6. fejezet.
A fiú szobája egy kis ereklyebirodalom volt. Oklevelek, plakettek, fényképek, minden, ami az évek során összegyűlt a különböző verse-
nyékről. Viki belépett, s egy pillanatra megállt. A szoba kicsi volt, de barátságos. Látszott rajta a fiú keze munkája, érzésvilága. Odalépett a polcos szekrényhez felemelte az egyik plakettet. .
– Ezt miért kaptad?
– Irodalmi tanulmányi versenyen első lettem a gimiben.
– Ilyen jó gyerek voltál? – Fordult Viki a fiú felé
– A, dehogy, csináltam én is csibészségeket, mint bárki más. – Átölelte kedvesét, megcsókolta. Átvillant az agyán, hogy első közös éjszakájuk lesz. Régóta erről álmodott, s most itt van, karjában tartja. Érezte Viki izgatottságát, hisz ő is ugyanerre gondolt.
– Tudsz adni valami pizsit?- Viki hangja remegett.
– Persze – átadta a ruhadarabot, és ágyazni kezdett.
Viki hátat fordítva, levette a pólóját. Kristóf megfogta a csupasz vállát, szó nélkül átölelte és megcsókolta.
-Ne szégyelld magad, előttem nem kell. Had nézzelek. Olyan szép vagy. Kivette a lány kezéből a ruhadarabot, s simogatni kezdte. Egyre jobban érezte, elönti a vágy. Forrón hosszan 'csókolta, végig a hátát. Kezei elindultak a lány mellei felé, tenyerébe fogta.
-Vik, gyere! – Maga felé fordította, két tenyerébe fogta, arcát. Forrón szájon csókolta, majd óvatosan az ágyra fektette. Érezte, a lány ugyanazt akarja, mint ő.
Viktória lehunyt szemnél feküdt, élvezte a fiú csókjait. Ugyanaz az érzés kerítette hatalmába, mint akkor. Élvezte a szerelmet, ami számára újdonság volt. Arra gondolt, ha ez mindig ilyen, akkor ezért megérte. Átadta magát az élvezetnek. Érezte a fiú simogatását, hallotta vágytól elhaló hangját, ahogy becézgeti. Boldog volt, úgy érezte ebben a pillanatban, hogy semmit nem bánt meg.
– Csodás, isteni! Babuci nagyon szeretlek! – hallotta: Kristófot, s tényleg úgy érezte a fellegekbe jár. Nem érzékelte az idő múlását, de nem akarta, hogy vége legyen. Ernyedten feküdt a fiú karjai között, majd szorosan átölelte a nyakát, mintha attól félne, elveszíti. Behunyt szemmel hallotta a másik szuszogását, érzékelte szívverését.' Boldog nyugalom szállta meg. Azt kívánta, soha ne múljon el a pillanat.
Kristóf érezte a lány is azt akarja, amit ő. Gyengéden átölelte, végig simította arcát. Csókolgatni kezdte melleit, hasát. Kezei utaztak a lány testén combjai felé. Arra gondolt, hogy övé ez a szépség, s most már senkinek nem adja oda. Óvni, védeni fogja, amíg csak él. Érezte a másikat is a vágj' vezérli, teljesen az övé. Ugyanaz az érzés járta át, mint ott a réten. Tudta övé marad ez az érzés, amíg él. Soha nem hagyja, hogy megszűnjön, hogy kihűljön a vágy. Elhatározta, mindent megtesz, hogy a lány is így érezze sokáig. Mindörökké, hisz ő is addig fogja szeretni. Érezte Viki átkarolja a nyakát. Jól esett neki, hogy ő is viszontszereti, hisz nem tudta, hogyan reagál csókjaira. De most boldog volt. Tudta, érezte jól döntött. Nézte, ahogy lehunyt szemmel fekszik karjai között. Szép volt, tiszta és nyugodt. Hirtelen Viki megmozdult.
-Ne, Vik maradj még, csak egy percet, még had érezzelek, szeresselek. ! Csodálatos ez az érzés, hogy itt vagy, hogy szeretsz. Te is így érzed?
