Keserű kalács

Varga Viktória főzte az este leáztatott sonkát, mosta a tojásokat. Nagy nap a mai, sok szempontból is. Ritkán esik a Húsvét szombatja április tizenkilencedikére, amikor megesküdtek Erdős Gáspárral.
A mai nap tizenöt éves évforduló. Ezen kívül nyolcadikos lányának ma jön bemutatkozni első udvarlója. Az asszony nagyon izgult, hogyan kell viselkedni ilyenkor egy anyának. Hatodikos fiát is rábeszélte, ne zavarja nővérét, amíg itt lesz Bence, hagyja őket beszélgetni nyugodtan.
Zoltán megígérte, úgy lesz. Vanda úgy tett, mint aki nem izgatott. Nézték a tévét apjukkal.
Viktória még csak harmickét éves volt, de már testi betegségek sora miatt rokkantnyugdíjas,
Nehezen, lassan ment a munka, pedig nagyon igyekezett. Férje három évvel volt idősebb.
Korán házasodtak, de a nehéz életük ellenére sohasem bántak meg semmit. Anyagilag is, családi problémák miatt is küzdelmes évek követték egymást. Most, a kamasz gyerekekkel
bizony nem lett könnyebb. Az anya megpróbált szép emlékeket felidézni, például egyetlen nyaralásukat, ami a sok gond ellenére széppé sikeredett, megérte a belefektetett munka.
Szerelmes kislánya kisbabakorára gondolt, amikor olyan boldogok voltak
Pontban fél kettőkor kijött a család a konyhába, becsalták anyát, és fülig érő szájjal átadták ajándékaikat az évforduló percében.
– Nyuszika, legyetek boldogok még ezer évig együtt – monta Vanda, és odaadta kis csomagját, egy szép gyertyát.
– Anya, sok boldoságot! – köszöntötte Zolika. Ő saját készítésű repülőgépet adott, nagyon szép volt!
– Mamuska, éljünk sokáig együtt – ölelte meg szűkszavú párja, akitől egy garnitúrát kapott, egy kék kvarcórát hozzáillő tollal.
Könnyezve karolta át családját, és átadta apának az ő ajándékát, egy töltőtoll, golyóstoll, és rotringceruza-készletet. Nagyon boldog volt. Érezte, ezt a napot soha nem felejti el, amíg csak él. Nehezére esett visszamenni a konyhába, elüldögélt egy kicsit.
Azután a megfőtt sonkát kivette a léből, óvatosan alufóliába csomagolva tányérra tette, ki ne száradjon. A főzőlébe beleeresztgette a tojásokat, s míg felforrt a víz, megmosta a kolbászt.
Tíz perc fővés után kiszedegette a tojásokat, megtörölgette szalvétával egyenként, majd mehetett a fazékba a kolbász negyed órára. A vöröshagymahéj levében főtt barna tojások már tegnap elkészültek a locsolkodóknak. Az ebéden rég túl voltak, csak spenót volt. Elkezdte szeletelni a kalácsot, volt édes is, „ sós „ is, mosolygott, mert a gyerekek azt hitték, igazán sós a „ nem édes „ kalács.
Egyszercsak ott állt anyósa az ajtóban, köszönt… Mi történhetett? Hiszen most készültek bemenni hozzá a kórházba, a szívével van most baj. Csak húsvétra engedték haza? Végleg nem lehet, hiszen súlyos az állapota…Jaj, Istenem…
– csókolom, anyuka! Hazaengedték? Mért nem telefonált, hogy menjünk magáért? Hívott taxit? Üljön le hamar…
– Hazajöttem, kislányom, mer egész éjjel beszél a mellettem fekvő, mindenki mindig rólam beszél, és nem aludtam egy szemet se, itt maradhatok?
– Persze, anyuka, mindjárt készítem Zoli ágyát, és fele szekrényét, ők meglesznek Vandával egy szobában, majd Zoli a földön alszik. Be tetszett jönni a kulcsával?
– Igen, kislányom, nem akartam csengetni. Akkor fel is veszem a hálóingemet, jó?
– Persze, anyuka. Hogy van? Itt vannak a gyógyszerek? Ebédelni tetszett már?
– Nem kell semmi, Viktória, csak lefekszem.
Amikor anyósa percek alatt elaludt, az asszony bement családjához, elmondta, hogy mi történt. Olyat kért párjától, hogy még maga is megdöbbent rajta:
– Apus, kérlek, nézzük meg gyorsan titokban mama táskáját, van-e zárójelentés, vannak-e gyógyszerei, mert nagyon rosszat sejtek.
– Jó, nézzük meg, mert én is félek, mi történhetett…
A zárójelentésben többek között az állt, hogy mama saját felelősségére jött haza, de hála Istennek , a gyógyszerek meg voltak. Nagyon féltek, nehogy infarktust kapjon. Végezték tovább a Húsvéti munkálatokat gépiesen, azután megérkezett Vanda barátja, Bence.
