Kristóf reggel korán ébredt. Hallotta, hogy apja készülődik, munkába indul. Mielőtt a fürdőt bírtrokba venné, hirtelen gondolattól vezérelve elindult kifelé.Az előszoba szekrényből elővette utazótáskáját.
– Elutazol? – Kérdezte édesanyja kíváncsian
– Nem anyuci, csak várnak valahol, s nem tudom mikor jövök.-
– Ilyen komoly? –
– Mami, nagyon szeretem. Szüksége van rám. Nem hagyom el soha-
– Elhozod azért bemutatni ugye?
– Igen,csak legyünk túl a vizsgákon. Ma érettségizik,
– Mint a fiuk?-
– Igen. Anyuci, veletek is így volt nem? Ha a szíved hív nem tudsz megállni! –
– Igen, igaz. Te tudod kisfiam, csak ne feledd, mindig figyelj arra mit akar a másik. Társad legyen, egy kapcsolat akkor jó, ha egyenlőek vagytok.
– Tudom mami. Én már hozzá tartozom- Átölelte anyját— ezért nem haraguthattok rám
– Dehogy haragszunk kölyök -Szólt a fürdőből kilépve apja, aki magas, jó kiállású férfi volt. Erős testalkatú, kisportolt, határozott. Kristóf őrá hasonlított inkább, de ő kék szemmel rendelkezett, mint kiesebbik fiai. Dús barna haja neki is a homlokába lógott, mint nagy fiának.
-Ennek így kell lennie. Előbb-utóbb mindegyikőtök kirepül. Ha eldöntöttétek, hogy együtt, akkor tedd azt. Azért itt mindig van helyed.
– Tudom –
– Beköltözhetek a szobádba? – Zoltán dugta ki álmos fejét szobájuk ajtaján, s indult a fürdő felé.
– Már megint szemtelen vagy! – legyintette tarkón az apa.
– Tényleg elmész? – Jelent meg a másik fiú is.
– Igen, Tom. Ügy gondolom jó lesz így.
– Azt hittem Zotya csak viccel.
-Nem vicc. Tényleg belezúgtam, mint egy ágyú. Egy jó pár év múlva te is megtudod, milyen csodás érzés. Mindig, mindenhol őt látod, érzed. Benned él – átszellemült, arca kipirult, szeme felcsillant – Ő a földkerekség legszebb, legdrágább teremtménye.Úgy érzem, mindennél jobban szeretem és nem hagyom el soha. Apu, te is így voltál ezzel mikor anyut elvetted, nem? –
– Azt hiszem, mindenki, aki szerelmes így érzi. Vigyázz az érzésre, hogy minél tovább tartson. Tudod mi férfiak nem tudunk nélküle élni. Szükségünk van rá, mint egy falat kenyérre. Hogy meddig marad meg az érzés, az csak tőled függ. Egyre figyelj fiam, maradj minden körülmények között, mindig Ember. Tiszta, őszinte, becsületes. A társaddal mindenképp. Vigyázz magadra Nagyfiú! – ölelte magához apja- Megyek, mert elkések. Sziasztok, aztán ügyesek legyetek a vizsgán – szólt kisebbik fiaihoz, és elment. Kristóf kapcsolt, gyorsan összepakolt és sietve távozott. Alig várta, hogy elteljen a nap, mehessen hozzá.
– Papa várj! – látta maga előtt Viki apját. Megszaporázta lépteit, s megfogta a karját – Beszélni szeretnék Veled.
– Jó. Üljünk be valahová, meghívlak egy sörre.
Nem messze a cégtől volt egy presszó. Beültek. Nem tudta mit tud az öreg kettejük kapcsolatáról. Arra gondolt, elmondja mi történt, és azt is, hogy ő mit akar, de az öreg megelőzte.
– Vigyázz rá. Idáig én őriztem, most már neked kell.
– Tudod?
– Igen, Viki elmondta.
-Ne haragudj rám. Elvesztettem a fejem. Tudom, hogy hibáztam, Megígérem neked, hogy nem hagyom cserben. Soha. Köszönöm, hogy vigyáztál rá, hogy őrizted.
-Nem eléggé!
– Mi.ért?
– Ennek nem így kellett volna történnie. De, ha már így alakult ez a legjobb, amit tehettek.
– Tudod, én mindent megtennék érte, minden csak tőle függ.
– Tudom. Azt viszont tudnod kell, hogy még nem készült fel, hisz nem volt, aki felkészítse. Sok mindent sikerült megtanítanom neki, de vannak olyan dolgok, -elsősorban nőiek,- amiket én nem tudok. Ehhez kellett volna az édesanyja, de kislány volt még, amikor itt hagyott. Sokszor nagyon hiányzott. Most már neked kell rá vigyáznod, tanítanod. Légy hozzá türelmes, hisz gyerek még. – Összeszorult a torka.Tudta, érezte a lányát jó kezekbe adja, de azért mégis 8 éve csak a gyerekért élt-halt.Ő volt az élete értelme. Most, hogy kirepül kettős érzéssel fogadta. Tudta, Kristóf rendes fiú,szeretni fogja Vikit, de most mégis fájt a szíve.
