuhantam a földre le,
Nincs ki Szívem begyógyítsa,
S nem is lesz már senki sem!
Szerelem álarca mögé bújva,
Törték össze szívemet,
Elengedlek, hát kutyusom,
Mert te engem nem szeretsz!
Elég volt, hogy a másik
Mindig itt van közöttünk,
Ha neked inkább ő kell,
Félre állok utadból!
Nem kell törődni már velem,
Lassan úgy is meghalok,
Nem kell rám tekintettel lenni,
Legyetek hát boldogok!
Tudatom a freelovesokkal,
Kik figyelnek kedvesem,
Szabad préda lettél,
Indulhatnak startra fel!
Győztél, hát te szőke céda,
Ahogy a rossz legyőzte a jót
Számomra megszűnt az élet,
Már nem tart semmi jót!
1 hozzászólás
Egészen jó a versed, élvezettel olvastam, csak nagyon lehangoló hangulatban írhattad. Amennyiben valós történetről van benne szó, akkor megértlek.
De ha az embert szomorúság-bánat-baj éri, akkor minél előbb ki kell jutnia a mélybnől, és ezt csak egyedül tudja megoldani. Fel a fejjel, sikerülni fog.
Szeretettel:Kata