Kint ült a kertben egy mohától bolyhos régi padon. A hajnal lassan közeledett, legalábbis Váradi Csongor így érezte. Talán másfél órája itt gubbasztott és csak bámulta az égboltot, ami mint lusta gyermek nem akarta lehúzni magáról a takaróját.
-Váradi Csongor,….Csongor….Csongor – morzsolgatta, ezt a különleges nevet.
– Anyám adta ezt nekem, vagy idegenek?- suttogta. Vajon Ő milyen lehet, biztos neki is hullámos haja van mint nekem- mosolyogta, és a szemében egy pillanatra felgyúlt a boldogság lángja.
Észre sem vette, a felesége közeledtét, csak akkor rezzent össze, amikor az megérintette vállát.
-Már megint anyádra gondolsz?-kérdezte Ágnes. A fiatalasszony szájából olyan gyűlölettel pottyant ki az „anyád”, hogy Csongor legszívesebben faképnél hagyta volna. Ágnes amióta a kisfiuk megszületett még nagyobb ellenszenvet táplált azon nők iránt, akik elhagyták gyermeküket.
Úgy érezte számára nem létezhet olyan körülmény ami erre kényszeríthetné.
Csongor visszafojtotta dühét, és matatni kezdett a zsebében. -Itt a cigarettád a padon,ha azt keresed-mondta halkan az asszony. – Ne haragudj kérlek, tudom, hogy ostobán viselkedtem,de én ezt képtelen vagyok felfogni, hogy tudott eldobni magától?
– Azt nem tudhatod, hogy miért. Ha tudnád,hány kettétört életet láttam. Szenvedőket…És láttam éhező gyermekeket akik csak azért loptak,hogy legyen mit enniük. Azt sem tudod, milyen érzés lehet egy kifli lopás miatt,megaláztatva lenni.
Csongor egy hetente megjelenő magazinnál volt újságíró, és kollégái közül legtöbbször ő vállalta magára azt a szerepet, hogy a szociálisan lecsúszott rétegről cikket készítsen.
Szerette volna megértetni a nővel, hogy az emberi sorsok mennyire eltérhetnek egymástól,és aki egyszer lecsúszott annak milyen nehéz felkapaszkodnia, de nem volt kedve vitába szállni. Mélyet szívott a cigarettájából, mint ahogy az a szokásai közé rögzült, ha ideges volt.
Lassan ébredezni kezdtek a madarak, hajnali hangversenybe kezdtek. Az égbolt vastag sötétszürke bársonya átadta helyét a fakórózsaszín selyemnek.
Gyermekkorában az otthonban, mert ő csak így hívta gyermekotthont, gyakran kilopózott kora hajnalban a kertbe és megleste a hajnalt. Nem tudta miért de neki az a napszak volt a legszebb. Elvarázsolta az őszintesége, az ártatlansága. A hajnal, ami mindig olyan megérinthetetlen, gyorsan tovatűnő angyalszerűség…
Bement a házba, a nappaliban meleg kávéillat úszott, de most nem öntött magának. Gyorsan felkapta farmerját, inget, és egy kissé kopott zakót dobott magára és elindult. Még maga sem tudta hová, hiszen a szerkesztőségbe még korai lenne bemenni.
Gyorsan, idegesen vezetett. Egy jobbkanyart majdnem elvétett, csak akkor kezdett lehiggadni.
-Fel kell hívnom Szolnokit és elkérem a címet. Ha nem is változik semmi, de látnom kell…látnom kell őt – ismételte magában.
Szolnoki a magándetektív már több hónapja eleget tett a férfi felkérésének és megtudta, hol lakik az anyja, de Csongor valamiért mégsem kérte el a címet. Mint egy gyógyíthatatlan kórban szenvedőnek ott lappangott tudatában a kíváncsiság, de félt is a valóságtól. Mi van, ha ő nem is akar látni, ha ismét eldob magától, ha alkoholista, vagy fogyatékos- tépelődött magában, még akkor.
De most megszűntek kételyei, és egy óra múlva már ott lapult a zsebében a papírszelvény, amire felírta a címet.
Meglepődött, mert a falu csupán néhány kilométerre volt attól a kisvárostól ahol ő lakott.
Már lassan, óvatosan vezetett. Mérhetetlenen nyugalom költözött bele. Élvezte az utat, és tavasz kibomló szűziessége elkápráztatta. Kicsit hűvös volt még, nyers földszagúak a délelőttök,de a nap egyre bátrabban bontogatta tulipán sárga szirmait.
