– Most ezt komolyan gondolod? – nézett István az új kollégájára, Péterre.
– Igen. Én így készíteném el ezt a munkadarabot – válaszolta Péter.
– Nem így szoktuk mi ezt – folytatta István. – Jó volna, ha nem akarnál újítani. Még csak két hónapja vagy itt.
– Nem újítok. Én így dolgozom. Nem vagyok kezdő a szakmában.
– Azt hiszem, nem fogjuk mi szeretni egymást – sóhajtott István.
– Nem probléma. Én a nőket szeretem – vont vállat Péter.
Erre a körülöttük álló többi munkás mind elnevette magát. Péter két hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. Mindenkivel szóbaállt, és mindig a kellő időben sütött el egy-egy jó poént. Azonban nem sokat tudtak róla, mert nem járt el a munkatársakkal a műszak utáni szokásos kocsmai megbeszélésekre.
István úgy érezte, eljött az idő, hogy megtörje ezt a folyamatot, és betörje az új kollégát. Valójában mégis az esett neki rosszul, hogy sokszor volt a céltáblája Péternek. Ennek régimódi felfogása lehetett az oka. Húsz éve volt a cégnél, és tekintélyét érezte megnyirbáltnak a poénok miatt. A másik gondot István számára az jelentette, hogy egyidősek voltak Péterrel s nem talált fogást rajta szakmailag sem. Valami kezdett összeállni István fejében, és szép lassan megszületett a gondolat, hogyan kezdhetné el lejáratni Pétert.
Műszak végén mindig nagy tolongás volt a fürdőben, ezért Péter nem szokott sietni. Komótosan pakolta el a szerszámokat, segédeszközöket, és lassú léptekkel indult az öltöző irányába. Amikor belépett az ajtón, a legtöbben már végeztek a fürdéssel, és éppen öltözködtek.
– Te mindig ilyenkor jössz? – kiáltotta oda neki az egyik kollégája.
– Csak nehogy egyszer később érj haza, és akkor eltángál az asszony – szólt egy másik.
– Majd elfutok előle – mosolygott Péter.
– Szóval ő hordja a nadrágot? – kérdezte István.
– Jobban áll neki, mint a szoknya – válaszolta Péter még mindig mosolyogva.
– Akkor mit hordasz te? – nézett rá István. – Talán te hordod a szoknyát? Nézzük csak meg a szekrényedet! Lehet, hogy ezért jársz ilyenkor fürödni.
– Vagy szégyenlős! – kiáltott oda egy másik férfi.
– Esetleg lehet, azt szégyelli, hogy kicsi neki! – szólt fennhangon István.
Már majdnem mindenki röhögött, miközben Péter mosolyogva készülődött a fürdőbe. Jó volt a hangulat az öltözőben. Mindenki örült, hogy van kit ugratni. Istvánt azonban bosszantotta, hogy Péter nem védekezik. Közben nyílt az ajtó, és a segédmunkás jött be rajta. Korábban szokott jönni, de ma dolga akadt még műszak végén. Ő is készülődött a fürdéshez, miközben a többiek már teljesen felöltöztek.
– Aztán le ne ejtsd a szappant – mondta a segédmunkásnak István.
– Vagy ha mégis, ne hajolj le érte – kiáltott oda ismét valaki egy távolabbi szekrény mögül.
– Na, gyertek emberek! – kiáltott nagyot István – vár minket a kocsma. Hagyjuk magára a szerelmespárt.
Ezzel kiabálva, nevetve kitódultak a folyosóra.
– Nem meséltél még semmit a munkahelyedről – nézett Péterre a felesége, miközben kényelmesen kanalazták a levest az ebédlőasztalnál.
– Mit meséljek kedves? A munka nem nehéz, a kollégák vidám emberek. Jó a hangulat, és a főnök is egészen jól irányítja a csapatot.
– Ennek örülök. Nem szoktatok beülni munka után valahová kicsit, sörözni?
– De igen. Szokásban van itt is.
– Akkor te miért nem tartasz velük? Talán barátokat is szerezhetsz úgy, és jobban megismernének téged.
– A sörözés rendben is volna, de nem lennék én jó társaság.
