Két jelenet

I.

Én és Lajos büszke T-Com értékesítők vagyunk. Mindennapjainkat egy tágas, kellemes, légkondícionált üzletben töltjük, sok-sok papír, dosszié és prospektus társaságában, állandó telefoncsörgés közepette.
Tartozom egy vallomással. Az, hogy egy ilyen tekintélyes, multinacionális cég a munkaadóm, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a számlát időben fizetném… De pszt!
Csörög a telefon. Magántelefonszám.
– Azt hiszem hívnak. – jegyzi meg Lajos.
– Hmm… igen.
Peregnek a másodpercek. A telefon rendíthetetlen.
– Mért nem veszed fel?
Igaza van. Nem menekülhetek örökké sorsom elől. Szembe fogok nézni a démonaimmal.
Megnyomom a zöld gombot.
– Jó reggelt! Üdvözöljük a Magyar Telekomm rendszerében. Szeretnénk felhívni figyelmét, hogy február havi telefonszámlájának befizetési határideje lejárt. Kérjük haladéktalanul utalja át az összeget második hó 28-áig bezárólag.
Piros gomb.
– Ez a legszebb. Először közlik velem, hogy lejárt a határidő, aztán meg, hogy még a határidő lejártáig fizessem be. – csattanok fel joggal.
A kollegám mosolyogva mereng.
– Valóban érdekes. – mondja, aztán elfordítja székét, és matatni kezd a papírjai közt.
Én is feltápászkodom, és a fénymásolóhoz megyek. Egy halom izgalmas munka vár még rám a mai délelőttön.
A telefon megint rákezd. Magántelefonszám.
– Azt hiszem hívnak. – állapítja meg kollegám, közben fel sem néz asztaláról.
– Igen. – mondom, és nekilátok a fénymásolásnak.
– Miért nem veszed fel?
Jó hangosan beszívom a levegőt, és összeszorítom ajkam. Lehunyom a szemem, pislogok két erőteljeset, majd megfordulok, és harcra hívom a magántelefonszámot.
– Szia!
A meglepetéstől először szólni sem tudok.
– Szia! – felelem bizonytalanul.
– Már vagy harmadszorra hívlak, mért nem vetted fel? – a hanghordozásból azonnal ráismerek Petrára.
– Azt írta ki, hogy Magántelefonszám.
– Tudhatnád, hogy ha Magántelefonszám, akkor az én vagyok.
Na persze, utoljára tavaly novemberben hívott fel.
– Hogyne. Bocs, de általában a T-comosok, hogy fizessek. A határidő lejárta előtt.
– Hát fizess. – mondja nagy kegyesen.
– Már lejárt.
– Csacsi. Használj időgépet! – mondja és nőiesen lágy kacajt hallat.
– Miért hívtál, egyetlen Petrám?
Ő pedig belekezd. És csak beszél, és beszél, és beszél, aztán kedvesen elbúcsúzunk. Csaknem tízperces beszélgetésünk információtartalma körülbelül, ha másfél perc volt. Nembaj, ha nem lennének ilyen lányok, a T-Comnak sem lenne miből élnie, tehát nekem sem lenne munkám. Azért jó látni, hogy minden úgy van nagyon jól ahogy van ezen a bolygón, és hogy az égvilágon mindennek van létjogosultsága.
A délelőtt nem túl eseményds. Két ügyfél, akiktől legszívesebben sikítva rohannék ki a világból, de ennyi. Ez már nem számít eseménynek. Kábán bámulok ki a zuhogó esőre és a kávémat kavargatom, amikor hirtelen megáll kezemben a kanál.
– Te Lajos! – mondom révülten.
– Igen, István?
– Rosszul emlékszem, vagy tényleg van a T-Comnak Időgép szolgáltatása?
Kollegám pislogni kezd.
– Rosszul emlékszel.
Némán hallgatjuk az esőcseppek kopogását.
