Hozzám futottál az eső elől. Bőröd napsugarak illatát párologta ki, s én szerettem volna bezárni mindet a falaim közé, hogy ne szökjön el a fény. A fény, amit magaddal hoztál.
Belenevettél a teáscsészébe, hullámot korbácsoltál a forró tengeren, s kezedbe ittad a melegét. Mintha minden fényt és meleget magadba gyűjtenél ártatlanul. Csak néztelek, mert csak nézhettelek. Pedig annyi mindent szerettem volna… egy egész életet. De az eső hamar elállt, s én mindvégig tudtam, hogy így lesz.
Szeretem a Napot, mindig is szerettem, de bárcsak sose láttam volna többé az áldott felhőktől, bárcsak sose állt volna el az az eső! Az eső, amely elhozott téged csapzottan, tisztára mosva, mosolygón.
Ezért szeretem az esőt és ezért nem bízom már a Napban, bár mindkettő egyformán csúfot űz belőlem. A záporok jönnek, mennek, az ajtóm kitárva, mintha zárja se volna. De csak egy eső volt. Egyetlen eső és egyetlen tea, egyetlen nevetés. Ezek mégis örökké élnek már bennem, csak a fény, az hiányzik nagyon. A fény, amit magaddal vittél.
A leveleket augusztusban szeretem igazán. A sátrakból akkor lesz szőnyeg, s velük annyi minden a földre költözik. Mintha a gyermekkor térne haza tékozló útjáról, csak épp, hogy kifújja magát, mielőtt folytatná csavargását. A gyermekkor… a legszebb pillanat.
A legszebb… a leghűtlenebb. Eldobott kavics, aki azzal áll bosszút, hogy elvész a többi közt. Láthatatlan kuncog valahol. Láthatatlan, mert ő ismeri a feledés titkát. Ha megosztaná velem, én sem keresném tovább. De úgy a játéknak is vége szakadna.
Te elhoztad nekem azt a kavicsot, és a kezembe nyomtad. Emlékszem, milyen meleg volt, mintha élne. A te szívmeleged volt, ami átjárta, s én azt hittem, ha elkezdem gyúrni, ő engedni fog. Igazán hittem, hogy minden lehetséges; bármit adtál a kezembe, gyermekké tett engem.
Az augusztusi friss avar… A nyárfák tövében az elmúlás parázslik; megújhodás, ez a szentebbik, az eltitkolt neve. Magamhoz ölelném, de öreg vagyok, tán ki is nevetnének… Magamhoz ölelném, de nem vagy itt, hogy velem nevess.
8 hozzászólás
Kedves Laca!
Szeretem az írásaid. Nagy öröm volt számomra, amikor láttam, hogy a két részlet után megosztasz az olvasóiddal még egy részletet. Bevallom, folyamatosan olvasni tudnám.
Lélek elixír. Fáj és gyengéden simogató. Metaforákba rejtett érzések. Varázslatos, ahogyan írsz. A tehetséged figyelemreméltó.
(Ha megismered a feledés titkát, súgd meg nekem… kérlek.)
Szeretettel: Vox
Kedves Vox!
Valóban, "olykor jobb volna emlékek nélkül lépni tovább".🙂
Nagyon örülök ittlétednek, s annak, hogy örömöt okoztam.
Az Igazán egy gyűjtemény, ami leginkább "felindulásból elkövetett" írásokat tartalmaz, amelyek mind elég személyesek. Ezért nehéz belőlük válogatnom. Örülök, hogy ezek a kis megosztott részletek a tetszésedre vannak.☺
Laca😊
Kedves Laca!
Nagyon lélekbemarkoló pillanatok ezek, talán kis apró semmiség, de beivódik az ember lelkébe, olyannyira, hogy nincs szabadulás tőle. Ahogy leírod, szinte látni, érezni lehet, amit csak te látsz, de láttatsz velünk is és belesajdul a lélek. Nagyon-nagyon szép.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Nagyon köszönöm bejegyzésedet. Nagyon sokat jelent. Olyan, mint az üzemanyag. Köszönöm!
Laca☺
Szia Laca! 🙂
Már előre tudom, hogy suta leszek, mert hiába kerülgettem jó ideig az "Igazán"-t, nem vagyok képes megfogalmazni olyan gondolatot, ami méltó lenne ehhez a mély tartalmú íráshoz, de nem intézem el egy "tetszik"-kel.
Az, hogy mesélsz, az, hogy így mesélsz, gördülékenyen, természetességgel akár olyan banális dologról is, mint az időjárás és közben csordultig töltöd érzésekkel, nem kellene, hogy meglepetést okozzon, hiszen nem az első eset. Ez mégis valamivel több.
Belesajdult a lelkem és azon kaptam magam, hogy megkedveltem az esőt, pedig csak az eső utáni illatot szerettem, az avar illatát.
Belebódultam, igazán, annyira hatásos.
És a kavics? Itt aztán egészen konkrétan feltártad, "hogy mitől válik egy apró kavics az örökkévalóság részévé". Első olvasáskor is erre a "kőbe vésett" mondatomra asszociáltam, úgyhogy ezt hagyom itt a végén, de még sokszor visszatérek majd ide, mert érdemes.
Köszönöm az élményt. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Ezt már régóta meg kellett volna köszönnöm, de mostanában egy hozzászólásra való is nehezen jön össze.
Köszönöm!
Laca🥀
Hogy én eddig ezeket miért nem olvastam ?
Gyönyörűen, szívbemarkolóan írsz, lélektipró és mégis felemelő…
Fölösleges ódákat zengenem…retentően jó 🙂
Szeretettel: Zsu
Kedves Zsu!
Nagyon jólesik, amit írsz; nagyon szépen köszönöm szavaidat, és örülök, hogy ennyire tetszenek ezek az írások. (Meg persze annak is, hogy rátaláltál.)
Szeretettel
Laca ☺⚘