Isten állatkertje – Beköltözés

1
– Budapest! Egy teljesen új élet! El tudod te ezt hinni?
– Nem.
– Igazad van, ez szinte hihetetlen. Igazi egyetemisták vagyunk!
– Én nem ezt nem tudom elhinni, hanem hogy ezek az albérletek valóban ennyibe kerülnek!
– Mire gondolsz? – lesett bele Rob is az újságba.
– Hatvan. Nyolcvan, száz! Mi ez? Ennyiért már egy palotát illene kiadniuk!
– És mi van ezzel? Csak negyven.
– Húsz négyzetméter? Ketten vagyunk ember!
– Kit érdekel, a lényeg, hogy legyen hol aludnunk. Tanulni úgyis a könyvtárban fogunk, mivel a jegyzetek is drágák lesznek, és suliba járunk majd.
– Akkor nézzük meg?
– Szerintem simán. Hol van?
– Óbuda. Vedd elő a térképet. – Rob előkaparta az utazótáskából, és kiterítették maguk elé. Egy padon ültek a 80-as troli megállójában a Keleti előtt.
– Na most mi itt vagyunk. Óbuda pedig itt.
– Egy kicsit arrébb.
– Jaja, na ha most elmetrózunk eddig, itt átszállunk erre. Tovább metrózunk eddig, aztán meg villamos. Bakker, itt még közlekedni is egy kisebb vagyon.
– Szép kis hely.
– Meg éljen Pest, mi?
– Gondolod, hogy nincs egyszerűbb útvonal?
– Ha te ezt átlátod, akkor próbálkozz! – Nyomta Pet Rob kezébe a térképet. A srác egy ideig forgatta, aztán feladta, és összecsukta
– Vagy meg is kérdezhetnénk valakit, például a jegyárust.
– Felőlem, egy próbát megér. – Lementek az aluljáróba, a BKV jegypénztárához.
– Jó napot, mi arra lennénk kíváncsiak, hogy hogyan jutunk el legegyszerűbben a Vihar utcába – Érdeklődött Pet.
– Hova?
– Gondoltam. Rob? – De a másik fiú akkor már rég a térképet tanulmányozta.
– Öhm, egy pillanat… Flórián tér?
– Igen. Oda a legegyszerűbb szerintem a 7-es busz a Rudasig, majd a 86-os. Ez olyan negyven perc.
– Köszönjük szépen, de az a baj, hogy most felmerül egy újabb probléma. Mi az a rudas, és meddig menjünk a 86-ossal?
– A 7-essel olyan pár megálló, mikor átment a hídon, az után, a 86-ossal meg a Kiscelli utcánál kell leszállni, de mindkettőt látni fogják a táblán.
– És hol találjuk meg a 7-es buszt? – kérdezte Rob.
– Megkeressük, hagyjad, akkor kérünk négy jegyet
– Rendben de szerintem olcsóbb, ha vesznek két átszállójegyet, az csak nyolcszáznegyven. A 7-es busz megállója, pedig ha itt föl mennek, balra, át a parkolón, és ott lesz.
– Hát azt hiszem nincs több kérdésem, Köszönjük, viszont látásra! – Mondta Pet, miközben kifizette a jegyeket.
– Hú de kedves volt.
– Ja, túl kedves. Na telefonáljunk.

