Kettős játszma

Volt egy ember, réges régen, aki pókerarccal született. Ezt az embert úgy hívták, hogy Póker. Ha vele beszéltél sose tudtad, mikor mond igazat, vagy éppen hazudik. A konfliktusokat egyenesen imádta, és a tüzet mindig szította az emberek közt. Úgy érezte jól magát, ha mások boldogtalanok voltak körülötte,és szenvedtek.
Történt egyszer aztán, hogy találkozott egy olyan emberrel, aki ugyan kedvelte, de a szíve mélyén utálta Pókert. Ugyanis míg Póker halálra gyötörte a népet, addig ez az ember segítette az emberiséget. Olyanok voltak ők ketten, akár a tűz és a víz. Míg Póker lángra lobbantott mindent, addig John eloltotta, elcsitította a kedélyeket, nehogy Pókernek baja essen ebből.
Póker mindig úgy állította be magát, hogy ő nem csinált semmit. Közben röhögött markában, ha másnak vermet áshatott. John mindig azon gondolkodott miként tudná megváltoztatni barátját, hogy jó útra térjen. Hiába, mindig beletört a bicskája. A cimbora mindig addig feszítette a húrt másoknál, míg az majdnem elszakadt. Már-már majdnem veszekedéssé, verekedéssé fajult egy-egy ilyen malőrje.
Mindig kérdezte John, a barátjától:
– Mi lesz, ha egyszer úgy döntök, hogy tovább állok, és itt hagylak? Nem értelek, miért jó az, ha másoknak kárt okozol… mi ebben az örömöd? Aki egyszer vermet ás másnak, egyszer a sajátját is megássa. Az tudod-e, hogy már néha fogytán a türelmem irántad? Egyszer meglásd, kihívod magad ellen a sorsodat. Nem lesz többé barátod, aki kihúzzon a bajból. Lehet vállat vonogatni, de tudd meg, hogy így lesz!
– Tudod John, te nem ismersz, mit miért csinálok, de majd egyszer talán megérted. Fogytán a türelmed irántam? Engem cseppet sem érdekelnek mások érzései, mert megtanultam úgy élni, hogy nekem jó legyen. Az már más tészta, hogy nem szeretem, ha embereknek jobban megy a szekerük, mint az enyém. Valamint megint más, ha valaki kedves veled és segít, mint az, aki folyton alád tesz. Tudod haver, én kedvellek téged, és csodállak, hogy mindenkinek tudsz segíteni, de ez nekem nem megy. Naháááát….és most talán egy őszinte Pókert hallottál tőlem???? Azt hiszem?! – mondta ezt gúnyos mosollyal.
– Te meg az őszinteség… két különböző dolog, és most röhög a májam… Na menjünk cimbora, hosszú napunk lesz még ma.

Azzal a mozdulattal sarkon fordultak, és folytatták útjukat. Betévedtek egy kocsmába, ahol Pókernek megtetszett egy lány, akinek volt már párja, de a srácot ez nem zavarta. Szóba elegyedett vele, megkérdezte mikor lenne rá ideje. Mikor már majdnem célegyenesben volt, megérkezett a leányzó barátja, és így szólt:
– Ne haragudj, megkérdezhetem, hogy mit szeretnél a barátnőmtől? Van pasija, márpedig én volnék az. Tehát várom a választ, és a nyomos indokot amiért feladja a régi életét velem, és veled folytassa. Nos, ki vele, mondjad! Na… Nekem nem tudsz ilyen szépen bókolni, mint a menyasszonyomnak teszed? Mire vagy ilyen nagymenő? Na tessék,ide a pofámba mondhatod! –
A lány udvarlója egyre közelebb, és közelebb lépett Pókerhez, majdnem hogy már az arcába feküdt, s mondta a magáét.
Póker felegyenesedett, kihúzta magát. És büszkén válaszolta Peternek: –
– Már ne is haragudj, én bókolni ? Ennek itt? Minek nézel te engem? Én egy úriember vagyok, és az urak ilyet nem tesznek egy menyasszonnyal. Kikérem magamnak ezt a hangnemet, és aki,kikezdett velem, az a te barátnőd volt! Határozottan ki merem jelenteni, hogy ő kezdte az egészet, még hülye is látta! Emberek, ugye, hogy így volt? John barátom is látta. Kérdezd csak meg tőle! John, merre vagy? Idejönnél egy percre, akadt egy kis nézeteltérésem, a sráccal. –

