Lustán nyújtózom egy nagyot az alkonyati napsütésben. Az aranyló korong hamarosan eltűnik az út túloldalán feszítő óriási szállodák mögött. Előttem a tenger ringatja a feltámadó szél ellenére kimerészkedő fürdőzőket. Egyre többen szedelődzködnek, várja őket a vacsora, utána pedig a szokásos esti séta a parton. Minden szabályos menetrend szerint zajlik, már a verebek is figyelnek, hogy a nyaralók eltűnése után átvehessék a terepet, morzsák után kutatva. Az én gyomrom is jelez, hogy lassan ideje lakosztályomba vonulnom. A jó levegő, a langyos szél azonban elbódít. Csak egy percre hunyom le a szemem, és máris mély álomba szenderülök. Mire magamhoz térek, a tengerpart kihalt. Csupán néhány sirály köröz fölöttem, majd egyre lassuló szárnycsapásokkal eltűnnek a szemem elől. Megborzongok a hűvös esti levegőtől. Sietve venném magamra strandruhámat, de sehol sem találom. Aggódva nézek körül, míg megpillantom a víz szélén. Biztosan a szép fújhatta oda. Bosszankodom, mert látom, hogy az egyik vége a tengerbe lóg. Sebaj, az a szerencse, hogy megtaláltam ebben a félhomályban. Gyorsan érte megyek, és ha már úgyis a víznél vagyok, elhatározom, hogy megmártózom benne egy kicsit. A Földközi-tengernek lehetetlen ellenállni. Holnapután amúgy is hazautazom, ki kell használnom az alkalmat. A nagyvárosi rengetegben úgyis csak a sóvárgás marad. Egy pillanatra elakad a lélegzetem, ahogy a hideg tenger körülölel, de hamarosan kellemesnek találom. Merengve úszom az esti égbolt alatt, amikor valami furcsa puha a bőrömhöz ér. A felháborodástól megszólalni sem tudok.
– Kérem, nem tud vigyázni!- kiáltom ingerülten a furcsa alaknak, aki nekem úszott. Az ember nem válaszol. Jobban megszemlélem. Valahogy olyan különös. Miért nem emeli ki a fejét a vízből, és miért olyan mozdulatlan? Oldalba bököm, pontosan akkor, amikor egy nagyobb hullám odaér. A test ettől megfordul, és szembenéz velem egy halott ember arca. Még jó, hogy a part közelében járunk, és leér a lábam, mert a sokktól minden bizonnyal megfulladtam volna. A szárazföldön le kell ülnöm pár percre, míg zihálásom alábbhagy. Hulla a Pollenca öbölben? Ez olyan, mintha egy Agatha Christie regény lenne. Talán álmodom. Nos, ezt könnyen leellenőrizhetem, ha megcsípem magam. Aú, ez bizony fáj. Bár, még ez sem jelent semmit, álmunkban is érezhetünk fájdalmat. Megcsípem magam még egyszer. Most is érzem. Hú, az a férfi, merthogy annak gondolom, már kisodródott a partra. Értesítenem kell a rendőrséget. Csakhogy a mobilom ebben az országban nem működik. Visszamegyek a szállodába. Hogy is van spanyolul a hulla? Azt tudom, hogy a halottak napja az a Día de los Difuntos, amiben a Día a nap, tehát marad a Difuntos. Mindegy, a szállodában úgyis tudnak angolul, nekem meg úgyis az az anyanyelvem. Várjunk csak! Miért gondolom azt, hogy az angol az anyanyelvem, amikor Rozán Eszternek hívnak, és Magyarországon lakom. Valami pedig mégis azt súgja, hogy én angol vagyok. Mindjárt ott leszek a szállodánál. Komolyan, olyan ez az egész, mintha Agatha Christie írta volna. Ha ezt a Napvilág Íróklubban elmesélem, el sem fogják hinni. A szállodáknál nagy a nyüzsgés, az éttermek tömve. A vidám vacsorázók nem is sejtik, hogy a háttérben valami sötét titok lappang. Ez az én hotelem. A bejáratnál egy alacsony termetű, tojásfejű, ápolt bajuszú, zöld szemű férfi üdvözöl, nagyon elegáns öltönyben. Meglepetésemre franciául köszön, és pontosan úgy néz ki, mint Hercule Poirot. Muszáj még egyszer megcsípnem magam.
– Kérem, ne csipkedje magát mademoiselle – mondja a férfi továbbra is franciául. – Amit itt lát, minden valóság.
Hogy-hogy valóság? Regénybe illő dolgok történnek velem, és higgyem el, hogy mindez igaz! És hogy-hogy megértem ezt a férfit? Jó, valaha tanultam franciául, de mára szinte teljesen elfelejtettem.
– Szia, Agatha! – szól oda az információs pult felé mentemben egy idősebb hölgy. Táskájából előkandikálnak kötőtűi. Miért szólít így? Összetéveszthet valakivel?
