J.A. 1/1

"Ha azt akarod, hogy szeressenek, szeress!"

1. fejezet Az Ezeregy éjszaka

A nap már elindult esti útjára nyugat felé, s egy-két csillag is elfoglalta a helyét az égbolton. Kellemes, június eleji késő délután volt, úgy hét óra körül járhatott az idő. Az utcán csak elvétve lehetett látni embereket, akik a munkából tartottak hazafelé. A nappali tikkasztó hőség is alábbhagyott már, enyhe szellő fújdogált.
Jen elhúzta Beverly Hills-i házuk teraszának üvegajtaját, hogy az esti szél egy kicsit felfrissítse a levegőt, majd kényelmesen elnyújtózott a nappaliban a kanapén. Hideg limonádét iszogatott, miközben a távirányító gombjain zongorázott, hátha talál egy nézhető akciófilmet. Természetesen minden adón szappanopera, hírek vagy éppen showműsor ment. Semmi kedve nem volt készülődni. Azon tűnődött, hogyan lehetne még húzni az időt.
Samantha mit sem törődve a televízió nyújtotta lehetőségekkel, izgatottan járkált körülötte, s minden alkalommal egy másik ruha volt rajta.
– Nem készülődsz? – kérdezte izgatottan testvérétől, miközben átröppent a nappalin a konyha felé, egy nagyon lenge nyári ruhában.

Samantha – a barátainak csak Sam − már nagyon várta az estét, teljesen fel volt dobva; csak lótott-futott, a ruháit próbálgatta, mert fogalma sem volt, hogy mit vegyen fel éjszakára. Ez az átka annak, ha valakinek annyi gönce lóg a szekrényében! Mindeközben azon töprengett, hogy vennie kellett volna inkább egy új ruhát.
A huszadik felpróbálása után, végül is úgy döntött, hogy mégis inkább azt veszi fel, amit nemrégiben varrt magának. Egy sötétkék, combközépig érő koktélruhát, aminek mellrésze igényes ráncolással, belevarrt, puha kosarakkal, mell alatt gyöngyökkel hímzett szaténpánttal volt ellátva. Hátul megköthető, állítható pánttal és zipzárral.
Sam nemcsak viselni szerette a ruhákat, hanem tervezni és varrni is. Kislány kora óta arra vágyott, hogy híres divattervezőként csináljon karriert, és saját divatszalont nyisson, ahol csakis az ő egyedi modelljeiből válogathatnak majd kedvükre az emberek. Hatévesen kezdett rajzolgatni, tervezgetni, fantáziálni, őrületbe kergetve szüleit és testvéreit a hóbortjával. Most huszonnyolc évesen eljutott végre Los Angelesbe, ahol nemrégiben kiváló állást kapott egy híres divattervező mellett. Imádta a munkáját, a munkatársait, a vérében volt az egész szakma. Érezte, hogy már közel a cél, még egy kis idő, és álma valóra válik.
A ház is tele volt ruhatervekkel, ceruzákkal és mindenhol egy papír, vagy füzet hevert, amire rajzolhatott, amikor éppen megszállta az ihlet.
– Ráérek még, te csak készülődj − válaszolta nyugodtan Jennifer, aki azon elmélkedett, hogy milyen szamárságokba képes belemenni Samantha kedvéért.

Testvére már hetek óta könyörgött neki, hogy egyik este menjenek el egy kicsit szórakozni. Jennifer évek óta elmondhatatlanul utált szórakozóhelyekre járni. Jobban szerette inkább a természetet, a friss levegőt, a szabad teret, a nyugodt otthont, nem pedig azokat a zárt, zsúfolt, füstös, kéjelgő nőkkel, és vadászó kanokkal teli éjszakai bárokat.
A nagyvárosokat még inkább gyűlölte, de amikor Sam elmondta neki, hogy Los Angelesben kapott állást, és szeretné, ha odaköltözne vele egy időre, akkor nagy nehezen igent mondott. Annyi kikötése volt, hogy egy csendesebb utcában vegyenek lakást, ami többé-kevésbé teljesült is.
Szolid kis házat vásároltak, négy szobával, tágas konyhával, ebédlővel, nappalival és egy hatalmas terasszal, ami alapkövetelmény volt mindkettejüknek. Tartozott még hozzá befüvesített kert és egy apró medence is. Az egyik alagsori szobában edzőtermet alakítottak ki. A két emeleti hálószoba mindegyikéhez külön fürdő tartozott, és akadt még egy a földszinten, a vendégek számára. A nappaliból elhúzható üvegajtón keresztül lehetett kijutni a teraszra, ahova hintaágyat és foteleket helyeztek el.
A terasz gyermekkorukat idézte fel, amikor a nyári estéken apjukkal kinn üldögéltek, és néha reggelig beszélgettek. Imádták, amikor édesapjuk mesélt nekik. Mindegy volt miről, csak meséljen! Élvezettel hallgatták az érdekesebbnél érdekesebb történeteket. Édesanyjuk mindig a szobában, a hintaszékben ülve hallgatta őket; csak a teát és a süteményt volt hajlandó kivinni nekik, mivel ki nem állhatta a szúnyogokat. Meg persze így jókat tudott aludni a hintaszékben, miközben férje az általa százszor hallott történeteket mesélte. Anyjukat nehezen tudták rávenni a piknikekre és a túrákra is. Ritkán ment el velük, de megértették, hogy nem szereti, ezért nem erőltették.