John ült a bárpultnál, már majdnem igazmondóra itta magát. Ilyenkor nem nagyon kéne őt piszkálni,hogy hazudjon, és felvegye a pókerarcát, mert valahogy sehogy sem sikerül neki. Tovább ült az asztalnál és mosolyogva odaszólt Pókernek :
– Na mi van cimbora, nem megy az udvarlás? Nem unod még magad, még a vak is látja, hogy hazudsz te semmirekellő, ostoba! Még egy ilyen szöveg, és esküszöm körberöhöglek. Nem bírom ki, hogy ne nevessek rajtad. Tudod már elértem azt a határt, amikor már nem érdekel, hogy a barátom vagy… Határozottan idegesítesz az ostoba némber. Tehát húzd ki a fejed, a hátsódból és vállald fel, hogy felakartad szedni Peter nőjét! Ennek örömére, ha megbocsájtotok iszom egy whiskyt! Igen, csapós legyen szíves egy dupla whiskyt nekem, jéggel! –

John elfordult, és emelte volna a whiskys poharát mikor, Póker odalépett, és tarkón vágta. Majd így szólt:
– Te rohadt hazug, elárultad a barátságunkat! Nem szégyenled magad, elárulod a barátodat? Én sose tennék veled ilyet cimbora!
– Jajj, te!!! Már megint a kamu őszinteségi balhé a szádból. Mondd haver, anyukád nem tanított meg arra, hogy legalább a barátaidnak ne hazudj? Főleg, ne egy olyannak, aki úgy ismer, mint a tenyerét… Borzasztó, embertelen, amit művelsz, nem úriemberhez méltó a viselkedésed. Vedd már észre magad! Még valami…Ha még egyszer kezet emelsz rám, megjárod, esküszöm! Most pedig hagyj magamra, és vállald fel, amit csináltál előbb, de nélkülem! Unom már ezt a színjátékot…
– De John… Te is láttad, hogy nem én kezdtem!
– Mit nem te kezdtél, Póker? Rendes neveden: James! Mire jó ez a kettős játszma???? Egyszer barát, másszor pedig áruló vagyok? Mi van veled ember? Inkább maradok John, az igazmondó. Tehát, ha nem tetszik az úgymond "jobbik oldalam" akkor el lehet ballagni, de egyet ne felejts el Póker, mi sose voltunk barátok, mert a barátok őszinték egymáshoz, amit te nem igazán tudsz. Őszintén? Te egy álarc mögé bújva keresed önmagad, csak nem találod, és azt várod, hogy én mutassam meg ki vagy te valójában. Ezt akarod? Ezt? Ha igen, megmutatom, de ha továbbra is ezt fogod csinálni, amit most és hülyének akarsz nézni másokat, hát tedd, de nélkülem! Unalmasnak találom a felesleges balhékat veled, és hogy mindig én húzzalak ki a slamasztikából, holott te gerjeszted a feszültséget saját magadnak. Na melyiket választod a "balabbik énemet", aki beint neked, és lőttek a barátságunknak, vagy pedig a "jobbik énemet", aki megmutatja a mákvirágnak, hogyan kéne élnie? A döntés rajtad áll Póker! Tartja a mondás "mondj igazat, és beverik a fejed". Ugyan Póker nem nagy durranás, megúszhatod egy kis orrtöréssel, odamész és megmondod Peternek te kezdted és kész…és legalább elhagyod a régi éned. Na…Gyerünk! – mondta széles mosollyal John a cimborájának.
James, csak állt meredten Johnt nézte, majd így szólt:
– Hááááát…. Tudod, nem is tudom…. Ez nekem olyan ijesztő, meg minden… Változás korát éljük, igen, de mi lesz a régi önmagammal, akit Pókernek hívtak? Az, akiről sose tudták megmondani mikor nevet, mikor sír? Nekem ez a az egész túl bonyolult ahhoz, hogy változtatni tudjak. Túl régóta van ez a név rajtam, begyöpösödött szokásommá vált ez az egész dolog. Hazudok, meg satöbbi…. Ez vagyok én, érted??? Ugye, megérted? –
– Őszintén? Nem! Nem értem meg, egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy tud ennyit hazudni egy ember, és várja, hogy a haverja mindig kihúzza a gödörből? Ember, van egyáltalán szíved, vagy rajzoljak neked? Akkor fussunk neki még egyszer… Odamész Peterhez, és megmondod neki, hogy te kezdted az egész udvarlást, mert egy úriember, ugyebár bókkal kezdi a randit. Tudod szép a szemed, stb… Nem lesz gáz, megérti szerintem. Csak legyél őszinte. Amúgy egész jó az ízlésed, jó választás. Na, akkor indulsz már, vagy odatoljalak eléje? –
– Haver, te nem vagy ép! Jobban mondva viccesen szólva túlittad magad, és hülyeségeket beszélsz! Hogy mehetnék már oda hozzá, és mondanám már, hogy én kezdtem? Beveressem a fejem, mert a haverom kitagad, és elhúz a francba és nem lesz többé cimbora? Minek nézel te engem, madárnak? Nincsenek tollaim John. Tudod, még azt is jobban elviselném, ha te mennél da és beárulnál nála, hogy én kezdtem az egészet, és utána idejönne és benyomna nekem egyet. Akárhogy nézem John ez sportszerűtlen, amit te kérsz tőlem. –
– Hogy mondtad? Megismételnéd? Tehát, menjek oda, és mondjam én neki, hogy te kezdted? Nem te mondtad, nem rég, hogy az árulás? Én nem szoktam árulkodni, csak a frankót megmondani mindenkinek, mert az úgy tisztességes. Te már csak ismersz James, én maga vagyok az igazság! Tehát, még egyszer, odamész, és elnézést kérsz, és közlöd, hogy te startoltál rá a lányra. Értve vagyok, vagy értve hülye gyerek? Vagy odatollak, és előtte foglak agyonütni, hogy többé eszedbe se jusson lódítani hasonlókat. Melyiket választod, egy "jó baráti verést", amibe apait-anyait beleadok? Vagy Peter enyhébb jobb egyenesét, mert én ismerem a srácot, ennyivel még megúszhatod cimbi… De, nálam már más lesz a helyzet…-
– Te képes lennél engem megverni? –
– Igen haver, képes lennék rá, csak hogy jó útra térjél végre, és megismerd azt az utat, ami helyes. A hazugságok fogságában élsz jelenleg, rabja vagy. Ez mar betegség. Anyukám mindig mondta, "a hazugság rendkívül csúnya dolog, inkább mondjanak igazat nekem az emberek, mintsem hazugságban éljek…, mert az igazságot, még ha fáj is, hamarabb eltudom viselni, mint a másikat." –
– Az enyém pont azt tanította, ha igazat mondok mindig, sose jutok előre az életben. Láss,csodát igazam lett, nagyszerű ügyvéd lett belőlem, sikeres vagyok. –
– Az tény, de emberileg egy roncs vagy, egy hazug féreg. Ne legyenek illúzióid, hülye vagy! Na szóval mész már, vagy odatoljalak? –
– Kösz John, nagyszerű ember vagy, mindig tudod, hogy törd le az emberek szarvát, és azt, hogyan tud megsérteni a mások önérzetét. Elárulom neked, két percig meggyőztél az anyukád mondanivalójával, de azután rájöttem, hogy nincs igazad. Ez vagyok én. A barátokat úgy kell elfogadni, ahogy vannak. Ha hazugok, akkor úgy, a hibáikkal együtt John. Te nem tudsz engem elfogadni… Jézusom, de nyálas szöveget eresztettem el itt neked, mint valami rossz homokos. Már annyira csöpögősre sikerült, hogy már lassan azt hiszem, hogy az élettársammal beszélgetek, borzalmas…. Na jó, tudod mit? Fejezzük be most! Egye fene John, odamegyek, és bebizonyítom neked, hogy nincs igazad! Igen, nagy levegő, felállok….és odalépek, és mondom hogy is történt… Na akkor szia John! –