– Jó hogy jön – mosolyog rám a portás. – Visszaadom az útlevelét.
Miközben átveszem, kinyílik az első oldal. Döbbenten pillantok a fényképem alatti névre:
„Agatha Christie”.
28 hozzászólás
Érdekes írás kedves Eszter. Sodornak a sorok, ahogy a tenger fodrai, és elveszek a habokban, mint a novella szövevényeiben. Gondolom egy álom volt, vagy a valóság? Megmarad bennem, nem tudom eldönteni. Nagyon tetszik az írásod így ahogy van, hiszen hagyod az olvasónak, hogy döntsön.
Gratulálok hozzá!
Szeretettel: István
Köszönöm szépen, kedves István!
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Beleéltem magam a főszereplő helyébe, brrrrrrr meg is haltam volna,
ha velem történik, de a vége nagyot szólt!
Gratulálok!
Ölellek: Lyza
Hát, biztosan nem lehet kellemes egy hullával találkozni a vízben, kedves Lyza! Örülök, hogy elolvastad.
Szeretettel: Rozália
Megteremtetted az Agatha Christie regények hangulatát. Emellett ötletes is az írásod.
Köszönöm, szépen, kedves Arthemis!
Szeretettel: Rozália
Gratulálok Eszti!
Nagyon jó és a vége is frappáns!
Barátsággal Panka!
Köszönöm szépen, kedves Panka!
Szeretettel: Rozália
Hú, ez nagyon izgi:) Különös gondolatok…Remekül megírtad kedves Eszti.
Gratulálok: Colhicum
Köszönöm, hogy nálam jártál, kedves Colhicum!
Szeretettel: Eszti
Kedves Rozália!
Agatha Christie az egyik kedvenc íróm, és ez a novella méltó hozzá. Különösen a vége tetszett.
Nagyon örülök, hogy tetszett, kedves Daniel.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Egyszerűen… nem találom a szavakat 🙂 ez az írás tényleg nagyon érdekes; a hulla elborzasztott, az érdeklődésem végig fennmaradt, és a végén egy elismerő nevetést hallattam, ami az írónak, azaz Neked szólt 🙂
Abszurd is, meg akár lehet olyan is, mint egy néhány pillanatnyi időutazás az igen távoli múltba 🙂
Szeretettel gratulálok:
barackvirág
Köszönöm szépen, kedves Barackvirág!
Szeretettel: Rozália
Szia!
Ez a novella Agathanak is tetszett volna. Nem rossz, amikor az ember a saját regényalakjaival találkozik, ráadásul nem is ő az… 🙂
Ági
Hát igen, fura helyzet lehet, kedves Ági! Köszönöm, hogy nálam jártál.
Szeretettel: Rozália
Izgi is, valódi is, abszurd is, érdekes is, tetszett is.
Szeretettel gratulálok: Zagyvapart.
Nagyon köszönöm, kedves Zagyvapart!
Szeretettel: Rozália
Kedves Eszti! Én már 16. gratuláló vagyok, de az vagyok!!! Borzongató egy írás ezzel a holttesttel! Én is jót nevettem, amikor kiderült, hogy Te vagy a híres írónő. Ezt nem tudtam! Ehhez külön gratulálok!!!
Szia: én
Kedves Laci!
Örülök, hogy sikerült megnevettetnem téged. Juj, de suta ez a mondat, de a műveltető szerkezetet csak így tudom használni.
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Neked aztán fantasztius a fantáziád!!! Remek az írásod, nagyon tetszik a stílusod. Micsoda poén a végén! Egyébként gratulálok az Agatha Christi-ségedhez!
Szeretem olvasni az írásaidat, bár az abszurd nem az én műfajom.
Szeretettel gratulálok: Kata
Köszönöm szépen, kedves Kata!
Szeretettel: Rozália
Jó ötletek kavalkádja! nagyon tetszik.
Köszönöm, Müszélia!
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Nagyon jót írtál! Olyan könnyedén gördülnek a mondataid, és olyan jól szövöd az eseményeket, hogy tiszta élvezet olvasni. És akkor még nem beszéltem az ötletről, ami kiváló. Gratula!!!!
Neked is köszönöm, kedves Arany!
Szeretettel: Rozália
Vannak bizonyos témák, amiket kellő gondossággal és mértékkel kell kezelni, mert ha nem "voltál benne", nem tudod milyen. A sztori persze jó, de én jobban átgondolnám egyes részeit, mert nekünk-másoknak-írod, és rajtam a megdöbbenés volt inkább az uralkodó, mint a kacagtató a végén. Persze úgy látom, mindenki másnak nagyon tetszik, de a fenti kifogásom fenntartom.
Kedves Ruca!
Ha van időd, kérlek részletezd a kifogásaidat, szeretném megtudni, mi nem tetszik.
Szeretettel: Rozália