Egy virágbolt előtt haladt el. Az üzlet előtt eladó lány serénykedett és a hatalmas, egyszerű vázákban lévő virágokat igazgatta.
Megkellet állnia… Kis csokorba kötött jácintot választott. – Jobb lesz az egyszerűség – gondolta.
A falu amit keresett pár perc múlva üdvözölte, gondozott, parkosított utcáival. Egyszerű,tiszta házak uralták,többségük a hetvenes évek végén épülhetett.
Tudta, hogy végig kell mennie a falun,mert a legutolsó lesz az amit keres a Vadvirág út.
Valami gyenge nyomást érzett a gyomrában, a szíve zakatolt, tudta, hogy nem kéne, de még az autóban rágyújtott.
Megtalálta az utcát. Olyan volt, mint a többi, azzal a különbséggel, hogy az egy sor házból állt.
A másik oldalt nyáron talán vadvirágok birtokolják – gondolta, és tetszett neki ez az egyszerű környezet.
Megállt a ház előtt. Csend volt. Látszott,hogy laknak, vagy laktak itt, de volt valami nyomasztó ebben a csendben. Várt egy ideig, majd maga sem tudta miért, de kinyitotta a hátsóajtót és kivette a virágot.
Lépteket hallott, már-már azt hitte Ő lesz…de amikor a háta mögött érezte a másik ember jelenlétét különös érzés ébredt benne.
-Holnap lesz a temetés Uram – szólt az asszony a háta mögül.-Én a szomszéd vagyok,én értesítettem mindenkit,hogy szegénykém meghalt. Talán rokona tetszik lenni? Az asszony szemében mérhetetlen kíváncsiság csapott föl,de a férfi nem szólt.
A virágot a frissen festett léckerítés rései közzé helyezte……
8 hozzászólás
Kedves Tímea ez egy nagyon szép írás. Hirtelen nem is tudom, mit írjak. Egy ember beteljesűletlen vágya, hogy megismerje édesanyját, aki lehet nem is önszántábol adta intézetbe, vagy a körülményei voltak olyanok. Ez már soha nem fog kiderülni. Nagyon szép képeket, hasonlatokat használsz. Már írtam, hogy próbálj meg verset írni, szerintem jókat írnál. Egy jó tanács, az írásodat ragd fel az ajánlóba, úgy egy hétig látható és többen fogják olvasni. Ha csak a főoldalon van, úgy lehet, hogy egy nap alatt lekerül. Baráti üdvözlettel József.
KEDVES SZHEMI!
JÓL ESIK, AZ ÉRDEKLŐDÉSED,MINTHA A SZÁRNYAID ALÁ VETTÉL VOLNA. KÖSZÖNÖM.
TUDOD,RÉGEN PRÓBÁLKOZTAM A VERSEKKEL IS,DE AZT HISZEM NEM TUDOM MAGAM ELÉGGÉ KIADNI.NEM TUDOM MIÉRT…DE,HA GONDOLOD KÜLDÖK MAJD NEKED EGY KIS ÍZELÍTŐT.
MEGFOGADOM TANÁCSOD AZ AJÁNLÓVAL KAPCSOLATOSAN.
NEM TUDSZ VALAMIT AZ ABC PÁLYÁZATRÓL,A LEÍRTAKBAN – LEHET, HOGY ÉN ÉRTELMEZTEM ROSSZUL – DE MÉG A DECEMBERI KIÍRÁS VAN.
ÜDVÖZLETTEL:TÍMEA
Kedves Tímea!
Igazán élmény volt olvasni!
Nagyon meghatott, s szíven talált írásod!
Szeretettel,
Zsolt
Kedves Tímea,
nem találok szavakat…………………..férfi létemre majdnem könnyeket csaltál a szemembe………………..
Üdv.: John
Nagyon szép írás, tetszik.
Szeretettel: Rozália
Kedves Timea! Szép a téma, és a mondanivaló is mély emberi érzéseket ébreszt az olvasóban. Csak a stílusodat kell fejlesztened sok gyakorlással! Írjál hát és egyre jobb lesz! Szeretettel, Katalin
Kedves Tímea!
Kár részleteznem: egyszerűen gratulálok!
Myrthil
Sokszor halogatjuk hogy meglátogassunk egy rokont, barátot…egészen addig, amíg késő lesz. Amikor már nem kérdezhwtjük meg tőle hogy van, mit csinált az utóbbi időben.