A reptéri fogadtatás láthatóan jólesett a művészeknek, akikkel ezután a szállásukra hajtottunk, majd egy jó hangulatú közös vacsorán vettünk részt, néhány név a delegációból, a már említett Illényi Katicán kívül, Farkas Bálint, Mucsi Sándor, Benkóczy Zoltán, Leblanc Győző, Csonka Zsuzsa. A próbák másnap a new yorki magyar református egyház színháztermében kezdődtek, itt csatlakozott a színészgárdához Petri Marika, akit plakátokon, és szórólapokon New York kedvenceként hirdettek. A mű, amelynek a próbái elkezdődtek Lehár Ferenc: A Mosolyországa című operettje.
Azt gondolom itt szót kell ejteni a Petri házaspárról, akiknek a new yorki magyarok ezeket az előadásokat köszönhetik, nos úgy mesélték a barátaik, hogy mindketten Debreceniek a Csokonai színház jó nevű művészei voltak Marika kitűnő primadonna, Laci bácsi népszerű bonviván volt, mígnem ’56-ban ők is elhagyták az országot. (Ma már 1991-ben) nyugdíjasok, és e műsorok szervezésével foglalkoznak, ezért is minden elismerésem az övék, nem beszélve Marika ma is csodálatosan szép énekhangjáról.
Itt kell elmondanom, hogy az itteni magyarok működtetik ezt a refomátus kultúrházat, ahol most a próbák vannak, ez egy emeletes ház azt hiszem a 2-es sugárút és a 85. utca sarkán. Az emeleten van az imaterem, a presbiteri hivatal, és a gondnoki lakás, lent pedig a színházterem, ahol vasárnaponként 120-150-en jönnek össze Istentisztelet után közös ebédelésre, melyet két nappal előbb meg kell rendelni. Az ebéd szokványos magyar ételekből áll. Ebéd után néhány pohár jó magyar, vagy kevésbé jó kaliforniai bor mellett, megy a beszélgetés, sőt néha ultiparti is összejön.
Megjegyzem hasonló képen magyar katolikus egyház is működik, Szent István nevét viseli ezt is volt szerencsém megismerni. Tehát megfigyelhető az itteni magyarság vallási, és kulturális alapon való összetartása, ami nagyon dicséretes, főleg a mai hazai viszonyokat figyelembevéve.
Visszatérve a Mosolyországa próbáihoz, néhányat megnézhettem, és megtapasztalhattam hogyan születik az előadás, néha vidáman, sokszor keservesen, és éjszakába nyúlóan, de a végén a siker kárpótol mindenért, mondta ezt az egyik próba után Benkóczy Zoli. Ne tűnjék ez a közvetlen hangnem, holmi bratyizásnak, de néhány nap után igen jó barátságba kerültem a Benkóczy, és a Mucsi művész urakkal is, rendszeresen együtt ebédeltünk, sőt egy szabadnapjukon elmentünk együtt Atlantic Citybe szerencsét próbálni. Sajnos ők sem robbantottak bankot.
A próbák végeztével eljött a bemutató napja, az első napon a premier a kettes sugárút és a 75. utca sarkán lévő középiskola színháztermében lett megtartva. Itt is meglepetésben volt részem, egy elég régi épületben lévő középiskolának olyan színházterme volt, hogy csoda. A színpadot profi világító berendezéssel látták el, zsinórpadlás stb. A nézőtér kétszintes négyszáz fő befogadására alkalmas.
Talán mondanom sem kell együtt izgultam a színészekkel, sőt még én is „szerephez”jutottam, Petri Laci megkért segítsem ki, mert nem jött el az egyik jegyszedője, ugorjak be helyette, szívesen megoldottam, „jegyszedő voltam New Yorkban”.
A premier teltház előtt, nagy siker volt, ami nem lebecsülendő, hiszen ez egy nagyoperett, sok színnel, díszlettel, és szereplővel, itt ugyanakkor alig néhány szereplővel, mindössze háromtagú zenekarral, és egy másfél méter szer egy méteres „díszlet” állt rendelkezésre, ami csak jelzés értékkel bírt. Ezek a negatív dolgok a legkevésbé sem, zavarták sem az előadókat, sem az előadást, és ami a legfontosabb a közönséget sem.
Másnap ugyanez a darab ugyan itt német nyelven, került színre, korábban nem említettem, hogy a magyar lakta negyed, és a németek által lakott városrész egymás szomszédságában helyezkedik el, mivel köztudott, hogy a németek is szeretik az operettet, kézenfekvő volt németül is előadni. A teltház, és a siker a németek körében is óriási volt. Jó volt ezt látni, és mi ott lévő magyarok büszkék is voltunk művészeinkre. A következő napokban a New York környéki kisebb magyar lakta településekre látogatott az előadás, néhány helyre elkísértük őket, számomra érdekes volt látni, hacsak néhány órára is az Amerikai kisvárosi életet, s beszélni évtizedek óta ott élő magyarokkal. Megkapó élmény volt, hogy milyen büszkék házaikra, szépen ápolt kertjeikre, autóikra, klubjaikra, magyarságukra, és magyarul tudásukra, többen kérdezték tőlem is, hogy ugye nincs akcentusom? Az esetek nagy többségében meg tudtam nyugtatni, hogy nincs, és tényleg nem is volt, ha pedig az unoka is tudott magyarul, az maga volt a megtestesült büszkeség.
