(A Variációk pofonra sorozatból)
Tehát, Lenke ismét ott állt a tábla előtt a feladatra várva. Ezúttal nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak látszott. Arra gondolt: hát jöjjön, aminek jönnie kell!
Sutyi diktált. Lenke írt. Időnként megremegett kezében a kréta. Aztán bambán bámult az egyenletre.
– Forogjunk, forogjunk… lássál neki Lenke… ügyetlenke… – ezúttal senki sem nevetett, síri csend volt az osztályban. Ez az üres csend is zavarta Lenkét, a torkát is fojtogatta valami…
– Tanár úr, ezt még nem tanultuk! – szólalt meg hirtelen Jani.
– Téged senki sem kérdezett. Ülj és hallgass, vagy akarsz te is egy karót?
– Tanár úr, a bátyám harmadikos, néztem a napokban amint megoldja ezt az egyenletet, én megbirkózom vele, Lenke nem tudhatja…
– Ülj le azonnal. Karó!
– De miért, tanár úr?
– Mert csak akkor beszélhetsz, ha kérdezlek! – mondta dühösen, s beírta az egyest – Na, Ügyetlenke, nem várok ám napestig, vagy akarsz még egy karót?
Lenke odalépett a táblához újra, éppen olyan fehéren, mint amilyen krétát tartott a kezében. Emelte a krétát és írni kezdett volna, amikor újra hallotta: – Lenke, Lenke… – hirtelen elbőgte magát, de elszántan az ajtó felé indult.
– Ha most kisétálsz, beírom az egyest… – Lenke mintha meg sem hallotta volna, kisétált az ajtón.
– Hát ez hallatlan! Mit meg nem engednek egyesek maguknak… – dünnyögte maga elé Surák Kázmér. Léna és Jani közben jelentőségteljesen összenéztek, majd felálltak mindketten.
– Osztály, kivonulás! – mondták szinte egyszerre. A tanár felkapta a fejét:
– Üljetek le azonnal, mi… miiii van… – makogta, amikor látta, hogy szinte mindenki feláll, s kivonulnak a tanteremből. Csak két diák maradt ülve, végül ők is felugrottak, s futottak a többiek után. Az utolsó jól becsapta maga után az ajtót.
– Csak csendesen, hogy ne zavarjuk mások óráját. Gyertek utánunk! – szólította fel az osztályt Jani, s Lénával mentek elöl a pszichológus rendelője felé, a többiek követték őket.
Bekopogtak az ajtón.
– Pillanat türelmet kérek – hallották a már ismert hangot. Majd nyílt az ajtó.
– Már vártunk benneteket! – szólt kedvesen a pszichológusnő, majd nyújtotta a kezét valakinek, aki az ajtó takarásában állt, így nem láthatták, de hamarosan megjelent előttük Lenke – Lenke hozzám jött, tőle már tudom mi történt. Látod Lenke, az egész osztály miattad, érted van itt. Most megyünk mind, együtt az igazgatóhoz. Gyertek utánam!
Az igazgatói irodába csak a pszichológusnő ment be Lenkével. Felvázolta a történteket, és kérte, hogy hallgassa meg az osztályt, hiszen itt vannak az ajtó előtt mindannyian. Az igazgató kinézett az ajtón. Látta a fegyelmezett rendben álló, mindenre elszánt gyerekeket.
– Hol van most Surák? – kérdezte.
– Egyedül maradt a tanteremben, amikor eljöttünk, hát azóta… – szólt Jani, de az igazgató leintette.
– Bekukkantok a tanáriba, vissza jött-e már… Menjetek vissza mind a tanterembe, azonnal jövök én is! – mondta, majd a pszichológust és Lenkét követve, mind vissza indultak a tanterembe.
Surák már nem volt ott, de az igazgató hamarosan megérkezett. Az osztály mindent elmesélt tövéről-hegyére az utóbbi néhány hónap történéseiről, sőt, a mai egyenletről is, ami le volt törölve a tábláról, de hét diák jelentkezett, hogy lemásolta magának, s kivitték az igazgatónak.