2.
– Ez pedig a hálószoba. Nem egy nagy lakás, de higgyék el, egész kellemes.
– Ez egy francia ágy – állapította Pet
– Nos igen. Én igazából egy embernek akartam kiadni, vagy egy párnak, sajnos ide nem is lenne érdemes még egy ágyat betenni. De nekem tulajdonképpen mindegy, hogy hányan laknak itt, az albérlet díja fix, a rezsi meg hát csak önökön múlik.
– Nem nagy gond, nekem van egy felfújható vendégágyam, és a lényeg hogy legyen hol aludnunk. – Tette hozzá Rob.
– Látja, akkor meg semmi gond! – Mosolygott a nő. Tudják az én lányom meg vidéken tanult, és náluk is a kollégiumi szobákat néha úgy tele tudták zsúfolni emberekkel.
– Hát mi sajnos nem jutottunk be a kollégiumba.
– Nos ilyen is van sajnos, sok a jelentkező. Hova járnak, szabad megkérdeznem?
– Én a BME-re, építészmérnökire.
– Az szép! Az unokaöcsém is jelentkezett rá, de nem jutott be. És ön? – fordult most Robhoz
– Én az ELTE-re jöttem, alkalmazott közgazdásznak.
– Értem, és honnan jöttek?
– Kecskemétről.
– Mindketten?
– Igen.
– Szép város! Egy pár évig mi is ott éltünk a férjemmel, de aztán, itt kötöttünk ki.
– Nos mit gondolsz? – nézett Pet Robra
– Nem hiszem, hogy találunk olcsóbbat.
– Én sem, úgyhogy szerintem kivennénk.
– Jó, hát kéthavi kauciót szoktam előre elkérni.
– Igen, erre számítottunk, úgyhogy így indultunk el, és jövő héttől be is költöznénk, mert kezdődik az iskola.
– Jó. Ennek semmi akadálya. – Mondta mézes-mázos hangsúllyal, és közben kedvesen mosolygott, végig így kommunikáltak. Átvette Pettől a pénzt.
– Akkor most aláírjuk a szerződést.
– Rendben.
– Itt kérem, és itt is. – a papírmunka után mind a hárman felálltak.
– Hát nagyon köszönöm, és kívánok önöknek sikerekben gazdag évet. Itt a kulcs. Viszont látásra.
– Köszönjük, viszlát!

3.
– Einstand! Einstand! – Kiabálta Pet, miközben próbálta valahogy letúrni Rob-ot az ágyról.
– Nem, ez az enyém!
– Te hülye! Neked van matracod!
– Igen, de azt neked szántam.
– Mindenki a sajátján!
– De én neked adom!
– Tényleg? Akkor örökbe!
– Felőlem viheted!
– Miért?
– Mert lyukas.
– Lyukas? De akkor minek mondtad, hogy van?
– Mert nem tudtam, most derült ki.
– Bakker, akkor mit csinálunk?
– Hát nem tudom, mit gondolsz, minek harcolok az ágyért?
– Egy ágyunk van, és egy lyukas matracunk?
– Asszem.
– Na jó. Én ezen az oldalon alszom, te meg azon. Nem fordulsz meg, és nem jössz át. Ez itt a határvonal. – Bökött Pet majdnem az ágy közepére, egy kissé a saját javára.
– Jó.
– És külön lepedőnk lesz! – Emelte fel fenyegetően az ujját.
– Oké. De örökre nem alhatunk így.
– Hát nem. Elmegyünk majd és veszünk egy matracot, vagy csak medence ragasztót, hátha az is segít.

4.
– Ezek mind ötvenezer fölött vannak. – Állapította meg Pet
– Az csak negyvenhét.
– Nem mindegy, ugyanúgy drága!
– Akkor nem lesz matracunk?
– Van ötvened?
– Hát nincs.
– Akkor ilyen nem lesz. Nézzük meg máshol, nem is kell rugós, meg habos, jó lenne olyan is, mint ami neked volt.
Kijöttek a bútorüzletből, és tovább sétáltak.
– Nézd, matracok, felfújható vendégágyak.
– Fantasztikus, menjünk be. – Pet egyből megrohamozta a kék színű matracokat. – Na, ez biztos nekünk való, lássuk. – Majd mérgesen megfordult.
– Mi az? – Kérdezte Rob.
– Hatezer. Hagyjuk a fenébe, nekem erre nincs keret, másra is ki tudok dobni ennyi pénzt.
– Miért nem veszünk egy ilyen strandos gumimatracot.
– Igazad van, menjünk és nézzünk egyet! Jajj, jajj, várj csak, szeptember közepe van, már nem árulják őket!
– Miért ne árulnák?
– Mert szeptember közepén senki nem jár strandra!
– Gondolod?
– Sejtem. Amúgy se lenne kedvem egy strandos gumimatracon tölteni az év felét. Ez van.
– Akkor együtt alszunk? – Érdeklődött Rob. Pet szeme kikerekedett, óvatosan körbenézett. – Viszontlátásra! – köszönt hangosan, majd kirángatta jó barátját.
– Igen, de azért nem hangoztatjuk, ez még nincs túl a barátságon.
– Oké, nyugi, szerintem senki nem hallotta.
– Nem számít! – Pirított rá most már igen mérgesen.
– Még egy valamit nem próbáltunk.
Hosszas keresés után találtak medence ragasztót, így bizakodva kezdték el felfújni a matracot, miután a javítás megtörtént.
– Ez így is ereszt. – Állapította meg Pet.
– De mitől?
– Fogalmam sincs – sóhajtott egy nagyot. Ledobta magát az ágyra, és rágyújtott.

