Jókai, a tehetséges focicsatár

Nehéz napok jönnek a magamfajta fociallergiától szenvedő "ellendrukkerekre", ugyanis állítólag kezdődik a focibajnokság. Férfiasan bevallom, egyáltalán nem értek a focihoz. Nagy szégyen ez rám nézve, hiszen köztudott, hogy három dologhoz minden férfi ért: a nőkhöz, a politikához és a focihoz. Egyesek még hozzáteszik az autókat is, de azt már csak amolyan fakultatív jelleggel. Következésképpen: vagy én nem vagyok igazi férfi, vagy az előbbi megállapítás sántít valahol. Bízom benne, hogy ez utóbbi változat a helyénvaló, mert a focit akkor sem fogom megkedvelni, ha emiatt férfiasságomon csorba esik.
A labdarúgással valahogy úgy vagyok, mint a néhai Jóska bácsi, aki egyszer munkatársaival a fociról beszélgetett, mivel a "nők" témakörhöz már csak elméleti síkon tudott hozzászólni, a politikáról pedig az egypártrendszerben nem lehetett jó zaftos beszélgetéseket folytatni. Mivel Jóska bácsinak mindenről volt határozott véleménye, ezért csak úgy ontotta magából a napirend előtti, közbeni és utáni felszólalásokat a témával kapcsolatban. Csakhogy a vita hevében vízhólyagjában hirtelen nyomásnövekedés lépett fel, s néhány percre kénytelen volt otthagyni a társaságot. Mire visszatért, a többiek témát váltottak. Hihetetlenül hangzik, de a magyar irodalomról kezdtek el beszélgetni. Éppen Jókainál tartottak, amikor Jóska bácsi visszatért, s hogy "férfiasságán" ne essen csorba, nyomban véleményt mondott:
– Igazatok van, Jókai egy nagyon tehetséges csatár. Mindig megnézem a meccseit a tévében.
Azt a szégyenfoltot, amelyik akkor Jóska bácsi férfiasságát bemocskolta, még a halál sem tudta lemosni róla. Bizonyíték erre, hogy még jelen írásomban is felelevenítem az évekkel ezelőtti történetet.
Tehát, körülbelül annyit tudok a fociról, mint a vákuumdesztillációs folyamatok elméleti és gyakorlati módszertanáról. Arra azért már magamtól is rájöttem, hogy az Aranyember nem játszott az Aranycsapatban. Tudom továbbá, hogy közel két tucat ember szaladgál egy furcsa, kerek, levegővel teli, bőrből készült valami után, amit aztán a leggyorsabb elrúg, hogy legyen mi után szaladni, s ez így megy másfél órán át. A pályának nevezett legelő két végében egy-egy hálóval bevont, kapunak titulált alkalmatosság áll, melybe ha véletlenül bekerül az előbb említett kerek tárgy, nyomban ordibálni kezdenek az összesereglett emberek. (Egyébként elképzelni sem tudom, mi vonz annyi embert oda. Utóljára a "legyilkolt" idejében láttam annyi embert egy helyen.) Csak azt nem értem, miért oszlik meg az emberek véleménye a kerek tárgy kapuba gurulása során. Egyesek "Húúú!"-t kiáltoznak, mások "Oááá!"-t. Igaz, manapság már nem kötelező egy véleményen lennie minden embernek.
Ami engem kifejezetten megfogott, az a pályának nevezett kaszáló szakszerű karbantartása. A kaszás tényleg profi módon dolgozik.Éppen ezért nehezményezem, hogy őt soha nem mutatják be az egybegyűlteknek, pedig megérdemelné a nyilvános dicséretet. Minden elismerésem az övé. Még arra is ügyel, hogy helyenként mésszel fertőtlenítse a talajt. Nem fertőtleníti az egész területet, csak körbecsíkozza, hogy a kártevők ne tudjanak behatolni. Gyanítom, hogy két kaszás is van, mivel középen ketté van választva a terület, gondolom a munkamegosztás miatt.
Aztán van még a pályán három, néha-néha sípolgató alak is (vigyázat: nem összetéveszteni a forgalomirányító rendőrökkel!), akik, mint megtudtam, nem azért vannak feketébe öltözve, mert gyászolnak. Az össze-vissza futkározó emberkék viszont annyira önzők, hogy még véletlenül sem engedik a feketébe öltözött alakokat az eddig számomra még azonosítatlan guruló tárgyhoz érni. Viszont a "fekete embereknek" vannak zászlócskáik-ilyenekkel a többiek nem rendelkeznek. Igaz, hiába törtem a fejem, nem jöttem rá, melyik állam lobogói azok. Furcsálltam, hogy időnként a feketébe öltözött (de nem gyászoló!) alakok dühbe gurulnak, s kezükben színes lapocskákkal hadonásznak. A piros színű lapocska nem párttagsági könyv, viszont valahányszor előkerül a zsebből, egy játékos mindig megsértődik, s elhagyja a legelőt.
Megfigyeltem továbbá a tömeg viselkedését is. Helyi illemszabály, hogy az ott-tartózkodás alatt kötelező fejenként minimum két tasak szotyit elfogyasztani, s időnként különféle folklorisztikus elemekkel felspékelt szövegeket ritmikusan bekiabálni. Pironkodás nélkül csak az alábbiakat írhatom le: "Szemüveget a bírónak!" (bár vigyázat, nem minden szemüveges, feketébe öltözött ember bíró!), "Bunda!" (csak azt nem pontosítják, hogy milyen-nerc, nyúlszőr stb.), "Lendítsd már a falábad, mert belefészkel a madár!" (ezt nem tudom, kinek kiabálják, mert egyetlen falábú embert sem láttam).
Szóval nem lesz könnyű átvészelni az elkövetkező időszakot. Alig szabadultam meg a választási kampány nyomasztó légkörétől, s máris újabb terror fenyeget. Egy kis szerencsével azonban nem dobom be a taccsot. Lehet, hogy mégis Jóska bácsinak lesz igaza, s a bajnokság ideje alatt Jókai lesz számomra is a legnépszerűbb?