Kínálták édes és sós rágcsálnivalóval, üdítővel, azután hagyták őket kettesben izgatottan a lányszobában. A sors még kegyes volt hozzájuk, a gyerekek nagy szerelemben váltak el, randevút megbeszélve. Az egyik félelmen tehát túlestek. A konyhában beszélgettek, amikor mama egyszercsak kirontott, és soha nem látott haraggal rájuk ordított, hogy őróla ne beszéljenek, főleg rosszakat, mert a lányához nem mehet, azok újházasok, és terhes is, akkor haza megy . Kést ragadott, és ráripakodott Vandára, hogy ne hazudozzon, őt is ugyanúgy szereti, mint másik két unokáját a lányánál. Nagy nehezen és halára rémülve bekísérték a nagyszobába, nyugtatgatták, hogy félreértette, ilyesmiről szó sem volt, nézzenek inkább tévét.Lassan ráállt, és lefeküdt a franciaágyra, mellé a fia, lábtól a gyerekek, Viktória a fotelba ült. Lopva állandóan anyósát leste, hiszen mert depresszióval is kezelték, látta már sokszor, mi az a paranoid skizofrénia. Iszonyúan rettegett. Hogyan fognak aludni ebben a félelemben…mama furcsán kapirgálta az ágyat, szeme idegenül homályos tekintettel nézett, arca ismeretlen kifejezést öltött. Hirtelen felült, és azt mondta, ez a sütemény meg van mérgezve, ő náluk nem eszik többet egy falatot sem. Megint megnyugtatták, könyörögtek, hogy az üres lakásba ne menjen haza betegen, Húsvétkor. Elmesélte, hogy milyen volt, amikor becsípődött a dereka, de hiszen sosem volt ilyen, Viktória dereka szokott becsípődni, most is majd-leszakadt. Csak most ne csípődjön be, csak most ne- imádkozott. Sajnos Vandán és rajta kis piros kiütések jöttek ki sorra, viszkettek nagyon, magas lázzal elmentek az ügyeletre. Rózsahimlő. Mire hazaértek, Zoli összehányta az ágyat, ki kellett takarítani. Mi jöhet még, édes Istenem, mi jöhet még? Síri csendben nézték a tévét, de nemigen tudták, mit látnak. Egyszerre csak felült mama megint, elővette a gyógyszeres zacskót, s láttuk, meghalt apósom orvosságai is benne vannak. Mama a prosztatagyógyszereket is be akarta venni, alig tudták lebeszélni, azután feje alá tette a zacskót. Megint mesélni kezdte, hogy lányának hogyan ment el a kisbabája, pedig ez nem történt meg, Gáspárék kisbabája ment el. Megmutatta, hogy neki még most is szép melle van, és nem is tudja, miért nem vált el tatától, pedig valójában nagyon szépen éltek tata haláláig. Ott a gyerekek előtt a végtelenül szemérmes anyuka kúpot akart feltenni magának. A drága mama teljesen kifordult önmagából. Hirtelen felállt, és kiabálni kezdett,hogy Géza azonnal menjen ki innen, ( szegény nagybeteg Géza régen meghalt szomszédunk volt ) mert a szanatóriumban is az ő melleit nézte, és ki ez a sok ember itt, akik mind őrá kiabálnak, hogy tegye fel a lábát, vegye le a lábát,
– mama kedves, nincs itt senki, halálos csendben nézzük öten a tévét halkan, be van zárva az ajtó, jöjjön, nézzük meg, a lépcsőházban sincsen senki
– mert leszaladtak a lépcsőn
– de hát a szomszédokban is csend van
– át tudnak jönni a falon
Haza akart menni mindenáron, zavaros tekintettel, szorongatva a gyógyszeres zacskót. Ekkor érezte Viktória, lépni kell. Egyedül lakásában nem maradhat, egyébként is bútorokat akart az ajtó elé tologatni, mert kintről is figyelik. Lányához nem megy. Fiáéknál nem akar maradni.
Mentőt kell hívni. A mentősöket alig lehetett meggyőzni, hogy nagy a baj. Viktória felhívta telefonon az őt kezelő pszihiátert, hogy mi a teendő. Az adjunktus megnyugtatta, Húsvét vasárnap délelőtt bemegy a kórházba, megvizsgálja. Az ügyeletes orvos is nehezen vette észre a bajt. Végtelenül kimerülten hagyták ott szegény mamát. Mire hazaértek, aranyos gyerekeik csodás húsvéti hidegtál – vacsorával várták őket. A beteg, nyugtalan éjszaka után nem voltak képesek reggelizni. Indulni kellett amúgy is a kórházba. Paranoid skizofrénia, üldöztetéses téveszme.
Nos, így lett ezen a tizenötödik Húsvéton keserű a kalács.