Ki vagy Te? 3.

Elhatároztam, a válaszom igen lesz arra, hogy ideköltözzön hozzám. Igyekszem a lehető legjobb körülményt biztosítani számára, ahhoz, hogy nyugodtan tudjon dolgozni. A mindennapi főzésre is gondoltam, miért is fizetne be az étkezdébe, amikor napi elfoglaltságom, és egyébként is ízletesebb az étel, amikor, nagyobb mennyiség kerül a fazékba mindenből. Nem leszek egyedül, talán magányos se már. Olyan nehéz tud lenni a csönd. Napközben még csak, de az esték, azok kegyetlenek, és nehezek. Ha más nem is fog történni, a tudat, hogy a hátsó szobában, valaki szuszog éjszaka, és egyáltalán az, van élet a házban.

Másnap a telefon amikor kicsöngött, örömmel nyúltam felé. A már ismert hang szólt bele, a fiatalemberé. A kérdést már tudtam, hiszen így váltunk el. Örömmel közöltem, részemről, akár ma is költözhet. A hétvégét választotta, a vasárnapi napot. Zavartalanul zajlott le, hiszen két bőrönd volt az összes holmija, amivel érkezett. Kérdeztem is, ennyi az összes vagyona? Nincs egyelőre többre szüksége, úgy gondolta a mindennapokhoz elegendő dolgai, nála vannak.

Szerényen teltek a napjaink. Reggel korán ment, este ha nem is nagyon, de elég későn ért haza. Beszélgetésre nem is igen volt idő, amikor sikerült néha, mindig halk szavú volt, csendes, szerény. Nehezen fogadta el a segítségemet, és mindig azt hajtogatta, hogyan tudja ezt mind meghálálni nekem.
Én pedig boldog voltam, hogy gondoskodhatom.

Egy este, arra kért, ,szeretné ha vasárnap vele tartanék. Ő már mindent elrendezett, arra kért, tegyem szabaddá magam. Bevallom nem igazán értettem, vajon miért engem választ ahhoz, hogy eltöltsön a szabadidejéből pár órát. Beadtam a derekamat, és hittem abban emlékzetes lesz számomra az a vasárnap.
Ott álltam a tükör előtt, a hajamat babráltam még, amikor bekopogott, kérdezte indulhatunk. Ha nem változott semmi, akkor én úgy gondolom készen állok. Azzal a retikült a kezembe vettem, és elindultam . A kapuban , egy taxi várakozott. Beültem, és kényelmesen elhelyezkedtem. A Budai várhoz határozta meg a célt. Jártam már ott, valamikor réges-régen. Nem bántam meg, hogy újra sétálhatok a macskakövön, és arra gondoltam, biztosan azóta sok mindent helyreállítottak.
Bejártuk körbe, beszélgettünk, és olykor olyan érzésem volt, ennek a fiúnak élmény velem lenni. A viselkedése, a megnyilvánulásai, számomra zavarba ejtőek voltak. Az a tisztelet, az az őszinte szeretet amit sugárzott nem kifejezhető szavakba.

Késő délután értünk haza. A meglepetés csak akkor ért igazán, amikor a nappaliban egy hatalmas virágkosár állt színkavalkádból összeállított virág csoda. Amikor felé léptem, egyre közelebb, egy fehér borítékot pillantottam meg. A kezembe fogtam, felnyitottam óvatosan, mintha attól félnék hamuvá porlad, még mielőtt elolvashatom. Remegett a kezem, miközben olvasni kezdtem

Ki vagy Te? Ki vagy Te drága asszony?
Ráncaim simulnak oly sok év után,
Könnyet nem hullajtok, öröm lett életem
Fel tudott éledni holtából anyám?

Árva maradtam, nagyanyám nevelt,
s egy napon ő is elhagyott, nem maradt
semmim, pár kopott kép csupán
azon a foszlott hajnalon.

Menekültem messzi, egy új
világ felé. majd elmesélem
S közben fogom két kezed.
Anyámnak hiszlek, Te drága asszony,
a jó Isten ezerszer áldjon meg.

A könny, mi legördült arcomon, a szájam szegletén megállt, belekapaszkodtam a semmibe, mert hozzám közeli éppen , csak a pillanat varázsa volt. Ő megkövülten állt, mint egy sóbálvány, és olyan volt a tekintete, mint akiről egy mázsás teher szakadt le. Megpillantotta könnyemet, és tudta, hogy hazaért.