Hová tűnt a Télapó?

Ott, ahol a hófellegek tornyosulnak, ott, ahol a legfinomabb mézeskalácsok sülnek, ott, ahol szinte mindig esik a hó, ott lakik a Télapó.

Ezen a télen is, mint mindig, a manógyárban nagyon sok kéz dolgozott azon, hogy a gyerekek időben megkapják ajándékukat. Volt, aki a leveleket csoportosította, volt, aki felolvasta, néhányan az ajándékokat válogatták, csomagolták. Mások zsákba tették a csomagokat, majd a raktárhoz vitték, hogy ott a szánra kerüljenek.

Az egyik manó fennhangon betűzött egy levelet:
– Mi a csodát kérhet ez a gyerek? nyodzomzőg? Vagy mi is ez?
– Fordítsd meg a levelet!
– Olvasd visszafelé, hátha úgy van értelme! – kiáltozták a manók.
– Add csak ide! – kérte Fahéj a levelet. – Majd én megpróbálom kisilabizálni. Őőő… kérlek szépen, gőz-moz-dony. Igen, gőzmozdonyt kér! – rikkantotta örömmel.
– Én a helyében egy olyan tollat kérnék, amivel szépen és olvashatóan tudnék írni! – dünnyögte a manó, aki nem boldogult az előbb a levéllel. Annyiszor kértük már a gyerekeket, hogy szebben írjanak! Nem vagyunk mi kódfejtők! De hiába, mindig akad egy-két ilyen levélke.
Aztán tovább folyt a munka. Egyszer csak éktelen ordítás hallatszott.

– Télapó! Télapó! Té-él-a-a-póó!!!!
– Mi a baj? Miért ordítasz úgy, mint a fába szorult féreg? – kérdezte Fahéj.
– Miért, miért? Mert sehol sem találom Télapót, és egy fontos dolgot kell megmutatnom neki, ugyanis több hiper-szuper újítást csináltam a szánján. Télapóóóó! – kurjantotta újra Mikka.
Fahéj befogta a fülét.
– Kérdezted már Minkát?
– A karácsonyi tündér most nem ér rá. A manóvarrodában varrják Télapó új ruháját, mert a régi az évek során nagyon megkopott. Ilyenben csak nem jelenhet meg a gyerekek előtt! Ráadásul Minka még a manók új sapkáját is tervezi. Azt mondja, a mostani túl unalmas. Többféle fazon lesz. Egész jók, én már láttam! De igazad van, egy próbát megér, megkérdezem tőle.
– Sajnos, nem láttam ma Apókát – felelte Mikka kérdésére Minka. – Nézd, milyen csuda klassz ez a fazon! Na, mit szólsz?

Azzal Mikka fejébe húzott egy zöld sityakot, amin fehér hópihék voltak.
– Jó, de most nem érek erre rá, sürgősen meg kell találnom!
Már majdnem kiért a műhelyből, amikor Minka utána kiáltott:
– A kedvenc helyén nézted már?

Tényleg, oda még nem kukkantott be. Hamarosan megtalálta a Télapót, aki szomorúan üldögélt karácsonyi hóbarlangjában. Mályvacukorkát szopogatott, hozzá forró teát kortyolt, halk zene szólt.
– Na, végre, hogy megtaláltalak! Nem hallottad a kiáltásaimat?
– De, hallottam valamit – felelte rezignáltan.
– Szóval, azért jöttem, hogy elmondjam, milyen szuper módosításokat csináltam a szánodon. Nemcsak a ruhád lesz új, hanem a járgányod is modern lesz. Tettem bele helykeresőt is. Ez egy olyan kütyü, hogy ha beírod az úti célt, ripsz-ropsz, hipp-hopp, odarepít, nem kell térkép, hógömb. Szereltem be még ülésfűtést, mert tudom, sokszor fáztál a hosszú úton. Aztán még egy hófelhőterelőt, hogy ne keveredj hóviharba. Na, milyen vagyok?
Büszkén kihúzta magát, várta a hatást, a dicséretet, de Télapó nem szólt semmit. Ekkor már tudta Mikka, hogy nagy baj van.
– Ó, én csak itt beszélek, de látom, beteg vagy. Talán valami nyomja a szívedet? Nekem elmondhatod!
Azzal lekuporodott Télapó lábához.