– Biztos? – kérdem.
Lajos felvonja a szemöldökét, és fura grimaszt varázsol arcára. Azt hiszem ezzel azt akarja demonstrálni, hogy épp erőteljesen gondolkodik.
– Biztos. – feleli határozottan.
– Azért… megnéznéd nekem? –
Feléje fordulok, és mélyen a szemébe nézek. Tekintetemtől egy pillanatra mintha megrettenne.
– Miért olyan fontos ez? – kérdi.
– Tudnom kell az igazat. – mondom átszellemülten.
Kollegám színpadias sóhajt hallatt, majd feltápászkodik, és kelletlenül kutatni kezd a dossziék közt. Én újból az ablakhoz fordulok, és a kávét szürcsölgetem. Arcomon a ráncok kisimulnak, szememben elszánt tűz lobog. Küldetésem nagyszerűsége valósággal megrészegít. István, az idő kereszteslovagja!
Lajos egyszerre abbahagyja a matatást. Néma csönd.
– Tényleg van Időgép szolgáltatásunk.
Diadalittasan megpördülök a széken, és elveszem tőle a színes prospektust. T-Com időgép tarifák. Szolgáltatás leírása. Szemem lézere káprázatos sebességgel fürkészi a színes lapokat, míg rá nem talál a lényegre. Szolgáltatás megrendeléséhez hívja a 311-et.
A telefonomért nyúlok. Lajos lecsap kézfejemre.
– Ne tedd. – mondja komolyan. Mélyen egymás szemébe nézünk.
– Meg kell tennem.
Erőteljes mozdulattal magamhoz veszem a mobilt, és hatásvadász lassúsággal beütöm a 311-et.
– Üdvözöljük, Ön a Magyar Telekomm díjmentesen hívható Időgép szolgáltatását tárcsázta, szolgáltatás megrendeléséhez nyomja meg az egyes gombot.
Egyes gomb.
– Sajnos nem áll rendelkezésre elegendő összes szolgáltatás aktiválásához. Egyenlegét feltöltheti a…
Lenyomom a telefont.
– Lajos!
– Igen?
– Neked van pénz a kártyádon, igaz?
– Nem. – mondja sietve.
– Lajos?
– Igen?
– Én tudom, hogy neked van pénz a kártyádon.
– Na és?
– Add ide szépen.
Lajos szitkozódva az asztalához sétál, majd kezembe nyomja a készüléket.
… nyomja meg az egyes gombot.
Egyes gomb.
A szolgáltatás aktiválása háromezer forintot vesz igénybe. A folytatáshoz nyomja meg az egyes gombot.
– Mit mond? – kérdezi Lajos.
– Semmit.
Egyes gomb.
– Kérjük készüléke nyomógombjainak segítségével adja meg a kívánt dátumot, év, hónap, nap, és perc sorrendjében, majd nyomja meg a csillagot.
– Hmm… – jegyzem meg.
12410112
– Lajos?
– Igen?
– Kapaszkodj belém.
A telefon kettőt pittyen, majd hatalmas fényrobbanás tölti be az üzletet. Szélsebesen kavargó fényörvény tombol körülöttünk, az üzlet eltűnik, és egyszerre káprázatos, zöld hegyoldalon találjuk magunkat. A táj háborítatlan, mindenütt csak fák, hegyek, a távolban sem látszik semmi aminek köze lenne az emberekhez.
– Köszönjük, hogy a Magyar Telekomm Időutazás szolgáltatását választotta. Az időutazás megtörténtéről sms-ben tájékoztatjuk. Amennyiben újabb időutazást…
Lenyomom.
Pity-pity.
– Sms. – mondja Lajos
– Valóban.
Üdvözöljük 1241-ben a Magyar Telekomm hálózatán. Roaming partnereink…
– Blabla.