Kristóf megérezte az öreg hangjában a remegést. Erezte sírással küszködik. Szerette az öreget, ismerte annyira, tudta a lányáért mindent megtenne.
– Ne aggódj vigyázok rá, hisz most már csak ő éltet. Papa köszönöm, hogy felnevelted, hogy most nekem adod. Jobban vigyázok rá, mint az életemre.
– Nem, Krisz csak annyira vigyázz rá, mint saját magadra. Ha veled történne valami ki állna mellette?
– Igaz! Papa segíts nekem! Nem szeretném bántani. Segíts, hogy minél előbb elérjen hozzám, a szívével is.
– Hisz a tied! Csak össze van zavarodva. Nem tudja mit tegyen. De tudom, érzem, hogy a helyes utat válassza majd. Légy hozzá mindig őszinte, türelmes. Ha kivárod, hogy tisztázza magában mit érez, nyert ügyed van. Tartsd tiszteletben álmait, vágyait, s kezeld úgy, hogy érezze fontos az, amit ő akar. Beszéld meg vele közös dolgaitokat. Én próbáltam partnerként kezelni, bevontam gondjaimba, pénzügyeimbe, hisz nem tudtam mással megbeszélni. Biztos, hogy jó feleséged lesz,hisz úgy próbáltam nevelni, hogy mindig a helyes utat válassza. Persze is követ el hibákat, hisz még gyerek, de ha érzi, hogy mellette állsz nem lesz baj.
– Tudom, kérlek bízz bennem, meglátod boldoggá teszem,mert nagyon szeretem. Úgy gondoltam, odaköltöznék, ha nem baj.
– Nem, persze, hogy nem, Ha akarjátok szobát is cserélünk. Az enyém nagyobb.
– Nem Papa! Minden úgy marad, ahogy eddig. Jól megleszünk.- Megfogta az öreg kezét, érezte zavarát, feldúltságát.Tudatni akarta vele, hogy fontos az ő nyugalma is. Nem akarja kitúrni megszokott
világából, de szeretne mindig Viki mellett lenni.
Megcsörrent a telefonja. -Halló, igen?
– Szia, most végeztem., Hol vagy?- Kérdezte Viki
– Szia szívem, Papával beszélgettünk. Mindjárt ott vagyok.
– Elfáradtam, inkább hazamegyek. Ne haragudj!? -Dehogy. Akkor otthon.Fizetnék- szólt a pincérnek
-Én hívtalak meg – szabadkozott az öreg
-Jó, majd máskor- Fizetett, vállára vette táskáját. – Megyünk?- Fel- állt, az öreg még pár másodpercig várt, majd ő is felállt, elindult Kristóf mellett.
Viktória reggel émelygésre ébredt. Á fürdőben időzött, próbálta
összeszedni magát. Fontos nap volt az életében. Ettől függött, az, hogy tud-e egyetemre menni, vagy sem. Régi vágya a belsőépítészet. Már kislány korában is foglalkozott vele. Tudta, fontos, hogy jól vizsgázzon, de ebben a pillanatban úgy érezte nincs hozzá ereje. Muszáj, hogy összeszedje magát, hisz ha nem megy vizsgázni elveszett minden, amiért idáig küszködött. Nekitámasztotta hátát a falnak. Várt, hátha szűnik az émelygés. Már jó néhány napja mindig így kezdődik, enni is alig tud. Azon tűnődött,hogy másnál is így van-e ez. Kitől kérdezze meg. Anyja biztos tudná. Vajon Krisz tud rá válaszolni? Lehet, majd délután megkérdezi. Lassan összeszedte minden erejét és készülődni kezdett. Egész nap kínozta a hányinger. Próbálta titkolni, de Katka kiszúrta. Egyedül ő tudta, hogy mi van vele, őt kérte meg, hogy kísérje el az orvoshoz. Egyedül nem volt bátorsága elmenni.
– Jól vagy?
– Nem, reggel óta émelygek
– Holnap mész!
– Nem megyek. Meggondoltam, elmondtam Krisznek, mellettem áll, azt mondta tartsam meg.
– Tényleg ezt akarod?
Igen, tudod ő belőlem van. Akár hogy is lesz felvállalom. Hülye voltam, de ha már így alakult maradjon.
– Te tudod! De mi lesz az egyetemmel, az álmoddal?
– Halasztok egy évet. Szerintem össze lehet egyeztetni a kettőt. Krisz az mondta segít!
– Úgy legyen!