– Ezekből egyet tartok meg, a többit őrizzétek, jól jöhet még bizonyítéknak.
Közben véget ért az óra, sőt a szünet is, és jött a földrajzszakos tanár a következő órára.
– Mi van itt, zavarok? – kérdezte meglepetten.
– Hol a Napló, kollegina? – kérdezte az igazgató.
– Nem volt a helyén, gondoltam itt lesz még…
– Jó, tartsa meg az órát Napló nélkül ezúttal… Gyerekek, nyugalom. Mindenről értesítést kaptok!
Másnap, a nagyszünetben a pszichológusnő jelent meg az osztályban.
– Gyerekek, egy perc csendet kérek! – amikor elült a zaj, folytatta – Surák nem fog többé tanítani benneteket. Ugyanis, kirúgták! – Azután odament Lenkéhez, s megkérdezte, hogy van.
– Most már remekül! – mondta Lenke megnyugodva – Embert még nem utáltam ennyire, mint ezt a Sutyit! – tette hozzá. Sokan megértően bólogattak, és voltak olyanok, akik megkönnyebbülten sóhajtottak fel.
Ettől kezdve, a 9/a osztály mintapéldánya volt ennek a gimnáziumnak. Összetartásban, egymás segítésében mindenképpen. Egészen az érettségiig.
20 hozzászólás
Kedves Ida!
Végül győzött az igazság, és a tanár úrnak mennie kellett az iskolából. Jó, hogyha a tanulóknak van hová menni panaszukkal, mint történetedben az iskolai pszichológushoz. Nagyon tanulságos folytatásos novellád. Jó lenne, ha minél több fiatal olvasná, és okulhatna belőle. Nagyon tetszett a barátnők és az osztálytársak összefogása. Gratulálok ehhez a tanulságos, olykor izgalmas történetedhez!
Sok szeretettel: Matild
Kedves Matild!
Magam is jó ötletnek találtam, amikor célul tűzték ki, hogy minden iskolában legyen pszichológus. Különös, hogy az iskolák nem annyira rajongtak az ötletért, az elmúlt néhány évben viszont, sorra leépítették a már meglévőket is. Sohasem fogom megérteni, miért ragaszkodnak az iskolák a legrosszabb tanáraikhoz?…
Szerintem is, levonhatnák a tanulságot a mai fiatalok, ebből a történetből. Azt nem tudom, mennyire olvasnak bennünket. Jellemző rám, hogy mindig valami tanulságot rejtek a novelláimba, eddig egyetlenegyszer kaptam visszajelzést egy fiataltól, aki nagyon örült, hogy olvasta, és igen tanulságos volt a számára. Bár, nekem az az egy is sokat jelent.
Köszönöm, hogy végig követted a lányok sorsának alakulását, és hogy hozzászólást is írtál.
Szeretettel!
Ida
Erre mondják, hogy ha a vége jó, minden jó.
Talán minden iskolába kellene pszichológus aki az ilyen és hasonló helyzetekben segítene a gyerekeknek. A te történetedben példamutatóan viselkedtek.
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Ica!
Szeretem, ha jól végződnek a dolgok, ha az életben nem, hát legalább az irodalomban.
Néhány tanulságot leszűrhetnének belőle a mai fiatalok, ha ugyan olvasnának bennünket.
Tulajdonképpen a felnőtteknek is szól ez a novella, akik többnyire azt hiszik, hogy gyerekeik legszebb éveiket töltik, és semmi gondjuk… Pedig nem így van. Rengeteg gonddal küszködnek a mai fiatalok, és ha nincs mellettük senki, aki észrevegye, aki segíthetne, bizony, sokak számára nem lenne happy end az ilyen szerelmi kaland.
