Holland hazugság 28.

1970. május 31. vasárnap

Másnap reggel Mariska valami süvöltésre ébredt:
– Manciiii! Manciiií! – hallatszott az ajtó felől.
Mariska felemelte a fejét, a félig nyitott ajtóban a húga állt, és suttogásnak szánt süvítéssel szólongatta őt.
– Mi van? – kérdezte aggódva – csak nem beteg valamelyik gyerek?
Zsuzsa figyelmen kívül hagyta a nővére kérdését, és most már hangosan kérdezte:
– Hol a vasárnapi húsom? Nem találom a hűtőben!
Mariskának elkerekedtek a szemei:
– Milyen vasárnapi húsod?
Zsuzsa bosszankodva fújtatott:
– Szóval még annyi eszed sincs, hogy vegyél nekem vasárnapi ebédre való húst! Mégis mit gondoltál miből főzök vasárnap, amikor minden zárva van?
– Nem gondoltam én semmit! Tegnap kész ebéddel vártalak benneteket. Nem mintha megköszönted volna! A mai napról miért nekem kellett volna gondoskodni?
– Mert Hollandiából hazafelé nem tudtam bevásárolni!
– Már délután itthon voltatok! Ha fodrászhoz el tudtál menni, akkor bevásárolni is elmehettél volna! – védekezett Mariska egyre hangosabban.
– Majd ha te jössz haza Hollandiából, én is így elbánok veled! – kiabálta gonoszul Zsuzsa.
Erre már Mamuska is felébredt. Az álmosságtól kótyagosan nem értette, hogy kora reggel miért kiabálnak egymással a lányai.
– Mi van az Elbán? Ott is jártatok? Mit kiabáltok? – motyogta Zsuzsa felé fordulva, aki rá sem hederített, csak fújta a magáét, hogy ő azért nem ment tegnap vásárolni, mert a haja rémes volt, és különben sem gondolta, hogy ilyen hosszú utazás után még neki kell fáradnia a bevásárlással.
Mariska sem hagyta magát, ő is mondta a magáét, hogy mit vásárolt volna, amikor Zsuzsa pénzt sem hagyott rá, nem is mondta, hogy mihez vásároljon be? Csak úgy habókra nem lehet összevásárolni mindenfélét!

Vasárnap lévén mindenki otthon volt, és a veszekedés hangjaira megjelent Jani alsógatyában. Aztán Ila is kinézett a szobájuk ajtaján, de jobbnak látta távol maradni a fürdőszoba felől hallatszó perpatvartól, gyorsan visszahúzódott, és becsukta az ajtót.
A lányok is felébredtek a kis szobában, de tudták jól, hogy jobb, ha nem mutatkoznak, mert pillanatokon belül ők lesznek a hibásak mindenért. Főleg Jutka volt esélyes, hogy Mariska után ő legyen a bűnbak, amiért nincsen bevásárolva a vasárnapi ebédhez.
Végül Jani oldotta meg a problémát, mert azzal vágta el az ebéd feletti vitát, hogy mindenkit, az egész családot meghívta ebédelni a Sörkertbe.
Innentől Zsuzsa nem a nővérét, hanem őt szidta, hogy minek kell mindenkit meghívni. Szerinte erre semmi, de semmi szükség, elég, ha ők elmennek enni a lányokkal, legalább felveheti az egyik új ruháját.
– Micsoda pénz kidobás mindenkit etetni, egyék a saját főztjüket! – kiabálta harciasan, hogy Mariska is hallja.
– Hallgass már el! Viszonozzuk a tegnapi ebédet, és kellemesen elbeszélgetünk a holland utunkról a kerthelyiségben – mondta Jani, és közben jólesően a beszélgetést kísérő korsó hideg sörökre gondolt.
Zsuzsa még morgott egy kicsit, hogy Janinak honnan van pénze az egész népséget etetni. Jani visszavágott:
– Majd te kifizeted!
– Én? Nekem, nekem erre nincsen pénzem – dadogott Zsuzsa, de amikor a férje vigyorgó arcára nézett, rájött, hogy ugratja őt. Belebokszolt a karjába, és megadóan mondta:
– Te hívtad meg őket, akkor álld is a cechet!
Jani hátat fordított, kicsit bizonytalanságban hagyva a feleségét, akinek ettől elmúlt a veszekedhetnékje.

A konyha körül általában minden hétvégén forrongtak a kedélyek, még akkor is, ha mindenki bevásárolt előre a vasárnapi ebédhez.
Hétköznap Ila és Mariska elfőzőcskéztek maguknak a szárnyas gáztűzhely három lángján, de vasárnap már kevés volt ez a három családnak, akik külön-külön készítettek ebédet.
Zsuzsa az egész tűzhelyre igényt tartott, így korán kelt, és elfoglalta a konyhát a többiek előtt. Déli harangszóra asztalon kellett lennie az ebédnek, ez volt a mániája, de sokszor már fél tizenkettőkor tálalt. Így hamarabb végzett az ebédeltetéssel, és hosszabb volt a vasárnap délutánja, amikor begubózhatott a kihúzható varia rekamié sarkába, és falhatta a könyveket.
Jani, aki sokkal később kelt, mint a felesége, hiába morgott, hogy még alig nyelte le a reggelit.
Aztán amikor felszabadult egy hely a gáztűzhelyen, Mariska főzött saját magának és Mamuskának, majd végül Ila. Az ő ebédjük késő délutánra készült el, mert Zsuzsa még közben a mosogatáshoz is vizet melegített a vájdlingba, a tűzhelyen.
Persze mindig volt valami, amin össze tudtak kapni, hiába voltak egy család tagjai.
A zsúfoltságot ők is ugyanúgy megszenvedték, mint akik vadidegenként éltek egy lakásban, mert a tanács – a háború utáni lakáshiányban – nem egész lakásokat, csak az – eredetileg egyetlen család részére épült lakásokban – szobákat utalt ki egy-egy családnak, közös mellékhelyiségekkel.
Ezek a társbérletek végeláthatatlan viták és folyamatos veszekedések forrásai voltak.
Ki, mikor használja a mellékhelyiségeket, a konyhát, kinek mije tűnt el a közös kamrából, a közös konyhában lévő konyhaszekrényből. Ki törölközött kinek a törölközőjébe a közös fürdőszobában, ki használta a másik szappanát, vécépapírját.
No meg az áthallatszó zajok miatt ment az állandó civakodás. Ki mikor néz tévét, hallgat rádiót, miért énekel, vagy nevet, beszél hangosan, miért jön későn haza, miért megy el hajnalban és ébreszt fel mindenkit.
Ezekben a társbérletekben szinte lehetetlen volt a saját háztartást, privát életet kialakítani, és minden bajukért szüntelenül egymást okolták.

Most szokatlanul békésen telt el ez a vasárnap délelőtt, nem volt ok a vitára.
A máskor forgalmas konyha és a kamra üresen tátongott, csak a fürdőszobában volt egy kis torlódás, ahogy mindannyian készülődtek a családi ebédre.
Még el sem harangozták a delet, Zsuzsa már szépen felöltözve, megfésülködve, kirúzsozva az előszoba ajtóban állt a lányaival, és harsány hangon biztatta a többieket az indulásra.

Folyt. Köv.