– Kedves vagy! Köszönöm a sok jó ötleted, amivel megkönnyíted az utazásom. De érdekel valakit, hogy mi jár az eszemben, én mit szeretnék? – sóhajtott szomorúan.
– Min tépelődsz? Meséld el! Neked is van kérésed? – csodálkozott a kismanó. – Hááát, erre tényleg nem gondoltam! De szerintem más sem! Majd kitalálunk valamit.
– Először is: szomorú vagyok amiatt, hogy az emberek egy napba akarják belegyömöszölni a szeretetüket, ahelyett, hogy egész évben ezt tennék. Nemcsak ezen a napon kellene kimutatni az érzelmeiket! Nemcsak ekkor kellene kedvesnek lenni egymással! Aztán egyre több a szegény gyermek, akiknek nem, vagy csak alig csurran-cseppen valami. De tudom, vannak olyanok, akik ezen a napon is hiányt szenvednek.
– Kedves Télapó! Te mindent megteszel! Az embereknek kellene jobban összefogni, segíteni egymást. Akinek van, annak ilyenkor -, de akár az év más napjain is – ki kellene nyitnia a szeretetzsákját, és szétosztani a rászorulók közt. Láttam a hógömbömön, hogy akadnak ilyenek. Igaz, lehetnének többen is! Te teljesíted azoknak a gyermekeknek a kívánságait, akik neked levelet írnak, vagy segítséget kérnek tőled.
– Neked mi lenne a vágyad?
– Háát…, de ne nevess ki! Napsütötte helyre szeretnék utazni, a tengerben lubickolni, finom szörpöt iszogatni. Nézd csak! Varrattam is hozzá egy új ruhát, ami odaillő.
Levette a köpenyét, és ott állt zöld fehér csíkos pólóban, rövid piros nadrágban, rajta nadrágtartó, amit hópihék díszítettek. A fejébe egy zöld baseball sapkát nyomott, és feltette a piros keretes napszemüvegét.
– Na, mit szólsz? – vágta magát terpeszbe, a karjait pedig széttárta.

Mikka igyekezett komoly maradni, mert így a Télapó nagyon viccesen nézett ki.
– Ő… ő… hát… izé… nagyon furcsa vagy, olyan szokatlan, de nem rossz! – tette hozzá azonnal. – De még van két nap karácsonyig, addig megvalósítható az álmod. Ülj fel a szánra, a helykeresőjébe beírjuk, hogy: na-pos táj ten-ger-rel, és ha megnyomod a zöld gombot, odarepít. Mindjárt befogom Mokkával a rénszarvasokat, aztán mehetsz is! Visszafelé azt írd be: Lappföld. Nyomd meg a zöld gombot, és ide érkezel. Így jó lesz?
Nemsokára ott állt a szán, és huss, Télapó elsuhant vele.
– Neki is jár egy kis pihenés, igaz Mokka? De kérlek, ne szólj senkinek!
Habakukk azonban keresni kereste Télapót, de persze hiába. Kétségbeesve szaladt Minkához.
– Biztos elrabolták! Ilyen nincs, hogy csak úgy ukmukfukk, köddé váljon!
– Valóban szokatlan, hogy nem szólt senkinek, hogy hova megy – válaszolta Minka.
– Tudod mit? Vedd elő a manósípod, és hívj össze manógyűlést!
Habakukk úgy fújta a sípját, hogy céklavörös lett tőle a feje. Minka felállt egy zsámolyra, és szót kért.
– Kedves Manókáim! Drága Télapókánkat nem találjuk sehol. Habakukk tűvé tett mindent, de nem lelte meg. Mindenki tegye félre a munkáját, mert most az a legfontosabb, hogy ráakadjunk Apókára! Remélem, nem történt semmi baja! – mondta aggódva Minka.

– Mit tegyünk? – hallatszott mindenfelől.
– Alakítsatok ötösével manónyomozó csoportokat, nézzetek be mindenhová! Keresés indul!
A manók szétszéledtek a szélrózsa minden irányába. Egész Lappföldön nem volt olyan hely, ahová ne kukkantottak volna be. Beköszöntött az este. Fáradtan rogytak le, széttárták kezüket. Minka szeméből egy könnycsepp gördült ki. Ekkor érkezett meg Mikka és Mokka.
– Figyeljetek! Írtunk egy télapó rap-et!