– Ugyan miért nem? Annyi mindenről tudsz mesélni.
– Csak éppen a fociról, a horgászatról, meg a nőkről nem nagyon.
– Nem értem. A mai napig is eljársz focizni. Horgászni pedig nem mindenki szeret.
– Persze. Focizom, de nem nézem a tévében a meccseket, és a legtöbbször az a téma. Néha más sport is, de én más sportot sem nézek.
– Akkor miért nem beszélgetsz azokról a meccsekről, vagy a küzdősportról, amit űzöl.
– Felvágásnak tűnne. Többnyire másról beszélgetnek.
– Néha azért beülhetnél velük. Hidd el, könnyebben elfogadnának, és tudod, hogy nem szólok érte, ha néha sörözöl. A meccseid után is szoktál.
– Jó. Igazad van, majd ha hívnak, akkor azért néha elmegyek. Finom, amit főztél ma.
– Köszönöm. Szívesen teszem.
– A hétvégén szeretnék majd én kotyvasztani valamit jó?
– Jaj de jó! Akkor nem bánod, ha átugranék szombat délelőtt a barátnőmhöz?
– Menj csak. Két hete nem voltál már nála. A végén még azt hiszi, hogy valami baj van.
Közeledett a műszak vége. Egyszercsak István odalépett Péter elé és csípőre tette a kezeit.
– Meghívnálak délután egy sörre – kezdte jó hangosan, hogy mindenki hallja – de nem teszem, mert gondolom, neked nem szabad. Anyuci ellátná a bajodat, ha megérezné a sörszagot rajtad.
Péter mosolyogva fordult vissza a munkája felé, de István kicsit meglökte a vállát.
– Legalább válaszolj valamit! – kiabált rá.
– Mire válaszoljak? Nem kérdeztél semmit – szólt Péter.
– De bátor lettél, bezzeg otthon csendben vagy, mi?
– Nem, nem. Otthon mindig az enyém az utolsó szó – mosolygott tovább Péter.
– Tényleg? – szaladt fel a szemöldöke Istvánnak.
– Persze. Azt mondom otthon utoljára, hogy igenis.
A poén megint bejött, és többen közelebb jöttek, hátha lesz még min nevetni.
– Most azt hiszed, ezzel el van intézve minden? – kérdezte István.
– Igen – bólintott Péter.
– Szerintem, nem vagy te férfi. Gyáva, puhány alak lehetsz. Otthon meg akkora papucs, hogy az elefántnak is lötyögne benne a lába.
– Szerinted mitől férfi egy férfi? – kérdezte Péter, de megbánta, hogy nem fogta be a száját. Azt kellett volna tennie, mint eddig. Azonban nem bírta tovább a provokációt.
– Tudod mit? – szólt István – munka után megmutatom neked mitől férfi a férfi.
– Ivászatra gondolsz? – kérdezte Péter.
– Szeretnéd, ha csak arról, igaz? De azt majd utána. Előtte egy kis matek.
– Nem szeretem az erőszakot.
– Félsz, mi? Majd vigyázok.
Ezen megint sokan nevettek a félreérthetőség miatt.
Péter rosszkedvűen öltözködött, de közben eszébe jutott, hogy a teherautó kijáratát csak később zárják be. Azon a kapun fog távozni. Nem érdekelte, hogy emiatt majd mit fognak gondolni róla, és remélte, hogy ezzel elkerülheti a későbbi kakaskodásokat is. Ahogy kilépett a kapun, már látta, hogy terve kudarcba fulladt. Ott állt mindenki a kerítés túloldalán. Annak azonban örült, hogy a gyárból sehonnan sem lehet erre a részre kilátni.
– Na mit mondtam fiúk, hogy szökni próbál majd! – kiabált István.
Péter nyugodt léptekkel haladt feléjük. Ahogy odaért, félkörbe húzódtak a kollégák, csak István maradt középen.
– Ez elég gyerekes – szólalt meg Péter – tisztára, mint régen az iskolában.
– Mi a bajod? – hergelte magát István.
– Tényleg ettől férfi a férfi? – nézett a szemébe Péter.
Istvánt meglepte Péter nyugodtsága, de nem gondolkodott. Keze ütésre lendült. Azonban félúton megakadt. Péter szabályosan, ügyesen hárított, és visszalökte a megakadt kezet.
