Karácsonyi mese

Egy macifiú állt a barlang bejáratánál. Már nagyon készült a téli alvásra, de az idén úgy gondolta megvárja a karácsonyt. Még eddig soha nem maradt fent. Olvasott egy könyvet, amiben azt írták, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. Tegnap reggel ugyanígy itt állt, és valami csoda történt vele. Teljesen masszív szürke felhők borították az eget. Egyetlen pici lyuk volt a felhőkön, mintha ki akarna onnan kukucskálni valaki, és ekkor úgy érezte, ha most kívánna valamit, teljesülne. Elkezdte merően nézni azt a kis lyukat, és közben eszméletlenül akarta, hogy a karácsony estéje gyönyörű legyen, mert most fennmaradt. És amikor magában elmondta a kívánságot az a kis lyuk veszett gyorsasággal elkezdett tágulni, az immáron nagy területen lévő lyuk körül aranyban csillogtak a felhők. Nagyot sóhajtott örömén, és abban a pillanatban, hasonló gyorsasággal össze is záródtak a felhők, de még egy picike rés se volt. Már akkor érezte, hogy valami boldogságvárás érzése járja át.

Eljött a karácsony, de nem történt semmi. Igen csalódottnak érezte magát. Reggel esett a hó, és fehér lepel borította a tájat. Nem értette, mitől lenne ez a szeretet ünnepe, és mi a boldogság. A könyvben az is volt, hogy kap ajándékot. Már késő délután volt, és semmi. Bement a barlangba és megágyazott magának. Még egyszer kiállt a barlang bejáratához, és látta hogy a nem messzi lévő barlangnál ott áll egy másik medve és az eget figyeli. Odament hozzá..

– Szia! Te miért nem alszol? – kérdezte.
– Én minden évben megvárom a karácsonyt. És te?
– Én az idén először maradtam fent. Láttad tegnap a felhőjátékot?
– Láttam, és gyönyörű volt. Te csináltad?
– Éééééén??? – nézett csodálkozva a mackólányra. – Én nem.
– Érdekes, eddig ilyen még egyik évben sem volt. Miért maradtál most fent, ha eddig sose?
– Mert olvastam, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, és hogy kapunk ajándékot.
– Ez így is van.- bólogatott a lány.
– De hiszen nem történt semmi, nem kaptam ajándékot. – mondta méltatlankodva.
– No nem! Biztosan kell kapjál ajándékot! Az is ajándék, ha beköszön a Nap az ablakodon, és azt mondja:

– Szépséges délutánt, kedves Maci!
– Neked is Nap! Hol jársz itt, ahol csizmaszárig ér a hideg? – kérdezed, mert a legtermészetesebb, hogy a Nap leáll délután cseverészni.
– Hát én biza megnéztem, hová kellene letennem ezt a virgonc napsugárgyereket.
– És miért tennéd le ide a barlangomba??
– Mert ajándékba küldték. Én csak kipostázom.
– Nekem ajándék??? Ez teljesen biztos?
– Persze. Nekem az áll itt, hogy Tündérkertből egy boszimaci küldi. Tehát ide tegyed a szignót, és már itt sem vagyok.
– Rendben.
– Boldog napsugaras karácsonyt!
– Neked is Nap.

– De még vannak ötleteim, hogy mi minden olyan ajándékot kaphatsz, amire nem is számítasz, lehet nem is vetted volna észre, ha most nem hívom fel rá a figyelmedet.
– Jó majd odafigyelek. Jó karácsonyvárást!
– Neked is.

Maci haza ballagott, lefeküdt, és ekkor arra gondolt, hogy végül is milyen kedves volt vele az a lány ott a szomszéd barlangban, és milyen szépen csillogott a szeme, ahogy a Napról mesélt. Most, hogy felidézte a jelenetet, valami kedvesen mosolygós érzés járta át. És tudta, mégis csak kapott ajándékot. Azt a csillogást ott azokban a barna szemekben. És boldogan, mély álomba zuhant.