Hajnal óta kockáztak. A Hétfejű Viziszörny állandó nyerésben volt Tüskés ellen. Utóbbit mindez nem érdekelte. A mocsár langymelegében felesége éppen egy gusztustalan moszatfőzetet készített, sajgó lábaira. Tüskés napokon keresztül járta a világot, hogy megtalálja az állítólagos „Fekete kristályt”. Mivel nem találta, nem volt éppen jó kedvében. Hétfejű rettenetesen rosszul játszott, megfelelő partnernek bizonyult ehhez a pocsék hangulathoz, ami hatalmába kerítette a szörnyet. A dobókocka repült az asztal felett, siklott a levegőben és időnként meglehetősen kiábrándító eredményeket mutatott.
– Mesélj, barátom! Mi van Odafönt?
Hétfejű ráncolni kezdte busa, tisztességes négyszáz évben megőszült szemöldökeit. Megnyugtató kérdés volt, már várta a másik. Könnyíteni kellett a lelkén, de nehezen nyílt meg, Odalent meg nem ismerték a pszichológust. Utóbbi mindenképpen humanoid találmány volt.
– Nagy a kupleráj Odafönt. – kezdett bele Tüskés a mesébe.
„ Két napja indultam. Gondoltam, felnézek. Tudod, a Nagy Tornyú Főnök halálba kergetett az igényeivel. Mindig mást akar. Most a Kristályt. Mivel itt lent nem találtam… Nos, kézenfekvőnek tűnt, hogy odafönt keresem. Eleve a határon gondok voltak. Újabban két pecsét is kell, hogy az ottartózkodási engedélyed érvényes legyen. Rémes! Aztán természetesen, landolási helyünkön, Miami nevű hely külső mocsárvilágában szálltam partra. A helyi Alligátorok az agyamra mentek. Nagyjából az összes okmányomba belekötöttek. Aztán, azt is mondták, vegyek fel humanoid ábrázatot, mert így nem megyek semmire. Sajnos, igazuk volt. Az első napom azzal telt, hogy egy őrült csapat próbált lekaszabolni a mocsárban. Délutánra az összes, kezdetleges felvevőkészülékkel rendelkező újságíró a nyomomban volt. Az esti lapok azonnal közölték, hogy én vagyok az a szörny, amely éveken keresztül riogatja Miami lelkes és nagyra becsült honfiait. Rágalom. Te is tudod, legutoljára 30 éve voltam Odafönt, akkor is ágyast kellett volna hoznom a Főnöknek, de amikor meglátta a felhozatalt, felöklendezte a desszertet. Pedig a legjobbakat hoztam, ismersz! De, mi a fenét akart egy odafönti nőneműtől, mondd! Na, mindegy, igyekeztem tehát átváltozni. Másnap reggel el is indultam a város felé, hosszú, ruganyos léptekkel, száraz bőrrel. Azonnal a legjobb aukciós házakat kerestem fel, tudtam, hogy nincs elég időm válogatni. Persze, tisztában voltam vele, melyik kettőben lehet a Kristály. Az első képtárban fel akart szedni egy nő. Szerencsére ráleheltem és feladta. Egy kép előtt megálltam, az alkotáson emberek, egy asztalka, rajta ugyanilyen dobókocka, mint ez itt. Képzeld, ezek a csápjaikkal használják ezt az eszközt! Annyi mentális energiájuk sincs, hogy gondolataikkal forgassák! Primitívek. Na, de ekkora koponyával? Mennyi memória fér el egy ekkora tárhelyen, mit gondolsz? Minden esetre, odaléptem, feltéptem a vásznat, és többen csodálkoztak, hogy nem szólal meg semmiféle riasztó. Kiemeltem a követ és távoztam. Kifelé menet még biccentettem az őrnek, de nagy valószínűséggel, ekkor már kezdtem visszaváltozni, mert összecsinálta magát és elájult. Visszafelé ismét a túlspirázott vadászcsoport üldözött, de akkor már leginkább bosszantóak voltak. Így értem haza.”
Hétfejű Viziszörny húzott egy rovátkát magának, megint nyerésre állt. Fel sem nézett, úgy kérdezte.
– Megszerezted a Kristályt, nem? Akkor most mitől vagy ilyen zord hangulatban?
– Mitől, mitől? – Tüskés belerúgott a feleségébe, útban volt – a Nagy Tornyú Főnök nem volt megelégedve. Mást akar.
– Mégis mit?
– Hozzam el neki a képet, amin a humanoidok kockáznak. Nem hiszi el, hogy annyira fejletlenek, hogy képesek a csápjaikat ilyesmire pazarolni.
Hétfejű hangosan felröhögött, annyira örült, hogy nem ő kapta meg annak idején a kancellári állást. Most rohangálhatna kétmilliárd világ között és kergethetne mindenféle vackokat. Megborzongott, amint eszébe jutott, milyen hideg is van Odafönt és milyen pokoli meleg Alant. A többiről nem is beszélve. A dobókockát visszaparancsolta tárhelyére és elbúcsúzott Tüskéstől. Az asszonyába ő is belerúgott, de ez nála a tisztelet és a jó ebéd iránti hála biztos jele volt.
3 hozzászólás
…Hogy mik jutnak eszünkbe egy-egy földadott szóról? Sokaknak megmozdul a fantáziája és ezerféle dolog sül ki a végén.
Magam részéről elmondhatom, hogy nagyon nehezen találtam témát a dobókockára, míg végre valamit csak leírtam.
A tiéd valóban abszurd dolog, de a mai világban, főleg a gyerekek szeretik az ilyen elvont, meg nem történhető történeteket nézegetni televízióban is.
Egy újabb Tündi-gyöngyszem! Kedves, barátságos, épp olyan, amilyenre Tőled számítottam! Kevés lenne annyit írnom: gratulálok!; mert e szó körött kerengő gondolatokat sajnos nem mérheted (szegény-szegény humanoid!)…
Kellene egy új szó…
Ha meg lesz, értesítelek! Addig is – extragrat.
Kuvik
Köszi Kuvik!
Ez a humanoid az én tudatalattimba is befészkelte magát, vigyázz, nehéz kiírtani! :)))