Zeuszt nem érdekelte az idő múlása. Úgy vélte,- talán jogosan – hogy őt személy szerint nem érinti. Hiszen ott volt a Héra hozománya, a Heszperiszek kertje, az örök fiatalságot tápláló almáival. De az állandóan változó világgal alkalomadtán szembesülni kényszerült.
– Be kell látnom: manapság a jelentőségem egyre inkább, az apró emberi lények hitének függvénye – dörmögte elmélkedve. Héra csak feszülten figyelt, mert a Pánhelléniosz szavai mögött furfangot sejtett. Lehet, hogy e tettetett befordulni látszó közönnyel, újabb hűtlenségét próbálná palástolni. Így volt ez szinte minden alkalommal, amikor férje félrelépett. Azzal kezdte, hogy sürgős gondokkal álcázta csábítási szándékait. Emlékezett az estre, amikor Gaia jajveszékelve megjelent a hírrel, hogy Phaeton felelőtlenül elkötötte apja, Héliosz tüzes- fogatát, nagy károkat okozva a Földnek. Zeusz ekkor is hosszasan elmélkedett, amíg aztán elhatározta, hogy villámcsapással sújtja a törvényszegőt. Héra megtudta, hogy ezt követően kísértette meg, hattyúsan úszkálva a spártai király, Tündareiosz feleségét, Lédát .
„Csak addig létezünk”- elmélkedett tovább magában a főisten- „amíg az emberek foglakoznak velünk és félnek minket. Akkor irányíthatjuk sorsukat és beleszólhatunk az életükbe.”
Arra gondolt, hogy a poliszok bukása óta a hellének hegemóniája legyengült. A világ napnyugati felén inkább latinul fohászkodnak hozzá, és Jupiterként emlegetik. „ A hellén közeledés inkább a kedvemre való. Elvégre azért vagyok Pánhelléniosz” -gondolta.
-Látom, egyre csak rágódsz – mondotta aggódást tettetve Héra. Tudta férjéről hogy ilyenkor kiszámíthatatlan. Szerette volna kifürkészni rejtett gondolatait. – Mit szólnál – folytatta – ha egy időre mindent magunk mögött hagyva, elvonulnánk kikapcsolódni a Heszperiszek kertjébe.
– Marhaság! – dörögte Zeusz. – Hogy egész nap nézzem a Moirák savanyú képét? Hogy hallgassam Atlasz nyögdécselését? Nem hinném, hogy ez most egy jó megoldás.
– Akkor menjünk Euboia szigetére, hisz háromszáz év után ott lettünk házasok, – érvelt az asszony. Éljük át újból, eredetiben az Ég és Föld tavaszi találkozását. Zeusz tétován hümmögött. Ezt a helyzetet hírtelen nem tudta kezelni. Héra nem tétovázott, csak nekilátott készülődni és közben morfondírozott. „ Ebben az állapotában nem szabad semmilyen szemrevaló női teremtménnyel találkoznia! Legyen az istennő vagy akár halandó. Ilyenkor saját magának bizonyítana. Csak úgy fogja magát elemében érezni, hogyha hódit.” Zeusz hiába volt főisten, nős főisten volt. A családi állapot kötelezte. Jobbnak látta, ha isteni életterében békét teremt, de akkor most mennie kell. Olykor-olykor, rágódott saját, mások előtt be nem ismert gyengeségén. Önmaga vigasztalására már gondolatban megkörnyékezte a gyönyörűséges Ió-t, az argoszi
királylányt. Legalább addig sem gondol a földéhes rómaiakra. „Ez a kapzsi sáskahad felhabzsolja az egész Mediterániumot, nem gondolva arra, hogy ennek ódiuma: az új idegen istenekkel való szembesülés. Nemrég görögföldön felbukkant ez a tarsusi zsidó hitszónok. Ez a töpörödött Saul. Valami új, egy istenről regél és annak fiáról. Ez utóbbit, állítólag farizeusként Damaszkuszig üldözte. Ma már a követője, gondolatainak magyarázója és az én nimbuszom rombolja Theszaloniki szerte.”
