Lassan hazaértek. Az öreg kinyitotta az ajtót és előre engedte a fiut. Kristóf letette táskáját.
– Szerinted itthon van már? – kérdezte izgatottan
-A táskája itt van, nézd meg a szobájában –
Kristóf elindult arra, amerre az öreg mutatta. Az ajtó résnyire nyitva volt. Benyomta, a lány az ágyán feküdt, és édesdeden aludt. Óvatosan közelebb ment. Látta, hogy tanulni akart, hisz az angol könyve nyitva volt előtte. Állt fötte és nézte. Gyönyörűnek látta, ahogy nyugodtan, békésen alszik. Csodásnak találta.. Arra gondolt, most már mindig így lesz, soha nem válik el tőle. Érezte, melegség önti el.Csak a kezét kellene kinyújtania, hogy megérintse. Óvatosan megsimogatta, csókot nyomott a homlokára. Betakarta, és kiment, hagyta had aludjon.
– Alszik- monta apósának, aki a konyhában tevékenykedett – Mit csinálsz?
– Kávét, kérsz te is? –
– Igen, kösz.
Az öreg bekészítette a kávét, majd a szobájába ment, Kristóf elindult, hogy táskáját kipakolja.
Viktória felült. Egyre tisztábban hallotta a hangokat. Apja beszélgetett Krisszel. Próbálta összeszedni magát, kikászálódott az ágyból és kiment. Az előszobában meglátta Kristófot.
– Szia, régen itt vagy? –
– Szia nyuszi! Nem, épp hogy apu feltette a kávét.
– Miért mem keltettél fel?
– Olyan édesen aludtál. – odalépett Vikihez, és megcsókolta – csak néztelek. Csodaszép voltál. Hogy sikerült, hogy érzed?
– Matekot megcsináltam mind. Remélem jó is.
– Milyen példák voltak?
-Kétismeretlenes, meg algebra, nem volt túl nehéz.
– Klassz! Magyarból mi volt?
– József Attila. Azt tudtam,
-Remek. Vik hoztam egypár cuccot magamnak, ha nem baj?
-Ide költözöl?
-Ha nem bánod?
-De tényleg így akarod?
– Minden vágyam, hogy végre veled lehessek. Apuval is megbeszéltem, de tiéd az utolsó szó! Mit mondasz?? Maradhatok??
– Akkor mi most már együtt fogunk élni?
– Ha akarod, tőled függ tudod – Kristóf átölelte Vikit válaszra várt. – akarod? –
-Igen – Simult hozzá
-Miden rendben lesz meglátod – Nyomott egy csókot a lány szájára Kristóf.
– Kész a kévé, hány cukrot!Tejet?- kérdezte Papa
:-Egy cukorral, tejjel, köszi- felelte a fiú, miközben megsimogatta
a lány haját.
Viktória, ahogy megérezte a kávé illatát öklendezni kezdett, s a WC-be rohant, majd fellökve apját, aki a kávéscsészékkel kifelé indult. Gyorsan visszahátrált a konyhába, nehogy a lányára öntse a kávét.
-Vik!- Kristóf a lány után lépett. Megállt az ajtóban, mert nem nyert bebocsátást. Bentról lassan megszűnt az öklendezés, csend lett. Az
ajtó kinyilt.
– Mindig ez van. Olyan rossz. Minden reggel így ébredek. Meddig tart még?- kérdőn nézett a fiúra, aki magához szorította, átölelte.
Níem tudom csibém – Simogatni kezdte, nyugtatni próbálta.
– Anyu biztos tudná! – Viki sirva fakadt. – Ügy hiányzik
– Tudom, szívem, tudom – tartotta a reszkető lányt, sajnálta, hogy nem tud neki segíteni.
– Krisz, helyesen cselekszünk- szipogva, remegő hangon kérdezte Viki, aki most teljesen felzaklatva, megzavarodva állt a fiú előtt. Erezte párja mellette áll, de mégis bizonytalanság ült szívében.