– Igen, ha ez ilyen, akkor érdemes volt belevágnom.
– Ahogy megtanuljuk egymást szeretni, mindig jobb lesz meglátod. Az a lényeg, hogy mindig figyeljünk egymásra. Csak akkor jó. Nagyon szeretlek, nem tudok betelni veled. Amikor nem voltál velem, sokszor ébredtem arra, hogy fáj a hiányod. Szinte beteg voltam, úgy vágyódtam rád. Teljesen megzavartál, beléd zúgtam. Te-te kis boszi – csókot nyomott a lány szájára – ha csak annyira szeretsz,engem, mint,, ahogy én téged, akkor az nekem már jó, mert akkor nagyon fogsz szeretni. Azon leszek, hogy ez így legyen.
-Nem tudom mit érzek, csak azt tudom, hogy ha nem vagy velem, akkor mindig rád gondolok,, ha veled vagyok, úgy kalapál a szívem, mint egy mozdony. Nagyon jó, hogy velem vagy.
– Vik ez azt jelenti, hogy te is szeretsz, s hogy fontos vagyok neked. Jelentek valamit számodra is.
– Akkor…., én is szeretlek
Kristóf elmosolyodott, s hatalmas forró csókot lehelt a, szájára.
– Te kicsi angyalkám! A világ minden kincsét neked adnám, de sajnos csak magamat tudom adni. Tudom, az nem nagy szám, de azon leszek, hogy azért jó legyen velem.
– Krisz, te vagy nekem a legdrágább kincs. Apu azt mondta a múltkor, hogy jön egy idegen, aki egy idő után a legfontosabb lesz számomra. Igaza volt. Olyan jó veled.
– Örülök, hogy így érzed.
– Tudod, azt hittem a réten, hogy csak kaland, de nekem sem az volt. Csak nem tudtam, hogy mondjam meg neked, hogy hatással volt rám, s azóta is bennem van az érzés.
– Vik, az érzés mindig a tied marad, azt már senki el nem veheti tőled. Nem tudom, hogy alakul még köztünk, remélem nagyon sokáig így lesz, de az érzés örökre a miénk már. Ha majd megöregszünk, s vissza gondolunk szerelmes éjszakáinkra mindig érezni fogod a percet, amikor a csúcsra jutsz. Én azon leszek, hogy sokáig egyek legyünk
a vágyban, szerelemben. Ha te is így akarod, akkor nagyon boldogok leszünk. Csak tőlünk függ, meddig marad miénk az érzés. Remélem sokáig. – Szorosan magához vonta a lányt, mintha soha nem akarná elengedni. Boldogan tartotta karjai között, majd elaludt. Ezzel a boldog érzéssel ébredt félálomban érezte, valami nagyon ,jó dolog történik vele. Ott feküdt karjaiban a kedves, tisztán, ruhátlanul, csodaszépen. Keze elindult a lány testén. Óvatosan, hogy fel ne ébressze, leheletfinoman simogatta végig előbb mellét, csípőjét, majd megállt formás gömbölyű popsiján, nézte, ahogy alszik, arca sima volt és nyugodt. Szőke fürtjei kócosan terült szét feje körül. Érezte, elönti a vágy. Lágyan megcsókolta, száját, szemeit. Sokszor álmodott már erről a pillanatról. Elképzelte milyen lehet reggel kedvese, s most nézte, nézte, ahogy fekszik karjaiban. Látta, hogy az, álmában mosolyog. "Valami szépet álmodik"- gondolta. Óvatosan ismét megcsókolta. Meg akarta őrizni ezt a percet minél tovább. Nem mozdult, lecsukott szemmel feküdt a kedves mellett, őrizte álmát. Hallotta Vik egyenletes, nyugodt szuszogását. Nem érzékelte mennyi idő telt így el, azt akarta, hogy így maradjon örökre.