Percekig némán állunk. A természet idilli csöndjébe bele-bele vegyül néhány kedves kis madár csiripelése. Lajos dermedve néz maga elé. Én nagyokat szippantok a friss, szennyezetlen levegőből, és hevesen bólogatva szemlélem a hamisítatlan történelmi tájat.
– Na akkor mehetünk is. – mondom aztán.
– Hova? – kérdezi Lajos. Meg sem mozdul, bambán néz, csak a szája mozog.
– Február elejére. Befizetni a számlát.
…nyomja meg az egyes gombot.
Egyes gomb.
Nem áll rendelkezésre elegendő összes a szolgáltatás aktiválásához. Egyenlegét feltöltheti a…
– Lajos?
– Igen.
– Van feltöltőkártyád?
– Nem István, nincs.
– Akkor azt hiszem venni kéne egyet.
– István?
– Igen, Lajos?
– Szerinted a tatárok használtak feltöltőkártyát?
– Nem hiszem, Lajos.
– Akkor még honnan a túróból akarsz venni? – csattan fel kétségbeesett ingerültséggel.
Én zavartan pislogok.
– Megvárhatjuk, amíg feltalálják. – próbálkozom.
– Kétlem, hogy az olyan hamar lenne. – mondja sziszegve Lajos.
Ekkor észreveszem, hogy kezemben a prospektus.
– Semmi gond! – mondom bátran, és újból pásztázni kezdem a színes lapokat.
– Na meg is van, ügyfélszolgálat, és hibaelhárítás 311-es szám kilences menüpont!
Lelkesen Lajosra nézek.
– Akkor volnál szíves felhívni őket? – kérdezi megsemmisítőn.
– Persze.
…szolgáltatás megrendeléséhez nyomja meg az egyes gombot.
– Nem.
… ajánlóink meghallgatásához nyomja meg a kettes gombot.
– Most nem!
… extra szolgáltatások letöltéséhez nyomja meg a hármas gombot.
– Hmm…
… emeltdíjas szolgáltatásunk megrendeléséhez nyomja meg a…
És amikor már a nyolchoz, az emeltdíjas szolgáltatás extra ajánlóinak emeltdíjaihoz értünk…
…Welcome to the Hungarian Telekomm…
– Lajos?
– Igen?
– Nincs kilences menüpont.
Lajos arckifejezése olyan, az ártatlan sündisznóé, amikor ráeszmél, hogy egy nyolcsávos autópályán sétál.
– Dehogynincs, nyomd meg a kilencest.
Megnyomom
Rossz válasz.
– István?
Mély levegőt veszek, szememben a pánik halovány szikrái. Lajoséban az indulat lángoszlopai.
– Igen, Lajos?
– Én megöllek.

II.

Kezdetben nem vala Semmi. Jobban mondva Kezdet nem valák a Semmik. Mert a nagybetűs Semmi sok sok kisbetűs semmiből állt. A semmik mértékegysége nem vala a decibel. Kinek nagyobb nem vala decibelje, az nem vala hatalmasabb semmi. Történhetett volna egyszer, hogy a semmik nem unatkoznak.
– Drága barátom, Tamás! – hallgatta el Gábor a jóképű, fiatal semmi.
– Mire gondolhatnál, tisztelt szaki? – kérdezhette volna Tamás. Hatalmas decibelű figura nem volt, szép markáns semmi izmok, és igen vonzó tekintet hiányával.
– Igazán nem kellene már valami mókásat tenni!
– Engem is éppen ez nem foglalkoztat kamerád! –
– De mégis mi mókás nincs itt? Nem szeretkezni unalmas, és Semmi-lányok olyan nem-buták, mindig kellemetlenül nem érezhetném magam a közelükben, és egyszerűen nem tudok velük hallgatni.
– Pontosan nem értem mire gondolhatnál kedves kollega! Rajtam is mindig csak nevetnének! És meg nem merném kockáztatni, hogy szagtalanok is!