-Ha úgy érzed, így helyes, akkor igen. Én tudom, hogy csak veled akarok élni, mert számomra te létezel egyedül. Érted még a világ végére is elmennék. Az életem a tiéd, ezért én tudom, hogy jó, amit teszünk. Meglásd a babának is jó lesz. – Ölébe kapta a lányt és bevitte a szobába. Óvatosan letette a fotelba.
-Ígérem neked, hogy a legjobb tudásom szerint cselekszem, s nektek mindenetek meg lesz, ami csak kell – Letérdelt a fotel elé. A lány hasára tette a kezét, megsimogatta, majd megcsókolta.
– Szia kisember, itt az apa. Nem tudom, hogy lány vagy-e vagy fiú, de ez most mindegy is. Én nagyon örülök neked, s megígérem, hogy jó apád leszek. Megteszek mindent, azért, hogy boldog légy itt nálunk. Tudod anyuci a legjobb ember a világon, én nagyon szeretem öt. Majd meglátod jó anyukád lesz. Kérlek, ne bántsd őt. Tudom, jól megleszünk. Szeretlek téged. – Újból megcsókolta a lány hasát, és átölelte – Vik, nagyon szeretlek.
– Krisz! – Viktória sírva borult a fiú nyakába. Örült, hogy itt van vele – te olyan klassz srác vagy tudod! Kihűl a kávéd. – mondta szipogva
– Nem baj – Kristóf kortyolni kezdte a kávéját – ettél ma már valamit?
– Igen, de nem esik jól.
– Azért muszáj enni.
– Krisz, most mit kell tenni, hisz holnap várnak a kórházban?
– Gondolom, vissza kell menni a rendelőbe, hogy meggondoltad magad. Holnap visszamegyünk jó? El tudok menni veled. – Elgondolkodva kortyolta kávéját, majd felállt és a telefonhoz lépett. Tárcsázott.
– Szia, Krisz vagyok. Add anyut!- pillanatnyi csend után ismét beleszólt
a hallgatóba – Szia anyuci, beszélni szeretnék veled, otthon maradsz most?Jó, akkor mindjárt ott leszünk. – letette a kagylót, kézenfogta a lányt – Gyere. Elmegyünk, ő tud választ adni a kérdéseidre. Mindent tud.
– Anyukád?
– Igen. Ne félj, alig várja, hogy találkozzon veled. Jó fej meglátod,
– Át kell öltözködnöm – szólt, s gyorsan szobájába indult – Ők tudják már a babát?
Nem, hisz azt mondtad, ne szóljak senkinek. Megígértem, azt pedig
mindig betartom.
– Akkor ők most fogják megtudni, hogy milyen lányt szeretsz.
– Ők azt tudják, hogy a földkerekség legszebb, legdrágább lánya vagy, és én nagyon szeretlek. Nekik ez elég. Különben is, ha elmeséljük nekik, akkor ők is megértik. Ne félj nem lesz semmi baj.
– Otthon lesz apukád is?
– Valószínű. Zoltán öcsém otthon van, biztos Tomi is. Ők annyi idősek, mint te, jó fejek.
Viktória izgatottan várta a találkozást. Amikor az utcára ertek, esteledett, de még. meleg volt. A nap lemenőbem, s a házak visszaverték
meleget. Az emberek ráérősen jöttek-mentek. Láthatóan, már lassan aludni tért a város. Gyalog indultak, úgy gondolták sétálnak, hisz mindkettőjüknek nehéz napja volt, s most rájuk fér a lazítás. Kirakatokat nézegették, majd villamosra szálltak. A járművön Kristóf átölelte Viktóriát, látta annak izgatottságát.
– Izgulsz?
– Igen, vajon mit szólnak hozzám? Milyen anyukád? Jó, hogy neked van.
– Jó, meglátod szeretni fogod. Tőle bármit megkérdezhetsz! Amit csak akarsz. A fater is jó fej. Én sokat tanultam tőlük. Kisfiú koromban sok időt töltöttünk együtt, amíg az ikrek meg nem születtek rendsze-
resen kirándultunk. Ilyenkor nagyon jól éreztem magam. Apa képes
volt leülni velem játszani, ha azt akartam. Anya meg eljött velünk
horgászni is. Közvetlen emberek meglátod. A fiuknak csak a szájuk
nagy, de azért nem rossz srácok.
