Mondják, hogy a szegény embert még az ág is húzza, ez azonban nem tartozik a mélyebb filozófiai igazságok közé, mert lehúzza az ág a gazdagot is, csak előbb föl kell akasztani. Még előbb persze gondosan föl kell mérni, hogy megtartja-e az ág, és mivel a gazdag ember általában kövérebb is, nagyon fontos, hogy az akasztásához elég vastag ágat válasszanak. Ezért a magahija dom falvakban mindig van egy ágfelmérő, akinek nincs más dolga, mint megbecsülni a testsúlyt és az ágak teherbíró képességét; szent fákat egyáltalán nem szabad bevonni a felmérésbe, és mivel Indiában majdnem mindegyik fát valamiért szentnek tartják, az ágfelmérő helyzete cseppet sem irigylésre méltó.
A szegény ember olyan szegény, hogy pontosan nem is tudni, mennyire, de ezzel a kérdéssel kapcsolatban a templom egerét szokták emlegetni. Nem egészen világos, hogy miért. A hindu templom egere ugyanis kiváló helyzetben van a szegény emberhez képest. Mindig van fedél a feje fölött, amit például a hajléktalanról nem lehet elmondani. Az oltáron is mindig ott felejtődik valami a felajánlott ételből, de ha mégsem, biztosan lehull annyi morzsa, hogy eltartsa a népes egércsaládokat. Végezetül, a legtöbb templomnak nincs macskája; legalább is még senki sem állította egy gazdag emberről, hogy olyan jó dolga van, mint a templom macskájának. Sőt mindig akad egy magahija dom, aki a templomok macskátlanságát biztosítja, így el lehet mondani, hogy a templomi egér csak sajnáltatja magát, szemben a valódi szegényekkel, akiket nem sajnál senki, mert ugye ők maguk tehetnek arról, hogy rossz karmával születtek.
Továbbá a szegény ember olyan szegény, mint az eklézsia, ahol a pap maga harangoz, ezt azonban egy magahija dom faluban csak a legritkább esetben értik meg; részben az a gond, hogy nincs eklézsia, részben meg az, hogy senki sem tudja, mire jó a harangozás. Egy magahija dom egyedül is képes akkora lármát csapni, mint egy tucat harangozó, különösen ha jól beszívott a házi pálinkából. De azért minden faluban van egy eklézsiátlanító, akinek az a tiszte, hogy a közösséget megtisztítsa mindenféle eklézsiától, bármilyen állat légyen is az. Ők hárman, az ágfelmérő, a defelinizátor és az eklézsiátlanító a magahija dom falu fő emberei; egyébként ők maguk is nagyon szegények, és mintaszerűen lusták. A magahija dom nem ismer más életformát, mint a nyomorúságot. Sárkunyhóban vagy fa tövében születik, Isten szabad ege alatt nő fel, és nem ismer más munkát, mint a rablást.
Na persze, néha fel kell húzni egy mérsékelten szent fára az alávaló gazdag embert, aki többnyire azt állítja, hogy keményen megdolgozott azért a kevés pénzért. Ez azonban szemenszedett hazugság, mert a magahija domok úrnője, Sakambari Dévi sosem engedné meg, hogy egy igaz embert agyonverjenek. Nem engedné meg Szalhesz Deotá sem, aki a földi életében igen nagy hős volt, például legyőzte a mohamai hadsereget, amelyet szégyenszemre egy hindu amazon vezetett, Csuhar Mai. Amikor éppen nem harcolt, a rablás sokkal jövedelmezőbb mesterségét űzte, de eljött az a pillanat, amikor Sakambari Dévi földi halandóhoz kívánt feleségül menni, és keresve sem találhatott volna magának jobb férjet, mint egy hírhedt rablóvezért. Az esküvő egyik feltétele az volt, hogy a vőlegénynek meg kell halnia; ez a feltétel teljesült is, amikor egy máskülönben teljesen jelentéktelen rádzsa katonái elfogták Szalheszt, és addig korbácsolták, amíg a rablóvezérből Deotá lett, vagyis elég magas rangú istenség ahhoz, hogy Sakambari Dévivel megtarthassa a lakodalmat.
