Két hónap New Yorkban 4.

A magasság után irány a vízszint, egy verőfényes áprilisi reggelen sétahajókázni mentünk. Ez a hajóút Manhattan sziget megkerülését jelenti, és majdnem négy órát vesz igénybe. Mit mondjak a város a vízről más arcát mutatja, de innen is monumentális, páratlan, és egyedülálló. Elhúzunk a két torony mellett, majd az ENSZ-palota, előtt, kisvártatva a Brooklyn-híd alatt. Apropó hidak, néhány számomra eddig nem látott megoldás. A többszintes közúthíd, amelynek a felső szintjén csak „jönni” a fölé épített szinten pedig csak „menni”lehet, szóval a két pálya egyirányú. A másik az elfordítható vasúti híd, ez alacsony építésű, a víztől csak 1-2 méter magasan van, és a hídtest a pillérek mentén kilencven fokban elfordítható. Így ha jön a vonat a híd átível a folyón, ha nincs vasúti forgalom elfordítják, így biztosítva a hajózást.
Mi is hajózunk tovább, a sétahajó megkerüli a világhírű szabadságszobrot, a mesterséges szigetre épült műalkotás, a (francia nép ajándéka) tele turistával, ide jönni egy külön program, integetnek, mi is visszaintegetünk, és haladunk néhány perc múlva feltűnik a Jenki Stadion, az amerikai foci szentélye, így kívülről is impozáns látvány. Ezt követően kiérünk a városból, még egy kis keskeny gyaloghíd, rajta két fekete fiú integetnek, amikor közelebb érünk váratlanul letolják a nadrágjukat és röhögnek, mi is, azután egyikük a magasból lesz.rja a hajót, a „csomag” a tatra érkezik, szerencsére nem talál el senkit, de így is nagy riadalmat okoz. Ez a sziget csücske, és Harlem vége, mondják megértően az idevalók. Laci csak annyit tesz hozzá, látod ez is Amerika. A visszaút a sziget másik oldalán jóval rövidebb, de nem kevésbé látványos. Az idő gyorsan elszaladt, az amerikai himnusz szól a hangszórókból, amikor kikötünk, ez egy szép szokás, mondja egy utas. A kikötő sem mindennapi, itt horgonyoz egy repülőgép-anyahajó, amely a vietnámi háborúban még részt vett, ma már múzeum. Elképedek a méretein, a rengeteg géppel a fedélzetén, megjegyzem akkor még nem volt látható itthon a tv-k benn, hiszen a hidegháború éveiben ezeket hét pecsétes titokként őrizték. Mindenesetre nagyon érdekes volt. A szomszéd kikötőben, mert New Yorkban több is van, XVIII. században épült háromárbocos vitorlás ugyancsak nem mindennapi látványa varázsol el, mintegy különös kontraszt teremtve múlt és jelen között. A gyönyörű hajóút, a soha nem látott hajók, az idegen, mégis barátságos, és érdekes környezet olyan hatással volt rám, hogy szinte mindent fel akartam falni a szememmel, elraktározni az emlékeimben, és mindent felvenni videóra, amit csak lehetett, tudtam, hogy az itt töltött idő számomra örök élmény lesz, és az is lett.
Hazafelé sétálva feltűnt, hogy sok ablakban sárga papír, vagy műanyag csíkokat lengetett a városban nagyon sokat fújó szél, meg is kérdeztem, hogy ezek miért vannak kiakasztva ablakokra, erkélyekre?
-Nos, azoknak különös jelentésük van.
-Megmondod, mit jelentenek?
-Ahol a sárga szalagok ki vannak rakva, abból a családból Irakban harcoló katona szolgál, és a család büszke a kint harcoló fiára, férjére stb. és így fejezik ki szeretetüket, büszkeségüket, valamint így adják tudtára a városnak, hogy az ő hozzátartozójuk a hazáért harcol. Bizony ez az amerikai hazaszeretet egyik megnyilvánulása, mit mondjak nagyon tetszett.
A fárasztó nap végén a Budapest étterembe mentünk, vacsorázni egy kisebb baráti társasággal, ezt csak azért írom le, mert itt igazi magyar ételek és hamisítatlan cigányzenekar játszott, persze az együttes otthonról jött, három hónapos szerződéssel. Ez a vendéglátóhely New Yorki mércével is elegánsnak volt mondható, és az étlap is ennek megfelelő volt. Közepesen átsütött bifszteket vacsoráztam, nagyon finom volt, az étel is, az ital is, meg az áruk is. A környékünkön a már említett, két magyar étterem, az egyes sugárúton az Éva vendéglő, a kettes sugárúton a Mokka restaurant, mindkettőnek jó konyhája van, és ha nem is túl elegánsak, meg élőzene sincs, de az áraik az előbbinek a 20%-át sem érik el, a pluszszolgáltatást, az eleganciát itt nagyon meg kell fizetni.
Hazafelé sétálva a másnapi programot vázolta Laci, elmegyünk Atlantic Citybe kaszinózni, oké?
Oké, mondom, Atlantic City kaszinóiról már úgy is hallottam, legalább most láthatom is eme híres „bűnbarlangokat”.
Mit tetszenek gondolni, hogy aki kaszinóban akarja kipróbálni a szerencséjét, annak miért kell a világ egyik legnagyobb városából kb. 200 kilómétret utaznia jelesül Atlantic Citybe, ha mondjuk rulettezni szeretne?
Ne törjék a fejüket, egyszerűen azért, mert New York államban a szerencsejáték eme formája tilos. Ezért aztán külön buszok járnak New Yorkból, Atlantic City kaszinóiba, mert Atlantic City már New Jersey államban van, ahol legális a kaszinózás. Kuriózumként említem, hogy aki ezekkel a kaszinó-buszokkal utazik, és betér valamelyik kaszinóba, visszakapja a buszjegy árát, plusz egy dollárt, vagyis ingyen utazhatsz 400 kilométert, és még kapsz egy dolcsit, csak gyere és költsd a pénzed, ami itt nem művészet, de menjünk sorba.

Folyt. köv.