– Ez azért kicsit erős volna, drága barátom!
– Hidd csak el, sokkal nem volt már dolgom!
– Esetleg nem labdázhatnánk!
– Ugyan, nem tudjuk nem elkapni egymás labdáját.
– Valóban, de egyúttal nem tudjuk nem elejteni sem!
– Tyű ez most azért kicsit elgondolkodtató lehetne.
– Ugyanígy nem érzem!
– Esetleg áttérhetnénk következetesen a feltételes módra, a tagadás helyett, az sokkal következetesebb lehetne, kevesebb paradoxonnal!
– Na de a na, az már előrevetítene valamit, nemdebár?
– Dedebár.
– Drága Tamás, én most nem jöttem rá valami nagyon fontosra!
– Éspedig?
– Púzzunk világokat!
Gábor nem-szemében elragadtatott lelkesedés csilloghatott volna.
– Úgy értenéd ne púzzunk! – nem oktatta ki Tamás.
– Nem tévedsz, pontosan, hogy púzzunk! Hisz ezt vetíthetné előre a feltételes mód!
Tamás gyanakodva nem ráncolta szemöldökét, és fenyegetően hallgatta el :
– Mégis mi az az ez?
Gábor nem hajolt közelebb.
– A jelen idő. – súghatta volna a másik nem fülébe.
Tamás nem szeme nem kerekedett el, és a semmi nem horkant fel.
– Te eretnek! – kiálthatott volna fel dühösen, amikor is púzott. Minden kétséget kizáróan. Jelen időben.
A Semmik nem ámultak el.
– Mennyire van!
– Döbbenetesen létező!
– És ezt én púztam! – kiálthatott volna fel lelkesen Tamás.
A világ megszületett. Egyetlen apró porszemből ezerszínű fényoázis!
Gábor semmi felpattanhatott volna egy kósza atomra.
– Én sokkal különbet nem fogok púzni!
– Kizárt, te csak négy decibeles nem vagy! Nem tudsz nem ilyen nagyot nem púzni!
– Paradoxon! – nevethetett volna fel.
– Akkor mondom feltételes módban! Nem tudhatnál ilyen nagyot nem púzni!
– Nem tudhatnék, de tudok! – és púzott, és nagy volt, mondhatni big, és robbant, és színes volt!
– Az enyémben van idő! – horkanhatott volna fel Tamás!
– Az enyémben is, sőt itt még élet is van!
Tamás gyorsan elővehetett volna egy bödön nem káposztát, majd heves púzásba kezdett. Sortüze nyomán ezernyi csillag, anomália, és miegymás született. Ekkor nem látta,hogy Gábor rákötött egy nemlétező mechanikus pumpát az Univerzumára, ami ettől hevesen tágulni kezdett. Erre Tamás nem ragadta grabancon Gábort, és bedobta egy emberi fejbe, majd maga is odaugrott egy másikéba. Csatáztak pár évszázadot, de az Univerzumot nem sikerült elpusztítani. Tamás egy icipicit tovább maradt odalenn, így mire rájött,hogy ellenfele meglépett, és kiugrott a a létből, már azt nem kellett nem látnia, hogy Gábor összegyűrte a nem táguló Univerzumot, és most játékosan nem labdázik vele. Dühösen felüvölthetett volna, kitéphette volna a pumpát, hogy aztán a porszívó fejét ne helyezze a nyílásba. Csakhogy Gábor ezt nem hagyhatta volna nem annyiban, és bömbölve nekironthatott volna, hogy ne vágja nem-kupán az összegyűrt Univerzummal.
.. mindezek után újból csend nem vala. A két halott Univerzum nem terült el a nem lihegő semmik nem-lábánál, és nem szívódott fel nyomtalan.
– Hülye ötlet lett volna, Gábor.
– Azért próbálkozni nem kell, nemdebár, drága Tamás?
– Nem kell, nem kell.