Köszönöm, hogy végig követted a kislányok kalandos történetét, és köszönöm, hogy hozzászólásra méltattad.
Szeretettel!
Ida
Én is azt mondanám, jó hogy a vége jó. Egyébként is tetszett, de mivel a „happy end”-et szeretem így még jobban tetszett. Gratula szeretettel: István
Örülök, István, ha te is azt szereted, ha jó a vége… de hát hol, ha még az irodalomban sem?
Bajok persze mindig vannak, azonban jó, ha lehet rá megoldást találni.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Nem igazán értettem, hogy Sutyi miért adott Lenkének olyan feladatot, amit még nem tanultak? Ez nem rossz tanárra vall, hanem bolond tanárra, hiszen az ő eredményességét az általa tanított tanulók eredményessége mutatja.
A történeted végén két dolgon gondolkodtam el. Az egyik az volt, hogy az iskola igazgatója nem hinne a gyerekeknek, csak a pszichológusnak? Végül is csak ő tud tenni valamit az ügyben…
A másik pedig az, hogy a munkahelyeken is elkelne ezek szerint egy munkahelyi pszichológus, akinek ki lehetne önteni a lelkünket a főnökeink hozzá nem értéséről, és a feleslegesen megalázó hangvételről amit használnak, az elvárt, de ki nem fizetett túlórákról, és egyéb lélekromboló munkahelyi manipulációkról.
Sok szempontból elgondolkodtató történet volt ez a számomra!
Judit
Kedves Judit!
Nem is nagyon lehet érteni azt a tanárt, aki rászáll egy diákra, kigúnyolja, mindenáron be akarja bizonyítani, hogy a gyerek komplett hülye, s annak érdekében bármire képes, egészen addig, amíg komplett hülyévé teszi. Bármennyire is nem lehet megérteni, VAN ILYEN!
Drága Juditom, láttál te már olyan tanárt mostanában, akinek tanítványai 90%-a megbukott, és a saját kudarcának könyveli el? Még büszke is rá, hiszen ő maga buktatta meg őket.
Jó, hogy elgondolkodtál rajta, hogy az iskola igazgatója hinne-e a gyerekeknek. Képzeljük csak el a helyzetet, hogy 3-4 gyerek megy el panaszra az igazgatóhoz. Mi fog történni?
Kicsit vigasztalja őket, aztán megígéri, hogy beszélni fog a kollégával. Aztán vagy beszél vele, vagy azon nyomban elfelejti, és nem fog történni semmi. Azért kell, hogy minél többen legyenek a gyerekek is, és nem árt ha van velük egy felnőtt, aki esetleg még szakértő is: megtudja védeni a gyereket, és elmarasztalhatja a tanárt a magatartása miatt. (folytatom)
(folyt.)
Azt hiszem a sok lúd, disznót győz elv is hatásos lehet hasonló esetben.
Az utolsó megjegyzéseddel tökéletesen egyetértek. Bizony, a munkahelyeken áldásos lenne néhány jó pszichológus tevékenysége, annyira elhatalmasodtak a munkahelyi intrikák. No, erre is lehetne mondani, hogy kész grimbusz.:)
Annak mindenképpen nagyon örülök, hogy elgondolkodtatónak találtad.
Én meg, megköszönöm, hogy olvastad és megírtad a véleményed.
Ida
Kedves Ida!
Mint ahogy többen is írják,elkelne egy pszihológus…
mindenhol!
Az iskolákban,a munkalyeken!
Írásoddal sokat segítettél ennek m,egvalósításában!
Szeretettel:sailor
Ui…azoknál akik olvssák-ták
Kedves sailor!
Sajnos, a tények nem azt bizonyítják, hogy bármit is segítettem volna a megvalósításban…
Az iskolapszichológusokat folyamatosan leépítik, mondván, nincsen rá keret.:(
Köszönöm szépen, hogy olvastad, és a biztatásod…:)
Szeretettel!
Ida
…´nincsen rá keret´????
