Az asszony illata
Bocsánat, inkább az asszonyok illatáról írok, nem egy asszonyéról. (Kicsi, nem tudományosnak szánt értekezés a tárgyról. Annyian, tőlem sokkal figyelemre méltóbbak írtak már ebben a témakörben.) Lehet, 18 éven felülieknek? Mind1! Olvassa aki akarja, hogy unatkozzon, netán ha úgy érzi, szíves egészségére! Asszem’, illetve nagyon remélem olvasóim között sokan ismerik Martin Best filmjét; Al Pácinéval, a vak ezredest játszó színész főszereplésével. A film címe: Az asszony illata.
Szerencsémre, férfitársaim többségének szerencséjére, nagy (nagy?) szerencsénkre, mi nem vagyunk vakok – legalább is fiziológiai értelemben nem, néha azért leginkább sok esetben, érzéketlenek vagyunk a fontos apró dolgokra, viselkedünk másképp, – ezért érzékszerveink: (szaglásunk, hallásunk, etc) nem annyira kifinomult, mint azoké, a különlegeseké, akik éjjel-nappal látnak egyformán csak sötétséget. Mind1! Lehet nekik így jó, nékünk meg másképp jó? Szerencsénkre? Szerencséjükre? Nem tudom, nem tudom…
„Igazásiból”, az asszonyok igazi illatát nem drága parfümjeik adják. Nem azokkal illetnek minket, ha úgy gondolják, netán úgy látják, úgy érzik, érdemesek vagyunk figyelmükre, törődésükre. Akkor más, leírhatatlan illatokat érzünk, jutnak különleges illatok, adják őket nékünk. (Persze, ne legyünk sóherek, ha alkalom adódik. Finom illatos kölni, pár szál virág.) Szeretett tolvajként vágyunk Rájuk. Sokszor adunk csupán csak semmit törődésükért. Szomorú dolgok az ilyenek…
Rég volt, mikor Anyám meghalt, Apám sokáig nem húzta le azt a párnahuzatot. Hogy érezze Anyám illatát. Pedig az a párna már rég kihűlt.
Anno én is kedves párom párnáján tudtam csak elaludni, amikor ő szanatóriumban volt. Tudtam, biztos voltam abban, nem hűlt még ki az a párna. Nem hagy magunkra minket a gyerekekkel.
Megöregedve, én vén öregember immunissá kezdek válni az ilyesféle illatokra – allergia, nátha orrfolyás okából. („Kifolyólag”.) No meg az a fránya tesztoszteronommal is hiba lehet. Mondhatnám, akadozóban már, de ez elég nagyképűen hangzana. Igazság szerint cserben hagyott, magyarán mondva bedugult. Megkoptak már az emlékek is. De egy szerfelett különös hölgy szerfelett különös illatára máig is jól emlékszem.
Bevásárló központ pénztáránál álltam sorba épp, mikor felfigyeltem az előttem álló hölgy illatára. Mert varázslatos volt ám az az illat! Cigifüst illata volt! Leszokóban épp a dohányzásról, nem szégyellem leírni, extatikus állapotba kerültem. Sajna nem azt a kedves dohány illatot éreztem, inkább hamutartókban rég felejtett, félig elnyomott csikkek illatát. Olyanok azok, mint a fel nem vett, jobb esetben foglaltat jelző telefonok szánalmas pittyegései. De ínség híján ne válogasson a potyázni vágyó, rászoruló, koldus.
Lassan közelebb léptem, szerencsémre mögöttem a sor is tolakodott, tülekedett – sürgős dolgaik miatt leginkább, gondolom. Odahajoltam a hölgy tarkójához, szívtam illatát. Csak attól féltem, nehogy visszaforduljon, mondja: „ maga perverz vén szatír! Ne molesztáljon”! Válaszom ennyi lett volna: „kedves hölgyem, higgye semmilyen hátsó szándék nem vezérel, csupán szeretném Önt még kicsit szimatolni”!
Szerencsémre visszaszoktam azóta, nincs már szükségem, érzéketlenné váltam mások csoda illatára. Amúgy folytathatnám, tudományos értekezésem, sok-sok további folytatásban, unalmas részben, de megkímélem a továbbiaktól esetleges olvasóim, nem vagyok grafomán, meg szorult belém némi tapintat is, habár eléggé nagy bunkó paraszt vagyok. Mondták rólam páran…
Sikolt a fék,
ha jön a vonat,
nehogy ám elhagyd
hajlékodat!
Idő csak jön
úgy önmagától,
lapulj míg bírsz,
lehetsz így bátor.
Lesz ám biztosan
asztalon kompót,
Tán vasutas is leenged
sorompót…
2 hozzászólás
Nekem tetszett ez az illat-téma. Teljesen egyedi volt, függetlenül a címétől. Talán kár volt a cigire visszaszokni, de ezt is megértem. Az ember ne vonja meg magától azt, ami örömöt szerez. Van, amikor érdemes, mert van kiért, miért, de aztán?
Szeretettel: Rita
köszönöm, hogy írtál!