5.
– Szia! – Köszönt Pet, mikor hazaért.
– Szia! Főztem vacsorát.
– Vacsorát?
– Aha, paprikás csirke saját recept alapján.
– Nézd Rob. Tudod, nem arról van szó. Csak, ez hogy együtt is alszunk, meg még vacsora is. Ez nekem nagyon sok. Persze attól még maradhatunk barátok, csak.
– Tehát ennyi.
– Hát igen.
– De miért?
– Ne rólad van szó, ne érts félre.
– Valaki más is van?
– Miről beszélsz?
– Valaki másnál ettél, igaz!
– Igen, bevallom, de nem ez a lényeg.
– Mond meg, hogy hívják?
– McDonald’s.
– És? Jó volt?
– Hát jó.
– Jobb mint én?
– Nem tudom.
– Látod, legalább adnál egy esélyt.
– Rendben. – sóhajtott Pet. – Lássuk.
Megkóstolta Rob főztjét, és egyből látni lehetett az arcán, hogy ízlik neki.
– Ez isteni! Öregem, elveszlek feleségül!
– Nana! – Kapta el Pet elől a tányért. – Azért annyira nem lett jó!

6.
Hajnali 3 felé járhatott az idő, mikor Pet valami súlyosat érzett a hátán. A másik oldalára fordult hirtelen, és Robbal találta szembe magát. A másik fiú is felriadt mikor érezte a karja alatti mozgást. Egy ideig kikerekedett szemmel néztek egymásra, mikor a meglepetéstől mind a ketten felébredtek.
– Ááá! – Ugrottak szét egyszerre.
– Te homár!
– Gondolod, hogy én erről álmodok?
– Csak reménykedek!
– Oké, ez így nem lesz jó!
– Nem hát!
– Akkor?
– Keresztben fekszünk az ágyon, akkor messzebb kerülünk egymástól.
– De akkor le fog lógni a lábunk.
– Nem érdekel! – válaszolt rá Pet azonnal, felcsukló hanggal.
– Jó, pakoljuk át a cuccokat!
Fél négyre végeztek is, és két óra múlva újra elaludtak.
Reggel igen fáradtan ébredtek.
– Kávét? – érdeklődött Rob
– Jöhet.
– Kemény este volt.
– Az.
– Ez így sehogy se egészséges.
– Nekem mondod?
– Venni kéne egy matracot.
– Hatezerért egy felfújhatósat, vagy ötvenért egy rugósat?
– Talán megérné egy felfújhatós.
– Nem hiszem, hogy az albérlet mellé boldogok lennének a szüleim, ha még ezt is megvehetnék.
– Az enyémek se. Talán majd kérek karácsonyra.
– De az még arrébb van, vagy két hónap!
– Tudom.

7
– Na azért ez már ki járt nekünk. Egy jó hideg sör, zene, csajok.
– Főleg csajok! – Tette hozzá Rob.
– Így van! Na igyunk a csajokra, aztán menjünk táncolni.
Pet ivott még egy kortyot, aztán le akarta tenni a sört. Csak akarta. Egy kissé illuminált állapotú hölgy ugyanis nekiütközött, így a sör egy része Pet pólóján landolt.
– Elnézést. Megesik.
– Valóban, bár az utolsó mondatot én akartam mondani.
– Te mindig ilyen illedelmes vagy? – mosolygott a lány.
– Ilyen?
– Mindegy, jössz táncolni?
– Legyen.
Rob egyedül maradt, magában táncolt, majd a mellette álló lány felé fordult a következő kérdéssel:
– Táncolunk?
– Nem. – Azzal a lány elment.
– Ha nem hát nem, – és a következő kiszemelt áldozathoz közelített:
– Szia!
Leültek hárman egy asztalhoz, mivel Rob csak visszautasítást kapott.
– Egyébként hogy hívnak? – érdeklődött a lány.
– Pet
– PET? Aham, és ő? MRI?
– Hát nem egészen. Ő Rob.
– Ja! Akkor már értem a logikát.