Ez a reggel valahogyan nem egészen úgy indult, mint a többi, a már régen megszokott reggelek. Ahogy kinézett az ablakon, szinte azonnal észrevette a szokatlanság, a fejfájás fizikális okát, az ólomszínű, felhős égboltot. Az éjszaka sem volt valami nyugtató. Ott vibrált benne az elmúlt nap minden feszültsége, gondja, baja. A férje és az anyósa közötti viszály szinte a ,,levegőben lóg"., amikor kimennek hozzá a kertvárosi házába meglátogatni. Sajnos, az anyósnak eléggé nehéz a természete, hát még a fiának…! És ez a kettő amikor ,,összecsap"! Nevelési hibák tömege is, amely ezeket a viszályokat okozza, de az anyós is az oka annak, hogy öregkorára végtére is egyedül maradt. Teljesen egyedül és olyankor, ha valaki rányitja az ajtót, vagy felhívja telefonon, szinte vég nélkül ár ad belőle a szó. Örül, hogyha valakivel kibeszélgetheti magát, vagy ahogy mások hiszik és kimondva, kimondatlanul kibeszélheti magát. Ilyenkor akár egy-másfél órás szöveget is kiad magából, ismételgetve újra és újra elmondva régmúlt dolgokat éppen úgy, mint a minap történteket, benne néha eltúlozva a saját pozitív szerepét. Ő meg csak hallgatja, hiszen a békét, ha lehet, meg kell tartani és sajnos 51 évesen is a családi kötelékeken is túlmut ató függőség van közöttük kölcsönösen. Az anyós besegít nekik a mellékállásuk lebonyolításában, hiszen ma már tudjuk, hogy a közalkalmazotti fizetés milyen kevés. Olyan kevés, hogy becézni is érdemes a ,,kicsikét": kevéske. A fia ugyanúgy meghajszolt, mint a felesége, vagyis Ő saját maga, csak kevesebb tűrőképességgel, éppen a túlterheltség miatt elnyűtt idegrendszerrel megáldott ember. Így, sajnos hamar ,,eldördül a villám". Kitör a veszekedés, amely hasonlít egy kocsmai perpatvarhoz. Ugyanis nem tudni, ki kezdte. Ez soha sem derül ki egyértelműen. Ilyenkor Ő a békebíró. Viszont benne is idővel halmozódik a feszültség, csak a kitörés még nem ilyen heves. Magában őrlődik. Ilyenkor minden aggasztja. Zavarja, ha a férje mellette éjjel valami miatt felkel, zavarja, ha az a szerencsétlen elfelejti leereszteni a redőnyt és az utcai lámpa fénye beszűrődik a szoba sötétjébe. Zavarja a legkisebb nesz is. Reggelre kelve a férje ébresztgeti a finom kávé illatával. Otthon, az Ő OTTHONUKBAN, így, csupa nagybetűvel írva a szót minden más, olyan nyugodt minden, ez az Ő saját kis váruk! Hála Istennek jó messzire az anyós házától! Így biztosítva van a nyugalom. A kávé illatára a másik szemét is kinyitva nyújtózik egy kéjeset az ágyon, majd egy hatalmasat ásítva az ólomszürkeségű reggelbe felkel. Megzavarodik egy pillanatra, mert nincs mellette a férje. Nincs kinek álmosan jó reggelt kívánni, hiszen Ő kinn a konyhában főzi a specialitását, a kávét kakaóval. Tudják, az úgy készül, hogy egy rész őrölt kávét, majd egy rész kakaóport, majd ismét egy rész őrőlt kávét kell a főzőbe tenni és azt lúgozza ki a kávéfőző és alakítja ki belőle a csodálatos, remek zamatú kávét ,,á lá férjem" módra! – … és mindezt babapiskótával tálalja ágyhoz! Majd kacéran felkel, pizsamája dekoltázsából kivillan két asszonyi keble kacérkodva a férjével, aki átöleli és a dolgozószoba ablakánál együtt kívánnak egymásnak jó reggelt! A reggel az jó lett, de hogy milyen lesz a nap, azt az Isten tudja, vagy talán még Ő sem. Ez egy nagy talány, ezért szép az élet. Majd lassan, mintegy tovább kacérkodva a férjével, kimegy a konyhába és elkészíti a reggelit. A férje meg a dolgozószobájába megy. Leül az írógépe mögé. Papírt tesz a gépbe és megírja ezt a novellát. Egy szürke reggel történetét vési az írógépbe fűzött, hallgatag, hófehér géppapírra.