Itt van, itt a Télapó,
Esik, hullik már a hó.
Ki az, aki szereti?
Na ki? Na ki?
Hát mindenki!!!
Nagy puttonyát leteszi,
Vehet belőle mindenki.
Esik, esik, havazik,
Télapóka érkezik! Hej!

Akkor lepődtek meg, amikor a produkciójukat nem tapsolta meg senki.
– No, mi baj? Miért lógatjátok az orrotokat? Mi ez a gyászos hangulat? – érdeklődtek.
– Érkezik. Érkezik? De hol van? Ha nem tudnátok, eltűnt, köddé vált, felszívódott…. Egész nap kerestük, kutattuk. Sehol sem találtuk – mondta szomorúan Habakukk.
– Hol voltatok? Miért nem jöttetek a manógyűlésre? Nem hallottátok a gyűlésre hívó sípszót?! – faggatta őket Minka. – Télapókának ugyanis nyoma veszett. Felforgattunk mindent, belestünk mindenhova.
Mikka és Mokka lehajtották a fejüket.
– Á, szóval ti tudtok valamit! Igaz? – szólt szigorúan Minka.
– Bocsánat, hogy nem jöttünk, de ezzel a dallal akartuk megörvendeztetni Télapót, ha majd visszatér. Szegénytől senki nem kérdezte meg eddig, hogy ő mit szeretne.
Halk moraj hallatszott.

– Igen – folytatta Mokka. – Ő mindenkit meglep, segít, teljesíti a kívánságokat. Valaki megkérdezte egyszer is tőle, hogy ő mire vágyik, mihez lenne kedve?
– Tényleg, ez nem jutott az eszünkbe még soha! – felelte halkan Minka.
– Na látod! Nekem reggel elmesélte, hogy miért szomorú, mi a szíve vágya. Mi pedig – fogta át Mokka vállát – elküldtük a tengerhez, mert még soha nem fürdött benne. A parton elkortyolgat néhány pohár szörpikét. Varratott is magának erre az alkalomra egy nyári télapóruhát. Megígértük, nem szólunk senkinek. Lehet, hogy téged is be kellett volna avatnunk, és akkor nem lett volna ilyen felfordulás.
– Tényleg! Az a furcsa ruha! Azt hittem, az is valakinek a kívánsága volt – mondta Minka.
– Igen, és az a valaki a Télapó volt! De ne búsuljatok! Tanuljuk meg ezt a vidám dalt, és köszöntsük, mert néhány perc múlva érkezik, láttam a télapóradaron – rikkantotta Mikka.
A manók előkapták a hangszereket. Hamarosan zengett manóműhely. A szán a szokásos helyen landolt. A manók odasereglettek és rákezdtek a nótára. Télapó meglepődve hallgatta őket.
– Annyira hiányoztál! Úgy aggódtunk érted! – hangzott mindenfelől.
– Ne haragudjatok! Máskor előre szólok, ha elutazom. Ez egy hirtelen ötlet volt. Nem is gondoltam arra, hogy esetleg kereshettek.

– Semmi baj, kedves Télapó! Mikka mindent elmesélt. Sajnáljuk, hogy rád nem gondoltunk! Ígérjük, hogy ezentúl téged is megkérdezünk, hogy mire vágysz! – simogatta meg a Télapó karját Minka. Mutasd meg a nyári ruhádat! – kérlelte huncut mosollyal az arcán. – Annyira szeretnénk látni benne!
Lekerült a palást, a manók szélesen vigyorogtak, aztán Télapóval együtt táncra perdültek, együtt énekelték dalukat. Minka néhány önként jelentkező közreműködésével bemutatta az új sapkákat, amelyek nagy tetszést arattak a manók körében. Apóka kis barátai gyorsan megpakolták a szánt. Télapó örült, hogy ilyen kényelmes, mindennel felszerelt járművel utazhat. Mókás ruháját jól elzárta, hátha máskor is szüksége lesz rá. Az újat a székre készítette, hogy reggel csak bele kelljen ugrania.
Elmondta a hóvarázsló varázsigét, hisz a karácsony akkor szép, ha gyönyörű hó borítja be földet, a fákat:
Hullj hó, hullj hó,
pille, szállj,
havas legyen reggelre a táj!