Szerencsére a feladatok könnyűnek bizonyultak, így hamar végzett. Úgy érezte jók. Magyarból József Attila volt a téma, amit szintén tudott. Belemerült a munkába, így nem zavarta annyira az émelygés. A vizsga végére viszont nagyon elfáradt. Eldöntötte hazamegy,s lefekszik.Kilépett a kapun. Nem látta Kriszt, egy kicsit megijedt,aztán eszébe jutott, hogy telefonálnia kell. Az első fülkéhez lépett, a felhívta a fiút, amitől megnyugodott. Elindult hazafelé. Otthon megpróbált valamit enni, de nem igazán esett jól az étel. Átöltözött és az ágyán végignyúlva tanulni akart, de elaludt. Arra ébredt, hogy hangokat hall.
A két férfi csendben lépdelt egymás mellett. Papa azon tűnődött, hogy itt van mellette a fiú, aki főnöke ugyan, de ezt ő soha nem tapasztalta. Mindig tisztelettudó volt, soha nem éreztette vele, hogy főnök. Pedig, amikor Huszár- a régi üzemvezető -nyugdíjba ment, mindenki azt hitte őt nevezik ki, mint rangidőst, ő nagyon örült, hogy erre nem került sor. Soha nem törekedett arra, hogy vezető legyen. Volt ugyan terv, mikor kinevezték helyettesnek, de amikor felesége beteg lett, visszaadta a megbízást. Ügy érezte nem tudná becsülettel ellátni ezt a feladatot, hisz minden idejét a kórházban töltötte. Aztán kiderült felesége gyógyíthatatlan, elhatározta még többet lesz otthon. Munka után egyből hazasietett. Megpróbálta az asszony hátra levő életét megkönnyíteni, ahogy tudta. Lányában tartani a lelket,hisz 8 éves gyerek nehezen fogja fel, hogy valamelyik szülőjét is elvesztheti. Felkészítette a legrosszabbra, így, amikor felesége 2 évnyi szenvedés után meghalt a kislányt nem érte váratlanul. 10 évesen társa lett, s ez összekovácsolta a két embert. Próbálta lányának mindig a legjobbat adni. Elhatározta, lépést tart az osztálytársakkal, hogy ne kerüljön hátrányba a gyerek. Büszke volt arra, hogy lánya mindig kitűnő volt, s mindig mindenhol csak jót hallott róla.Háttérbe szorította saját életét, s most tudatosult benne, hogy egyedül van. Eddig is sokszor hiányzott neki egy társ, de most még jobban érezte ezt. Gondolataiból Kristóf hangja mozdította ki.
-Valami baj van? Olyan hallgatag vagy? –
– A múlton gondolkodtam. Tudod sokszor foglalkoztat, hogy én annak idején jól csináltam-e, amit csináltam. Sokszor gondolok arra, megtettem-e mindent, amikor Margóval összeházasodtunk, s utána is, amikor beteg lett. Volt rá elég időm átgondolni, s levonni a tanulságokat. Tudom most már nem változtathatok semmin, de sokszor még mindig fáj. Fáj az egyedüllét, s hogy Vikinek sok mindenben nem tudtam segíteni. Kénytelen volt barátnőihez, vagy azok édesanyjához fordulni kérdéseivel, amelyekre én nem tudtam a választ. Próbáltam pótolni az anyját, de te is tudod, hogy ezt nem lehet.Soha nem panaszkodott, nem mondta, hogy neki miért nincs ez, vagy. az, de éreztem néha vágyott rá. Mindig jó kislány volt, s most, hogy háttérbe szorulok kicsit fáj a szívem. Ne érts félre tudom, ,hogy jó helyen van, hogy bele kell törődnöm, de egy kicsit nehéz. Észrevettem persze már régebben, a kirándulás óta sejtem, hisz megváltozott azóta. Éreztem, nem olyan a kapcsolatunk, mint az elmúlt években. Tudtam, hogy valaki a hegyembe lépett.
– Papa,…
– Ne érts félre, örülök, hogy ez te vagy, hisz ismerlek. Tudom, hogy becsületes, jólelkű fiú vagy, csak még hozzá kell szoknom a gondolathoz, én már a második lehetek. Tudom így van rendjén. Kérlek vigyázz rá !
-Ígérem. Ne aggódj! Te mindig is fontos leszel, hiszen, tudod én felnézek réd. Csodálom azt, amit a lányodért tettél! Azért is érzem egy kicsit rosszul magam, hogy pont én vagyok, aki így viselkedett Vikivel. Nem így akartam, de ott és akkor elvesztettem a fejem és nem tudtam gondolkodni. Tudod, ahogy megbabonázott nem láttam mást, csak csodaszép szemeit és az aranyhaját. Teljesen kifordultam magamból. Azért nem szóltam eddig, mert Vik megkért rá, hogy ne szól¬jak senkinek. Én megígértem, az ígéretet pedig be kell tartani. Ugye megérted?
– Persze!
1 hozzászólás
Amikor Vikiről kezdesz írni, a nagyobb váltás miatt egy sort kihagyhattál volna, de az írásod továbbra is tetszik. Viki fontos igazságokat mond a barátnőjének…én is azt hiszem hogy egyik nem zárja ki a másikat.:)