Jennifer egyedül testvére iránt érzett szeretetből ment bele a kiruccanásba. Tulajdonképpen már évek óta nem voltak se együtt, se külön-külön bulizni.
Ez a nap brutálisan alakult számára! A reggeli jóga, futás elmaradt, a szokásos rutin felborult, mert kora reggel vásárolni mentek. Jennifer mindezt feleslegesnek érezte, de testvére szerint az ő ruhatára egy értelmes, partira alkalmas ruhadarabot sem tartalmaz, viszont tele van sportos cuccokkal − farmerral, szabadidőruhával, pólókkal − amiben legfeljebb csak sétálni lehet.
Ezzel ellentétben Samantha minden alkalomhoz felvértezte magát ruhakölteményekkel és cipőkkel. Tulajdonképpen az egész lakás az ő cuccaival, és persze a rajzaival volt tele! Jent mindez hidegen hagyta, sőt, mindenben támogatta húgát. Már megtanult úgy közlekedni a lakásban, hogy véletlenül se lépjen vagy üljön rá valamelyik ruhavázlatra. De egy kikötése azért volt − a konyha, az maradjon konyha! Imádtak együtt főzőcskézni, és egyúttal kitárgyalni a napi eseményeket egy pohár jó bor mellett. A szobájára szintén kényesen vigyázott. Éppen ezért kért egy eldugott hálót az emeleten, így a többi helyiséget testvére uralhatta.
Jennek ugyan több férfi is megfordult az életében, de nem volt hajlandó összeköltözni egyikkel sem, amióta a vőlegénye elhagyta. Egy férfi csak maradjon a saját térfelén – mondta mindig.
Már a délelőtt folyamán elege lett a napból. Annak a temérdek ruhának a felvétele, amit Samantha nyomott a kezébe az üzletben, kikészítette. Húga akarta kiválasztani, hogy mit vegyen fel este. Jennek annyi kikötése volt, hogy ne legyen túl kihívó. Pár óra, és körülbelül száz ruhadarab felpróbálása után úgy döntöttek, hogy megveszik a homokszínű, kissé feszülős nadrágot egy kövekkel kirakott vastag övvel, hozzá egy fekete, hosszú ujjú, kevésbé kivágott felsőt.
Ruhavásárlás után megittak egy hideg gyümölcslevet, megnéztek egy-két kirakatot, aztán hazatértek.
– Jen, öltözz már! – szakította félbe elmélkedését Sam.
– Jól van, megyek már.
Jennifer úgy kelt fel, mintha a kanapé ezer kézzel húzná vissza, és elindult a szobájába zuhanyozni, majd felöltözni. Csak azt nem értette, hogy miért kell ilyen korán elindulniuk? Minél később mennek, annál nagyobb az esélye annak, hogy az összes pasi megtalálja az éjszakai kalandot…és nekik hál istennek, nem jut már senki, így zavartalanul tudnak majd szórakozni!

– Kész vagyok – szólt nem túl lelkesen Samnek, úgy jó húsz perccel később, amikor kijött a szobájából, és benézett a húgához.
– Na, akkor ülj ide, és csukd be a szemed! – utasította Samantha ellentmondást nem tűrő hangon, miközben a tükör előtti székre mutatott, és már készítette is a sminkes táskát.
– Ugye ezt nem gondolod komolyan?
Jen igazából meg se próbált ellenkezni, hagyta, hogy Sam „felkészítse” őt az estére; nem mintha ő nem tudta volna magát kisminkelni.
– Megígérted, hogy ma kirúgunk a hámból! Ahhoz, pedig ki kell csípni magunkat – mondta Sam kicsit szemrehányó, de egyben csintalan stílusban.
– Oké-oké, vedd úgy, hogy nem szóltam semmit!
– Úgy veszem, ha most végre befogod és hagyod magad végre kipingálni!
– Rendben, de nem szeretnék úgy kinézni, mint egy mázas cserépbaba − adta meg magát Jen.
Sam még motyogott valamit az orra alatt, amit nem lehetett érteni, és közben lázasan munkához látott. Egy kicsit megigazította Jen haját, majd kifestette az arcát. Rövid, sötétbarna hajába rakott egy-két csatot, arcára tett fel egy kis alapozót, a szemét halványan kisminkelte világos barnára, ami kiemelte zöldes-barna macskaszemét, és egy halványbarna rúzst tett fel a szájára. Elégedett volt a munkájával. Testvére szolid, visszafogott megjelenése ellenére is el fogja csavarni az összes férfi fejét, ha akarja, ha nem.
– Na, elégedett vagy? – kérdezte huncut vigyorral.
– Megteszi. De akkor menjünk, essünk túl rajta!
Jen tulajdonképpen meg volt elégedve „felkészítésével”. Pont ilyenre gondolt. Ő sem szokott ennél több festéket feltenni az arcára, azon nagyon ritka alkalmakkor, amikor a körülmények megkívánták.
Sam gyönyörű volt, mint mindig. Hosszú, enyhén göndör, szőkésbarna haját lazán feltűzte, kétoldalt egy-két szálat hagyott lokniba leesni. Ruhája gyönyörűen kiemelte formás alakját. Hosszú combja és izmos lába előtt a padlót fogják nyalni a férfiak!
Elvégezték még az utolsó simításokat magukon, és hívtak egy taxit.
– Hova lesz a fuvar, szép hölgyek? – kérdezte a sofőr, amikor beszálltak. Egy átlagosan öltözött, idősebb, borostás arcú férfi nézett rájuk, de a borosta mögül kedvesség tükröződött.
– Az Ezeregy éjszakába. Ismeri? – tudakolta Sam.
– Persze! A legjobb hely a földön! Megboldogult fiatalkoromban mindig odajártam, bár még akkor más volt a tulaj. De azt mondják, most még jobb!
– Na gondolom, mennyire lehet jó! – mondta halk, szúrós szavakkal Jen, és közömbösen nézte a környező házakat. Hallott már erről a helyről ő is, de soha nem érzett késztetést arra, hogy belülről is megnézze.