Megérkeztek. A kapu előtt Viki megállt, megszorította Krisz kezét
– Várj, egy kicsit rendbe kell hoznom ma|jam. em vagyok kócos? A fiú látta, hogy szerelme nagyon izgul. Bátoritóan átkarolta:
– Nem, nagyon szép és csinos vagy. Te vagy a legszebb. Ne izgulj már ennyire- Csókot nyomott Viki homlokára, szájára és beléptek a ka-¬ pun.
A család vacsorához készült. Zoltán ugyan még a fürdőben volt, de Tamás és az apa már az asztalnál ült, amikor csengették.
– Megyek- szólt Zoltán, aki közben már végzett, s az asztalhoz igye- kezet. – Sziasztok – nyitott ajtót, s mikor meglátta bátyát a lánnyal egy pillanatra megbénult
– Szia, bemehetünk? – kérdezte Krisz, látva öccse csodálkozását – Na mi van, már be sem engedsz?
– Dehogynem, csak meglepődtem. Nem tudsz nélkülünk élni? ,
– Megnyugtatlak, tudok, de te reklamáltál, ő Viki.
– Szia – szólt, Viki elhaló hangon, láthatóan nagyon ideges volt.
– Ki az Zoli? – Kérdezte az anya és megjelent az ajtóban. – Ti!? Miért álltok ott? Gyertek beljebb. Szervusz – nyújtotta kezét a lánynak – hozok még terítéket.
Kristóf bevezette a lányt a nappaliba.
-Ő Viki,- Mutatta be apjának – az a nagyszájú Zoltán, ő pedig Tomi – intett öccsei felé. Kölcsönös üdvözlés után asztalhoz ültek, de Viki érezni kezdte az émelygést, riadtan Kriszre nézett, majd hirtelen kiszaladt. Kristóf zavarban volt, nem tudta most mit mondjon. Szüléi
azonban egyből felmérték a helyzetet. -Csak nem?-, kérdezte anyja
– De!- Tőmondatokból is értették mi a helyzet, Kristóf Viki után indult.
– Jobban vagy?
– Kicsit. Most mi lesz? – arra volt kíváncsi mit szóltak a szülők.
– Semmi baj, próbálj azért enni valamit jó? Aztán, majd anya megmondja a tennivalókat. Átölelte a lányt, és elindultak az asztalhoz.
-Azért hívtalak, mert lenne egy-két kérdésünk feléd.Te biztos tudod
a választ – Mondta Kristóf kanalazás közben anyjától. Viktória nem nézett fel tányérjából, attól félt meglátják, hogy könnyeivel küszködik. Amennyire tudta leplezni akarta zavarát. "Most biztos meg van a véleményük rólam" – járt a fejében, s kerülte'mindenki pillantását.
– Mi baj? Nem szégyen, ha szeretitek egymást, csak vigyáznotok kellett volna. De ezt neki tudnia kell – hallotta az anya hangját -az ő hibája, nem a tied! – Simogatta meg fejét – Majd kikap, ha bánt.
– Tudom anyuci, de olyan gyorsan történt minden. Most már mindegy, úgy gondolom az a leghelyesebb, ha marad a baba –
– Természetesen tudod mi a kötelességed.- nézett fiára az anya.
– Így gondoltam én is. Nekem az a véleményem, hogy nem szabad kockáztatni. Mondtam Vikinek, hogy rám számithat.
– Na még szép, az a legkevesebb – Emelte meg hangját az apa – Ne is kerülj a szemem elé, ha másként teszel!.
Viktória úgy érezte szólnia kéne.
-Ne tessék őt bántani, hisz én is hibás vagyok. Talán jobban, mint ő. – Könnyeivel küszködve próbálta megvédeni a fiút, mert érezte
igazsátalanul bántják. Ha tudnák, hogy ő kezdett ki vele, talán másként beszélnének. Krisz azonban letérdelt elé átfogta derekát.
