Kisördög kontra kisangyal

Itt állok a női WC-ben, kezemben a telefonnal, ami nem a sajátom. És érzem, amint a jól ismert kisördög és kisangyal ül a vállamon és susog a fülembe. Vagy az énem meghasadt (ez a rosszabbik eset).
Én tudom, hogy nincs okom a féltékenységre. Igen. Ez az! Egy normális párkapcsolatban élek egy jól szituált, nem szexmániás, nem kábítószerfüggő, nem alkoholista, jó humorú férfiegyeddel. Ez különben úgy hangzik, mint egy társkereső hirdetés. De mi van, ha mégsem olyan jól szituált és valójában szexmániás; a többi megcáfolhatatlan (a drogos rész kilőve, láttam a vénáját)? Csak egy kicsit belekukkantok, abból nem lehet baj, ugye? Csak a legelső sms-t. Eskü. De nem! Joga van a személyes kontaktusok kialakításához. De mi van, ha a kialakított kontaktus egy… mondjuk, illetve csak tegyük fel, hogy egy ismeretlen playmate? Jaj, de nem… Ő nem olyan. És én nem is hiszek abban, hogy egy plasztikcicis, szöszi az ideálja, mert én vörös vagyok. Várjunk csak, exe azt hiszem szőke. De ez még nem ok arra, hogy bármi is legyen abban a nyomorult levelesládájában. Ki is törölhette őket. Ajaj… Nem, Ő soha nem töröl ki semmit, még a két évvel ezelőtti bankszámlakivonatot is őrzi a fiókban. Lehet, hogy a fiókban tartja a playmate képét. Hm, mindenki tart a fiókjában egy képet egy modellről vagy egy színészről vagy anyuciról. Például én is. De én más vagyok és különben is. Ma már amúgy is a digitális technika korát éljük, mi van, ha e-mailben kommunikálnak? Jaj, ugyan! Nem e-mailezik, csak filmet nézünk a lap topján. Jut eszembe, a múltkor azt mondta arról a kis színésznőcskéről, hogy szép a kézfeje! Áhhá! Mi ez, ha nem bizonyíték?! Az ember nem nézi meg akárkinek a kézfejét. Mondjuk a film egy zongoristáról szólt… De akkor is! Én például soha nem figyeltem meg, hogy milyen jól áll a Paco Rabbane plakátján a srácnak a gyűrű. Na jó, de csak mert szép a gyűrű, elvégre nő vagyok, én figyelek a részletekre!
És a múltkor is, amikor ki volt kapcsolva a telefonja. Milyen indokkal állt elő? Hogy lemerült. Könyörgöm, a telefon nem merül le csak úgy magától, azon beszélni kell! Méghozzá jó sokat. Mondjuk nálam nincs töltője. És két napig csak nálam voltunk. Elgondolkodtató. De én érzem, hogy itt van valami! Mert én egy rendkívül intuitív, érző lény vagyok. A női megérzésekről már ne is beszéljünk. A múltkor is, amikor a barátnőmék szakítottak, már aznap éreztem, hogy valami nincs rendben. Az előző napi két órás telefonbeszélgetés is csak egy kis része volt a megérzésemnek. Bizony ám! Látnia kell, hogy velem nem lehet csak úgy szórakozni! Mert igenis én tudom, hogy itt lappang valami. Mert hogy Ő fáradt. Há! Ő nem szokott csak úgy fáradt lenni, valamiben ki kell merülni, nem? És nem mentség rá az sem, hogy Ő dolgozik, tanul, a szegényeknek főz levest és kung-fu edzésekre is jár. Minek csinálja az, aki nem bírja a strapát? Előző héten is, elmegyünk biciklizni és Ő 260km-nél képes azt mondani, hogy álljunk meg egy kicsit pihenni! Tudom, hogy előtte való nap átúsztuk a Balatont, de könyörgöm. De utána, mikor megálltunk olyan jót ebédeltünk abban a 200éves kis kocsmában. Mikor hazaértünk az asztalon egy gyűrű állt és feltette a kérdést… De persze másnak is feltehette. Ki tudja, lehet, hogy hisz a bigámiában? De, olyan édesen nézett rám, amikor megkérte a kezem. És biztos nem mosolyog úgy másra. Azt hiszem, igent kellene mondanom.
Akkor min is gondolkodtam éppen? Miért van a telefonja a kezemben? Ja, már emlékszem. Jobb lesz, ha visszaviszem, azt mondtam, csak pisilni jövök és már több, mint fél órája bent vagyok.
Mosolyogva léptem ki a női WC ajtaján (persze előtte azért pisiltem és kezet is mostam). És mit látok? Na mit? Hát nem a pincérnővel flörtöl? Hogy meri ilyen kedvesen mosolyogva kifizetni a számlát?!