…
Szeretettel;sailor
Kedves sailor!
Jogos a sok kérdőjel.
Egyre több pénzt vonnak ki az oktatásból, tehát nincs rá keret.
Az iskolák, és egyéb intézmények (Idősek Otthona), próbálkoztak olyan megoldással, hogy negyed-ötödéves pszichológiai hallgatókat alkalmaztak, bérmentesen. Cserébe igazolást kaptak a foglalkoztatásról, s mire meg volt a diploma lehetett egy-két év tapasztalatot szerezni, s máris nagyobb lett volna az elhelyezkedési lehetőség. Csakhogy a hallgatóknak szupervizorokat is kellett biztosítani, akik gyakorlott pszichológusok, pszichiáterek lehettek, őket viszont meg kellett fizetni. Mivel az intézményeknek nem volt rá pénzük, próbálták ezt is a hallgatókkal megfizettetni. A hallgatókat most már tandíj is terheli, no meg dolgozzanak is meg fizessenek, hogy dolgozhassanak, így elég hamar kudarcba fulladtak ezek a kezdeményezések. (folytatom)
(folyt.)
Pedig, igen nagy szükség lenne iskolákban, más intézményekben, és munkahelyeken is a jó pszichológusokra. Mai rohanó világunkban, széthullott, csonka családokban, még rosszabb esetben, családon kívül felnövő gyerekek között, rendkívül sok a sérült, és iszonyú sok problémával küszködnek a mai gyerekek, sajnos. Hát, még ehhez is fel kell nőnünk! Köszönöm a figyelmed.
Szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Nagyon örülök,hogy a befejezésben a ´jó´nyert!
Harmadszor itt…de most különösen tetszett ez:
Osztály kivonulás! mondták szinte egyszerre´
Nincs szebb az összefogásnál!
Sajnos,sokszor nem mernek az egyének saját
lelkiismeretük szerint ´tenni´
Szeretettel:sailor
Kedves sailor!
Én nagyon örülnék, ha mindig a jó győzedelmeskedne… ha már nincs így a valós életben, akkor legalább az irodalomban…:)
Egyetértek veled, hogy szép az összefogás, és abban is, hogy nem mindig mernek az emberek kiállni saját véleményük mellett. Ezt is tanulnunk kell még, mint annyi mást…:)
Most is köszönöm soraid.
Szeretettel!
Ida
Elolvastam mind az öt részt. Kicsit vegyes érzelmekkel, mert néhol nagyon érdekes volt, néhol meg nagyon sematikus. Valahogy, mintha a modern történet keveredne egy régebbi látásmóddal. Összességében mégis tetszett az üzenete miatt.
Köszönöm szépen, hogy elolvastad. Jó lenne tudni, mit értesz a "régebbi látásmód" alatt.
Ugyanis, nem kizárt a dolog. Ugyanis, a mai fiatalok nyelvezete nem volt elfogadható számomra a novella megírására. Pedig igyekeztem, bevallom, hallgatóztam is, de mivel a jól öltözött, csinos tizenéves lánykák minden második szava a lónak bizonyos szerve, s annak minden változata, így kénytelen voltam lemondani a modern hangvételről. Ebben, minden bizonnyal kudarcot vallottam. Ha másra gondoltál, megköszönöm ha megírod.
Annak viszont örülök, hogy tetszett az üzenete.
Üdv. Ida
Kedves Ida!
Délután találtam rá az írásodra.Pótolni fogom az olvasást, mert ezeket a történeteidet én, nagyon kedvelem.Eddig csak" versnyi" időm volt itt a napvilágon, de most már prózára is jut.
Örömmel olvastam.: Ági
Köszönöm szépen Ági. Örülök, hogy kedveled a történeteimet.
Észrevettem, hogy többet vagy mostanában, mint korábban… Örülök, hogy több időd van itt lenni. Köszönöm az olvasást.
Szeretettel!
Ida