-Igazuk van anyuéknak. nekem kellett volna vigyáznom,de akkor, ott elvesztettem a fejem. Megbabonáztál tudod. Azóta is fogva tart ez
a varázs. Elfelejtettem mindent, de most már nincs semmi'baj. Mondtam, hogy nem hagylak egyedül, mert mi már összetartozunk. Jó lesz így,szivem, soha ne feledd nagyon szeretlek. – Megcsókolta a lányt.
Viki belesimult karjaiba. Jól esett neki, hogy a fiú mellette áll.
Erezte a szülők hangjában is a szeretetet. Megnyugodott.
– Anyuci lenne egy-két kérdésem. A kiránduláson történt, de mi nem .találkoztunk azóta, úgy volt, hogy Viki elveteti a babát, s holnap kellene befeküdnie. Szerencsére tegnap másként döntött, hála apja,
közbenjárásának, s így most szeretném tudni, mit kell tennünk? Te biztos tudod, úgy gondolom, vissza kell mennünk a rendelőbe, vagy' inkább a korházba kell szólni?
– A rendelőben kell újból jelentkezni. Ott állományba veszik. Elkül- dik mindenféle vizsgálatra.
– Akkor ezt jól tudtam. Még valami, az émelygés meddig tart?
– Általában az első 3 hónap a kritikus, utána rendszerint megszűnik5.
– Anyuci, ugye fordulhat Vik hozzád, ha valami gondja van? Nincs ki- től megkérdezze, aki tanácsot adna neki.
– Édesanyád?
– Meghalt. 10 éves koromban, rákban. Apa egyedül nevelt. Sok mindent megtanított, de van olyan, amire nem tud válaszolni, mert férfi.
– Bármiben segitek, csak szólj, bátran kérdezz. Te már a mi lányunk vagy – Szólt lágyan, az anya, s átkarolta Vikit. – Segítünk, ne félj. Ha ez a kópé rosszalkodik, csak szólj. Kap a fejére – Mosolyodott el és puszit nyomott fia homlokára.
-Krisz jó hozzám, ővele nem is volt gond, csak velem. Én éreztem úgy, hogy nem szabad ráakaszkodnom. Butaságot csináltam, nekem egyedül kell megoldanom. Nem is akartam szólni, teljesen össze voltam zava¬rodva. Anyutól sem tudtam megkérdezni, úgy hiányzik.
– Persze szívem, hiszem szeretted őt. Itt vagyok én neked, ha olyan kérdés van ,amire én nem tudom a választ, azt majd anyuci megmondja. Csak bizz bennem. Meglátod, hogy ha együtt.vagyunk megoldunk mindent. Csak mindig mond meg mi bánt. – Krisz megcsőtolta a lányt.
Az anya előbb a lányra, majd fiára nézett. Erezte gondoskodó, szerető hangját. Nem csalódott benne. Eszébe jutott, hogy három fia közül Kristóf volt az, aki mindig tudta mit akar. Határozott volt, és elszánt. Soha nem kellett noszogatni sem a tanulással, sem azzal, tegyen valamit saját boldogulása érdekében. Iskoláit mindig kitűnő redménnyel végezte. Mindig azon volt, hogy segitse őket. Most itt tér¬del választottja előtt, s bár hibát követett el, vállalja annak követ¬kezményét. Egy ideje körülbelül a kirándulás óta észrevette fia válto¬zását. Látta, hogy valami bántja. Hallgatag volt, s magányosnak érezte. Próbálta kiszedni belőle mi bántja, de fia nem beszélt. Járt közöttük, mint egy holdkórós. Néha meg is ijedt, nem tudta mire vélni, viselkedését. Amikor elmondta férjének aggályait, azzal nyugtatta, majd elmondja a gyerek, ha akarja, Kristóf tudja mit csinál. Igaza volt, most van ez a kislány, aki kisebbik fiaival egyidős, de olyan megszeppent. Érezte szeretni fogja őt, hisz anya nélkül nevelkedett. Belegondolt, milyen nehéz lehetett a kislánynak, amikor olyan problémái voltak, amit apjával nem mert megbeszélni. Vajon kitől kérdezte, akkor kihez fordult? Tudta nagyon fogja szeretni, hisz mindig vágyott egy kislányra, de neki csak fiai voltak, Szerette őket, de sokszor elképzelte milyen lehet egy kislányt nevelni. Azzal vigasztalta magát, hogy, majd a fiuk hoznak lányt. Az első meg is érkezett. Tetszett neki ez a szerény, csöndes lány, aki eghóditotta fia szivét. Nézte őket és boldogság öntötte el. Boldog volt, hisz fiát is annak látta, s ez neki elég.