A felkelő nap sugarai játszottak a takarón, s elérve az alvót, megpihent annak arcán. Ahogy a napsugár hozzáért a lány arcához, hirtelen úgy érezte, mintha ellopná tőle ezt a pillanatot. Nem akarta, hogy felébredjen kedvese. Óvatosan megcsókolta, majd felkelt, s leengedte a reluxát, kizárva ezzel a tolvajt. A félhomályban eleinte semmit sem látott, majd hamar hozzászokott a szeme. Leült az ágy szélére, s csak nézte-nézte a lányt. Gyönyörűnek találta, "Az enyém ez a csoda"- villant át az agyán, s nagyon-nagyon boldog volt. Csendben felöltözött, s óvatosan kiment. Kint szülei sürgölődtek, apja a fürdőben, édesanyja a konyhában.
– Jó reggelt – köszönt anyjának
– Jó reggelt nagyfiú. Hogy aludtál?
– Nagyon jól. Csodálatos volt az éjszakám, s a reggelem is, mert az angyalom vigyázott rám.
– Viki még alszik?
– Igen. Tudod milyen szép ilyenkor? Békés és nyugodt.
– Persze gyermekem. Aki szeret, annak szép reggel is, és mindig szép. Ez így van rendjén. Ma kell visszamennetek?
– Igen.
– Hová, melyik orvoshoz?
– Azt én nem tudom.
– Ha akarod, felhívom Kerekest, nála szültem a fiukat. Rendes doki. Nem pénzre megy, és becsületesen állatja betegeit, őt ismerem.
-Köszi mami – Karolta át anyja vállát. Elkészítette a kávékat leült és gondolataiba mélyedt.
– Anyuci, ha kell elmész majd vele? Ha dolgozom, nem tudom mindig elkísérni.
– Persze kicsim. Beszélgettek, arról, hogy mi lesz ezután? Iskola, házasság, tudod a jövő? Vagy erről még nem. A ti dolgotok, beleszólni nem akarok, csak kérdezem.
– Nem, ez meg nem került szóba, csak azt mondta Vik, hogy halasztani akar.
– Hová akar menni?
– Belsőépítész szeretne lenni. Azt szereti. Azt mondta jövőre megy.
– Az jó szépe szakma. Arra figyelj, hogy ne maradjon el a suli. Ha
ez a vágya segítsd őt. Neked már van szakmád, hagyd, hogy legyen neki is. Tudod, ha úgy érzi háttérbe szorul, lehet, hogy később évek multán visszaüthet. Ügy érezheti, hogy ő csak másodrendű. Erre figyelj. Össze lehet egyeztetni, persze segítséggel. Ha kell én is segítek, csak szóljatok. Biztos lesz olyan, amikor vigyázni kell a babára, rám számíthattok.
– Köszi, mami! Azon leszek, hogy érezze mellettem biztonságban van, s számíthat rám. Gondolom, most az állapota miatt is ilyen riadt. Meg, sok minden történt mostanában. Úgy gondoltam, hogy náluk ellaknánk, míg nem adják át a lakást. Papával megbeszéltem, s Vik sem bánja. Anyuci, beszélnünk kellene arról is, hogy mi legyen most velünk. Ebben a hónapban még odaadom a pénz felét, hisz idáig itt laktam, ettem. A másikat Viknek adóm, nem baj?
-Nem gyermekem. Add oda az egész fizetésedet Vikinek. Te már oda tartozol.
– Ezt a hónapot is?
– Igen,
Viktória kinyitotta a szemét. Érezte, a takaró alatt meztelen, hirtelen nem tudta, hol van, de hamar eszébe jutott az éjszaka. Lassan. észhez tért. Hallotta, hogy kint beszélgetnek. Felöltözött, és kiment.
– Jó reggelt édes! – Köszöntötte Krisz – jól aludtál? – szólt a konyhából, éppen reggelit készített.
– Igen, nagyon. Miért nem keltettél fel. Ma kell vissza mennünk, tudod.
– Tudom szívem, ne aggódj. Anyuci telefonált az dokijának, 2-re megyünk hozzá, Készítettem reggelit, kávát, kakaót vagy teát kérsz? Már csak ez hiányzik.
– Semmit. Megint émelygek.
– Azért egy kicsit muszáj enni. Próbáld meg jó?