Művészeink néhány nap múlva befejezték a vendégszereplést, amolyan díszebéden búcsúztattuk majd délután kikísértük őket a repülőtérre, az elköszönésnél, ittlétem alatt már másodszor hasított belém a honvágy, először amikor az ENSZ székházban megláttam a Hungary feliratot, másodszor meg most, pedig még csak hat hete tartózkodtam kinn. Ezután esténként, éjszakánként egyre többször hiányzott, de nagyon az otthon. Most értettem meg azokat, akik ebbe belebetegedtek, sőt bele is haltak. Az én még hátralévő két hetem azért vidáman telt, hiszen tudtam pontosan, hogy mikor indulok haza, és még várt rám sok érdekes dolog.
Folyt. köv.
12 hozzászólás
Ez a rész is érdekes volt. Nekem kevésnek tűnt a leírás, amit a bemutatókról adtál…viszont én sem tudnék erről többet írni. A hiányérzetnek az lehet az oka hogy különösen közel áll hozzám a zene.:)
Kedves Arthemis!
Igazad lehet, mentségemül szolgáljon, hogy az általam fontosnak itélt dolgokat megírtam, persze biztosan maradt ki valami, különösen ha zenész szemmel nézi az ember.
Olvasva írásodat, az embernek kedve volna kitelepülni New York-ba, ahol ilyen erős az összetartás a magyarok között. De a honvágy az legyőzhetetlen dolog. Én kétszer egy hónapot dolgoztam a németeknél, de mivel sem a nyelvet nem értettem, és a szüleimet sem láttam, nagyon vágytam ismét a szegénységbe.
Várom remek írásod folytatását.
Üdv: István
Kedves István!
A honvágy valóban különös, maró, emésztő érzés.
Ami az összetartást illeti, ennél ami itthon van úgy húsz éve, nem nehéz egytértőbbnek mutatkozni.
Köszönöm véleményed, a jövőhéten jön a folytatás is.
Üdv.: ferenc.
Kedves Ferenc!
Nagyon jó lehet ilyen hosszabb ideig ott kint tartózkodni, megismerni az ottani szokásokat, látni a csodás nagyvárs különlegességeit, a toronyházakat, az embereket. Gondolom, ami a legjobb, hogy ott a magyarság nagyon összetart, s ápolják az anyanyelvet. Megható viszont a hazavágyásuk, ami bizony az egyik legszebb emberi érzés. Gondolom, más az anyagi helyzet, könnyebben mozognak, nem ritka, hogy repülőgéppel utaznak kicsit távolabbi városokba, vagy államokba.
Élvezettel olvastam ismét a beszámolódat.
Üdvözöllek: Kata
Kedves Kata!
Bizony felejthetetlen élmény volt, az a csodálatos két hónap, amit New Yorkban tölthettem.
Az ottani magyarságról példát vehetne az itthoni társadalom, ami az összetartást, összetartozást illeti. Köszönöm, hogy olvastad, és véleményt is írtál.
Üdvözlettel: ferenc.
Nagyon jó volt ez a rész is!…Mennyi felejthetetlen élmény!…
Kitűnően tudod átadni is írásod által!
Elismerésem!
Lyza
Kedves Lyza!
Köszönöm, hogy olvastad, és köszönöm az elismerő soraid is.
ferenc.
Kedves Zagyvapart!
Milyen furcsa lehet elrepülni a világ másik oldalára, utazni 7043 km-t, és újra Magyarok között lenni…
Nekem még soha nem volt szerencsém ehhez az érzéshez, hogy külföldön letelepedett honfitársakkal találkozzak. El sem tudom képzelni milyen lehet…
Én csak a külföldön nyaraló hazánk fiaival szoktam találkozni, akik többnyire olyan rémesen viselkednek, hogy ki sem nyitom a számat, ne tudja meg senki, hogy én is…
Nagyon érdekes a beszámolódnak ez a része is.
Judit
Kedves Judit!
Valóban érdekes, és tanulságos volt, a kintiekkel beszélni, később még visszatérek ezekre a beszélgetésekre.
Köszönöm, hogy olvastad, és kommentáltad.
Zagyvapart.
Kedves Zagyvapart!
Felejthetetlen élményt osztottál meg velünk. Nagyon tetszik ez a rész is.
Szeretettel: Rozália
Köszönöm megtisztelő érdeklődésed, és ha tetszett annak nagyon örülök.
Szeretettel: Zagyvapart.