Felállt Póker, és elindult Peter felé, és félúton visszanézett Johnra, aki suttogta neki:
– Csak az igazat, semmi mást, különben agyonütlek! –
James folytatta útját Peterék felé, majd megállt:
– Khm….Khm…. Tudod én csak azt akartam tesztelni, hogy hűséges-e a leányzó, de mivel rájöttem, hogy….
A háttérből hangzottak John szavai:
– Kinyírlak, te hazug patkány!!
Mire folytatta volna a szavakat, hirtelen összeesett John a bárpultnál. James csak egy nagy puffanásra lett figyelmes, visszafordult, a barátja a földön hevert eszméletlenül, habzott a szája. Rohant oda hozzá.
– Jajj, cimbi jól vagy? Minden rendbe jön, megígérem neked, soha többé nem fogok hazudni, csak ne halj meg itt nekem, légyszi! Most kezdem…. Hallod Peter, én kezdtem, én voltam, a lány nem tehet semmiről. Tessék itt a pofám, verd be! –
Mire Póker igazat mondott, addigra hangos nevetésben tört ki az egész kocsma, a haverja felült a földről, és hangosan röhögésben tört ki, és így szólt:
– Latod barátom, megy ez neked, csak rendkívüli alkalmakkor, de sikerül! Büszke vagyok rád! –

Így lett Pókerből, simán James. Mindenkivel megesik, hogy egyszer igazat mond. A lényeget megtanulta, néha igazat is érdemes mondania. Azóta is haverok Johhnnal, hiába verte át, azzal, hogy majdnem meghalt.