Szalhesz azonban rossz néven vette a korbácsolást; a magahija domok általában ellenzik az erőszakot, ha velük szemben alkalmazzák. A korbácsütések nyomait is hiába tüntette el Sakambari Dévi; egy magahija domnak lelke van, és végtelenül öntudatos. Szalhesz nem tudta megbocsátani a kivégzés e durva formáját a rádzsának, aki egyébként a véres földbe taposott Csuhar Mai fia volt. A személyes bosszúvágy csak a magahija domok részéről nem alantas ösztön, és teljesen elítélendő, ha kivégeznek egy rablóvezért, aki történetesen a magahija domok kiválasztott törzséhez tartozik. Mondjuk, úgy választják ki őket, ahogyan a vese egy bizonyos folyadékot, de ez csak rosszindulatú ráfogás, a magahija domot igenis Sakambari Dévi választja ki a nagy tettekre, amelyekre hivatott.
Sakambari Dévi viszont kerek perec kijelentette, hogy ebben a dologban nem segíthet; Szalhesz maga kereste a bajt. Ha egy rabló olyan tehetségtelen, hogy hagyja magát elfogni, akkor ne panaszkodjon, ha egy kicsit kivégzik. Megvolt az első házastársi veszekedés, amelyet később sok ezer követett; egy magahija domot azonban semmilyen szamárságról nem lehet lebeszélni. Szalhesz természetesen nem az ágfelmérőtől, nem is a defelinátortól, még kevésbé az eklézsiátlanítótól kért tanácsot, hanem egyenesen a Szaraju folyóhoz fordult.
A Szaraju is szent folyó, mint minden patak és pocsolya Indiában. Ezért egy kicsit kérette magát. Először azt találta mondani, hogy ez nem folyóknak való meló, aztán azt, hogy nem akarja bepiszkolni a kezeit, végül elküldte Szalheszt a, ugye mindenki kitalálta, hogy hová. Szalhesz azonban az előkelő származására hivatkozott, mire a Szaraju engedett, megígérte, hogy segít neki, amennyiben a rádzsa elfogad tőle egy ajándékot.
Szalhesz gyorsan bráhmana pappá változott; a papokat akkoriban még nagyon tisztelték, miért is? Mert mindenkivel elhitették, hogy ismerik a Védákat. Ekkora hazugságot ma már nem hisz el senki, és a bráhmanáknak rendesen meg kell erőltetniük a fantáziájukat, ha hozzá akarnak jutni egy kis pénzmag formájában lecsapódó tisztelethez. Szalhesz mint bráhmana elment a rádzsa főpapjához, aki ugyanolyan csaló volt, mint ő maga, ezért gyorsan megállapodtak. Szalhesz megvédelmezi a puróhita házanépét a kolerától, maláriától, száj- és körömfájástól, a puróhita viszont feldíszíti a rádzsát azzal a szent zsinórral, amelyet Szalhesz egyenesen a másvilágról hozott, rendeltetési helyig bérmentesítve. Ezáltal a rádzsa technikailag elfogadta a bosszúálló rablóvezér ajándékát, és a szent folyó kénytelen volt bepiszkolni a kezeit. Küldött egy különösen magas hullámot, amely egyetlen pillanat alatt elseperte a rádzsa palotáját. Kő kövön, élőlény élőlényen nem maradt. Mert egy magahija dommal nem lehet kukoricázni, és mindenki hétszer is gondolja meg, mielőtt kikezd vele.
2 hozzászólás
Hihihi!
Ágfelmérő! Defelinizátor! Eklézsiátlanító!:D
Hogy tudsz ilyen elképesztő foglalkozásokat kitalálni?
Jól szórakoztam az írásodon.
Hát ez a "Justitia" is megéri a pénzét… 🙂
Tetszett:
Judit
Kedves Judit,
köszönöm, hogy erre jártál. nem tudom, hogy lehet foglalkozásokat (vagy bármi egyebet) kitalálni, nekem ehhez nincs módszerem. de ha a kezembe veszem a tollat (mert ilyen régimódi vagyok, leírom kézzel, aztán begépelem), akkor a toll hirtelen nagyon "okos" lesz, és összeír mindenfélét.