A kis hópihe társaival együtt ficánkolva, nevetve, boldogan és reménnyel feltöltve repkedett. Mikor földet ért, a fekete paplanon gyorsan nyugovóra tért. Nem volt melege, nem félt, hiszen társai, akivel ezt a hosszú utat megtette, mind mellette szundikált és fagyos testükkel egymást hűtötték. Sötét téli este volt. Lefelé jövet a felhőből a föld felé, halvány fényeket láttak egy ablakon keresztül. Találgatták,hogy nem e karácsonyi fények, nem-e ők az ünnepi hópihék, akiknek mindenki örül? Akiknek csodaszép és csodajó meg hurrá esik a hó, meg hasonló pozitív jelzőik vannak. A felhő testében minden hópihe erről álmodik. De nem. Karácsonynak nyoma sem volt. Az elmúlt ünnep mivoltáról a kuka mellett élettelenűl elnyúlt kis fenyő árulkodott. Szaloncukor papír a nyaka körül, hulló tűlevelek, megtépett ágak jellemezték az élettelen kis növényt, kikészítették… Hulló örökzöld. Kiábrándulva pihentek tovább és összetört álmokkal hűtötték továbbra is egymást. A kis pihe mocorgott egyedül, majd kissé megemeltette magát Szélanyóval, hogy a többiek láthassák és hallhassák őt.
-Tudjátok…-szipogott a hópihe,- rájöttem hogy elkéstünk, hogy Karácsonyi hópihék legyünk. Mindannyian azt hittük, hogy haszontalan, "minekesikmégezahóbammeg" hópihék vagyunk.De nem szabad hinnünk az utálkozó embereknek. Igenis van értelme, hogy idejöttünk és nem olvadtunk el útban a talaj felé. Még lehetünk örömteli hópihék, még bármi lehet belőlünk!
-Ugyan… ne fáraszd magad, inkább gyere és vegetálj velünk. Többet érsz vele, addig is hidegen tartjuk egymást.- mondta bölcsen, de kiábrándultan a Sorspihe.
-Nem, nem!!! A én létezésemnek értelme van! Én is,és Te és Te is vagyunk olyan jók, mint akik Karácsonykor repültek ki Felhőcske karjaiból. Higgyétek el, lehetünk mi még hógolyók,hóangyalkák, akár hóemberek is! Fogunk mi még sok kissrácnak örömet okozni!
-Jól beszélsz Pihe! Igazad van! Na, gyere ide hadd öleljelek meg, úgyis látom meleged van!- Nevetve összeborultak, a többi hópihe pedig ropogó, pattogó hanggal ünnepelték a bíztató jövőt.
A hópihék elég sokan voltak, s mivel melegük volt, összebújak, így hűtötték egymást. Tiszteletre méltó összetartásukat Szélanyó is elismerte és időnként hűvös fuvallatával segítette az életben maradásukat. Igaz, volt köztük néhány, aki jó helyre pottyant, például a befagyott tóra, ők viszonylag tovább éltek társainál, de a többség csak egymásra számíthatott és Szélanyó életet adó hideg leheletére.Pihe bíztató szavai hallatán boldogabbak és vidámabbak lettek. Összebújtak boldogan és úgy szundikáltak, bízva a vidám holnapban.
-Mi ez a zaj pihécskék?- kérdezte egy éber hópihe, de választ már nem kaphatott…
A közeledő hókotró szétzúzta baráti ölelésüket, majd a só, amit kiengedett borzalmas testéből, halálra ítélte a pihék legtöbbjét… Szó nélkül kellett végignézniük egymás olvadását, tehetetlenek voltak. Pihe és barátja megdöbbenve, fájdalomtól eltorzult testtel várták hogy mi lesz velük.
-Ezzel eltűntek az álmaim. Most már nem lehetünk hógolyók…-mondta kiábrándulva, majd hirtelen mozgást érzett… Sorspihe ott volt mellette, de a többiek? A levegőben érezte magét és fentről látta, ahogyan a többi hópihe is vagy a levegőbe kerül, vagy olvadtan az úttesten folynak szét. Megrázó és kiábrándító élete azt hitte így fog befejeződni. Most eszmélt fel, hogy azért került a levegőbe, mert egy emberi lénynek látszó valaki,lapáttal a kezében dobálja őket egy árokba.
-Már csak ez hiányzott! Ebben a mocskos árokban már arra sem számíthatunk, hogy Nap visszajuttat Felhőcske karjaiba… Félek.. -sírt a kis hópihe.
Ahogy leértek az árok aljára, egy beteg kiscicán landoltak. Ez a cica volt, akit már három napja keres az összes szomszéd. Itt senki nem kereste, s mivel lázas volt a cica, jelezni sem tudott. A hideg hópihék életmentőként érkeztek. Pihe és barátai minden erejükkel azon voltak, hogy meggyógyítsák a kis beteget. Szinte azonnal lement a macska láza és kibírt kecmeregni a gazdája háza elé. Mindenki repesve fogadta a kiscicát!
-"egyemahusátdeédesdejópuszimegminden!"
De azt senki nem tudta és nem is érdekelt senkit, hogy a cica mitől gyógyult meg, sőt betegségéről sem tudtak.Pihe és barátja végül tudott jót cselekedni és bebizonyították, hogy igenis tudnak örömet okozni, attól, hogy nem karácsonyi hópihék. És hogy mi lett velük? A cica forró testén elolvadtak, újból bekerültek a légkörbe és most Felhőcske vigyázza őket. Talán idén majd a te udvarodon landolnak. Csinálj belőlük hóembert! Adj esélyt!
2 hozzászólás
Örülök, hogy olvashattam. Nahát! Mint a kisgyerekek eltátottam a számat:-) Tetszett!! Köszi!
Szeretettel:Selanne
Nagyon kedves vagy Selanne:) köszönöm