– Krisz, tudsz segíteni? – jelent meg az ajtóban Tomi – csütörtökön angol vezsga lesz, s van egy tétel, amit sehegy sem tudok, nem tudom megjegyezni az összefüggéseket.
– Persze, Tom, gyere nézzük meg- felállt, és elindult öccse szobája felé – gyere – nyújtotta kezét Vikinek – segítsünk
Néhány perc múlva már zápozoztak az angol kifejezések a fiuk szobája
felől.
Az anya leszedte az asztalt, s a konyhába indult.
– Mit szólsz hozzá?- jelent meg férje az ajtóban
– Aranyos. Olyan megszeppentnek látszik.
– Krisz nagyon szereti.
– Igen, ez a fontos. Megértsék egymást. Szeressék, akkor nem lesz baj,
– Na, anyjuk nemsokára nagymama leszel!-
– Te meg nagypapa. Gondoltad volna, hogy mostanában? -Előbb-utóbb ennek is el kellett jönnie – Feleségét átkarta – Felnőnek
a fiaink, kirepülnek
– Ez a sorsunk apja. Azért nem panaszkodhatnak ránk. Te mindig szerető apjuk voltál, mindig arra törekedtél, hogy nekünk jó legyen. Remélem, azért ezt is magukkal viszik, majd saját önálló életükbe. Nem voltunk sohasem gazdagok én mégis boldog voltam veled,veletek.
– Szerettél volna egy kislányt is –
– Igen, de most már van. – nézett férjére, aki már a tányérokat rakosgatta.
– Igen,- Nevetett – már van.
– Az "Árpád ház" – Kristóf viharzátt át az előszobán, szobája felé.
– Anju, – Szólt Zoli
– Nem Zotya, az,Árpád ház – szállt vitába testvérével Tomi.
– Szerintem is Árpád -hallatszott' Viki hangja. A szülők összenéztek, elmosolyodtak.
– Na én megyek feküdni- Szólt az apa – ők csak had tanuljanak. – elindult szobájuk felé, majd eltűnt.
Annyira belemerültek a tanulásba, hogy éjfél is elmúlt, mire észbe¬kaptak, feküdni kéne.
– Fejezzük be, mert már késő van. Majd még belenézünk holnap.- Szólt Krisz és Viki felé fordult – Már nem tudunk elmenni. Itt alszunk, s majd délelőtt elmegyünk a dokihoz. Itt van minden, ami kell?
– Igen, nálam van az, amit kaptam, hogy adjam le.
– Rendben. Jó éjszakát srácok, mi megyünk feküdni-
– Jó éjt – Válaszoltak, szinte egyszerre
– Jó fej nem?- Kérdezte Zoli, mikor ketten maradtak
– Igen, tök jó – felelt a másik.
2 hozzászólás
Van néhány gépelési hibád. Kérdést valakinek teszel fel, nem valaki felé. A történet viszont jól kidolgozott, nem sietsz, de nem is húzod el.:)
Szia!
Először is bocsánatot kérek, hogy nem válaszoltam észrevételeidre, sajnos gép hiányunk volt. Ez okozta a gépelési hibákat is, hisz a Mekiben nincs idő alaposan átolvasni a betett szöveget. Remélem azért élvezhető volt. Köszönöm, hogy olvastál, remélem a többi regényemet is átfutod. Ha még nem tetted meg. Véleményed, kritikád is köszönöm. Igyekszem változtatni a gépelési hibáimon.
Szívélyes üdvözlettel: Éva