– Hagyd abba – szólt Istvánra – még bajod esik.
– Mitől? – hördült fel István, és újra ütött. Ezúttal a levegőt találta el, mert Péter villámgyorsan elhajolt.
Néhány kísérlet után István ideges lett, mert sehogy sem találta el Pétert. Az pedig még jobban bosszantotta, hogy Péter csak védekezett. Már többen is morgolódtak, hogy hagyják már a fenébe az egészet, amikor István valóban abba hagyta. Péter köszönt a többieknek és hazaindult. Istvánt ez végképp kihozta a sodrából és nekirontott Péter hátának. A többi túl gyorsan történt. Péter hirtelen megpördült, és a könyökével teljes erőből István arcába vágott, közben elszabadult benne valami, mert ezzel nem hagyta annyiban. Két gyors ütést mért a másik gyomrába, majd újabb, az arcra mért könyökütéssel teljesen letaglózta Istvánt. Néhányszor még felpattant a földről, de minden esetben pontosan kapta Pétertől az ütéseket, amitől újra és újra elterült. Azután már nem próbálkozott felállni.
– Légy férfi, és állj fel! – ordított rá, és mindenki megdöbbent, mert senki sem látta még ilyennek Pétert. A csendes, viccelődős új kolléga ott állt előttük, és villogó szemmel nézte, ahogy a földön heverő István szipogva törölgeti a vért a saját arcáról, majd nagy nehezen feltápászkodott. Nyoma sem volt a támadó szándéknak a szemében. Péter közelebb lépett hozzá és belekiabálta a másik arcába.
– Egy férfi attól férfi, hogy ismeri önmagát, és ismeri az érzéseit! Egy férfi elviseli a fájdalmat! Te hogyan viseled most ezt az érzést? Kell még fájdalom, hogy érezz? Nem én féltem a bunyótól, te féltél az érzéseidtől! Magadtól félsz! Te vagy a puhány alak, nem én!
Péter körülnézett a jelenlévőkön. Csendben álltak, senki nem mozdult.
– Na, hol az a sör? – kérdezte Péter, miközben belekarolt Istvánba, és elindult a kocsma irányába. Többen követték őket, miközben csóválták a fejüket.
28 hozzászólás
Szia!
Itt jártam nálad.Minden jó ha a vége jó.Ez megnyugtató.Tanulsággal teli történet!Gratulálok!:-)
Üdvözlettel:Selanne
Kedves Artur!
Tipikus férfi történetet írtál. Azért eszembejutott pár dolog, ami velem is megesett amikor új munkahelyre kerültem. Próbálkoztak ezzel azzal és én végig jópofát vágtam hozzá, így abbahagyták, s ma már elfogadnak olyannak amilyen vagyok. Jó volt olvasni ezt az írásodat is!
Barátsággal Panka!
Szia!
István Péterben emberére akadt. Puhány, gyáva alaknaknak nézte, és nem számított a végkifejletre. Ez jó lecke volt számára.
Szeretettel: Rozália
Köszönöm kedves Selanne!
Örülök, hogy tetszik a történet.
🙂
Kispanka kedves!
Örülök a véleményednek. Mi férfiak már csak ilyenek vagyunk. Kakaskodunk, utána pedig megbeszéljük a történteket sörözés közben.
🙂
Szia Rozália!
Az élet produkál néha furcsa helyzeteket. Szerencsére mindent meg lehet oldani.
Köszönöm!
🙂
Szia, Artur! Jó, "ütős" történet. Jól komponáltad meg, végig érezhető a feszültség. Azt azonban cáfolom, hogy "mi férfiak ilyenek vagyunk". Hála Istennek, nem mindenki ilyen. Üdv. -ildikó
Ha ez tényleg megtörtént eset, akkor én szeretnék találkozni Péterrel:)
Ami az írás egészéről szól, arról nem tudok nyilatkozni: Tanítvány a mestert nem értékelheti szavakkal, mert akkor a mester önmagát hallaná csak vissza 🙂
Gimesi
Kedves matyi!