Az isteni pár útra kelt. Héra tudta, hogy valami váratlan, különös eseménynek nézhet majd elébe. Látta férje felhőket igéző borús tekintetét. Szólni nem szólt, mert annak értelmetlenségével tisztában volt. És persze, nem akart feszültséget sem. Várakozott. Zeusz alkotta, vastag felhőtakaró fekete paplanként borította be a látóhatárt.
– Menj előre – javasolta az asszonynak. – Valamit tennem kell ezekkel a felhőkkel. Nem szeretném, ha egész úton zavarnának.
Héra szó nélkül engedelmeskedett, de abban már biztos volt, hogy valami váratlan most fog bekövetkezni. „Vajon most kire vásik a foga?” Közben Zeuszt elnyelte a sötétséggel átitatott messzeség… Az általa provokált sötét felhő- takarta nászágyában végre egy kicsit felszabadultnak érezte magát. Végre kiengedhette a gőzt, nem törődve a hálátlan világgal és a konkuráló új istenekkel. Ió aranyos volt és kedves. Odaadó és szenvedélyes. Mi kell ettől több egy férfinak, aki mellesleg egy magába roskadtságából menekülő főisten. Felszabadultságának efemer érzését beárnyékolta felesége esetleges machinációira irányuló gondolatai. Tudta: Héránál senki sem ismeri jobban. Tisztában volt azzal is,hogy Héra, szokásához híven most is egyfolytában gyanakodik, mert sejtései vannak. Csak azt nem tudja, hogy kivel… Aléltságából, Zeusz sötét felhők közt eszmélt, amikor az állandóan hiperaktív feleségének közeledtét érzékelte. Utolsó ötletként, a rettegései közt vergődő Ió-t, üszővé változtatta. – Nyugodj meg kedvesem, egyenlőre mindkettőnknek ez a jobbik megoldás. Héra, legalább egy tucat mártír, szenvedő képét magára öltve közelített. – Minek neked egy fehér tehén?– Nagyon szép jószág. Mit akarsz vele kezdeni? – Nem is tudom…. – Nekem is adhatnád..- kapott az alkalmon a lelki sajgásait titkoló istenasszony.
Zeusz beleegyezett, hiszen nem volt más választása. Felesége elvonult, a fehér üszőt vezetve, jobbjában a királyi pálca és ő, dühöngve eloszlatta a sűrű felhőtakarót az égről. Visszafojtott dühében a derült égből, fenyegető villámokat szórt. Sírt a kérges isteni lelke, sírt a király, Ió apja. Héra keserű megdicsőülésében vezette a fehér tehenet az olimposzi ösvényeken. – Most aztán megkeserülöd azt is, hogy megszülettél –súgta gonosz hangon a tehén fülébe, jelezvén hogy megfejtett minden fondorlatot. Végül, a százszemű Argosz gondjaira bízta s közben azon tűnődött, hogy a zseniális Főisten ezek után mit fog lépni?
2 hozzászólás
Kedves Jenő!
Élvezettel olvastam az elbeszélésedet, bár kezdetben egy ideig azt hittem, hogy a jelenben játszódik a történet, és Zeusz mostani helyzetéről írtál. Végül nem az lett a történet, amit feltételeztem, de így is jól szórakoztam rajta.
Eszembe jutott róla Antonio Correggio festménye, ahol Ió-t egy nagy fekete felhő képében öleli Zeusz. 🙂
Kár, hogy nem írtad meg a továbbiakat, Zeusz hogyan szabadította ki Ió-t Argosz fogságából, és Héra hogyan üldözte tovább, amíg a tehénátjárón /Boszborusz/ átment Egyiptomba, és szült egy fiút Zeuszutól. No de ez már Ió választása volt, nem az isteneké.
Judit
Kedves Judit!
Köszi hogy itt jártál.Nem szándékoztam tovább írni,de sohasem lehet tudni.
Pusszantás:Jenő