Kristóf elindult a tálcával a nappaliba. Magához vonta kedvesét, az ölébe ültette. Reggeliztek.
– Szüleid, fiuk?
– Apa dolgozik, anya most ment el, a fiuk még alszanak. Szeretnek aludni.
– Aranyosak a szüleid.
– Mondtam, hogy szeretni fogod őket. A fiukkal sincs baj általában. Ha szemtelenkednének veled, csak szólj. Zoli szokott gondolkodás nélkül beszélni, egyébként nem szándékosan bánt, csak meggondolatlan.
-Ők mennek tovább?
– Tomi jogra akar, Zoli bölcsészre. Nyuszkó, beszélnünk kellene, arról, hogy hogyan tovább. Mit szeretnél.?
-Mivel kapcsolatban?
– Hát kettőnkkel!
– Együtt vagyunk nem?
– Igen, de én arra gondolok, mint iskola, házasság. Erről még nem volt időnk beszélni, meg hát annyi minden volt. Át kellene beszélnünk.
– Te mit akarsz?
– Én? Veled akarok maradni a világvégezetéig. Árra gondoltam, hogy hivatalossá kellene tennünk kapcsolatunkat.
– Hivatalossá? Vagyis?
– Legyél a feleségem.
– Biztos ezt akarod? Még nem is ismersz. Én is még keveset tudok rólad. Várjunk még! Nem mintha nem lenne jó veled, és nem szeretnék állandóan veled lenni, de hátha mégsem találsz olyannak, amilyennek elképzeltél. Egyenlőre, várjunk még szerintem, s ha később fél- egy év múlva is így gondolod, akkor nem bánom.
A fiú nem szólt, arra számított, hogy ez a csodás éjszaka után a lány igent mond. Eszébe jutott az, amit Papa mondott "Türelmes leszel, kivárod, hogy tisztába legyen érzéseivel nyert ügyed van".
– Ha így gondolod, legyen így. Én kivárom, tudod.
– Ne haragudj rám, szerintem még korai, csak a baba miatt nem kell. Ha később is így érzed, akkor biztos, hogy így is akarod.
– Nem szeretném, ha bárki bántana a baba miatt. Tudod, vannak még olyan emberek, akik semmit nem tudnak, csak véleményt alkotni, és ítélni.
– Krisz, ez engem nem érdekel. Mindenki azt mond, amit akar. Szabad vélemény nyilvánítás van. Ne foglalkozz velük. Az igazságot mi tudjuk. Tudod, hogy csak te voltál nekem, s a baba a tied, ezért hát ne foglalkozz azzal, ki mit mond.
– Igazad van, de ha téged bárki bántana, biztos nem állnám meg szó nélkül. Nem hagyom, hogy bárki is a becsületedbe gázoljon e miatt.
– Krisz, aranyos vagy. Ha engem nem érdekel, téged ne bántson. Akinek a véleménye érdekel az tudom, hogy velem van, a többi nem számit. Szüleid véleménye számított, meg a tied. Tudom, hogy ti mellettem vagytok apuval együtt, ez a lényeg.
– Rendben. Arra kérlek, szólj, ha meggondolnád magad. Én várok rád, ameddig csak kell. Ezt ne feledd. A sulit jövőre kezdenéd? Az idén nem lehet?
-Úgy gondoltam, addigra elég nagy lesz már a baba, hogy nyugodtan eljárhassak a suliba. Miért?
– Azért kérdezem csak, mert tudom, hogy mennyire szeretnéd. Az első félévet lejárhatnád.
-Igaz, majd meglátjuk. Azt mondtad segítesz!
– Persze, így is gondoltam. Van még valami, ami nagyon fontos. Eddig anyuéknak adtam a fizetésem felét, hisz itt laktam, ettem. A másikat megtartottam magamnak, ebből fizettem a lakásrészletet, meg gazdálkodtam a többivel.
– Lakásrészletet?
– Igen. Befizettem egy lakásépítkezésbe. Jövőre lesz kész. Csak addig laknánk nálatok. Úgy gondoltam, hogy odaadom neked a kasszát, kezeld te a pénzt.