Köszönöm a véleményedet. Végülis éppen azért írtam meg ezt a kis történetet, mert általánosítva lettünk, mi férfiak:-))) Ezzel szerettem volna bebizonyítani, hogy nem szabad mindent elhinni rólunk.
🙂
Ne bolondozz sasfióka!
Mi az, hogy mester, meg a tanítvány? A sztori pedig kis kiegészítéssel megtörtént eset. Azonban Péter a valóságban nem Péter, és ebből egyenesen következik, hogy István sem István, szóval jól megkutyultam a dolgokat, azt hiszem, vagy mégsem?
:-)))))
De ugye még véletlenül se István=Péter és Péter=István? Remélem:D
Sasfióka! Már te is kezded a matekot?:-)))
István és Péter rokonok. Ugyanis István öreganyja, és Péter nagymamája, két öregasszony.
:-)))
Csak két szóval jellemezném.Tetszett ,életszerű.Grt:Z
Köszönöm Z!
A sci-fi azért általában valós alapokon nyugszik.
:-)))
Nagyon izgalmas volt, és persze tanulságos egyben… 🙂
Gratulálok!
Gy.
Köszönöm Gyömbér!
Annak külön örülök, hogy izgalmasnak is találod.
Üdv.
Izgalmas törénetet olvastam. Igen, olyan az egész, amikor a férfiak mindjárt verekedni kezdenek, nekem két kakas jut esztembe, amikor a trágyadombon összekadnak – a semmiért. Sosem értem meg, miért kell egymással kikezdeni, és verekedni, hasonlóan ahhoz, ahogyan két állam mindjárt összekap valamin és háborúba kezdenek… minthogy tárgyalással oldanák meg a gondjaikat.
Persze, a Te történeted, mint olyan, nagyon jó, és élvezettel ovastam. Csak a verekedést sosem tudtam megérteni.
Szeretettel: Kata
Nagyon tetszik ez a prózád is… amiről szól, bármikor megtörténhet az életben
A tanulságot leszűrni nem nehéz.
Örömmel jártam Nálad.
Milyen szép is így belelesni női fejjel a pasik lelki világába! 🙂 Ez a férfiúi hiúság szép dolog. 🙂
A fogalmazás hibátlan, a történet érdekesen van levezetve. Szóval tetszik! 🙂
Ööö, ezt ihlette a chatbeszélgetés?
Kk
Kedves Kata!
Köszönöm a véleményedet! Nagyon igazad van abban, amit leírtál.
🙂
Kedves Zsike!
Igen, megtörténhet … Köszönöm!
🙂
Szia Kreeteeka!
Köszönöm! Igen, ezt ihlette a chatbeszélgetés, és még egy cikket is, de az még nincs készen.
🙂
Hát, igen, ilyen a múzsák diadala 🙂
Biztosan igazad van Brúnóka, nem jó általánosítani, csak mikor az ember férfiismerőseinek 80%-a a "rossz oldalhoz" tartozik, az már okot adhat az általánosításra.
Persze ez az írás értékéből nem von le semmit, mert nagyon jó lett.
Hanga
Köszönöm művésznő!
Sosem jó általánosítani, de mindenképpen ad alapot ahhoz, hogy fogalmunk legyen, hogy kiindulópontunk legyen egy vélemény alkotásához.
Üdv.
Élvezettel olvastam ezt az írásodat is. Jól adtad vissza azt a „kemény” világot, amiben magam is éltem az életem évtizedekig.
Ha egy apró észrevételt tehetek: Az elején a „munkadarab” kifejezés nekem nem elég „műhely szagú”.
Inkább az oktatásban használatos. A „lövészárokban” inkább csapágyházat, tárcsát, 020-as kapcsoló villát, stb. használunk. De biztos vagyok abban, hogy ezért senki nem fog Téged megróni. Én sem.
Gratulálok: Wolf
Köszönöm Farkas!
Azért használtam ezt a szót, mert nem a szakmát akartam népszerűsíteni, tehát jellegtelen dolgot választottam, nem konkrét alkatrészt. Írhattam volna tengeri herkentyűt, vagy elektronikus kütyüt, esetleg mechanikus izét is.
:-)))
Jó történet, nagyon tetszett. 🙂
Köszönöm!
🙂