– Együtt Krisz, nem egyedül. Mindent megbeszélünk, ez csak így megy.
– Rendben.
-Nekem is van némi pénzem, anyu után tudod. 18 éves koromban kaptam meg a betétkönyvet, amikor betöltöttem.
– Másfél hónapja, tudom- mosolyodott el Krisz, megcsókolta a lány nyakát.
– Igen, még hozzá sem nyúltam.
– Be kellene fektetni, had dolgozzon.
– Jó, de hová?
-Majd utánanézünk, melyik a legjobb.
Befejezték a reggelizést. Indulásig maradt még egy kis idejük. A szobában Krisz felvette a gitárt. ,, -Vik, figyelj – játszani kezdett. Reggel óta motoszkált a fejében, hallotta a dalt. – neked szól, csak neked
Egy hang
Egy szó
Egy dallam,
Mely szívemben él
Rólad szól
Neked dalol,
Hisz a vágyam ég,
Mert szeretlek én.
Most csak azt szeretném
Maradj enyém,
Örökké enyém.
Egy hang
Egy szó
Egy dallam
Elmondja még
Mit érzek én,
Mert Neked szól
Rólad dalol,
Hisz szeretlek én.
Most csak azt szeretném
Maradj enyém
Örökké enyém.
Viktória végig nyúlt az ágyon, úgy hallgatta. Arra gondolt, vajon he¬lyesen döntött-e, amikor még időt kért. Érezte a fiú nagyon szereti őt, de mi van, ha csak a vágy mondatja vele most ezt. Mindenképpen úgy gondolta kell egy kis idő, hogy rendbe tegye saját lelkivilágát is. Örült, hogy a fiú így ragaszkodik hozzá, s mellette van, de bizonytalan volt magában, így, hogy együtt élnek megismerheti minden kötelezettség nélkül. Ha később is jó lesz a kapcsolatuk, akkor nyugodt szívvel megy hozzá. Hallgatta a dalt.
– Szép ez. Ki írta?
– Én, neked.
– Tényleg?
– Egy vallomás, mert nagyon szeretlek. – Megcsókolta a lányt.
'Viktória átkarolta a nyakát.
– Nekem is jó veled, csak még nem tudom, hogy mi lenne a helyes. Ne haragudj rám.
– Dehogy. Mondtam, hogy kivárom, amíg elérsz hozzám. Tudom, hirtelen jött az érzés, így megzavart. Én akkor is szeretlek, s akár hogy is döntenél azok a napok, órák, percek, amit együtt töltünk, megmarad nekem örökre. Csodásak. Olyan csodásak, amilyen Te vagy .- Átkarolta a lányt, néhány pillanat múlva már heves csókkal forrtak össze. Őszintén, tisztán szerették egymást.
– Krisz, nem árt a babának – Kérdezte kifulladó hangon Viki.
– Szerintem nem, de vigyázok rátok, óvatos leszek, hisz tudod. Az éjjel is óvatos voltam nem?
A nap magasan járt, amikor kiléptek az utcára. Verőfényben úszott minden, ők ketten úgy érezték, még a nap is nekik van az égen, csak nekik ragyog. Kristóf karját nyújtotta szerelmének, és büszkén lépdelni kezdett. Büszke volt a lányra, hisz úgy érezte, neki van a legszebb párja az egész világon. Szívében égett a szerelem, testét fűtötte a vágy. Az járt a fejében, hiába döntött így a lány, ő a felesége mégis. És ezen nem változtat semmi sem.
A rendelő folyosóján sokan várakoztak, ők hamar végeztek, mivel idő¬re jöttek. Az orvos mindent rendben talált, így nyugodtan töltötték a délutánt. A nap hamar eltelt. Megbeszéltek minden fontos dolgot, ami a jövőjükkel kapcsolatos volt.
1 hozzászólás
Idilli képet festesz a szerelmesekről és még csak azt sem mondhatom, hogy az életben nem így van…hisz tudom hogy így is lehet. Nekem is vannak hasonló (mert nem ugyanilyen) élményeim a babát kivéve.:) Mindezt élvezhetően írtad meg.